Ez a hely valaha egy kedves kis falu volt, ahol virágzott az élet csak sajnos felütötte a fejét valami veszedelmes kór. Senkit sem kímélve ragadta el az életeket. Az emberek felégették a betegek lakásait, eredménytelenül a ragály tovább terjedt. Gyógyírt pedig egyetlen kuruzsló vagy vajákos se tudott adni. Az idő fogytán volt, ezért néhány elszánt férfi az éj leple alatt legyilkolta a megmaradt falusiakat és az egész helyet felégették. Pár kőház maradt csak és egy nagy ódon épület, magas falakkal, boltívvel no meg a legfontosabbal: oltár.
Így esett, hogy mikor erre a kietlen tájra tévedt Cain, a város romjai között keresett menedéket. Minden lehetséges használható tárgyat összegyűjtött, már ami maradt. Az egyetlen használható épület a templom miről már azt se lehet megmondani milyen vallásnak adott otthont. Mi bizonyos, hogy az oltárt és annak talapzatát egy nagy kőből faragták ki, csiszolták simára ezért az nem mozdítható. Falait benőtte valami kúszó növény. Ami régen a vallási vezető öltözője lehetett az most az alvóhely télen. Kicsi, így egyszerűbb a fűtése a terem végében régi matracok halma. Ettől többre szükségtelen.
A környező házak tele vannak a felperzselt, elégetett tetemek vannak minden felé. A földben is sok emberi maradványra lel ki ezen a tájon kicsit is tovább ás.
Láthatóan nincsen humoránál szadibácsi és szeretne elhatárolódni tőlem. Milyen kis morcos valaki.
-Szóval te vagy az aki megveti az orgazmust pedig nagy szüksége lenne rá? Eddig ilyet nőben láttam.
Méregetem zavartalanul, de persze az ujjamról úgy szopogatom le a tojást, mintha egészen mást tettem volna. Lehet valamikor sort kellene keríteni egy olyan alkalomra, amikor ennek a részének nagyobb figyelmet szentelünk. Persze, ha nem a durvább alak van jelen. Első hallásra mérgesen fordulok a reggeliző irányába és kidugom a nyelvemet. Aztán gondolkodok és így szólok:
-Szóval az izmaim mellett tűnik csak kisebbnek. Közelebbről kellene nézned.
Pimaszkodok tovább és bár sért a megnevezése nem fordít vissza és számon se kérem tőle a dolgot. MÉG! Inkább megyek a dolgomra, gondolhattam volna, hogy gyorsan megragadja a lehetőséget és képtelen elismerni a tegnap estét.
Miután kifetrengtem magamat az ágyon és választ is kaptam elkezdek körbenézni a szobában. Mi merre van, nem hagyok itt bármi fontosat. Elvigyorodok a két ellentétes véleményen. Áh szóval mégis itt van ő! Mikor ilyen váltásban vannak és jelen van mindkét fél szinte alig megmondható, melyik illat az erősebb. Erre megpróbálok rendesen odafigyelni az elkövetkezendő időben. Most azonban úgy vigyorgok rá, mintha az imént azt mondta volna valaki enyém az összes pénze és a női értem sírnak. A szék háttámlájára teszem a kezemet, közelebb hajolva hozzá.
-Veled maradok.
Igen, szándékosan csak így mondtam. Bármelyik magára veheti a hangsúly miatt, mert az sejtelmes és sokat ígérő. Ha nem tudnám a szadista mennyire akaratos biztosan tovább maradnék a közelében, de jobbnak látom megfutamodni. Folytatom a nézelődést, szóval jobb ha elteszi azokat a papírokat mert át lesznek nézve. Mikor késznek nyilvánítja mindkettőnk a dolgokat lemegyek a szobakulccsal, elragadó személyiségű asszonysággal már csak kötekedésből is flörtölök. Szerencsétlen a végén már fenyeget csak takarodjak el innét. Kilépve az utcára meglep mennyire önállóan indul neki a dolgoknak, de nem érdekel hogy el akar határolódni. Ugyan úgy átkarolom ahogyan azt eddig tettem, hacsak nem tesz valami látványos hadakozást a dolog ellen. Persze akkor is a közelében maradok, nem ráz le ennyire egyszerűen. Sőt, az orrát is megnyomom, mint valami dudát, viccelődve az egész helyzeten. Mivel hallhatóan elvannak ezért nem szólok bele, végig figyelem a környezetet esetenként kicsit terelgetem merre lenne érdemes menni. Nem viszem tömegbe, szimplán csak tartani akarom az irányt. Kiérve a városból se távolodok el, hanem inkább maradok a közelében. Had egye a penész a morcos szadibácsit, amiért ennyire nem tudja elengedni magát és ilyen elutasító.
-Amúgy meg azért nagyobb, mint egy hüvelyk szóval aljas rágalmaid vannak szadibá, ha már egyszer sértegetsz valami olyat mondanál, ami igaz! Ez aljas rágalom! Ahogyan mondtam azért tűnik kisebbnek és a Te megfogalmazásod is ezt erősítette, mert az izomzatom annyira lenyűgöző, ha nem lennék kigyúrva minden teljesen arányos lenne. Szóval csak viszonyítás miatt tűnik úgy, ne aggódj kiveri a szemedet ha arra van szükséged. Persze ha már a szád közelébe van más is kezdhetnél vele.
Viszem el továbbra is a témát, sejtem ha sokáig húzom az agyát akkor nagyon hamar elpattan valami és biztosan bántalmazni akar. Amennyiben ilyesmit szeretne felkészültem a „Védd a makkot” életösztönnel. Apropó makk! Ha látok valami jó növényt akkor azokat megszedem út közben, elvégre van még az őzhúsból. Nem csak pörköltnek kiváló ám! Jó kis raguleves. Már akár ebédre készen lehet, vacsorára pedig csinálhatok valami könnyed dolgot is. Ilyen gondolatok mellett haladunk a vár felé és ha már ott leszek amúgy is keresgélnem kell. Ha jól emlékszem szó volt, valami rejtett helyekről. Ideje lesz végig tapogatni a falakat, gyertyatartókat és minden lehetséges dolgot ahol bármi benyomható részt találhatok.
A nehezebb eset helyezi magát előtérbe, így alig egy fél centin múlik, hogy Cain nyúlkáló kezébe állítsa a villát a reggelije helyett. Az egész turkálás utáni nyalakodást akkora közömbbel nézi, mintha egy macska inna tejet s ennél átlagosabb pillanat a világon nem lenne. Pedig ez még nem is a sokadik olyan alkalom, mikor az étkezésébe belerondít a sárkány! Avagy inkább még egyszer sem tette. Lényegtelen. Azt azonban nem hagyhatja szó nélkül, hogy még ilyesmi kérdéseket is feltesz. Tekintete megvillan s ahogyan megszólal szinte öntudatlanul rávillantja a szemfogát. Nem az első ilyen mozdulat Nick felől, így esélyesen ez is valami akaratlan beidegződés lehet, vagy öntudatlan tett.
– Add ide és leharapom. Bár amúgy sincsen nagyon mit, a méreteidhez képest már így is picike. -mikor a fürdőbe bevenné magát, még egy valamit hozzáfűz. Úgy, hogy a másik tisztán hallja, mielőtt becsukná az ajtót, de ne úgy tűnjön, hogy kifejezetten neki szánja- Hüvelykmatyi.
Míg a másik összeszedi magát, lemegy az étkező részbe s elfogyasztja a saját fejadagját, addig nagy nehezen sikerül neki is befejeznie. Pont arra van még ideje, hogy felöltözzön, a papírokat eltegye a virág mellé, majd azt a táskát is magához veszi. Az ing még egy kissé hideg s a bőrére ragad, azaz valószínűleg ahogy sejtette, nem száradt meg. Azonban nem tud vele mit tenni. Majd akkor leváltja, hogyha hazaért. Valószínűleg a kinti éjszakázás után neki már úgyis mindegy. Visszaül a székre, kényelmesen elhelyezkedik s ujjait összekulcsolva a combjaira fekteti a kezeit.
– Igen. Ma estére készen lesz az altató. Ha annyira mehetnéked van, akkor amerre csak akarsz, arra bóklássz. Csak érj vissza napnyugtára. Mi innen már hazajutunk, nem kell óvni minket.
– Persze ha akarsz, jöhetsz velünk is. -teszi hozzá a másik személyiség visszafogottabban, azonban még mindig kedélyesebben- De így is, úgy is addigra készülünk el. Ahogyan neked kényelmesebb.
Miután ezt megbeszélik s már senkinek nincs jobb dolga itt, akkor elhagyják a szobát. A kulcsot rábízza a másikra, nincs kedve kommunikálni. A városból kifelé vezető opciók közül hamar megkeresi a legnéptelenebbet s így kényelmes távot tud tartani. A fejében zajló beszélgetés bőven lefoglalja s a félhangosan kiejtett mondatrészek alapján Cain érzékelheti, hogy a rózsáról van szó. Teljesen tárgyilagosan, a hangjában mélyen valami szinte gyermeki izgalmat leplezve beszél arról, hogy milyen régen alkalmazhatta már a tudását eme növénnyel s milyen módokon kellene felhasználni, hogy az altatóhoz a legjobb hatást érhessék el. Ez a téma egy kellemetlen hangulatú reggelt is valamennyire fel tud pörgetni. A botanika rész érdekelte már egészen fiatalkora óta, hogy egy növény egy másikkal elegyet alkotva milyen hatást fejt ki. Később a különböző szervezetek külső hatásra való reagálása is bekerült, bár az már inkább foglalkozás, mint hobbi szintjén. De ez a részlege a dolognak igenis most felcsigázza. Talán mind a két felet egyaránt.
