Ez a hely valaha egy kedves kis falu volt, ahol virágzott az élet csak sajnos felütötte a fejét valami veszedelmes kór. Senkit sem kímélve ragadta el az életeket. Az emberek felégették a betegek lakásait, eredménytelenül a ragály tovább terjedt. Gyógyírt pedig egyetlen kuruzsló vagy vajákos se tudott adni. Az idő fogytán volt, ezért néhány elszánt férfi az éj leple alatt legyilkolta a megmaradt falusiakat és az egész helyet felégették. Pár kőház maradt csak és egy nagy ódon épület, magas falakkal, boltívvel no meg a legfontosabbal: oltár.
Így esett, hogy mikor erre a kietlen tájra tévedt Cain, a város romjai között keresett menedéket. Minden lehetséges használható tárgyat összegyűjtött, már ami maradt. Az egyetlen használható épület a templom miről már azt se lehet megmondani milyen vallásnak adott otthont. Mi bizonyos, hogy az oltárt és annak talapzatát egy nagy kőből faragták ki, csiszolták simára ezért az nem mozdítható. Falait benőtte valami kúszó növény. Ami régen a vallási vezető öltözője lehetett az most az alvóhely télen. Kicsi, így egyszerűbb a fűtése a terem végében régi matracok halma. Ettől többre szükségtelen.
A környező házak tele vannak a felperzselt, elégetett tetemek vannak minden felé. A földben is sok emberi maradványra lel ki ezen a tájon kicsit is tovább ás.
Tisztában van vele, mennyire nem tetszik Cainnak az ötlet, ám jelenleg magasról tesz rá. A kérdésre csak megvonja a vállát, majd már ott is hagyja. Ha egyáltalán csak felmerült volna az eddigiek alapján a sárkányban a tény, mi szerint a tudós nem az alvás híve hamar rájöhetne, hogy nem lesz ebből semmi probléma. Az éjszakát az asztalnál tervezi tölteni számolgatva a perceket, mikor lesz végre újra reggel. Igaz, hogy ilyen helyeken nem fog szerezni iható ízű, vagy állagú kávét, de a szervezete nagyjából hozzászokott már ahhoz, hogy nem kíméli. Szóval el fogja viselni a segítő koffein nélkül is. Amúgy is aludt a barlangban pár órát, ez után simán ki kellene tartania.
Mikor végre felér, gyorsan átvizsgálja a szobát. Ahogy remélte, talál egy kis papírt s tollat is, miket odakészít magának az asztalra. Igaz, hogy azt tervezte, hogy majd most szépen elkezd körmölni, ám végül szakít a gondolattal. Meghagyja akkorra, mikor nem jön álom a szemére. Inkább beveszi magát a fürdőbe s megnyitja a kád meleg vizes csapját. Nem épp a világ legtisztább helye, de ebben még ő maga pont kényelmesen egyedül elférhet. Törülközőt s szappant készít oda magának, majd míg vár, addig egyszerűen csak figyeli, hogy hogy telíti meg a melegvíz a neki szánt helyet. Míg nem arra koncentrál, a kellemetlen érzés múlni kezd a testében. A reszketés alábbhagy, a gondolatai halkabbá válnak s a látása is kitisztul. A levegő ugyan még így sem a legjobban jár a tüdejében, de ez valószínűleg nem is múlik el, hisz a lenti zajokat tökéletesen felhallani. Így a tudatában egész itt töltött ideje alatt motoszkálni fog, hogy nincs egyedül – és nem a kifejezés jó értelmében.
Mikor már kezd félig megtelni a kád, kimegy s a ruháit levéve, majd összehajtva az ágy egyik felére halmozza, tetejükre a szemüvegével. Jók lesznek azok ott. Mikor az ing kigombolásánál tartana, az első mozdulat után meggondolja magát. Igen, képes lesz ruhástul bemászni még akkor is, ha nem biztos, hogy holnapra megszárad. S milyen jól is tette! Alig merült el pár perce, még a csapból csöppen pár csepp a kádba a nehézkes elzárás miatt s el sem kezdett szappannal mosdani, mikor meghallja, hogy valaki felcsörtet. Édes mindenható az égben, ez mégis mennyit ihatott? A zárt ajtók alatti vékony réseken átjön, hogy egy nő sikít, utána pedig újra csörtetni kezd az iszákos barom. Valakinek megköszöni a segítségét, majd egy ajtó -feltehetőleg ezé a szobáé- bezárul. Kopogás. Mire kiszólna, hogy foglalt, már itt is ül a vadbarom mellette, a földöm. Fogja a fejét miatta rendesen, le sem tagadhatná, hogy megint valamit hozzá akarna vágni.
– Nem az a probléma, hogy nem vagy elég jó. Csak nem tudsz bánni a pánzzel. Látod, mennyit tudtál vedelni a másik szoba árából? -mormolja szemforgatva s rácsapa a kezére, mikor benyúl- Nem mész innen? Hát nem lehet fürdeni hagyni nyugalomban az embert? Ha beszállsz, mindenre esküszünk, ami szent, megharapunk. -még a szemfogát is kivillantja ehhez. Bár mindez hasztalan, ilyen alkoholködben látszik, hogy semmit szem ér a szava- Azt meg megihatod te. Megmondtuk már, hogy nem szeretünk inni. A tegnapi különleges eset és még mindig fáj tőle a fejünk. Valamit meg eltitkolsz miatta.
Csak mondja és mondja a magáét, a másik meg már vetkőzik. Elfordítja a fejét, hogy ne nézegesse még csak a bekötözött sebeit se. Mintha éppen durcogna, ami miatt a tekintetét sem hajlandó rávetni. Talán valahol még igaz is ez. Ahogy a vízszint megemelkedik, azaz bekerül mellé, már a kád szélébe is kapaszkodik, hogy most azonnal kiszálljon. A hangja azonban megállítja. Értetlenül vonja össze a szemöldökét a megállapításra, ahogyan nagy nehezen felé fordítja az arcát.
– Részeg vagy, inkább ne is próbálkozz. Attól még, hogy a lányoknál bejönnek ezek a bókok, nálunk nem. -azzal inkább fel is kel. Nem érdekli jelenleg mit villant, vagy mit nem, ahogyan átevickél a csempézett padlóra s neki hátat fordítva kezdi keresni a törülközőt. Ekkor tűnik neki fel, hogy a fehér anyag átnedvesedve szinte majdnem mindent mutathatott, ha az a balfácán nézni akarta. No, a hegeket talán nem, hisz betudhatók a nedvességtől redőknek az anyagon, de akkor is… Újabb orr alatti morgolódás hallható az irányából, ahogyan fentről lefelé haladva elkezdi kigombolni az anyagot. Ha most visszarántja, tényleg meg fogja harapni…
– Az ágy a tied lehet majd.
A sötétség eljövetele megszaporázta az ablakokból kiszűrődő fények számát. Az utcán nincs olyan sok lámpás, mint némelyik nagyvárosban, de jobb, mint a semmi. Ennek a látványnak is megvan a maga varázsa.
– Persze. Rólam van szó.
Az, hogy Nickolas elfogadja a támogatást sejthető volt. A minap történtek után, de azzal nem számoltam belém kapaszkodik. Bárki, aki csak egyetlen pillantást vetett rá azt hihette az élete múlik rajtam azért fog. Nem zavar, igaz rá nem nézek. Simogatom a vállát, hátha úgy egyszerűbben nyugszik le a kedélyállapota. Szeretném megnézni az arcát akkor tudnám mekkora hatással volt rá az egyedüllét. Ahhoz viszont le kellene szednem róla azt a vackot, amit biztosan rosszul viselne. Szóval marad az eddigi felállás.
Azt hittem nem akar majd megszólalni és rám hagyja a szobafoglalást. Kicsit sért is a közbe avatkozás, ahogyan az a pillantás is. Nem hisztiztem azért az alkoholért és hagytam volna mára. Jó persze szarul aludtam volna, de legalább nyugton mert egyedül vagyok. Erre most megint össze akar minket rakni egy helyre? Már nem vagyunk a barlangban, senkinek se kötelező összebújását játszani. Ahogy oda adja nekem a pénzt és az a szöveg olyan akár egy orra koppintás a kiskutyák számára.
-Miért nem jó a két szoba?
Morcogok az orrom alatt, zavar ám nem firtatom jobban az ügyet. A pénzzel együtt elvonulok a kocsmatöltelékek közé, akik a fogadó étkezdéjében vedelnek. A vacsorámat szintén elfogyasztom iszogatás közben. A szokások rabja vagyok, ezért most is elég gyorsan végzek, a piát kicsit jobban kiélvezem, de mikor a végét járom az italnak két erősebb italt kérek. Nick vacsorája mellé kérem, szolgálataimat ajánlom a felvitelben ezért a fogadósné kevésbé zsémbesen hív semmirekellőnek. Megvonom a vállamat, úgy tűnik ez az asszony már csak ilyen csupaszív személyiség. Ügyeskedve lépdelek felfelé a lépcsőn, mert már nem egészen olyan egyenesen tudok járni ahogyan előtte. Mármint az ivás előtt. Erősen gondolkodóba esek melyiket mondták a mi szobánknak, de végül vállat rántok. Két helyen nyitottam rá teljesen másra, az egyiknél dugtak és a nő sikoltott is. Mire felszaladt valaki, észlelve az irányzékba került alkohol mennyiségét inkább megmutatta melyik a jó szoba. Sőt, az ajtót is kinyitja mire kicsit nagyobb hangzavarral jutok be a szobába. Nem esek el csak, sokszor és szinte kiabálva köszönöm meg a segítséget. Leteszem az asztalra a tálcát és bekopogok a fürdőbe azonban választ se várva benyitok. Ha háborog se megyek ki. Inkább leülök a padlóra a kád mellé.
-Gyere, hoztam neked szíverősítőt, ha már egyszer nem vagyok olyan jó tanítvány.
Jegyzem meg duzzogva a dolgot és közben leveszem a felsőmet már ami maradt belőle hiszen sok dolog történt szerencsétlen anyaggal. Beleteszem a kezemet a vízbe.
-Ez egész kellemes!