Úgy tűnik valaki a kellemes este ellenére bal lábbal kelt. Nem vagyok hajlandó elvenni a kezemet csak ernyedten fetrengek tovább és mikor végre kikecmereg az egész takarót a fejemre húzom. Nincs kedvem felkelni!
-Aludni akarok, sokáig! Bibis a popsim!
Ezt szándékosan akkor mondom jó hangosan, amikor még a kajafutárral beszélget. Nehogy már jó legyen neki és könnyen menjen minden. Biztosra veszem, belepirult a dologba ezért vigyorogva forgolódok. Az illatokat megérezve először csak az orromat dugom ki a takaró alól, majd szép lassan a fejemet tovább szaglászva. Ez megteszi a hatását, de a sárkány nem kutya, hogy kunyeráljon. Teljes pucér valómmal odamegyek az asztal másik oldalára és részben ráfeküdve belenyúlok az ételbe. Kézzel tépek egy darabot a húsból és a tojásból. Sajnos a tükörtojás sárgája folyik így az egész kezem olyan lesz. A számba tömöm, hogy aztán egyesével nyalogassam le ujjaimról a maradékot.
-Annyira nem rossz ez. Csak éhes ember baja van, kéred hozzá a kolbászomat?
Viccelődök vele egy kaján mosollyal az arcomon, s ha várhatóan jól leszól. Kómásan körbepillantok és vetek egy futó pillantást a papírok felé. Nem ragadja meg a figyelmemet a növényrajz és a többi ezért nem szentelek rá több időt. Fürdő felé veszem az irányt, mire megeszi az ételt addigra lefürdök és felráncigálom magamra a rongyaimat. Az ázott és rossz kötést leszedem. Nincs kedvem ezzel a seggemen mászkálni. Álmosan nyújtózva nézem Nicket, alapvetően nem akarom szóba hozni az estét. Egy dolog mégis böki a csőröm és nem tudom hova tenni. Mit mondhattam? Valamiért azonban nem érzem helyesnek most megkérdezni.
-Meddig maradunk és akkor mi a terv? Vagy tudod mit, megkajálok és jövök. Én amúgy is gyorsan eszek.
A kérdés közben egyszer ásítok is, de elnézést nem fogok kérni. Leülök vele szembe és a tegnapi utolsó kupica piát hajtom fel, hiszen az továbbra is ottmaradt. Igaz úgy volt együtt iszunk, de így se volt rossz. Lecsörtetek a lépcsőn és kikérem a reggelimet, többen kételkedni kezdenek abban valóban ember vagyok. Szinte rágás nélkül tüntettem el a falatokat a szakács szerint. Mikor a lelkes asszonysággal találkozik a tekintetem akkor épp csak el nem küld anyámba a szép reggeli köszönésem után. Kivételesen illedelmes voltam. Visszaérve a szobába lehuppanok az ágyra és elterülök rajta akár egy zsák krumpli. Nincs is jobb mint a Cain krumpli! Most már biztosan kitalálta, mit akar kezdeni.
-Akkor ma altatót akarsz próbálni? Mert jobb lenne ha akkor arra az estére maradnék. Ne izgulj már mehetnékem van, szóval nem zavarlak sokáig.
Teszem fel a kezem védekezőn. Tudom nem rajong a társaságért és engem is csak a kaja miatt tűr meg. Nem vagyok nő, hogy azt higgyem a tegnap este miatt másképpen tekint rám. Képes bennem bízni és ez jó, vissza se éltem ezzel, ám ez nem azt jelenti mostantól életünk végéig és jóban rosszban. A sárkány szabad állat és szeret repülni, bármennyire nincsenek valódi szárnyaim. A jövés menés a lételemem, bele bolondulnék, ha valaki egy helyre szögezne le és sehová se mehetnék.
Talán egy óra telt el azóta, hogy sikerül álomba küzdenie a gondolatait. Ott azonban ugyanaz várja, mint minden egyes éjszaka, mikor újabb próbát tesz a pihenéssel. A vége előtt egy tompa puffanás rántja ki, ahogyan a földre zuhant s felébredt. Tenyerét a szájára tapasztva fogja vissza heves zihálását, hisz a szokásostól eltérően hirtelen tudja hol van s hogy kivel. Nem kellene felébresztenie őt is…
Feltápászkodik s kisiet a fürdőbe, ahol magára zárja az ajtót. Szüksége van egy újabb fürdőre. Nem elég, hogy kiizzadt a heves menet után, most újra teljesen csatakos, így az elkövetkezendő időt a kádban tölti. Gondolatai kuszák, azonban már újra nincs egyedül a fejében. Ez véleménye szerint jó. Szüksége van arra, hogy most át tudja a másik énjével beszélni azt, hogy mi minden történt. talán még halk félmondatok ki is szűrődhetnek az alvóhoz, ki tudja. Lényegtelen. Az biztos, hogy addig nem kerül elő, míg teste s gondolatai meg nem tisztulnak a hideg víz hatására. Ez kellően fel is kelti.
Gyomra hangos korgása emlékezteti rá, hogy kihagyta a vacsorát, így mikor megvan, a következő dolga a kihűlt étel megdézsmálása. Egy gyertya meggyújtása után letelepedik a tálcával az asztalhoz. Nem húzza sokáig a dolgot s meg sem próbálja kiélvezni az ízeket. A sajátjánál jobb, Cain főztjénél viszont pocsékabb. Kellett neki ennie abból a pörköltből… most sikeresen mindent ahhoz fog hasonlítani. Szuper! Mormogva tolja inkább el magától a fele elfogyasztása után a tálat s körbetekint a szobában. Cain nyugodtan alszik s a megérkezéskor odakészített papírok még érintetlenek. Hamar azokat veszi magához, azonban még így sem jó valahogy neki sehogy sem. Az idő ólomlábakon jár, a terveinek pedig sehogy nem tud nekiállni. A ceruza hegyét a papírra illeszti, majd újra elveszi onnan s ezt egymás után eljátssza kismilliószor, mire változik valami.
Egyszer csak hangokat hall az ágy felől, ahogy Cain mocorogni kezd. Kezét az ő helyén húzkodja, mintha keresne valamit. Mély sóhajjal tapasztalja, hogy nem akar nyugodni, így lepakol a tálcáról, rárakja a lapokat s az íróeszközt, majd azzal az ölében ül fel a matracra. Úgy helyezkedik, hogy akaratlanul is közelebb húzódik hozzá s szinte tudat alatt már elkezdi simítgatni a felkarját. Láthatóan ezzel lenyugtatja egy kicsikét, így bizony nincs mit tenni, itt kell vele maradnia. Combjain eligazítja a magára húzott takarót, majd a tálca segítségével így is tud ügyködni – s végre nem csak böködi azt a szerencsétlen fehér felületet.
Először a maga vázlatos, nem túl szép, de nem is borzasztó rajztudásával felvázolja a kígyót, ami megharapta Caint. Mintha valami gondolattérkép közepe lenne, úgy kezd apró feljegyzéseket írni köré. A színe, a hossza, a viselkedése, a méreg íze… minden apróságot feljegyez, amit tapasztalt az állattal kapcsolatban. Mikor megvan ezzel, félreteszi. A következő papíron a rózsa foglalja el a középponti tárgy helyét. hasonlóan vezeti le az információkat, amiket tud s azokat is, amiket csak sejt. Még egy papír maradt, az este pedig túl hosszúnak tűnik.
Végül a harmadikon nem teljesen az, mégis hasonló szerepel. Ahogyan az aranyló fényben pásztázza a szobát keresvén, mégis mivel foglalhatná le magát, végül tekintete az alvón állapodik meg. Ő lesz az utolsó lapja témája. Hasonlóan az előzőhöz, de mégsem teljesen úgy. A kép nem annyira elnagyolt, jobban figyel a vonalakra, árnyékokra. Az írás pedig, ha nem is feltűnően, de eltér. Míg a papír egyik felén a kunkori betűk jobbra, addig a másikon inkább balra dőlnek. Az egyik oldalon az egyik személyiség, míg a másikon a másik írja le a dolgokat. A fajtája, amit magáról a személyről tudnak, jó s rossz dolgok, spekulációk vele kapcsolatban…
Az idő még így is annyi, mint csepp a tengerben, ám valamire rá kell jönniük. Nem sokat tudnak róla, ahogy ez viszont is igaz. De ha így haladnak, akkor nem lesz jó. Túlságosan közel áll hozzájuk, pedig valójában csak egy idegen, kinek segítenek. Nem tudja, hogy mit jelent a megjelenése, vagy épp az eltűnése már most. Tilos közel engedniük magukhoz. S mégis, mikor már hajnalodó időben elbóbiskol, keze akkor is a sötétbarna tincsek közt pihen, ültében feje felé biccen s nem törnek rá újabb rémálmok azon egy, maximum két óra alatt.
Reggel a kopogásra kel fel. Összerezzen, de nem produkál újabb leesést. Megdörzsöli az orrnyergét, pár pislogással kitisztítja nagyjából a képet, majd újra lefejti magáról Cain kezét. Mikor került újra köré? Fogalma sincs, de nem most kellene ezen filozofálni.
– Engedj el, no. -mormolja félhangosan, majd kikiált a reggeli hozójának- Egy perc és nyitom!
Nagyjából ennyi idő kell valóban, míg a meleg paplan alól sikerül előkeverednie, magára húz néhány ruhadarabot sebtében – hisz mégis hogy nézne ki, ha egy szál semmiben nyitna ajtót? -, majd megkeresi a szoba kulcsát. meglepve tapasztalja, hogy a zár nyitva. Most tényleg úgy töltötték el a forró pillanatokat, hogy bárki benyithatott volna? A gondolatra egy kissé elvörösödik, inkább mérgében, mint zavarában. De ezt amennyire tudja, leplezi, mikor végre kinyitja az ajtót s egy illedelmes mosollyal átveszi az ételt.
– Köszönjük.
– Ha tízig nem mennek el, akkor fizetniük kell a következő iccakát is.
– Megértettük. -biccent egy kisebbet, majd miután a fogadós elmegy, bokájával behajtja az ajtót. Az asztalhoz viszi szándékosan a reggelit s oda ül le. Mégis, hogy festene, ha még az ágyba, egymás mellett fekve fogyasztanák el ezt is?
Az utolsó csók nem várt volt a számomra, még mindig bizsereg a testem és az izmaim nagy része remegne. Győzöm féken tartani s viszonzás közben párszor így is bejárja testemet a reszketés. Bár ezzel talán nincs tisztában, de normál esetben csak fél órája lenne és már folytatnánk a dolgot. A pihenésre azonban szükségem van, érzem. Meglepetten kapom fel a fejemet szavaira.
-Mondtam? Nem mondtam semmit.
Valódi meglepettség és értetlenség hallható ki a hangomból. Tényleg nem voltam tudatában annak, hogy bármelyik részét kimondtam volna a gondolataimnak. S ha így van akkor éppen mi csúszhatott ki a számon? Ritkán beszélek szex közben, szóval ezért is lep meg amit mond. Nem dereng az se, hogy valami olyat akartam volna kifejezni, hogy mennyire jó éppen valami. Esetleg valami: „Oh igen” vagy „Ezaz” Ráncolom a homlokomat kutatva mi akart lenni ez a dolog. Igazából talán nem olyan fontos ebben a percben. Máskor is megbeszélhetjük. Abból viszont nem engedek, hogy így tartsam. Ha megkérdezné minek ez? Csak összetett válasszal tudnék válaszolni. Jól esik, ez valahogy kell még. Másfelől azt érzem neki éppen annyira szüksége van rá ha nem jobban, mint nekem. Ahogy a nyakába hajolok minden egyes lélegzetvétellel az Ő illata árasztja el a tüdőmet. Többnyire vagyis szinte mindig egy érdekes kevert aromát érzem, mindig azt hittem csak egyszerűen másabb. Most viszont, mikor az egyik tónus felerősödött elnyomva a másikat arra kell rájönnöm a két személyiség valahogy képes két külön illatot hordozni. Ez egészen érdekes észrevétel. Ezzel az utolsó gondolattal hagyom, hogy a mély sötét láthatatlan karjai magukkal ragadjanak a semmibe.
Reggel megmozdulni sincs kedvem. Nem engem dugtak, de rútul fáj a seggem. Lehet mélyebb a seb mint azt elsőre hittem volna, ezért még kell neki idő mire begyógyul. Akkor se adnék neki többet két napnál, némi morgolódós hang után kopogtatás hallatszóik.
-Meghoztam a reggelit! Fölkelni!
Nem akarok megmozdulni, kezemmel a másik után kutatok hol lehet vagy hogy még mellettem van egyáltalán.
Mit is jelent az a szó, hogy különleges? Nick egy újabb fogalommal tudná megválaszolni. Azzal, hogy más. De vajon az mit jelent? Jó, vagy rossz? Nem tudna tudós létére egyenes választ kifejezni. Eddig mindig is azt kereste az alanyaiban, amitől ,,különlegesek”. Testi elváltozás, biológiai reakció, vagy sok más egyéb, hasonló dolog. Most azonban, ha megkérdezné valaki tőle, hogy mit jelent, ha valami különleges, akkor ez a helyzet lenne az egyetlen, amit válaszként fel tudna hozni.
Egy racionális embernek vallja magát. Nem hisz a megérzésekben, mert nem bizonyítottak s csalókák. A mágiát elfogadja, mert látta, tapasztalta a létezését. A tudományos tényekre építi minden egyes gondolatmenetét, az idegen, vagy változó tényezőket pedig egyenesen gyűlöli. Ez a szituáció pedig? Idegen, változó, képtelen irányítani, mégis csábító, bódító s ha újra kérdés lenne, akkor is ugyanígy döntene. Máskor utálja, ha tompának érzi az agyát. Most csak kellemesen kikapcsolja. Máskor az aktusok lényege a testi kielégülés. Most pedig…
Most képtelen lenne szavakba önteni, mit érez. Bár nem bontakoznak ki bimbódzó szerelmek, valamilyen kötelék úgy érzi, igenis megköttetett. Ez sokkalta bizalmibb, mint bármi más érzelemhez köthető, mégis talán többet jelenthet, mint a többi. Az ő bizalmát megnyerni nem könnyű. Pláne nem a másik félét, ki még most is mereven tartja magát ahhoz, hogy ez rossz ötlet. De kit érdekel? Néha meg kell sérülni ahhoz, hogy megkapjuk amire vágyunk. Az ő vágyai középpontja pedig jelenleg csak egyetlen személy, ki úgy bűvöli az ujjaival, akár egy különleges hangszert. Finoman bánik vele, szinte édesgeti még tettek képében is s mintha tökéletesen tudná, hogy mivel milyen hangocskát csalhat ki belőle.
Mire észbe kap, a csók elfeledteti vele az egész világot. Mire megtalálná merre van, már újra nem tudja. Az egyetlen biztos pontja jelenleg valóban Cain. mintha egy végtelenségig tartó, sötét s üres semmiben lebegnének, ő azonban ott van vele. Ajkai falják az övéit, érzései szinte átáradnak belé s érzi, hogy hasonló hévvel kell viszonoznia, el akarja fogadni, amit a másik nyújt. Mellkasában valami forró lobban fel s lassan kúszik végig egész testében. Kellemes hidegrázás siklik végig a gerince mentén, hiába kapott lángra szinte az egész valója. Ahogy a csók során automatikusan nekisimul érzi, hogy a másik teste is mennyire felhevült. Válla tájékán simítgat kis centis távokat fel s lefelé haladva, miközben egyre mélyebbé válik a csók. Egy olyan érzés fogalmazódik meg benne, hogy nem akarja, hogy vége legyen. Addig ne, míg csak nem muszáj. S még akkor is… az elválás pillanatában kínzó hiány csapja meg, ajkai bizseregve vágyják vissza s ha nem kapkodná magához hevesen a levegőt, bizony azonnal újra visszarántaná magához.
Fejét oldalra billentve szinte hívogatja, hogy harapja meg újra s újra. Akarja, hogyha másnap a tükörben megpillantja magát, az ő nyomait is lássa s ne csak azt, mi minden egyes nap visszatekint rá. Hátranyúlva lágyan ismét a hajába túr. Ahogyan végiggereblyézi ujjaival a selymes tincseket, szinte bátorítja s lopva cirógatja is emellé. Néhány harapás enyhe fájdalommal jár, de egyáltalán nem zavarja. Mintha még fokoznák is a hangulatot, így azoknál halk, kellemes morranások is a sóhajokhoz társulnak. Mikor ajkai a nyakára vándorolnak érzi, elakadt a lélegzete s mintha a szemfogai alsó ajkába fúródnának a szokottnál is jobban. Elnyitva a száját éles levegővételt hallani felőle s ebben a pillanatban teljes testében beleborzong.
– Harapj még… ott… -szuszogja kábultabb hangon s nyakát jobban megfeszítve szinte felkínálkozik a számára- Nagyon jó érzés. -az utólag hozzátett résznél lejjebb halkítja a hangját. Mintha bűnös vágyait, perverzióit tárta volna ezzel fel a másik előtt, olyan érzése támad. Pedig sosem hitte volna, hogy a nyaka érintésére valaha is ennyire elgurul az a bizonyos gyógyszere.
Tekintete a kezükre rebben s pár pillanatig elkapja az értetlenség. Felvonja a szemöldökét, majd rájön, hogy ez már messze nem a legfurcsább ez alatt a kirándulás alatt. Így végül nem gondolkozik rajt tovább -mi nála azért nagy szó révén, hogy mindenen agyal-, egyszerűen csak viszonozza a kézfogást s lágyan meg is szorítja a kezét. Mintha ezzel csak megerősítené mind a kettejüket abban, hogy nincs innen már visszaút. S mennyire igaza is lett ennek a megerősítésnek.
Azt hitte, nem lehet már fokozni az élvezeteket. Hát, többször is bebizonyosodik, hogy ebben téved. Az első, mikor Cain elkezdi az előjátékot átterelni valóban az előkészületekhez. Szinte cirógatja minden egyes mozdulata s ha eddig még nem veszejtette volna el az eszét, most itt lenne az ideje. Hangja egyre gyakrabban, vágyakozóbban csendül, ahogy akaratlanul is néha ellen mozdítja neki a csípőjét. A több oldalról érkező ingerek mellett képtelen már visszafogni magát.