Lelkesedek fel kicsit, és azzal nem törődve, milyen véleményen van a másik a dolgot illetően megszabadulok a maradék ruhámtól és beszállok mellé a kádba. Voltunk már így igaz akkor sokkal több volt a hely. Ha esetleg zsörtölődik biztosan megjegyzem a számára.
-Ugye tudod, hogy mérgesen és vizesen majdnem olyan édes vagy mint csuklyában?
A sötétben meghúzódva figyeli, ahogy az útitársa elsiet a lovakkal. Már a nap lement rendesen, így pedig a város előadja a Nick szerinti igazi alakját. Az árnyékok megnyúlnak s önálló életre kelnek. A közelben emberek mozgolódnak, hangjuk alapján nem épp a legbizalomgerjesztőbbek. Talán nem erről az oldalról kellett volna megközelíteniük a helyet. Valami… kevésbé barátságtalan jobb lett volna. Nyel egyet s ha lehet, még szorosabban öleli magához a virágot épp úgy tartva, baja ne essék.
A hangok forrásait képező személyek egyszerűen csak elsétálnak mellette, talán észre sem veszik. Ő azonban úgy érzékeli, hogy égető tekintetek kereszttüzében ég. Erre felé csak idegenek vannak a számára. Pontosabban… ő maga itt az egyetlen idegen. A kellemetlen érzés lassan kúszik fel a gerince mentén, akár egy jeges érintés s egyenesen a szívét célozza meg. Még akkor is, ha tudja, hogy ez lehetetlenség s pusztán a képzelet szüleménye, ahányszor csak muszáj egy ilyen helyre betennie a lábát, annyiszor érzi úgy, hogy valami össze akarja roppantani a mellkasában megbúvó ketyegőt. A levegő is alig jut el már most a tüdejébe, mint mikor Cainnal a piac kellős közepén haladtak át. Már csak a tudattól rosszul van, hogy ennél még nyüzsgőbb részre kell bemenni. Ha nem lenne oly kecsegtető a fürdő s a szoba ígérete, most azonnal kereket oldana s meg sem állna hazáig… vagy akár a nyüves hegyig, ha azt előbb eléri. Csak ne kellene itt ácsorognia.
Az egyik kezén már tövig rágta a körmét, mire eltelik fél óra s az őrület a pánikbetegséggel összefogva támadást zúdított az agyára. A valóság kezd torzulni s innen már az elmepalota sem óvja meg, sőt. Talán épp ez az, hogy minden egyes probléma a fejéből indul. Bárcsak képes lenne arra, hogy ne gondolkozzon folyamatosan. A rémképek közül egy kéz rántja ki, mi a vállá állapodik meg. Mégis mikor került mellé bárki is? Akkorát rezzen, hogy azt már majdnem ugrásnak lehetne nevezni s megpördül. Ám legnagyobb szerencséjére csak a sárkányt pillantja meg. Vállai feszes tartása – mi eddig fel sem tűnt neki – most enyhülni kezd s egy hosszú, reszelős lélegzetet vesz. Lehunyja a szemeit, hogy egy pár másodperc alatt összeszedje magát. Este van. Nincs annyi ember az utcán. Az más kérdés, hogy kellemetlenebbek, mint a nappaliak. De akkor sem lesz semmi baj. Szedd össze magad Nickolasz! – szól gondolatban magára, majd végre egy kicsit összeszedettebb arckifejezést magára öltve soroz a másik mellé.
– Menjünk. Akkor gondolom meglett a pénz. -meg is kapja hamar. Most direkt egyes szám első személyben beszél. Nem kell, hogy bárkinek feltűnjön bármi, ami nem megszokott bennük. Avagy jelen esetben ugye benne. Annyira hozzászokott Cain mellett, hogy jobb, ha figyel. Elkezdi számolgatni az érméket futólagosan, miközben megindulnak. Azonban hamar felhagy inkább ezzel s jobb ötlete támad. Pontosabban rosszabb, de ez ugyebár nézőpont kérdése. Lehajtja jobban a fejét, hogy ne legyen még ennyire sem feltűnő jelenség s a másik ruhájának szegélyét megfogva halad mellette. Legnagyobb szerencséjére nem kell olyan túl sokat menni, ami miatt még rosszabb kedélyállapotba kerülhetne.
A fogadó annyira zajos, amennyire az egy ilyen éjszakán várható – azaz neki túlságosan. Emiatt első gondolata az, hogy meghúzódjon a háttérben, azonban ahogy újra megnézi a pénzt, jobbnak látja odaállni a pulthoz s átvenni az irányítást. A másik felé küld egy fogd be féle tekintetet, majd megigazgatja a szemüvegét s belekezd a beszédbe.
– Csak egy szoba lesz, elnézést. Vacsorát és reggelit a következő napon szintén két személyre kérnénk. Az enyémet pedig ha lehet, a szobámban fogyasztanám el. A társam pedig mind a kettőt idelent, ha az lehetséges. -az a mosoly, mit nagy nehezen mellékel, nem sokat segít a helyzeten. A nőnek nincs nagyon ínyére a változtatás s hogy még külön igényeket is benyújt. Ám a vacsora s a reggeli árával így biztosan kijönnek. Miután fizet, a maradékot pedig az arany szemű kezébe nyomja nemes egyszerűséggel.
– Ne morogj, amiért még nem vagy biztos a számolásban. Éppen, hogy kijöttünk volna a keretből. Így a maradék a tiéd. Igyál a kocsmában belőle annyit, amennyit szeretnél. -melegen ajánlja, hogy a keze reszketésére senki se tegyen megjegyzést. Amint ezt közölte magához is veszi a kulcsot s az emeletre felvonulva kezdi el keresni a szobát. Szüksége lesz papírra s tollra. Vagy ceruzára. Muszáj először az agyát kiürítenie, utána pedig vesz egy fürdőt. Csak ez az istenátka ne akkor jöjjön fel, mikor a melegvízben lubickol. Pedig esélyes. Na mindegy… legrosszabb esetben ingben száll be a kádba.
-Akkor legyen úgy, de akkor iparkodni kell.
Mivel azt a kezemet harapta meg a kígyó, lehet tényleg csak azért érzem még most is annyira furcsának. Nem tudom az a dög miféle mérget használt, azonban kötve hiszem, hogy a hátralévő időben nagyobb bajom lenne. Csak a regenerációt lassíthatta le. A mérgek trükkös dolgok és azt gondolom túl van már így is lihegve a helyzet. Az alma elfelezésére csak mosolygok, mert erre mi mást lehetne? Hát jó. Akkor legyünk kis rendesek szívesen fogadom. Igaz tudom pár óra múlva megbánjuk ezt az almát, hiszen csak még éhesebbek leszünk tőle.
Ezek szerint ez a válasz elég volt neki és Ő se viszi túlzásba az ok okozati összefüggések feltárását. Nem bánom, legyen csak így. Pedig érzem, hogy ez piszkálódás akar lennie azért mert én is hasonlóan válaszolgattam neki nem olyan régen. Amennyire az a szerencsétlen állatoktól kitelik hajtom mindkettőt. Igazából hamar kellemetlené válik a hátsómnak az út, azonban nem hagyom megállítani magunkat. Az út továbbra is zökkenőmentesen telik, keveset beszélünk azt is csak a legszükségesebbekről. Mire elérjük azt a pontot ahonnan látni lehet már egy egész vadkant képes lennék felfalni egyedül. Legalábbis nagyon úgy érzem, a korgó gyomromat hallgatva. Kimerültségemet elüldözöm, addig nem hagyhatom eluralkodni az érzést ameddig el nem érem a célom. Étel és ágy. Nick többször lassításra készített ilyen olyan trükkel, de hajthatatlan voltam a megállás tekintetében. Így is számomra ez az idő már késeinek minősül aminek káromkodva hangot adok, sőt a combomra csapok mérgemben.
-Iparkodjunk már! A fene vinné el.
Szerintem direkt csinálta, mert már ver a víz a fájdalomtól és lehet fehérebb vagyok a megszokottnál, de ettől még bírni fogom. Mikor végre odaérünk a házakhoz és a keze a csuklya felé indul elnézek másik irányba. Beleegyezően bólintok, megragadom a lovak kantárját.
-Sietek.
Bököm ki végül mint egy búcsúzóul aztán megindulok a lovarda felé. Innen messzebb van mint amikor a várost másik irányból közelítettük meg, de nem akarok lóra ülni már. Alig húsz percnyi dörömbölés után egy nagyon morcos férfi nyitja ki nekem az ajtót. Ugyan az aki átadta nekem, remek ezzel így még könnyebb a dolgom. Felháborodottan közli, jöjjek vissza reggel mert már nem hajlandó csak nekem kinyitni.
-Nem-e? Szerinted miért jöttem vissza most? Ezek a gebék haszontalanok! Az egyik megszökött a másik nem engedelmeskedik! Azonnal add vissza a pénzt ami jár! Még neked áll feljebb? Ostoba paraszt!
A férfinak nem volt ínyére a beszédem, de az még kellemetlenebb volt, hogy az ablakokban fejek jelentek meg. A rossz pletyka és szóbeszéd sokat árthat az üzletének ezért amikor több járókelő megállt a beszédemet hallgatva megváltoztatta a szavait.
-Jó, jó! Hallgass no! Visszaadom csak nyugodj meg.
Na azért. Tíz perccel később a bérleti díj és a maradék napok összegével térek vissza oda ahol a férfit hagytam. Ha nem az irányomba néz akkor megfogom a vállát, hogy rám figyeljen. Mikor felém néz végre magamhoz húzom, ahogyan akkor amikor a városi forgatagba vezettem.
-Gyere.
Mondom enyhén zavart hangon, míg idefelé tartottam kitudakoltam az egyik jobb fogadó merre van. Persze ha nem akarja és meglesz anélkül, hogy bármi baja lenne felőlem mehet a maga útján nem tartom vissza. A pénzt átadom ha szeretné, szóval nem tartok rá igényt feltétlenül. Most nem akarom hosszúra nyújtani az utat, de a jövendőbeli szállásunk messze van. Megérkezve a személyzet élénken tüsténkedik. Láthatóan arra vannak szakosodva, hogy a kései vendégeket szintén fogadni tudják. Bár szállás foglaláshoz teljesen jó időben vagyunk. Azelőtt távolodok el Tőle, hogy közelebb érnénk a bejárathoz, innen már nem lehet semmi baj ha esetleg rosszul érezné magát. A pulthoz sétálva idősebb asszonyság fogad minket.