A második ilyen alkalom az az, mikor testeik összeforrnak s megérzi, ahogy szinte egyesülnek. A forróság teljesen kitölti, de nem csak a testét, hanem egész lényét. Légzése ismét elakad, majd kapkodóvá válik. Szabad kezével előre nyúlva markol bele a lepedőbe, így letámaszkodva tartja meg magát. Ha nem tenné, úgy érzi félő, hogy a másiknak kellene a karjai közt vigyáznia rá, mert összecsuklana a gyönyörtől. Cainnak tökéletes rálátása van, hátánál s vállainál hogy feszülnek meg a satnyább izmocskák a világos bőr alatt, majd hogy ernyednek el minden egyes mozdulat után. Néha megfeszítve a hátát jobban felé löki magát s így, ezen pillanatokban minden apró táv kiszorul közölük, belőle pedig egyre kéjesebb hangokat csalnak elő az ilyesmik. Kezében egészen a dolog végéig úgy kapaszkodik, mintha, ha elengedné, mindennek vége lenne. Szüksége van arra tudat alatt, hogy érezze itt van mellette is, nem csak benne.
A harmadik ilyen a beteljesülés pillanata. Egyszerre érik el a csúcsot, nem is lenne képes tovább tartani magát. A gyönyör hullámaiban Cain segít neki, hogy igazán megélhesse azokat s talán ha nem így lenne, nem is lenne ennyire észveszejtő. Ekkor engedi csupán el a kezét, mikor már mindennek vége. Muszáj azzal a tenyerével is letámaszkodnia maga előtt, mivel a gyönyörtől teljes testében reszket s úgy érzi, a saját súlyát is alig bírja elviselni. Feje előre billen, hosszan csak lihegve igyekszik a tüdejébe levegőt kényszeríteni. Mikor megemeli a fejét, csak akkor veszi észre a felé nyújtott ruhadarabot. Fogalma sincs, mióta tartjatja már a másik előtte, azonban nem is kérdezi meg. Bizonytalan mozdulattal veszi át, mikor végre, nagy nehézségek árán megtalálja, mely dimenzióban is van. Egyszerűen csak magára rántja, két gombot ha begombol, azokat sem a megfelelő helyre, majd rántani sem kell, már ott fekszik a másik mellett.
Tudja, hogy képtelenség, mégis úgy érzi, hogy ettől az egésztől hevesebben ver a szíve a mellkasában. Szemei a szokásosnál jobban csillognak a kielégültségtől, mikor felnéz rá, ajkai kellemesen megduzzadtnak érezhetőek a szenvedélyes csókoktól. Nem tudja visszafogni magát, az álla alá nyúlva magához húzza, hogy még egyet, csak egy utolsót kérhessen tőle. Ez most nem olyan vad, inkább, mintha csak így vezetné le azokat, amik ebben az ágyban történtek.
– Miért mondtad azt az elején? -bukik ki belőle egy kérdés, mi nem is igazán foglalkoztatta eddig. Most viszont, hogy kimondta, már igenis érdekli.
Hagyja, hogy a másik hozzábújjon, azonban megint valahol kellemetlen számára az egész. Ahogyan öleli s már magánál van, ez a mozdulat olyan… bensőségesnek hat számára. Mégis miért karolja át ennyire szorosan? Fél, hogy elmenekülne mellőle, ha nem így tenné? Esélyes lenne, az a nagy probléma. Azonban a szavai valahogyan segítenek. Egy hosszú levegő kifújás után egyik kezét a lapockáihoz csúsztatja s úgy kezdi finoman cirógatni. Mély hallgatásba burkolózik, bár tudja, hogy valamit ki akar mondani. Azt is, hogy mit. Azonban míg ébernek érzi a sárkányt, addig nem hajnaldó. csak akkor, mikor már úgy véli, talán elaludt.
– Köszönöm Cain. -súgja a füléhez hajolva, majd orrával megcirógatja a cimpája mentén. Utána visszahelyezkedik úgy, ahogyan eddig volt s lehunyja a szemeit. Jól van… akkor tegyünk egy próbát. A félelem érzete fel kívánna kúszni benne, azonban nem hagyja. Szorosan lehunyja a szemeit s szinte imádkozik, hogy ma ne úgy alakuljanak a dolgok, mint az előző éjszaka. Akkor se sokon múlt, hogy Cain tapasztalja. Mi lenne, ha most meglátná? Még a végén megkérdőjelezné a szavahihetőségét, hogy valóban neki készül-e az álom mentes altató.
A kellemetlen gondolatok fel akarják pörgetni, hogy esélye se legyen aludni. Mintha valaki folyamatosan parancsolná nekik, hogy törjenek elő újra s újra. Időbe telik, azonban megtalálja ellenük a megoldást. Felidézi a gondolatai közt, Cain hogy fogta a kezét s takarón át tenyerét a másik kézfeje felé teszi. Ez segít, mint kiderült. Olyannyira, hogy ha hosszú időbe is telik, képes lesz elaludni. a
Nem ezt vártam Tőle, sokkal inkább elutasítást vagy nagyobb „harcot” az irányítás megszerzésének érdekében. Azonban most nem csak elengedte magát, hanem képes úgy reagálni az ingerekre ahogyan azt nem hittem. Finoman felfelé sikló ujjak, meleg tenyere az arcomon, kellemes ingerek a nyakamon mind finoman adnak hozzá az élményhez. Ettől én is elhiszem, ez egészen más közöttünk, mint mi eddig bármikor. Nem leszünk még szerelmesek vagy élere szóló társak, nem tudnám szavakba önteni azt az érzést, amit előcsal ahogyan azt se mi bennem bontakozik. Akarom. Egyszerűen és mégis bonyolultan. Nem akarok kényszert se olyan korlátot, ami aztán még nagyobb gátakat szabna közöttünk a jövőben. Bár talán nem mondtam neki, hogy egész jól látok a sötétben és számomra ez nem hátráltatás mégis azt szeretném ha biztonságot tudnék adni neki. Bármi oka van arra, hogy ennyire ragaszkodjon ahhoz a ruhadarabhoz akár a haldokló a morfiumhoz, szeretném ha elhinni nincs rá szüksége. Talán túl érzelmessé válok alkohol hatása alatt, vagy beért nálam valami fejben esetleg pontosan az a baj, valamikor felölelt az a kecske és beütöttem. Annyira lehetőség és mind csak képlékeny gondolat amit ráhúzhatok a cselekedeteimre mint ócska rongyokat.
Ezt akarom tenni, így akarom megtenni. Tényleg annyira nagy baj ez? Remélem nem. Türelemmel várom a válaszát. Én? Mármint Cain? Türelmes? A világ telis-tele van meglepetésekkel s tán még semmit se láttunk. Mozgása inkább a megfontoltságot tükrözi, hezitálok most kellene segítenem avagy mégsem. Megborzongok meleg lélegzetvételeit a bőrömön érezve, felkészülök arra talán elutasít. Benne van mint lehetőség és nem hibáztatnám érte. Keserű félmosolyomat igyekszem elrejteni még akkor is mikor tisztában vagyok vele azt nem igazán láthatja. Ahogy az az egyetlen szó kitölti a szobát hitetlenkedve és elkerekedett szemekkel figyelem. Gyengéd érintése a kezemen, mi biztat a cselekvésre megerősíti bennem jól hallottam. Alsó ajkamba harapok. Oh ha csak sejtené mennyire kívánatos így, ezzel a szinte ártatlannak mondható gesztussal. Vissza kell fogjam magam, ne rángassam lefelé az anyagot, ne tegyem nagyobb hévvel. A felgyülemlett érzelmek miatt lennék durva, nem azért mert bántani akarnám. Nem áll szándékomban. Ez több, mint nagy szó. Annyira erősen tartotta magát ehhez a dologhoz és most kiadja teljes valóját. Bármit megtehetnék és nem tehetne semmit ellenem. Minden egyes csókot vagy harapást csak azzal az intenzitással adok át amit a helyzet épp megkíván. Fogaim épp csak karcolják bőrének felületét, amitől egyre érzékibb hangokat hallat. Növekvő vágyamnak nehezen parancsolok, légzésem hangjának hatására válik kéjtől nehézzé. Egészen ellazul, én pedig fokozottan figyelek rá, nehogy akárcsak pillanatra is olyan helyen érintsem a felsőtestét ahol ne akarná. Arról nem is beszélve, tekintetem csak az épp kényezettet testrészeken pihen. Ezért mikor mozdul csak a homlokomat nyomom neki az övének, a csókba pedig képtelen vagyok már kontrollálni, amit vágyok. Testet s lélekét emésztő olthatatlan szenvedéllyel válaszolok, alig akarva elfogadni az elválás pillanatát. A mindig többet akarás, amikor a másikból a végtelen se elég. Hogyan érezhetek egyáltalán így? Bárhogyan, késő most már.
Mikor végre elszakadunk, nem akarom rejteni az érzéseim és újra belé harapok, több helyen. Nyakát, vállán és hátán. Utóbbi kettőnél már nyomot hagy a dolog ebben biztos vagyok. Bal kezemet végig vezetem a karjának teljes hosszán s mikor kézfejére siklik, ösztönösen kulcsolom össze a kezünket. Itt már nincs helye beszédnek igazából csak a perceket nyújtom, mintha arra várnék felugrik és elszaladhat bármelyik percben, de nem. Ha nem áll szándékában sem menekülni, se a felálláson változtatni szabad kezemmel érzékenyebb részeit kényeztetem. Orrommal gyengéden húzom végig nyaka vonalát, minden apró részletet másképp látok már. A bizalmát, a vágyamat és ez egész aktust akár egy nagy egész apró részlete, ami a többi nélkül létre se jött volna. Alsó ajkamba harapva szemlélem s élvezem a látványt mit a mámortól vonagló teste ad. Megérezve, már képes lesz gond nélkül magába fogadni, hozzá dörzsölöm forrón lüktető tagomat. Utolsó esélyt adva számára, noha ez több mint fájdalmas lenne számomra mégis elfogadható. Ellenkezés nélkül, lassan hatolok belé, ügyelve arra minden pillanat egyformán jó élményt nyújtson. Nyögések terén most rajtam van a sor, hangosabb kicsit remegős hangon tör fel belőlem a hang. Azt hittem menten végem lesz. Kicsit erősebben fogom a kezét mit továbbra se eresztek. Sőt, arcomhoz emelem, hogy néhány apró csókot adjak kézfejére. Lassan mozgok eleinte, de talán kicsit gyorsabban váltok ütemet ahogy a hév kezdi átvenni felettem az uralmat. Végig figyelem a reakcióit, tudni akarok mindent, látni és hallani. Az adja meg számomra az igazi élvezetet, ha tudom nem egyedül vagyok a dologban. Jobb kezemmel olykor őt cirógatom, máskor férfiassága köré kulcsolom gyönyört okozva. Nem akarok elkapkodni semmit, ezért váltakozik a ritmus. Minduntalan ahogy már érezhető a rezdüléseiből vagy ez az én belsőmben felrobban készülő vágyak úgy fékezek le kínzó lassúságra. Ahogy a bal kezem az övébe kulcsolódik olykor-olykor megszorítom, a kéj hullámaiban. Többször váltunk csókot, mikbe keverednek a nyögések és a sóhajok. Hangunk úgy keveredik képtelenség elválasztani egymástól az egybecsengő lélegzetvételeket.
-Nickolas.
Neve úgy pereg le nyelvemről, akárcsak a szenvedélyes sóhajok miket előtte hallattam. Addig húzom ameddig csak bírom, de korlátaim végesek. Érzem, hogy a következő pillanatokban elég a beteljesülés gyönyöre, ezért kezemmel azon vagyok ebben átélje ugyan azt az érzést. Gerincem mentén indul meg a mély remegés bejárva minden egyes porcikámat, mély állatias hang szűrődik ki fogaim között. Behunyom a szemem s másodpercekkel később is csak remegek, ami egész velőmet átjárja. Kellenek az utolsó érintések, simogatások, csókok. Valahol nem szívesen mozdulok el, de muszáj. Felé nyújtom a köpenyt, biztos vagyok benne, szeretné.
Azt már biztosan nem ha képes nyugalmi állapotba kerülni és felvette magam mellé rántom. Tudom, nem Őt kellene használni alvós plüssnek, de most ebben nincs sok választási lehetősége. Magamhoz húzom s a nyakához fúrva a fejemet feltett szándékom így aludni.
-Nyugodj meg, itt vagyok. Nem lesz baj.
Csak remélem ez ad számára valamit amivel képes elaludni. Számomra az elmúlt napok eseményei és az alkohol maradék gőze bőven megteszi altató dalnak.
Az előzőhöz hasonló metódusban ismétlődik meg az ital átvétele s most már annyira sem ellenzi, akár az előbb tette. Elfogadja a felkínált lehetőséget, kezeit a karjain vezetve simítja fel, hogy végül tenyere meg se álljon az arca két oldaláig. Nem kezdi el úgy cirógatni, akár egy szeretetéhes macskát szokás, ám így is, ahogyan kezei a meleg arcon pihennek, valahogy számára is bensőségesebb a dolog. Az újabb csókba fulladó italátvétel után lopva feltekint ismét az arcára. Vacilál, hogy magához vegye a szemüvegét s úgy érzékelje pontosan a látképet, vagy hagyja, hogy a többi inger felerősödésével a látás másodlagos szerepet kapjon? Végül a másik mellett dönt. Kissé jobban húzza magához, ajkairól lekalandozik a nyakára s újabb eleinte lágy, később egyre több felfokozott vágyat sejtető érintéssel látja el. Ahogy ő kap, most ad is. Végül is, egy normális eset során ez lenne az alap, nemde? Kellemesen kikapcsolja az agyát a jelenlegi helyzet s bár nem érzi úgy, hogy ennek az esetnek akkora feneket kellene keríteni, mégis valamilyen szinten ez most számára is más. Míg Cain pihent, igenis, ha el nem fogadja, akkor is vágyódott a folytatás után. Máskor, ha akar valamit, akkor az t egyből meg is szerzi. Most pedig megtapasztalhatta milyen, ha nem követel, csak kap, nem türelmetlenkedve elnyeri, amit áhít, s most is csak a jó érzés a cél, de valahogy mégis más. Érzi, hogy a másik számára biztosan. S számára? Valahol talán szintén. Nem érzelmi, mind inkább bizalmi alapon újdonság. Nem ragaszkodik jelenleg ahhoz a ronggyá markolt gyeplőhöz, mit annyira saját a csontos ujjai közt tartani, hanem megpróbálja elengedni…
A szavak hallatán rákapja a tekintetét, azonban bár kérdezne szívesen, nem teszi. Valamiért a hanghordozása ahogyan mondta, olyan… különleges volt. Hát lenne szíve valakinek egy ilyen pillanatban elrontani a hangulatot? Egy bizonyos személyiségnek egészen biztosan. S lám, csak emlegetni kellett. Mikor a kérdés felmerül, akkor hangosan nem, de fejben igenis egy haragosabb szóváltás alakul ki. Alig találkoztak párszor ezzel a sárkánnyal. Csak egy szívességet tesznek neki, miért cserébe ő is megtesz ezt-azt. Nem is ismerik igazán egymást. Erre a bizalmát várja? Az egyik fél élből tagadná. A másik azonban érzi, hogy ha itt most nemleges választ adna, talán többet nem merülne fel kérdés szintjén sem ez az egész. S itt merül fel a valódi kérdés? Képes továbbra is a valós emberi kapcsolatokat teljesen kizárni? Nem kellene így már, ennyi idős fejjel egy olyan támasz, kire szüksége lehet később is? Aki, ha el is tűnik, ajándékkal tér vissza. Ha nem is lenne kötelessége, ingyen segít. Mikor arra volt szükség, visszarántotta a pánik kellős közepéről a perem szélére s fogta a kezét, hogy újra bele ne zuhanhasson. Anélkül, hogy bármelyiket igazán kérni kellett volna…
,,Csinálsz, amit akarsz. Én nem fogom fogni a kezed. Ha megsérülsz, a te hibád, nem fogok közbeavatkozni.”
Még visszhangoznak a fejében a felmerülő ürességben ezek a szavak. Az a személyiség képes elhatárolódni annyira, mintha nem is létezne. Mint, például jelen helyzetben. Ahogy eljut a tudatáig, hogy mondhatni magában van, akaratlanul is nyel egyet. Először fel sem tűnik neki, hogy a kérdésre egyáltalán nem válaszolt, de még csak meg sem moccant. A beálló sötétség az, ami kirántja ebből az állapotból. Nem lesz egyedül. Lassan, mintha transz szerű állapotban lenne, ám még így is érezhető bizonytalansággal nyomja ki magát ülő helyzetbe. Utána lassan megfordul, majd hátranyúlva Cain egyik combjára simít. Így tájolja be, hogy hol van s kis lépésekben odaaraszol hozzá. Mikor fenekével felkecmereg már a térdére, akkor egy kissé hátradől s a fejét a nyakhajlatába temeti. Így érezheti a másik, hogy mennyire heves a légzése, ám ez nem dönthető el, hogy a vágyódástól, vagy a torkához felkúszó, láthatatlan s jeges kéztől van, mi meg akarja fojtani.
– Bízom. -súgja alig hallhatóan egy kis csend után, majd megkeresi a kezeit. Tenyereit a kézfejeire fekteti s úgy emeli azokat lassan a saját mellkasához. Oda, ahol ki tudja oldani az anyagot.
Mikor kioldódik, majd érzi, hogy hogyan kerül le az anyag, elnyomja magában az érzést, hogy leállítsa. Ha észreveszi a furcsaságokat akár csak érintés útján is, akkor nem tudna hová süllyedni már azután. Ezen gondolatok közt ereszti el s újra a combjain találja meg ökölbe szorított kezeinek a támaszát. Eleinte feszélyezi minden érintése, még az is, mi már nem ismeretlen helyen jár. Utálja ennyire védtelennek mutatni magát, mégis úgy érzi, mintha ezzel a vékony anyaggal a világ legerősebb mellvértjét vették volna le róla egy halálig tartó háború első percében. Azonban az idő s a türelem segít. Az a kupica elég volt arra, hogy egy kissé el tudja engedni a merev realitás talaját s így a finom érintések szépen lassan célt érnek. Izmai fokozatosan lazulnak el s észre sem veszi, de egy idő után már simogatja a másikat ahelyett, hogy egyszerűen támaszt keresne benne. A merev csend fokozatosan hal el, ahogy egyre gyakoribban sóhajokat képes előcsábítani Cain. De a jég igazán a harapás alkalmával törik meg. feje előrebillen s egy, az eddigieknél talán hangosabb nyögést hallat. Kellemesen beleremeg a furcsán vágyott érzésbe s mintha ezzel elérte volna a vízválasztót. Közelebb ül egy pár centit s a sötét tincsek közé túr a másik tarkójánál. Lágyan rájuk is markol, hogy előrébb tudja húzni, ő maga pedig egy kissé megfordul. Ajkait a másikéra tapasztva most ő kezdeményez egy csókot, mivel szinte át igyekszik adni számára tettek képében is, hogy bízik benne. Kiérdemelte azzal, amilyen gonddal figyelt eddig rá.