-Jó estét, szép hölgyem. Két szobát szeretnénk, vacsorával és fürdővel.
Azzal kacsintok a nő felé, aki láthatóan tudja kezelni az olyan széltolókat mint én.
-Hölgy a nénikéd. Mindjárt intézem.
Hjajj… csak belegondolni is, hogy olyan meleg lesz, felér számára egy Paradicsomba vezető ígérettel. Pedig tudja, hogy fenn nincs helye, de ez lényegtelen. A fél karját odaadná most azért, hogy egyáltalán ne érezze a hideget pár órán át. Na jó, a kezes dolgokat most lehet hanyagolni kellene, Hisz Cainnak majdnem sikerült egyet veszítenie. Ha nem siet eléggé, meglett volna rá az esély. Meg ahogyan egy pillantást vet a kezére… úgy amúgy is. Ennyire elszorította volna? Ez amiatt furcsa, mert alapból sem igazán erős, jelenleg pedig pláne nem érzi magát annak. Azonban inkább nem teszi szóvá. Ha tippelnie kellene, úgyis a kígyó harapására lenne fogva. Megjegyzés a pincében eltöltendő órákhoz: Óvatosabban a szíjakkal. Az esetleges célpont minden végtagjának megtartása érdekében fokozott figyelem szükségeltetik. Még az is lehet, hogy a vér teszi. Hisz csak pár napja ivott, az éhség pedig annyira nem ütötte még fel a fejét. Valami furcsa kórság mellékhatása lehet simán a kettő együtt, olyané, amiről eddig nem is hallott.
– A fogadó egész jó ötlet. De nem vagyok benne biztos, hogy időben vissza tudjuk szolgáltatni a lovakat. Bár… ha mi kinn maradunk addig a város határában, gyorsabban haladhatsz és lehetsz esélyünk. Akkor viszont ezeknek a patásoknak rendesen szedniük kell a lábukat. -a kádnyi víz a másik, ami miatt már epekedik rendesen. Még az sem érdekelné, ha nem lenne forró, vagy habfürdőtől illatozó, csak áztathassa egy kicsit a testét. Ha pedig elegendő pénzt visszaszereznek, akkor esetleg rendes kötszert is beszerezhet. A mérgezés nem játék, folyamatosan figyelni kívánja, hogy mégis hogy javul, vagy romlik a kézen lévő seb állapota. Erről pedig nem lesz egyszerű lebeszélni. Még arról csakcsak, hogy a fogadóban kotyvasztani kezdjen a biztonság kedvéért ellenmérget, azonban a megfigyelés…
Meglepettség tükröződik pár másodpercig az arcán az újabb alma láttán s egy kicsit nyújtózik a nyeregben hogy lássa, mennyi maradt Cainnak. Bár nem sikerül a megbizonyosodás, megoldja. A kiskés még mindig nála van, így azzal félbevágja a gyümölcsöt. Az egyikbe beleszúrja az eszközt s azzal együtt nyújtja vissza. A saját darabjának pedig egyből neki is esik. Míg fogyadozik az étel, addig hallgatja a szegényes magyarázatot. Nagyon furcsán beszél a gazfickó, szóval valamit elhallgat. Azonban nem áll neki annak, hogy most kifaggassa. Egy pár hümmentésnél többet nem reagál. Na, majd egy váratlanabb helyzetben úgyis kikotyogja. Biztosan csak várni kell addig a pillanatig s néha egy kicsit megpróbálkozni azzal, hogy rásegítsen a dologra. S a kérdésre csak megvonja a vállait. Ahogy lopva felé pillant, alig tudja elrejteni diadalittas mosolyát s a szeméből is süt, hogy ez egy nem tagadott visszavágás az ide felé tartó útért.
Nem teljesen abban a tempóban haladnak, amiben kellene. Azonban így is mondhatni szép időt futnak. Már eléggé kezd az idő késő felé járni, mikor már a város első házainál járnak, s természetes fények szerepét pedig a mesterségesek veszik át. Leszállva a lóról óvatosan leemeli azt a táskát, miben a rózsa van s magához öleli. most már felhúzza a csuklyát, hogy az egyik falhoz behúzódva könnyebben váljon szinte láthatatlanná az árnyékban.
– Vigyázunk erre. Majd gyere vissza s akkor meglátjuk, hogy hogy legyen. Fogadó, vagy… egyéb. -bár nem mondja, de nagyon gondolkodik. Ha nem sikerül a pénzt megszerezni, talán a zsebórájával tudna fizetni. Még egy hűvösben töltött éjszakát nem akar átvészelni. Így is érzi, hogy a kőbarlangban eltöltött idő hatására már kezdenek kellemetlenebb tünetek mutatkozni.
Talán nem túl jó időpont erre, de megnevetem szavait, igaz valahol már saját ostoba helyzetemen, balszerencsémen nevetek. Ez az egész a kecskével már rég kisiklott a kezeim közül és a reményem szertefoszlott arra nézve valamikor a közeljövőben helyre billen. Persze nem kötegszem vagy szólok a továbbiakban attól többet amit már előtte elhagyta a számat. A kioktatásra csak forgatom a szemem, tudnék én neki mondani cifrákat amiért ennyire felelőtlen, de az az érzésem valahogy ennyire nem lehet önfeláldozó. Mindegy, tényleg nem firtatom a viselkedésének bizonyos aspektusait inkább egyértelműen durcás gyerek módjára pufogok magamban. Ami jobban érdekel kicsit és eltereli a figyelmem az a puffadt kezem. Annyira megnyomorgatta, hogy azt se vettem volna észre ha levágta volna. Minden esetre tényleg elég rendes Tőle, hogy ennyire gondomat viseli. Sőt az egész viselkedése olyan mit leginkább azzal a szóval tudnék jellemezni: Aggódó. Most komolyan nem csupán egyszerű „munka” vagy ha úgy tetszik „üzleti” kapcsolat van közöttünk hanem valami több? Jó, az a konyhai jelenet elég merész volt, a tegnap estébe pedig belegondolni se merek. Talán majd ha nagyon magányos leszek, rég nem voltam senkivel és ezért KEZELNI kell a fennálló helyzetet. Csak, hogy szabatosan fogalmazzam meg a dolgot. Jé, a kezem mégse tudta elterelni a figyelmem a majdnem szexről és a férfi viselkedéséről.
Láthatóan tetszik neki a bók, még ha nem vallaná be a tudós a világ minden kincséért se.
-Oh, ott olyan meleg lesz, hogy izzadni fogsz, viszont szűkös.
Ezt kimondva pár pillanat erejéig szinte érzem az enyémhez simuló hátat, egyenletes légzését, melegét. Másodpercek töredékére zavartá válok, ami miatt megbotlok, de az egyik sziklába megkapaszkodok a biztonság kedvéért.
-Jól vagyok!
Sietek a válasszal, amit inkább azért jelentek ki gyorsan mert már indulok tovább a lovam felé. A rózsáról szóló rész alig jut el hozzám. Az viszont megfontolandó, hogy talán mást is veszek a faluban. Ha visszavinném a lovakat, visszakapnánk a foglalót és a maradék napért a pénzt. Jobban járnánk.
-Ne menjünk mégis a városba? Több pénzünk lenne, fogadóban aludnánk és egy kád meleg víz is jól esne.
Vetem fel az ötletet a másiknak, így talán elkerülhető lenne, hogy egymás szoros közelségébe aludjunk. Jó, nálam is van lehetőség a mosdásra, csak kád nincs. Persze lehet mire oda érünk a lovardások már nem lesznek ott és akkor csak az utcán maradunk éjjelre. Kicsit kockázatos, azonban ha sietünk akkor meg tudjuk oldani. Látom mennyire jól esik neki a gyümölcs és amíg én az egyik kicsit rágcsálom oda adom neki a másikat. Biztosan örülni fog neki. A vizet mikor visszakapom csak akkor iszok belőle annyit amennyit szívem szerint tenném. Ahogy elindulunk a megbeszélt irányba semmi esetre se szeretném ha én hátráltatnám a dolgokat. Ezért amennyire tudom rejtem előle az állapotom. Azt viszont már nem tudom mi a frászkarikát válaszoljak neki.
-Mennyire emlékszel? Az megvan, hogy… egymásnak háttal feküdtünk és ittuk a rövidet? Na, az történt. Meg elaludtál.
Kurta válaszok, helyenként nagyon megfontoltan és egy másodpercnyi zavarral, de hazugság nélkül. Nincs kedvem most ezzel ebben a pillanatban foglalkozni. Tényleg kell számunkra a kellemetlen szitu?
-Miért kérded?
Bár a helyzet sürgető, muszáj pár pillanatra megállnia, mikor egy marhákat megszégyenítő megszólalást hall. Hogy ez az alak semmit sem tud komolyan venni? Összébb húzott szemöldökkel mered egyenesen a szemeibe s úgy közli a dolgot, szinte már túl hidegen. Nehogy a végén még tovább gondolkozzon a felvetésen.
– Akkor játszanánk olyant, ha egy lázmérőt nyomnék a hátsó feledbe. Ez sokkal inkább életmentős maximum. És nem, nem foglak szájon át lélegeztetni. Lentebb se, ismerem a viccet.
Ez után elhallgat s nem pocsékolja tovább az időt arra, hogy még egy felesleges szót pazaroljon tréfákra, felvetésekre, vagy megkérdőjelezésre. Van, amit ő sem tud, igen. Viszont az nem jelenti azt, hogy nem tudná megoldani, hogy megismerje s kihasználja az azzal járó tapasztalatot s miegymást. Lényeg a lényeg, nem fogja hagyni, hogy megtesz mindent az ügy érdekében. A vér méregtelenítésével sincs problémája, ellenben a másiknak… na, ő már helyette is kiakad. Pedig elhiheti, hogy szívesebben mosna nyelvet szappannal, mint hogy ezt az undormányt ízlelgetnie kelljen.