Van róla halvány sejtése mennyire más hatással van rám így ebben a helyzetben? Azt kell mondjam nincs, mert akkor nem tenné azt, amit. Nem érzékelem a felőle érkező gesztusok egy részét, de az incselkedő szemei kihívást jelentenek számomra. Ahogyan azzal is tisztában vagyok, tudja mire utaltam a szavaimmal csak szándékosan nem akarta megérteni. Legyen, ha így akarsz játszadozni abban is benne vagyok. Nem akarok tippelgetni, ahogyan mással sincs igazán kedvem foglalkozni. Még csak le se akarom itatni, egyetlen kupica erőstől csak nem megy falnak a józan ítélő képessége. Ahogyan az emlékeit se törölhetné.
Talán valahol azt hittem elutasítja az alkoholt, de nem mindent olyan készséggel fogad, mintha már sokadik alkalommal tennénk ezt. Pedig az én számításaim szerint ez koránt se olyan sok. Az első két alkalomnál nem volt finomkodás, az azt követő játszadozások, inkább csak a másik ingerlésére szolgáltak. Ez számomra mindenképpen másabb töltettel bír. Ha tudná mennyire borzolja minden idegszálamat az ahogyan hozzám ér és kezével végig simogat. Sóhajok a keze alatt, talán most jobb lenne a szemkontaktus elkerülni. Az arany szemekben most az érzelmek kavalkádja dúl a nyers, ösztönszerű kéj helyett. Oh nem kell félni van ott szenvedély, vágy és egy adalék ami valami más. Valami megfoghatatlan, ami azt üzeni ez most nem csak szex. Önelégült mosollyal fogadom a válaszát, magamhoz veszem a maradék italt az első feles pohárból és megismétlem a dolgot. Most azonban érezhetően nem akarok megállni vesződni semmivel. Mély sóvárgással érintem, hol épp csak ujjaim hegyével máskor egész tenyeremmel rámarkolva. Tekintetem olykor elkalandozik testének egyes vonalain máskor arcán kutatom a hatást amit elértem. Ez az érzés nem abból fakad, hogy régen voltam valakivel, hanem sokkal mélyebbről. Minden egyes bátrabb cselekedetemben szinte ott lappang valamiféle engedélykérés, az esélye annak elutasítson ha akar. Máskor ennek nyoma sincs, most viszont nagyobb figyelmet és érezhető törődést szentelek Neki. Azt akarom érezze most nem azért teszem amit, mert hajt a visszafoghatatlan testi gyönyör hanem mert Ő van velem. Most senki más nem lenne jó…
-…csak Te.
Nem vagyok tudatában annak, hogy ezt kimondotan azt feltételezem ugyan úgy a gondolataim között maradtak ezek a szavak is akárcsak a többi. Ha észlelte is, talán nem tudja hová tenni vagy nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget. Szeretném megszabadítani kicsit jobban a köpenytől, na nem teljesen, de ismerve a fóbiáját inkább nem kockáztatok. Elégedetlenül morranok, felpattanok és megszüntetem a fényforrásokat a szobában. Visszatérve a másikhoz, jelzem neki üljön fel nekem háttal.
-Bíznál bennem?
Tudom sokat kérek, tudom ez így csalás és azt is talán az egészet most rontom el, de egy próbát megér. Ha belemegy a játékba lassan kioldom és a vállainál lecsúsztatom az anyagot. Végig csókolom a hátát, míg bal kezemmel hol a karját, combját vagy háta más részeit simogatom addig jobbomat az ölébe csúsztatom. Felérve a vállához beleharapok. Nem olyan mélyet és fájón, hogy vér serkenjen inkább érzékien. Az elutasítást is képes vagyok feldolgozni, csak akkor hamarabb térek a lényegre, pedig jelen helyzetben sokkalta több figyelmet szentelek neki, mint magamnak. Az, megérzi a különbséget az eddigi alkalmak és e között nos, nem tudom. Lehet.
Már épp azon lenne, hogy visszaigazgassa, mikor ébredezni kezd, így hagyja, hadd ismerkedjen azzal, merre vannak. Sejtette, hogy az a nem túl kellemes cipelés felkeltheti -még a holtakat is-, azonban úgy vette észre, hogy utána vissza is aludt. De úgy fest, megint a valóság felé kezd visszakacsingatni, noha az alkohol miatt nem lenne csoda, ha reggelig fel sem kelne.
Leengedi a kezeit s úgy hagyja, hogy a másik kipuhatolja, merre is van épp. Figyeli, ahogy egy kicsit motoszkál, majd átkarolja. Alig észrevehetően erre el is mosolyodik, hisz valahol egy gyermekre emlékeztette ez a mozdulat. Azonban ahogy az nem csoda, valami furcsa a sárkánynak abban, amit átkarolt s újra tapogatózni kezd. Látja, hogy nyílik fel lassan az álomtól még ködös szempár s azt is, hogy szinte a kérdőjelek pattognak a feje felet, hogy mégis mi lehet ilyen színű, ami az orra előtt van. Egyik kezét a szája elé emelve halkan elkuncogja magát, hátha a túl hangos nevetésre csak jobban felkelne. Nem volt terve kirángatni az álmok világából, így megadja neki arra az esélyt, hogy alhasson tovább. Azonban nagyon úgy fest, hogy Cainnak más tervei vannak.
Hagyja, hogy a másik elterítse az ágyon s úgy figyeli, hogy mit csinál. Lábait kényelmesen talpra húzza, combjait összeilleszti, ujjait pedig összekulcsolja, ahogy kézfejeit a mellkasán pihenteti. Mintha egy teljesen természetes pillanat lenne, ám az arckifejezésében megbújik valami játékos, valami kíváncsi. Érdekli, mi sül ki a helyzetből akkor is, ha testbeszédével közömbösséget igyekszik kifejezni. A jelenleg elöl lévő személyiség szívesen megy bele a játszadozásba. Azonban azt az örömet nem adja meg a sárkányka, hogy a válaszában szerepeljen az, hogy az ő kérésére vette ezt fel.
– Először is, nem vagyunk hamisak. Hidd el, hamisíthatatlan párost alkotunk mi ketten. -mosolyodik el féloldalasan, ahogy saját magára mutat. Valószínűleg megártott neki a hegyi levegő, ha már szóviccekkel áll elő. Talán lázat kéne nála mérni és orvoshoz vinni azonnal?- Másodszor pedig a válasz egyszerű. Fáztunk s jelenleg jobb nem volt. Az előbbi helyzet pedig… -a mondatot nem fejezi be, azaz nem hajlandó választ adni. Csak lehunyja a szemeit s hagyja, hogy tippeljen a másik akár hangosan, akár magában. Már, ha szeretne.
Akkor sem nyitja fel szemeit, mikor megérzi az érintését. Enged neki s így látni lehet az összezárt fogsornál, hogy alaphelyzetben is helyesebbek a felső és alsó szemfogak, ám mintha rövidebbnek hatnának, mint egy harapás előtt. Hamar utat ad neki, noha sejti, hogy az alkohol így az ő szervezetébe fog kerülni. Egyik kezével a vállára fog s mikor megérzi a számára annyira nem kedvező ízt, akkor elhúzná a fejét, de végül nagy nehezen beadja a derekát s lenyeli. Az utána következőt már szívesebben fogadja s egy rövid csókba bele is megy, elfogadva a felajánlást. Mikor elválnak, akkor néz csak fel rá lopva, a tekintetében rejlő kíváncsiság tüze mintha egy cseppet erősebben lobbanna fel. Újra az alsó ajkába harap a kérdés után, így nem válaszol azonnal. Végül azonban bólint egy kisebbet s egy egész kicsit megemelkedik az ágyról, hogy egyenesen az ajkaira súgja a válaszát.
– Igen. Adhatsz még többet. -a belemenetel után leheletfinom csókot lehel az ajkaira, majd vissza is huppan a párnára. A vállánál lévő kapaszkodás átváltozik simítássá, mi megindul fel, a nyakáig. Ott megáll s hátrébb csusszan, hogy egyenesen a tarkóját érhesse el s ott cirógathassa. Egy halovány kis mosolyt engedélyez magának, mikor a szemeibe pillant, majd ahogy elválik tekintettől, újra megemelkedik, most a nyakához. Oda is ad néhány újabb csókot. A torkát ugyan égeti az alkohol, de nem próbálja meg vérét venni. Ha használja is a hegyes szemfogat, csak élvezhetően karcolja végig vele az érzékeny bőrrészt kíváncsiskodva, ehhez mit szól a sárkány.