– Először is. Molekuláris. Az olekuláris nem egy létező szó. Szóval úgy fest, ezt is párszor le kell még íratnunk veled. Másodszor pedig, a mérgezett vér íze gyomorforgató. Ne akard megtudni, mennyire. Szóval tisztában vagyunk vele, mikor nincs már vele probléma. -megemelve a kezeit a tenyereit kezdi szemlélni, majd megvonja a vállát- Semmi hatás, ahogyan azt sejtettük. A méreg már kikerült a szervezetedből. Egyik végtagunkat se érzzük, hogy bénulni akarna, vagy bármi másunkkal egyéb furcsaság történne.
Na jó, ez nem teljesen igaz. Senkiért nem viselkednének így – egyikük sem. Ezzel pedig ők maguk is tisztában vannak. Most azonban elég vehemensen reagáltak erre az egészre. Talán csak a rémálom okozta felszabadult érzelmek teszik. Nyavalyás, mihaszna, bolond, idegesítő sárkány! Túl sok érzelmet csal ki belőlük! Hogy a… a franc vinné el! Csak egy kicsit engedi el magát mellette és máris jobban kötődik hozzá, mint akarná. Az ember társas lény – eddig is teljesen jól elvolt. Az embereknek barátok kellenek – ahha, persze. Mégis minek? Ha nem figyelsz, megkedveled – ebben sajnos egyet kell értenie. Pedig nincs szüksége barátokra. Elvan a maga magányában is tökéletesen. De tényleg. Halállal veszi körbe magát, pusztítással és fájdalommal. Erre jön ez a senkiházi, lerombolja a tökéletes várfalát és még azt is kihozza belőle, hogy ne akarja látni, hogy az orra előtt patkol el. Rémes egy alak!
Ezen morfondírozik, miközben lekeverednek a hegyről. lassú a menet s nem a legbiztosabb lábakon áll Cain, azonban senki nem akar egy perccel sem több időt eltölteni itt. Mihamarabb eltűnhetnek, annál jobb lesz végre nekik. Szerencsére a második ló is hamar meglesz, onnantól pedig már csak egyenesen haza felé kell venni az irányt. láthatóan húzza a száját, mikor a tudatára ébred annak, hogy az ebédről lekéstek, de nem áll neki emiatt morogni. Inkább beletörődve, de rábólint a dologra. Az azért valamennyire javít a hangulatán, hogy egy közvetett dicséretben részesült. Tudta ő, hogy megéri szenvedni ezzel a túlméretezett gyerekkel. Már csak az olvasásra kellene jobban rávennie és az alapok elég erős lábon állhatnának akár.
– Mi már csak arra vágyunk, hogy valami melegbe bevackolhassuk magunkat. Szóval ha van hely még egy vendégnek a faludban, azt hiszem ,,kibérelnénk” azt ma éjszakára. Pirkadatkor már megyünk is tovább a dolgunkra s ha így halad, akkor a következő estére akár akadhat egy minta a gyógyszerből is. Nem tudom, hogy már ki akarod-e próbálni, ha igen, akkor leküldjük majd. -vázolja fel, hogy a rózsával hogy lesz majd a dolog, utána pedig hagyja, hogy útra induljanak.
Az alma nagyon jólesik neki, örömmel fogadja el s hamar rá is veti magát. Szinte teljesen letisztogatja a gyümölcs húsát a magok környékéről, mire végre úgy érzi, hogy a hasa nem fogja elkezdeni felemészteni magát. Mire nem jó a hegyes szemfog, ha erre nem, gondolja, minek hatására egy kis mosolyt elenged. Utána pedig jön a víz ajánlata is, mit szintén szívesen fogad. Noha nem a szinte ereiben folyó kávé, most még jobban is esik neki, mint az. Felfrissíti. S hogy miért is mondta a lovaglásos dolgot? Egyszerű. Amint észreveszi, hogy Cainnak a sebe miatt már nehezére esik a fennmaradás, egyből nyekeregni kezd, hogy álljanak meg pihenni. Egyébként igazán meg sem mukkan. Mármint, panaszkodás ügyileg. Jobban érdekli témaként az, hogy mi történt előző este. Kutyául hasogat a feje s szeretné tudni, mekkora kő lehet ennek az oka. Pedig ha sejtené, hogy valójában az alkohol tehet róla s az, amit annak hatására művelt kiderülne… na, akkor rajta lenne a sor abban, hogy belepiruljon a zoknijába.
Ahogy felveszi a szemüveget máris pörög és forog mint a búgócsiga. Legalábbis az én szemszögemből ez nagyon annak tűnik. Szerencsére a nyavalyás csuklyát élből leveszi, ezért amiatt se kell aggódnom. Azt mennyire szándékos ez a cselekedet nem tudom. Lehet véletlen, de ha nem akkor emlékszik arra mit történt tegnap este és mit akart kezdeményezni éppen Ő? Mindegy, nem feszegetem a témát, eddig se tettem ha az túlontúl kínos lett volna. Leszámítva a vért, de már ott is érezhetően olyan határokat léptem át amit nem kellett volna. Ezt most nem fogom megtenni egyik témával se. Bár az igazat megvallva csak az egyikre lennék képes rávenni magam és annak nincs köze a csuklyához. Azonban ahogyan én se avattam be teljesen a múltamba úgy Ő miért tenné. Szeretnék tiltakozni az egész ellen, de több szempontból is haszontalan. Hagyom, had tegye amit akar és ezt a legnagyobb türelemmel tűröm. Vegyük elő azt a férfit aki bennem él. Engedelmeskedek, szépen veszem a levegőt és várom mit akar ebből kihozni. A ruhámon ejtett vágásra szó szerint morranok egyet, semmi beszéd hiszen még a végén az is árt. Bár most ahogyan ez a jelenet egyre életszerűbben játszódik le a szemem előtt a bennem élő marha jön elő.
-Akkor mi most doktorbácsisat játszunk?
Nem, ez biztosan nem ennek az átkozottnak a mérge miatt van szimplán csak ennyire idióta tudok lenni. Szerintem a halál kapujában is képes lennék valami nagy balfaszságra. Főleg mivel Nick a saját övét kezdi kioldani, mire megemelem az egyik szemöldökömet. Jó tudom mit akar ezzel, nem vagyok ám hülye. Ha ez tényleg valami komolytalan sérülés lenne már rég hisztiznék, amiért ennyire szorosan húzta meg az övet, de így meg se nyikkanok. Amikor kell képes vagyok komoly lenni és azért
-Szóval Te se tudod mi ez.
Húzom el a számat, remek senki se tudja mennyi időm van hátra. Lehet mindjárt itt esek össze holtan mert egy istenverete kígyó megmart. Hát ez aztán a szánalmas halálnem. Nem kell a feltámasztás, akkor se halok meg ha ebbe meggebedek. A pikkelyes karom jobb lett volna ebből a szempontból, azzal védem ki az egyszerűbb kardcsapásokat. Ez a dög nem tudta volna átharapni azt a réteget és semmi bajom nem lenne ebben a percben. Elhúzom a számat amiért pazarolja az alkoholt, de jobbnak látom befogni. Ha továbbra is úgy alakul hogy folyton kussolnom kell akkor tutira megbuggyanok. A vágásra viszont értetlenül nézek, most meg mit akar? Na ne! De. Tényleg ki akarja szívni a mérget a sebből, s meg is teszi.
-Ez nem túl bölcs dolog. Ha felszívódik Neked is ártani fog.
Morgolódok fél szívvel, mert azért elég jól esik amiért ennyire életben akar tartani. Noha nem tudom a valódi szándékait abban viszont biztos lehetek, hogy igazán igyekszik a testi épségemet megóvni. Pedig az az én feladatom lenne, hogy védelmezzem Őt. Ezért a kiköpött piára már nem is reagálok. A kígyót tovább tartom a kezemben, az állat nagyon kétségbeesetten szabadulni akar a fogásból. Kicsit úgy tűnik, hogy túlzásba viszi ezt a méreg szívás dolgot amikor pedig le is nyeli már nem tudok csendben maradni.
-Elment az eszed? Ne csinálj ilyet! Az előbb mart meg egy kígyó, rémlik a dolog? Nem érdekel milyen a színe, szaga, állaga vagy az olekuláris szerkezete akkor se csináld!
Mit tennék, ha szintén rosszul lenne nekem itt. Talán képtelen lennék levánszorogni erről az átok hegyről. Míg köti a kezemet tovább morgok az orrom alatt amiért ennyire felelőtlen és nemtörődöm. Ezek az én jellemzőim ne tanulja már el. Mikor végre leveszi a szíjat a kezemről, a karom szinte fellélegzik a megkönnyebbüléstől. Teljesen lilák az ujjaim végei és azokat mozgatni is képtelen vagyok úgy egyébként. Persze nem kötöm az orrára. Felkelek és eredeti tervem szerint kihajítom az egyik bestiát a másiknak. Nem akarom végig nézni mi lesz onnantól, hogy a csúszómászó nem akar visszajutni, mozdulnék vissza mikor megakad Nickolas arcán a szemem. Most tényleg azért nézte végig, hogy lássa megbűnhődött amiért megharapott? Na ne. Nem. Tutira nem. Hagyom magamat visszavezetni a lóhoz és engedelmesen fogom a kantárt. A kezem kezd emberi színt felvenni és részben az ujjaim is engedelmeskednek a parancsoknak.
-Tedd a táskákat a lóra.
Mondom neki mielőtt elindulnánk. Felesleges cipelni és az állatnak kevésbé lesz baja. Lassú léptekkel indulok meg, nem akarok gyámoltalannak tűnni, de sántítok. Majd jobb lesz ha másik ló meglesz.
-Maradt pénz ne izgulj. Számolni már tudok.
Mondom félig viccelődve és rá pillantva, miként reagál a bókra. Igen, ez az volt, hiszen csakis az Ő érdeme, hogy ez a képesség megvan nekem. Viszont áthatóan pillantok felé mikor arról beszélt, nem bírja lóháton. Akkor idefelé mégis min ült? Hintaló? Unikornis? Ez nekem úgy tűnik, mint valami hazugság. A gondolataimat sikeresen megakasztja a lila anyag, amit a fejére húz. Lépni is elfelejtek, majd orra bukok. Szerencsére a „fenyegetés” célba ér így azonnal leveszi azt. A távolság tartása arra engedne következtetni, talán emlékszik arra mi történt az este. Másfelől olyan érzésem van, hogy halvány lila gőze sincs a dologról. Mindegy, majd kiderül. A hegyről leérni most még hosszabb időnek tűnik mint előtte és szenvedősebb. Miattam van amikor meg kell állni és sehogy se akarnak összejönni a dolgok. Szinte minden hátráltat. Leérve a hegy lábánál ott találom azt az átkozott Kontárt. Lassan közelítek felé, megpaskolom a nyakát mikor elérem.
-Remélem legközelebb valami százötven vagy kétszáz kilós balfék bérel ki téged.
Olyan megnyugtató és kedélyes hangon mondom, hogy bárki azt hihetné a hangsúlyból nyugtatom az állatot.
-A legközelebbi falu sincs elég közel és onnan a kastélyod még messzebb van. Viszont az én szerény hajlékom nincs. Szóval nem tudom Te mit akarsz, de én ott fogok éjszakázni.
Kijelentés, amin nem akarok vagy fogok változtatni. Már most közel járunk a délhez, az ebédet lekéstük amit a hasam hangos korgása jelez. A nyeregtáskában pár almát találok, amiből a legnagyobbat Nicknek adom mondván van még. A tömlő amiben a víz van viszont kincset ér, kis kortyot iszok, de hosszan. Aztán az is megosztom a társammal. Jobb mint a semmi. Ha sikerül megegyezni akkor erőt veszek magamon és felfekszek a nyeregbe. De majd ráülök a fájós seggemre, mit nem. Jó lesz nekem így is, csak haladjunk.
Amint megvan az az átkozott okuláré, azonnal a helyére is rakja s végre látja a probléma forrását. Ahogy idegesen a saját hajába túr, lehull a fejéről a csuklya, így Cainnak már nem kell attól tartania, hogy ingerlő lenne az egész. A fejébe a felülés során éles fájdalom hasított, mire egy pillanatra megtorpan s megszédül. Azonban amint megtalálja, merre van az egyenesen magához ragadja a sárkány tárkáját, hogy kutakodni kezdjen benne.
– Maradsz a seggeden. -morran rá ellentmondást nem tűrően, miközben elkezd serényen kipakolászni- Ha mozogsz, akkor jobban hat a méreg. Végy mély lélegzeteket és lassan. Minél kisebb a terjedése, annál jobb. -mikor végre talál egy kis kést, akkor odébb rakja a táskát s mellé ülve levágja egyszerűen a ruhát a seb környékén- Nem morog, majd kap újat.
Mivel a kötszer elfogyott így még jól is jöhet az az ujj, szóval nem dobja azonnal a földre. A saját övét nagy nehezen lehalássza magáról, majd amilyen gyorsan csak tudja, leszorítja a sebet. Nem kell mondani, rendesen megoldja, hogy a vérkeringés létezéséből baj ne legyen. Mintha ezzel biztosan el tudná venni a kedvét attól, hogy ficánkoljon. Sőt. Még egyszer ránt egyet rajta, biztosan liluljanak csak szegény ujjak…
– Szorítsd erősen azt a dögöt és amíg nem végzek, szugeráld. Amennyire csak tudod, jegyezd meg. -még, hogy valami vajákostól kérjen ellenszert! Itt ül mellette egy tudós, héló! Vagy, valami ehhez hasonló a hangvétele. Majd ő megoldja azt nyavalyás ellenszert, ha annyira kell. Talán még itt helyben is össze tudná kotyvasztani, ha nincs más esély arra, hogy mozgó testrészekkel megússza. Miatta jött a hegyre, szóval vele is fogja elhagyni azt, különben csak azért feltámasztja, hogy istenesen összetörjön a fején egy kisszéket. Vagy kettőt.
Miközben magában morog, természetesen cselekszik is. A kést nemes egyszerűséggel mártja bele a kulacsba, s csak az után illeszti a harapás feletti bőrréteghez. Nem tudja, hogy szerencse-e, hogy ott s nem pikkelyen próbálkozott az a kukac, vagy kár, de ezen nincs idő morfondírozni. Felvágja szinte sebészi egyenességű nyomot hagyva, min hamar kibuggyan a mérgezett vér. Még a szaga is más. Émelyítő s orrfacsaró egyszere. Ha nem vinné rá az adrenalin pillanatnyi túltöltöttsége, akkor magától biztosan rá nem cuppant volna. Az íze is undorító! Az arcára kiülő grimasz tökéletesen árulkodik erről, azonban jelenleg nem foglalkozhat ezzel. Amúgy sem nyeli le. isten ments! Ennél még a saját főztje is étvágygerjesztőbb ízű.
Miután kiköpi a vért, az itallal öblöget, majd az is követi azt. A mozdulatsor pedig újra s újra ismétli magát addig, míg teljesen ki nem tudja a sebet tisztítani. Azért a biztonság kedvéért még egy pár ilyen mozdulatsort utána is végez, az utolsó korty vért pedig lenyeli. Mivel nem érez semmi rossz hatást, késznek nyilvánítja. Jöhet szegény ing csíkokra vágása, majd a legtisztább darabokkal bekötözi a sebet. Előtte persze az utolsó csepp italocskát még rálocsolja, hogy fertőtlenítse a vágott területet. Mikor mindennel megvan, akkor veszi le az övet s csúsztatja vissza a nadrágjába. Biztosra megy, hogy ha felkel nem villant alsót, ahhoz hideg van s csak ezek után kel fel, majd segíti fel a másikat is. Odavezeti a barlang bejáratához s hagyja, hogy kihajítsa.
Az állatok szerencsére tökéletesen elvannak egymással, nem akar a kígyó visszamenekülni. Nem is igazán tud, mivel széttapossák a kisebb s nagyobb paták. Ő maga nem igazán sajnálja, csak érzelemmentes arccal figyeli a jelenetet. Mikor pedig teljesen vége szakad s nem mozdul többet a rohadék, akkor odasegíti Caint a lóhoz. Érezze úgy, hogy van dolga, a kezébe adja a kantárt. Majd ő maga összeszedi a cókmókjaikat.
Mikor mindennel meglesz, nagyjából akkor fújnak visszavonulót az állatok. Indulhatnak is azonnal. Nem segít, ha nincs kérve, csak figyeli. Ha nagyon úgy látja, hogy nem bírja, akkor bújik át a hóna alatt s vesz le róla terhet, amennyit csak bír. A két táskát is ő cipeli jelenleg. Ha megvan a másik ló is, akkor pakolja rájuk fel a cókmókokat.
– Mennyi pénz maradt a lóbérlés után? Az első falu, ami szembejön ott megállunk és abból veszünk ebédet. A hazatérés pontos ideje már úgyis mindegy, de mi nem fogjuk kibírni lóháton az egész napot. -mondja ezt úgy, hogy eddig egyszer sem nyekergett. Szóval bizonyára oka van a kijelentésnek, de a sárkány jobb, ha nem képzel ebbe bele többet.
Most jön el az a perc, mikor automatikusan felveszi a csuklyáját, Cain megszólalására azonban úgy dermed meg, mintha jéggé fagyasztották volna. Csak egy pár másodperc, több nem telik el s le is dobja a textilt a fejéről s morogva távolodik tőle a lehető legmesszebb. Nincs szüksége arra, hogy ilyen dolgokkal legyen most traktálva. Ha ennyire zavarja a lila anyag, örüljön, nincs ott. Az éjszakai dolgokra nem igazán emlékszik, így nem is próbálja azzal összekötni ezt a kijelentést.
– Na mi lesz már? Menjünk. -azzal a lova mellett megindul s meg sem várja, hogy a másik is összeszedje magát, már rátér a visszavezető ösvényre.
Amíg ébren vagyok semmi gond nincs, se zaj, se rémálom, se semmi más ami megzavarhatná bárki pihenését. Nyugodtan alszok, kivételesen noha nem a lerészegedős kiütöm magam része volt a dolgoknak mégis egész elviselhető mértékű volt a saját rémálmom. Nem volt annyira intenzív és átható esetleg csak nem volt képes annyira átütő lenni, mint általában amikor semmit se használok a tünetek enyhítésére. Azért ez a csökkentett mód szintén jobb mint a semmi, nem annyira élénk és velőtrázó amitől aztán verejtékben úszva ébredek. Sőt ami azt illeti egészen másra ébredek. Az este további részében az összebújást nem szüntettem meg. Nicket ölelve aludtam el és most szintén köré font karokkal ébredek, noha már lassan pirkad és oldalt fordultunk részben. A különbség csak az, hogy valami nincs rendben vele, finoman próbálnám simogatni és ébreszteni mikor mély, erős fájdalom hasít bele a jobb felkaromba. A rohadt életbe! Felüvöltök akár a sebzett vad, szerencsétlennek erre a hanga kell felkelnie. Mikor felkel mellőlem elkapom a gaz jószág fejét szorosan fogva a száját, hogy újra ne marhasson egyikünkbe se. Ez persze nem segít azon, hogy a felkaromban láva mód égetve kezd elterjedni a méreg. Annyit tudok segíteni Nickolas számára, hogy a szemüvegét közelebb tolom így eléri.
-Megmart ez a fenevad!
Indulatos a hangom, már épp azon gondolkodok összeroppantom az átkozott dögöt mikor eszembe jut van más lény a közelben amit nem kedvelek. Persze ez is félti az életét rendesen, s úgy tekereg rajtam kétségbe esetten.
-Segíts felállni.