Az első dolog amire kezdetben ébredezni kezem, az a tompa fájdalom. A lábamat vertem be valahova, biztosan rosszul mozdultam a kádban. Nincs rendben valami, hideg van pedig emlékszem rá, a víz meleg volt. Újabb fájdalom csak most a fejemen, mire halkan nyöszörgök. Félálomban vagyok, a szemem továbbra is csukva inkább igyekszem felmérni mi történik. Oh! Valaki cipel bár baromi szarul csinálja. Alig bír velem, ezért néha beüti valamimet a különböző tereptárgyakba. Könnyítsek a dolgán? Talán. De olyan jó lenne aludni tovább. Csak úgy baromi nehéz ha az ember térdét nekiverik a kis asztalnak! Na jó! Pislogok párat, már látótávolságon belül van az ágy, így erőt véve fáradt és egyre hidegebb tagjaimon belevetem magamat az ágyba. Itt puha és egészen barátibb környezet fogad, noha a vízben is simán elaludtam volna egy jó darabig. Van egy kósza gondolatom arról, hogy ha kiömlött a pia akkor nagyon morcos leszek. A gondolatot már képtelen vagyok megformálni csupán morogni bele az ágyneműbe. Jóval kényelmesebb, de a meleg nagyon hiányzik. Valaki szinte az egész testemet átdörzsöli, ami azért javít a helyzeten. Nem szándékozom megmozdulni, de amíg el nem kezd kicsit melegebb lenni. Mivel az megérkezik takaró formájában így máris kényelmesebben helyezkedek el. Ismét magával ragad a sötétség és valami másra ébredek fel. Lefordulok valami puha és kényelmes dologról. Ahogy át akarom ölelni a párnának hitt dolgot rájövök, hogy a kezem alatt más tapintású dolog van, huzamosabb ideig tapogatózva változik a tapintás. Nem anyagot vagy szövetet érzek hanem meztelen bőrfelületet. Félig nyitott szemmel nézek magam elé meglátva a lilás anyagot. Elsőre nem túlzottan fogom fel a dolgot ezért tovább keresem aki az anyagba van bújtatva. Hamar megpillantom Nickolast aki a csuklya alatt bujkál. Elvigyorodok a látványra.
-Kis hamis.
Igen, számomra ez felhívás keringőre. Az italok még az asztalon vannak és ha már éber vagyok miért is ne? Némi forgolódás után úgy helyezkedek, hogy le tudjam dönteni a másikat az ágyra. Nem fogom le, csak fölé magasodok.
-Miért is játszol kispárnát nekem? Főleg ebben.
Az asztalon lévő egyik kupicáért nyúlok s keveset a számba veszek belőle, de nem nyelem le. Helyette közelebb hajolok a férfihoz, jobb kezemmel finoman lefelé húzom az alsó ajkát mielőtt a sajátomat az övére tenném. Lassan engedem bele az alkoholt akár tetszik neki, akár nem. S ha már nincs is mit megosztanom vele, hát nyelvemmel végigsimítok az ajkain s gyengéden siklik át a szájába.
-Akarsz még?
Mormolom bele ajkaiba mikor kicsit jobban elválok Tőle, szándékosan nem meghatározva azt miből is akarhat többet.
Ahogy a keze elkerül az anyag szegélyétől s vészesen közel attól, hogy valami olyasmi derüljön ki, mire Nickolas egy cseppet sem büszke, tartása egy kissé ellazul. Egy problémával máris kevesebb áll fenn, noha így is akad bőven elég. Azonban az a meleg, puha érintés… ha feszengett volna, talán ez még akkor is elcsitítja. Sosem szerette igazán, mikor valaki így cirógatja, az ölelésre is a múltkor jobban kiakadt, mint szükségeltetett volna. Azonban valahogy most igenis kellemesen hat számára, ebben a pillanatban. Lehunyja a szemeit s a tenyerébe dönti az arcát. Mintha ezzel mondhatni feladná azt, hogy ellenálljon, túlságosan is csábítóak az ingerek. Hisz, mi rossz történhetne? Elszórakoznak, mint eddig más alkalmak során, majd elfelejtik, vagy épp elraktározzál az emlékeik közé. Oh, megvan mi rossz történhet! Meghallgathatja Caintól azt a bizonyos mondatot, mit mindenkitől rühell – kivéve persze saját magát: Én megmondtam! Ha valaki ezt dörgöli az orra alá, bizony nyílik a bicska a zsebében.
Mikor a hajába markol, halkan felszisszen. Ám nem fájdalmasan, vagy kellemetlenül. Épp ellenkezőleg, a kis hanggal szinte még bíztatni is kívánja, hogy tegye csak meg. Egy kissé megfeszíti a nyakát, ahol pedig az ajkait érzi végigsiklani a bőrén, ott akaratlanul is minden apró izomszövetecske ellazul, majd mikor már nem arra jár, újra megfeszül. Mintha ez a szinte simító mozdulat a testének azt a parancsot adná, hogy tegyen úgy, ahogyan azt a másik szeretné. Az agyába pedig egy furcsa gondolatot ültet. A vérrel kapcsolatos dolgaihoz fűzi s hamar elűzi a gondolatok közül, mégis, hacsak egy pillanatra is, de az ötlött a fejébe, hogy megkérje, harapja meg. Nem úgy, ahogyan ő szokta, hogy táplálkozzon. Egyszerűen csak tegye és késsz. De ez mégis hogy nézne ki? A józan ész jelenleg győzedelmeskedik a vágyak felett s nem ad hangot az ötletnek. Szép is lenne! Az egyetlen hangocska, mely kiszökik az ajkai börtönéből, az egy erőtlen kis nyögés, mikor a fülével babrál a sárkány. Igazán… kellemesen csinálja, azt meg kell hagynia. Mikor elengedi, talán a kósza gondolat elvetése is a célja azzal, hogy ő eressze a fogait a másik bőre alá. Meg kell hagyni, sikeres ötlet volt, hisz így már a vére íze jobban dominál. Azonban ez sem tudja elnyomni a fülében a vér lüktetésének a hangját, mit oly sokan a heves szívdobogással párosítanak. Mellkasa így is szaporán emelkedik s süllyed s egész biztosan nem eme vágy az, mi miatt egész testét úgy érzi, mintha lángba borulna minden egyes újabb érintés után.
Szavait hallva alsó ajkába harap, hogy még véletlenül se válaszoljon. Hogy akarja-e? Hát…. nehéz lenne ilyen állapotban nemleges választ nyújtani. Sajnos, vagy nem sajnos, de az alkohol nélkül is elment az esze. De olyannyira, hogy még a felmerülő menekülési lehetőséget sem veszi figyelembe. Mire egyáltalán eszébe juthatna, újra a meleg karok közt találja magát s már hiába próbálkozik, felesleges. Az érintések s a szappan megindulnak a testén s bár csak egy fürdetés, valahogy ez az istenátka úgy csinálja, hogy azt valami piszok módon élvezte. Ennek sajnos, vagy nem sajnos, de hangot is ad néha, így az ő heves levegő kapkodásaitól, nyögéseitől törik meg a fürdő csendje.
Értetlenül veti tekintetét a másikra, mikor ilyen furcsaságokat mond. Mégis mi a probléma a köpennyel? Vagy épp mi a jó benne? Azonban már hiába kérdez rá, elnyomta az álom a mihasznát. Nagy nehezen kikeveredik a kezei közül s most már végre az inget levéve megtörölközik. Szerencsétlen anyagból kifacsarja a vizet, majd kiteríti. Ahogy a szobában ezzel tesz vesz, a köpeny kerül a kezei közé. Istenem, mégis mit csinál? Ő maga sem tudja, ám felveszi. Egy száraz törülközőt kiterít az ágyra, majd visszatér a fürdőbe. A dugót nemes egyszerűséggel kihúzza, majd míg még van a kádban víz, azzal finoman lemossa a maradék habot az alvó testéről. Újra csak ugyanaz a kérdés ötlik elméjébe. Mégis mi a halált művel? Ám ha meggebed sem tud válaszolni.
Az alvót nagy nehézségek árán, de kiszenvedi a kádból. Sőt, egészen az ágyig valahogy eljuttatja, még ha a nehéz seggétől úgy is érzi, sérvet fog kapni. De sikerült! A fehér anyagra fekteti fel, mit odakészített s azt ahogy köré tekeri, elkezdi felitatni bőréről a vizet. Lassan teszi, mintha csak ki akarna minden egyes érintést élvezni s alapos munkát végez. Mikor megvan, akkor viszont az átnedvesedett anyagot egyszerűen csak elhajítja s a takarót ráteríti a fedetlen testre. Inkább, mint hogy egész este azt nézegesse, vagy ilyesmik.
Valószínűleg elment az esze. Már ha eddig volt is egy kicsi, az kifagyott a helyéről. Ilyen s ehhez hasonló gondolatokban, halk mormogással szidja magát, de egy ötletét végre meg is valósítja. A párnára felül, lábait úgy húzza maga alá, hogy a sarkain kényelmesedjen el a fenekével. Cain fejét pedig saját combjaira fektei s úgy helyezgeti el az alvó testet. Már, ha alszik még s nem csak vele akar kitolni, mert akkor megkapja a magáét! A fejére húzza a csuklyát, mintha akkor el tudna bújni önön maga elől s egyik kezével hosszú percnyi évődés után a férfi arcára simít. Lágyan cirógatni kezdi s rájön, mégsem kellett volna ezen ennyit vacilálni. Csak apró, kis érintések, mikkel egy kicsit elkényezteti, ha már felrángatta a hegyre. A keze pedig szépen lassan lejjebb csusszan a nyakára, vállaihoz, mellkasára s így tovább…
-Ha annyira zavar miért nem egyeztél bele a két szobába? Most nem fájna a fejed.