A jobbom zsibbad a méregtől, a balban kígyót tartok. Kecskemamának és gidáinak szép ajándék lesz. Persze csak akkor ha előtte Nick nem tervez csinálni semmit se a kígyóharapással, mert azt abban az esetben megvárom. Ennyire elmebeteg én se vagyok, hogy ez ellen tiltakozzak. Már ha érdekli annyira a hogylétem, azt se veszem zokon ha ismeri ennek a nyavalyásnak a nevét mert akkor tudom milyen ellenszert kérjek a városi orvostól ha végre eljutunk odáig. Nincs az az isten, hogy még egy estét ezen az elátkozott hegyen töltsek el! Ha sikerül megszabadulni a kígyótól és a kecskék is elmennek vagy elijeszti őket a dög akkor nyert ügyünk van.
-Ha lehet minél előbb szedjük a sátorfánkat mert ez a hely nekem nagyon ellenségem. Lassan ott tartunk, hogy képtelen leszek megvédeni.
Ha fel meri húzni azt az átkozott csuklyát biztosan odamegyek hozzá és lelököm a fejéből, hogy a fülébe súgjam.
-Ezt jobb így tartani vagy teszek a kecskéidre és a kígyókra meg minden másra.
Nem mondom ki, de a hangsúlyból érezhető az egyértelmű szexiális utalás. Bár az nem tudom mennyire lenne veszélyes. Ha olyan lenne mint a tegnapi, akkor nem tudnék egyszerűen úgy gondolni rá, mint sima szexre és egyszeri alkalomra. Többet látnék a dologba.
Amennyiben sikerül lekeveredni a hegyről még ma, megtaláljuk az elszökött pacit. Szerencséjére nem nyargalt vissza egész a városba, mert akkor nagy baj hozott volna eredeti gazdái fejére.
Tompán ugyan, de még talán eljutnak hozzá a szavak, a tettek. Fel nem tudja fogni, de még mintha Cain hangját távolról hallaná. Valahogy biztonságérzetet nyújt ez neki. A feje a kéz felé billen, szinte beledől a tenyerébe. Arcizmai ellazulnak, ahogy átadja magát a fáradtságnak s ajkai enyhén elnyílnak a simítása mentén. Egy alig hallható, bágyadt kis sóhajt elenged, mi talán még valami mondandója lenne, ám hogy mi, arra nem lehet rájönni. Így kezdődött el, ily kellemes körülmények közt a ma esti borzalmainak tárháza.
Utál aludni. Egyszerűen gyűlöli. Sosincs tisztában azzal, hogy ezek csak álmok, míg már késő nem lesz. Csak akkor jön rá, mikor már verítéktől csatakos hajjal felriad s álltalában ennek következtében zuhan le az íróasztaláról is, mire rá szokott borulni. Most meddig is húzta? Talán két, három napja sikerült tartani az éberségi állapotot. Ha pedig nem iszik, akkor még a ma éjszakát is kihúzta volna a felpörgető gyógyszerekkel. Legalább is remélte, hogy képes rá. Azonban pont a lehető legrosszabb pillanatban bukott el. Akkor, mikor az éberségre szükség van, hisz a barlangból bármi előkerülhet.
Mintha a barlang intő szavai hatására történt volna, álmaiban pontosan ugyanide csöppen vissza. Azonban egyedül. Teljesen egyedül. A másik fél elveszett, a fejében teljes csend honol. Cain pedig… mintha elnyelte volna a föld. Sőt, mintha soha nem is létezett volna. Eszébe sem jut emiatt, hogy vajon merre lehet. Egyszerűen csak körbetekintve megállapítja magában, hogy bizony a bejáraton kijutni esélytelen, a kecskék talán még démonibb kiadásai elzárják azt teljes mértékben. Emiatt meg is fordul a másik irányba s eltekint a sötét, mély szájba, mi a barlang többi részét képezi.
Az álmokban nincsenek okok. Nincs meg, mi miért történik. Ez is pont egy ilyen helyzet. Egyszerűen csak megindul a hívogató magányba, a mindent eltakaró sötétbe. Magába öleli, elfedi, s többé nem engedi el. Hamarosan már nem csak nem lát, de a hangok is elvésznek. A létek zaja elhal, mintha csak puha szőnyegen tipegne a kemény kövek helyett. Ahogyan halad, egyszer csak fényt vél felfedezni. Egy ajtó. A kilincse magasan van, de ha eleget nyújtózkodik, akkor el tudja érni. Nagy nehezen elfordítja a gombot, ám mikor a zár nyelve enged befelé megindul a bejárat. Szinte bezuhan, át, a küszöbön.
Nem az ajtó volt túl nagy. Ő maga ment össze. Egy ismerős területen találja magát, egy sötét pincében, benne rácsokkal s éles, hegyes szerszámokkal. Azonban ez nem az övé. Ez egy régebbi hely, ahová soha többé nem akarná betenni a lábát. Mégis, minden egyes alkalommal, mikor álomra hajtja a fejét, a történet ebbe a folyosóba torkollik. Ahogy megemeli a fejét, a riadt gyermek hatalmas, levendula szín szemei végigpásztázzák a területet s megakadnak Rajta. Ő is pontosan ugyanakkor fordul felé, mélyen ülő, haragos szemei szinte szikrákat szórnak.
– Nickolas! Hányszor mondjam még el neked, hogy ide nem jöhetsz be akkor, ha én azt nem mondom?! -dörren fel a mély hang, s már ettől reszketni kezd teljes testében. Felkaparná magát a földről, hátra fordulna s menekülne addig, míg gyönge lábai bírják. Azonban a küszöbig sem jut vissza, mikor felkapják a földről, a kijárat pedig bezárul. Ahogy egyre távolodik a menekülés esélye, úgy egyre jobban kétségbe esik. Mire pedig rájönne, hogy ez az egész egy álom s nagy nehezen vége szakadna, addigra pedig már késő. Újra s újra megtörténik minden, tegyen bármit ellene…
***
Az egészből Cainnak jóval kevesebb tűnhet fel, ám ha még ébren van, így is tökéletesen tapasztalhatja a tüneteket. Először még teljesen nyugodt a rajta alvó. Azonban egyre több nyöszörgést, reszketeg motyogást, félmondatokat hallhat felőle. Érezheti, hogy uralkodik el a hidegrázás a testén, hogy forgolászik, mintha attól képes lenne felébredni. Azonban nem ez az, amitől felriad a rémálomból.
Míg ők nyugodtan pihennek s várják, hogy végre újra a nap honoljon az égen, addig valaki vagy valami a sötétben megmozdul. Egy kígyó indul útjának a kövek közt, majdhogynem hangtalanul közelítve meg az áldozatait, kik a földön fekszenek. Az állat már kiszemelte a célpontját, ki nem más, mint a rokona, a sárkány. Mikor elég közel kerül hozzá, már meg találja azt a pontot, min belemarhat az áldozatába. Nick pedig erre a hangra ébred fel. Pontosabban arra, amit ez kicsal szerencsétlenből. Szinte azonnal felpattannak a szemei s tenyerére támaszkodva emelkedik fel róla. Ziháló légzése, gondolatainak kuszasága, miatt hírtelen azt sem tudja, hol van. Az álmokban átélt élmény még olyan élénken él benne, hogy a mellkasánál szinte tisztán érzi az akkori fájdalmat, pedig a heg már rég összeforrt.
– Mi történt? -kérdezi összeszedetlenebb hangon s tapogatózva keresi a szemüvegét, hogy láthassa is, amit hall. Bár már a hang sem kecsegtet túl sok jót…
Más körülmények között talán még meghittnek is nevezhetném a helyzetet amiben egymás hátához simulva fekszünk. Ezzel az egy kicsi köpennyel takarózunk, amit inkább az Ő oldalára húzok és persze az italon való osztozkodás szintén vicces. Csak ne fájna az egész hátam, a seggem, a derekam, részben a fejem és ne lenne kellemetlen továbbra is a gondolat mennyire kívánatos volt azzal a rohadt csuklyával. Szerencsére most képes vagyok a normális beszédre.
-Haladás, ezzel szerintem kihúzzuk.
Mondom mikor én magam visszaveszem a kulacsot és meghúzom. Kicsit különös, hogy érdekli a hogylétem de beszéd témának ez is jó.
-Nyugodj meg, nem patkolok el egy kecske miatt. Bár képes vagyok sok örökségre, ez azért rám se vetne jó fényt.
Viccelődés, az mindig segít oldani a kellemetlen helyzeteket, ahogyan azt most is teszem. Figyelmesen hallgatom ahogy beszél és azért jól esik, hogy továbbra is igyekszik meggyőzni a dologról. Azzal is tisztában vagyok nem hazudik rosszul, de elég hihető és őszinte amit mond. Persze szívesen az orra alá dörgölném, az allergiáimról kicsit se tehetek. Ezt dobta a gép. Megfordult a fejemben, a sárkányok talán mind ennyire érzékenyek ezekre a szerekre. Nem tudok sok ilyen esetet felhozni, csak találgatnék mégis valahogy helyesnek érzem a gondolatot.
-Nyugi, tudom. Szerintem ez a helyzet Neked se örömteli szóval van róla elképzelésem nem a vicc kedvéért fagyoskodunk. Az a kandalló nem rossz gondolat, már csak az emlék kép melegít.
Hátra döntöm a fejemet úgy, hogy elérjem vele az Ő kobakját és mikor ez megvan finoman megrázom. Mint valami béna simogatás. Visszaszerezve a kulacsot most kicsit nagyobbat húzok rá, ha már Nick nem tartalékol talán nekem se kellene. Pedig a reggel odébb van. Talán szólnom kéne neki, hogy vegyen vissza az alkoholból? Egyre többet nevetgél. Ez annyira nem a legjellemzőbb dolog rá, ahogyan az se hogy random elkezdjen mindenen nevetni.
-Na jó, bőven eleget ittál erre az estére. Ezt már nem adom oda.
Jelentem ki határozottan azzal a mellkasom előtt ölelve rejtem a másik elől. Bőven elég hülye szitú volt erre a mai napra nem hiányzik még több. Elkéstem. Nincs mese, ez bizony fixen úgy becsiccsentett, hogy azt holnap érezni fogja a szerencsétlen feje. Most komolyan, már attól jó kedve van ha épp nem szólunk semmit. Közben meg játssza a krokodilt a hátamnak simulva, legalábbis úgy forog. Nem hinném egy átlagos kellemes délutánon vagy estén egyébként elkezdene úgy hozzám bújni ahogyan azt ebben a pillanatban teszi. Álljunk meg egy szóra, úgy tűnik feltett szándékai vannak a felmelegedést illetően. Jó, ezt most kellene megállítani. Kellene. Azonban elég kellemesen borzongok bele a nyakamra érkező finom csókokba, a fülemről nem szólva. Komolyan, brosúrát fogok osztani, ha nem akarsz dugni hagyd békén a fülem jeligével? Az a rész számomra, elég érzékeny s könnyen beindulok ingerlésének hatására.
-Mi lenne ha itt most abbahagynád?
Teszem fel óvatosan a kérdést, de hangomba már részben vegyül némi izgalom. Azért ez mekkora forma, egy ostoba köpeny látványa mellett kussolok, ha élből izgatnak képes vagyok beszélni? Én se vagyok a normális élőlények csoportjának tagja. Szavaim ellenére a tenyeréhez nyomom a hátam, miközben jólesően sóhajtok. De hát ez nem a megszokott tudós srác! Oké, felé kellene fordulni és szépen nyugalomra inteni, igen ez lenne a jó ötlet. A rohadt életbe, hát itt dorombol nekem és bújik, érint az egész izgató főleg mert a szentlélek megsúgta ennek a majomnak hol érdemes Caint kényeztetni. Ki tudna ellen állni ha kifejezetten érzékeny pontokon találják el? Senki. Azonban a jelenlegi körülmények nem ideálisak semmilyen formában. A hirtelen mozgásra meglepetten pislogok akár a hal a szatyorban. Hát ezt mi lelete?
-Nem tudom mi jutott eszedbe, de talán aludhatnál kicsit. Figyelek Rád.
Próbálkozom én, de most komolyan ÉN, a józan ész hangja lennie ebbe a röhejessé vált napban. De a drága Nick nagyon a fejébe vett valamit. Az eseményekre igazán reagálni, se tudok s mire igazán felfogom min ügyködik már határozottan ül rajtam. A rohadt életbe.
Nagyot nyelek, ahogy a szemébe nézek érzem mennyire csábító ez az egész látvány már megint számomra. Remegek alatta, de semmi köze a hideghez, s csak akkor tudom elszakítani a tekintetemet amikor már közel hajol hozzám. A pír rózsák már félreérthetetlenül virítanak az arcomon. És még kárörvend rajtam! Kikészít. Párszor azért lova újra ránézek, de csak magamnak ártok ezzel a tettel, alsó ajkamat harapdálva igyekszem kontroll alatt tartani a tetteimet. Kiszolgáltatottnak érzem magamat a másikkal szemben, ahogyan így játszadozik velem. Csípőmozgására felnyögök hangosabban érezhető, hogy nem vagyok teljes nyugalmi pozícióban. Igen, csak ettől a látványtól képes lennék többet tenni. Rekedtes hangon kéjtől áthatottan szóra nyitom a szám.
-Jobb lenne… szóval.. ne így fogd fel.
Két óriási baj van ezzel. Az első, hogy ha így teszek bármit Vele, abba már több érzelmet kevernék mint egy egyszerű numerába. A másik viszont rosszabb. Nem akarok igazán tenni ellene. Minek küzdeni a dolgok ellen ha gátat nem tudsz szabni neki. Feladva minden tiltakozást reagálok a másikra s kezdünk bele egymás kölcsönös kényeztetésébe. A barlangokban sokkal jobban hangzanak a nyögések és a sóhajok is. Már egészen belemelegednék a dologba, szó szerint és átvitt értelemben. Mellkasom hullámzása szapora, a levegő körülöttünk izzik, bőrünkön tapintható a vágy tüzes szikrái. Ennek a nevetséges napnak a leghihetetlenebb forgatókönyve szerint borul rám a kedves idiótám. Itt fekszek, mondhatni felvont zászlóval erre van pofája bealudni? Részeg disznó. Az arcát fürkészem, vajon mennyire nyomta el az álom. Megcirógatom, hüvelykujjamat végigvezetem az ajkán majd finoman homlokon csókolom.
-Egész aranyos tudsz lenni. Ne becsüld alá magad.
Alig hallhatóan suttogom. Rendbe szedem kicsit magam amennyire ez mellette lehetséges és ha már ott vagyok Őt is. Átölelem és virrasztok ameddig csak ébren tudok maradni. Az ital elfogytával viszont kénytelen vagyok felhagyni az éberséggel. Ebben a helyzetben nem hiszem, hogy átfagynék reggelig.
.
Őszintén szólva szinte felüdülésül hat számára a hideg szikla után a meleg hátnak simulni. Vágyta már a teste, hogy ne csak a jegesség uralja az egész környezetét. Így, a kapucnis takaróval pedig szinte már kezd felolvadni, hisz úgy érezte, átfagyott a dac egy órájában. De nagyon is. Ezen a melegedésen az ital pedig biztosan még jobban segít, csakis emiatt kér belőle. Ha lenne forró teája, még azt is jobban díjazná, pedig nem szereti a teát. De az legalább az eszére nem lenne kihatással. Csak kis kortyot iszik, ám abba is beleborzong s égeti a torkát. De nincs mit tenni, ha ez van, ezt kell szeretni.
– Igen, azt hiszem. Már kezdünk melegedni. -bólint is egy kisebbet a szavai mellé. Ujjaival a lilás anyagon kezd játszadozni, rajzolgat a minták mentén. Legalább ezzel is lefoglalja magát- És neked? -kérdez vissza egy kis hallgatás után.
Minél több szó hangzik el, annál jobban képes újra felengedni – nem csak testileg. Ahogy haladnak a percek, újra beszélni kezd vele, s egy olyan téma is előkerül, miről azt gondolta volna, hogy ő maga nem hozza fel.
– Tényleg nem nekünk kell a virág. Nincs más helyettesítő, amivel ne próbáltuk volna ki az allergiád. minden másra előjött. Ennek a kristályos szerkezete miatt nem lenne szabad, hogy kiüssön, ha végre használhatjuk. Ha hazajutunk, az lesz a második dolgunk. Az első az a kandalló begyújtása. -miután ezt hozzátette, halkan felkuncog.
Ahogy egyre csak beszélgetnek, egyre gyakrabban kéri el az italt is. Nem iszik nagy kortyokat, éppen csak annyit, hogy legyen mit lenyelnie s felmelegíthesse a testét. Azonban mivel nem igazán jó a tűrőképessége e téren, így is könnyedén lerészegedik, vagy minimum becsiccsent. De a lényeg az az, hogy nagyon érezni, hogy virul a hangulata. Ha valami nem vicces, akkor is felkuncog. De még akkor is, ha csak csend van. Sőt. Egyszer csak nekiáll forgolászni, hogy a mellkasával simulhasson neki a hátához. Így viszont oly közel kerül az arca a nyakához, hogy elkapja a kísértés, ő pedig nem áll neki ellen. Ajkai megtalálják s apró, puha csókokkal kezdik el kényeztetni. A füléhez felbarangolva lágyan megharapja azt is, majd mikor kissé elválik, felkuncog. Le sem lehetne tagadni, hogy jelenleg nem igazán önmaga. Úgy simítgat végig Cain gerince mentén, mintha egész életében más dolga sem lett volna, mint így csábítgatni valakit. A nyakához lehel, majd orrával megcirógatja, hogy így is melegítse azon részét. Szinte már dorombolni is hallani, hisz macskákat megszégyenítő módon bújik s játszadozik vele. Ez azonban csak az egész eseménysorozat eleje.
Egyszer csak váratlanul felpattan ülésbe s magához rántja a köpönyeget, majd bár ügyetlenül, de felveszi. Addig igazgatja, míg az elején össze nem gombolja s a fejére nem kerül a csuklya.
– Már tudom! -tör ki belőle a kiáltás, majd cselekszik is. Cain vállára fogva a hátára fordítja egy akaratos mozdulattal, majd fogja magát s felül a combjaira. Karjait összefonja a mellkasa előtt s úgy mered egyenesen a szemébe. A szemüveg lecsusszan az orrán, a kapucni egy kissé hátrébb billen, a haja pedig a forgolászás miatt kusza. Azonban még az alkohol ködén át is olyan átható tekintettel méregeti szerencsétlent, hogy azt egy külsős számára öröm lehet nézni- Hát ez a bajod, miii? -közelebb hajol úgy, hogy a vállai egyikére letámaszkodjon. Mellkasa a mellkasával pont összeér, de nem simul neki- Eddig tiszta normális voltál. Erre mióta ez az izé van, azóta furcsa vagy. Már rájöttem a titkodra! -azzal úgy mutat felé a mutatóujjával, hogy majdnem orrba nyomja vele. Egy cinkosabb mosoly jelenik meg az arcán, csípőjével pedig előrébb billen ültével. Keze lesiklik a felső aljához, hogy alá vezesse az ujjait s úgy kezdje simogatni a meleg bőrfelületen. Ujjai szerencsére nem jegesen hidegek, ám így is lemaradhatnak a másik hőmérsékletétől.
– A csuklya az oka, mi? Annak pirultál és nem nekü… nekem. -javítja ki saját magát. Hisz, a másik a fejében rászólt, hogy őt aztán nem érdekli, mit tesz vagy nem tesz s milyen színű ez a sárkány- Elszomorítasz. Nem vagyok én elég jó? -ajkai lebiggyennek, ám nem hagyja abba a tevékenykedést. Sőt, a nyakához hajolva újabb csókokkal kezdi elhalmozni. Mikor már igazán úgy tűnne, hogy belelendül a dologba, tenyere pedig lenti régiók felé indul meg, akkor azonban lelassul minden. A mozgása darabossá is válik emellé, a sárkány feje mellett pedig a szemüveg a kövön koppan. Minden más abbamarad, helyette rádől a testére s halkan szuszogni kezd közvetlenül a fülébe, ahogy előrebilen a feje. Ennyit az előbbi nagy másorról, amit elő kezdett adni.
Öreg ki a tökömet érdekelte úgy istenigazából, hogy mi a szar van azon a falon? Hát engem aztán hétszentiség nem izgatott fel egyetlen részlete sem. Mással ellentétben. Szóval örülhetne neki ennyi választ hajlandó vagyok kipréselni magamból amikor abban se vagyok biztos képes lennék megszólalni úgy, hogy ne érződne a hangomon a rám gyakorolt hatás. Jobb lenne fátyolos, rekedt és kissé vágyakozó hangon ecsetelni milyen izgalmas felfedezés? Köszönöm, ezt a lehetőséget kihagynám, ha egy mód van rá. Persze, szerencsére azon túl nincs vita ebből, hogy érezhető az elégedetlenkedés a hangjában. Azt viszont már képtelen magában tartani, hogy lovagiasan idiótának bélyegezzen. A lényeg leszűrve ezt jelenti, szóval erre kár szót vesztegetni a továbbiakban.
-Tégy, amit akarsz.
Zárom le röviden a dolgot, pedig jaj mennyi jó visszavágásom lenne erre a szövegre. Mivel láthatóan nem akar beleinni az italba duzzogva rántom ki a kezéből. Akkor veszekedjünk mert egy ilyen embert próbáló helyzetben az mindig be szokott válni, ha egymás torkát marjuk. Csodálatos, Cain ismételten történelmet írhatsz a kalandjaiddal. Teszek rá, akkor fagyjon meg azzal az átkozott lila köpenyével együtt csak nekem ne kelljen látni! A továbbiakban inkább tüntetően fordítok neki hátat, mert azt úgy kell. A piába nem iszom bele, várok vele. Jobb tartalékolni akárcsak az erőmet is. Igen magasabb a testhőmérsékletem, de ez nem azt jelenti, hogy képes vagyok átvészelni a jéghideg fagyban alig valami ruhával bevonva. Oké, ez durva túlzás a lényeg azonban ugyanúgy érzékelhető. Számomra rém lassan peregnek az órák és a percek, a saját nézőpontom szerint már reggelnek kellene lennie, de az átkozott Nap csak nem akarja előhozni meleget adó sugarait. Tudom, nem szabad elaludnom, mert az veszélyes lenne ezért igyekszem ébren tartani magamat. Annyi mozgást engedek, hogy a kezeimet összefonjam a testemen és időnként dörzsölgetve fokozzam a vérkeringésemet. Valahol azonban sikerül kicsit belecsúsznom a félálomba. Tompábban érzékelem a környezetet a falakon játszó kékeslilás fény olykor megrebben. Nem hallok semmi neszt, vagy csak a tudatom zárja ki azt ezt se tudnám megmondani. Azonban ennyire észrevétlenül még nem lopakodott hozzám talán senki sem, bár nem vagyok kisegér kinek folyvást fülelnie kell a ragadozóra. Szóval azért lehet némiképp túlzok a szituáció abszurditása miatt. Elvégre az erdők csörtető, első számú vadűző személyéről beszélünk! Mégis a teste úgy simul az enyémhez, akár régi szerető a kedveséhez. Tiltakozásba szeretnék kezdeni, de több dolog miatt ez elhal mielőtt bármit mondanék. Az első és legfontosabb, hirtelen kevésbé érzem magam szánalmasnak és átfagyott csontdarabnak. A másik: Végre levette a köpenyt! Nincs kínzó kísértés, ami miatt meggondolatlanul cselekednék. EZAZ! Rohadt fétis. Ráadásul összebújva ezzel a “takaróval” egész jól fel fogunk melegedni. Az igazi persze az lenne ha közvetlenül cserélnénk hőt, de azért továbbra se lágyult meg a fejem. Noha a közvetlen veszélyforrás elhárult a fejemben élénken ott él a kép, jó lenne elhessegetni baromi messzire mielőtt újra ránézek. Ez már csak olyan biztonsági intézkedés.
-Értettem.
Érezhető a hangomon, bizony mosolygok. Testem ellazul és kicsit jobban a másikhoz simul, hogy kevesebb legyen a hőveszteség. Kicsit gondkodonom kell mit akar, de aztán eszembe jut a kulcs az itallal, amibe továbbra se ittam bele. Átnyújtom a számára, amin megint csak vidulni tudnék ha a helyzet másabb lenne még nevetni is. Tudom nincs oda az alkoholért, de az én problémám most sokat segít ezen a helyzeten. Ha vissza kapom Tőle akkor végre újra megízlelem én is. Takarékoskodok, úgy hosszan eltart és jobban hat. Legalábbis reménykedek benne így legyen a dolog. Igazából most már szívesen kezdenék beszélgetést ha arról van szó. Az ivászat után felteszem az egyetlen rövid, de értelmes kérdést.
-Jobb?
Közben átdörzsölöm a karomat s igazítok a köpeny hozzám közelebbi részén. Még érezni rajta azt a kevés meleget, mi az Ő testéből áradt.
Ő kérdezi, mi van a barlangon, erre csak hümmög. az ember esze megáll az ilyen gyíkoktól, de tényleg. Most akkor döntse már el, hogy tudni akarja a dolgokat, vagy csak odamormol, hogy felfogta és hagyják végre békén. Talán a hátsó felében volt az agya és meglágyult az előbbi eseményektől? mióta a barlangban vannak, egyre esélyesebb, mert viselkedése is egyre érthetetlenebb. Nagyon kikívánkozik belőle ez a gondolatmenet, azonban végül mégsem mondja ki hangosan. Ha vita lenne belőle, melyikük kényszerülne ki kecskemamához és kedves kis gidáihoz? Esélyes, hogy nem a sérült.
– Na ide figyelj. -morran oda személyiséget váltva. A hideg csak még élesebben érződik a hangjából, ám a tárgyilagossága átvált valami féle idegesebb hangba. Mintha a felajánlások, a segíteni próbálás csak rontana a kedélyállapotán. Sőt, így is van- Most nőnek nézel minket, vagy akkora fajankónak, hogy nem oldjuk meg a magunk dolgát. Ha most hősködni akarsz azzal, hogy nem kérsz a felajánlásból, akkor a hősséget tudod hova dugdosd. Nekünk arra nincs szükségünk, hogy kislányként kezelj minket, akiknek jár az elsőbbség. Ha pedig annyira fáznánk, majd megoldjuk magunknak. Attól még, hogy nem barlangban éltünk eddig, nem vagyunk teljesen hülyék az új területeken átvészeléshez sem. A segítséged meg tartsd meg magadnak. -azzal úgy nyomja a kezébe az italt, hogy már csak azért sem ivott belőle.
Ahogy telik az idő, ezt a tettet bizony megbánja. Egyre kevesebbet látni a kinti világból, a hőmérséklet pedig rohamosan zuhan. Hamarosan minden egyes kilégzés párás gomolygásként hangja el az orrukat, szájukat s a hideg kő egyre vacogtatóbban árasztja magából a jegességet. A csend…. a csend maga az őrület, mely a levegőben lebeg s próbálná felemészteni a világot. Egy ideje már a kintiek is elhallgattak. Biztosan ott vannak még, ám már feladták a próbálkozást. Várnak arra, hogy a mit sem sejtők kilessenek. A ló patájának koppanása a köveken visszhangokat ver ha megmozdul, ám ő is csak egy helyben van az idő nagy részében. Mintha érezné a feszültség statikusságát a két fél között.
Nick néha a tenyerébe lehel, majd összedörzsöli azokat. Máskor úgy melengeti a saját felkarjait, ahogy az mondva volt. Ám a lóhoz már csak azért sem megy oda. A gondolataiban a ,,ki fogom bízni” szókapcsolat mantrázódik, ahogyan erőt vesz magán. Az első órában még egészen jól is bírja. A másodikban azonban már az akarata nem elég. Addigra érezhetően fagypont alá került az idő, a csend pedig állandó. Nem szól egy szót sem. Még a fejében sem beszélnek a felek, néma hallgatásba burkolózott minden s mindenki. Hát lehetne ez az egész este még ennél is borzalmasabb? Nos… igen. Mikor az emlékeibe ötlik az, hogy hogyan néz rá Cain, mikor a lábai közt térdepelve próbálja lehúzni róla a ruhadarabokat. Nagyot nyel a gondolatra s a fejét rázva igyekszik elkergetni, ám már késő. Az agya tovább játssza a történetet, hogy hogyan folytatódhatott volna. Az a tekintet, amit rá meresztett… alsó ajkába harap már csak a gondolatra is. Vajon miért nézhette hirtelen így? Máskor még nem látott tőle hasonlót. Nem akar komplikálni, azonban még ez is jobb, mint mikor azon agyal, mennyire vágyja a meleg takaróját s a kandallót a kedvenc társalgójában. Ahelyett gondolatai elkalandoznak olyan vizekre, amerre nem akarna járn. Mi lett volna, ha folytatódik ez az egész s végig azon csodás aranyló tekintet kereszttüzében égett volna. Egy biztos. Akkor most nem vacognának ennyire.
Neki sem igazán tűnik fel az elején, azonban ahányszor kicsit helyzetet vált, minduntalan centiket halad közelebb a másikhoz. Nem akarja, mégis teszi. Érthetetlen számára, ám valahogy mégsem áll le vele. Már nincs sok közöttük, mikor az akarata megtörik s képtelen tovább a hideg falhoz kucorodva várni, hogy felkeljen a nap. Leszegett fejjel mászik oda hozzá négykézláb, s leveszi magáról a köpenyt. Mielőtt még Cain bármit tehetne, hátával a hátának dől, a lilás anyagot pedig kettejükre teríti. A hozzá közelebb eső ujjat a feje alá vonja s szinte át is öleli, ahogy összébb húzódik. A sárkány háta egy kissé melengeti átfagyott testét, mire egy jóleső sóhaj felszakad belőle.
– Ne mondj semmit, vagy megharaplak. -szól oda. A rá azért nem lenne hiteles, mivel olyan gyönge jelenleg a hangja, hogy ez inkább hathatott kérésnek, mint fenyegetésnek. Nem akarja bevallani, hogy a másiknak lett végül igaza s nem bírta ki. Inkább csak hátra nyújtja a kezét a kulacsért, hogy ha még van benne valami, akkor ihasson belőle. Hátha valóban segít, hogy ne reszkessen ennyire a teste.