Tetszik, hogy mennyire fel tudom borzolni a kedélyeket. A haragtól jobban csillognak a szemei, annyival érzelmesebb így. Végső kiakadása csak kuncogásra késztet, ha tényleg olyan nagyon zavarta volna a dolog élből kimenekült volna. Most komolyan berongyoltam ide, mint részeg a csehóba mit hitt? Elmesélem életem történetét? Amúgy se érdekes és részben már tud egy két dolgot rólam. Magamhoz rántva érzem láthatóan elöntötte a szemérmesség érzete, mert azonnal takargatja magát. Egyre kíváncsibbá tesz mit akar annyira leplezni a felsőjével. Ennek ellenére mikor a csuklómra fog engedelmesen felhúzom a kezemet. Végig a nyakán az álla alatt ott az arcára simítva. Az a baj, hogy ezek a testi válaszok fokozzák azt az érzése bennem rontsam meg. Persze nagyon jól tudom nem kellek én ehhez, mégis az édes remegés ami a testét átjárja morranásra sarkall. Érdekes mennyire könnyedén rá lehetne hangolni a játékra és ezt nem habozik kimutatni se. Ellenkezni, morog, de ha arról van szó szépen beadja a derekát pont ahogyan azt megmondtam neki. Ahogy hátra dönti a fejét beletúrok a hajába, finoman megragadom, hogy míg végig nyalom a nyakát a füle tövéig ne menekülhessen. Noha erre elég kicsi az esély. Az ígéretét azonban Nick is betartja főleg ami a harapást illeti, nem ellenkezek és bár fájdalmas amit csinál az előbbi események miatt nem tiszta kínnal nyögök fel. Vegyül abba a hanga jócskán a élvezetből. Különös, azt mondta nincs szüksége minden nap rá vagy talán mégis? Érdeklődve és kissé felhevült állapotban várom mi lesz ebből, mert igazából az egy dolog én mit akarok. Láthatóan Ő alig bírja eldönteni merre van arccal előre. Játékosan felnevetek, mivel nekem ez mind olyan lényegtelen. Tényleg azt hiszi tovább gondolkodok azon, hogy éppen abban a percben mit érzek? Ahogy most azt érzem jó a kedvem a sok bortól, melegem van a víztől és egyre jobban be tudnék indulni az aranyos arcára.
-Azt én honnan tudjam, miért tetted? Azt láttam és éreztem, hogy nagyon akarod. Most talán nem? Próbáld ki pia után.
Miközben beszélek a szappan felé nyúlok, mert attól senki nem lesz tiszta ha csak áztatja a seggét. Igen, nekiálltam fürdeni és ha sokat gondolkodik rajta mi tévő legyen elkapom és ALAPOSAN megfürdetem a drága tudóskámat. Persze akkor kénytelen leszek ismét magamhoz vonni, az ellenkezés pedig csak részben segít attól még kezelésbe veszem. Ha kínálkozik egy jó lehetőség azelőtt, hogy esetleg kereket oldana vagy ilyesmi ismételten a fülébe mormolom a szavakat. Azok csöpögnek a bennem parázskánt izzó szenvedély és vágy keverékétől.
-Akkor is kihasználtad azt az átok köpenyt. Bárcsak most is az lenne Rajtad. Csak az.
A mozgásom és a szavaim fokozatosan lassultak, eddig a kéjenc viselkedésemnek lehetett betudni, de most már egyértelműen nem ajánlatos túl részegen nagyon meleg vízbe ülni. Alig pár pillanattal később egyre laposakat pislogok míg végül belealszok a kádba.
– Nem kell mondanod, anélkül is észre lehet venni. -forgatja meg a szemeit idegesebben- Két férfinak sem szokás együtt fürdenie, mégis te valahogy mindig megtalálod a módját, hogy beférkőzhess mellém. Még akkor is, mikor éppen egy személy is alig fér el a kádban! -ahogyan ezt kijelenti, elég nyomatékosan utal arra, hogy ez a jelen helyzet. Itt tényleg csak egymáshoz simulva, vagy éppen a két végben összenyomorodva tudnak csak elférni. A saját kádja sokkal tágasabb volt, mégis a kényelmes lábtartásért inkább az ölébe kellet vackolnia magát. Erre megint nagyon úgy fest, hogy ebből bizony bepofátlankodás lett. Az a csattogás még mindig az agyában hangzik vissza, szóval legszívesebben kimosná szappannal. Pedig már jó ideje nem műsorozik ez a szerencsétlen, de így is nehéz elfelejteni. Elég volt a múltkor látnia ahhoz, hogy most csak a hang után is tudja, mit csinált – hisz nem nézett oda akkor már csak dacból sem.
Alig jut el két-három gombig, mikor megérzi a meleg kezeket magán s mire ellenkezni tudna, már újra a kádban is van. Szerencsére egy gombot visszabújtatva már semmi olyan nem látszik, minek ne kellene a véleménye szerint, de egy kezét azért még a mellkasa elé húzza. Olyasmi hatást kelthet, akár egy prűd kislány, pláne, ahogyan igyekszik hátrébb tolatni a másik mellkasától. A szavaiba akaratlanul is beleremeg teljes testében, túl kellemes a hanghordozása a jelenlegi helyzetben. Még akkor is, ha a szavai mögötti jelentés megbotránkoztató. Még hogy ő ittasan Olyasmire vetemedne? Kizárt… Vagy talán mégis? Reszketeg sóhajt enged el a tettei hatására, szabad kezével az ingnél játszadozó csuklójára fog. Ugyan nem túl erős a szorítása, de érezhető, hogy nagyon nem tetszik neki a levétel ötlete. Pilláit egy kissé leengedi, ahogyan hátrébb billen a feje a csókoktól s egy pár pillanatig elképzeli, hogy valóban valami hasonló szituációba keveredhettek s milyen is lehetett.
Már épp kezdené beadni a derekát, mikor eszébe jut a fenyegetése s az is, hogy a legutóbbi hasonló helyzetben mi volt a téma. Akkor Cain azt mondta, hogy könnyedén eléri, hogy Nickolas igenis akarja s nem magára. Ez a felismerés szinte villámcsapásként hasít bele s egyből elszánja magát cselekvésre. lehajolva a vállába mélyeszti a fogait s amennyire tőle telik, megharapja. Valószínűleg nyoma fog maradni, de az új elhatározása sem tart valami sokáig. Az ismerős, kellemes ízű vér eltelíti a száját s maga sem tudja miért, de eszébe ötlik az a jelenet, mi az ebédlőasztalnál zajlott le. Teste az emlékek hatására elernyed s a szabad kezével a másik vállába kapaszkodik. Csak finoman simul neki a mellkasának, lentebbi régiókon pedig nagyon figyel arra, hogy ne ingerelje a másikat. Elengedve fogaival a sebet lenyalja róla a vért, majd lopva felles rá, pont elkapva a tekintetét. Emiatt egy kissé megtorpan a mozdulatban s csak figyeli, mintha így ki tudná venni a homályos látvány ellenére is, hogy mégis mire gondol. Nagy nehezen végül megszólal, ám akkor sem pillant félre, arca azonban érzi, hogy valami miatt ég. Csak nem még mindig vörös? Reméli, hogy csak rosszul érzi.
– Miért tettem volna tegnap olyant? Biztosan nem csak az vett rá, hogy ittunk. Vagy ennyire elengedjük magunkat annyi ital után? -a kérdés után tekintete a két kis pohár felé vándorol el. Alapból sem túlságosan vonzza az, hogy igyon, de így? Mégis mi lenne vele, ha valami töményet legurít? Szinte elképzelni sem meri, reggel milyen szituációkról értesülne. Azt viszont sejti, hogy a másik tuti jól érezné magát. No, nem mintha most annyira bánatos lenne.
-Látom, látom, de ki mondta Neked, hogy vedelni akarok? Más kérdés szoktam és rossz bor nélkül.
Mikor a kezemre vág, lefelé görbítem a számat akár az óvodás kisgyerek akit jól leszidtak és mindjárt elsírja magát. Sejthető nem fogja igazán érdekelni az ügy, ezért alig egyetlen perc után megváltozik a kifejezésem. A durcás kisgyerek még mindig bennem van szóval az a legjobb választás. A fenyegetésére csak felnevetek vetkőzés közben, hogy aztán felé hajolva csattogtassam a fogaimat.
-Csináld! Ha mered! A pia a Tiéd és ha akarod iszok Veled.
Hallom én mit mond csak reagálni nem akarok rá. Még csak zavarba se jövök amiért felhozza a témát inkább tovább piszkálódok. Vetkőzés közben olyan mozdulatokat teszek, mint valami sztriptíz táncos, nem hinném, hogy a pucsítással egybe kötött pusziküldés levenné a lábáról. Mielőtt azonban mellé telepednék úgy rázom a seggem amitől a családi ékszerek a combjaimnak csapódnak így kellemes csattogós hangot adva. A műsor csak Nicknek szól ezért remélem értékelve lesz. Elég nehezen férünk el a kádban ketten főleg így, ami azt illeti éppen csak elég a hely. Amikor teljesen elmerülök a vízben ki is loccsan a kád szélén, elvégre nem két emberre volt tervezve a mennyiség. Ahogy elhelyezkedem szemügyre veszem a velem szemben ülőt.
-Már megint ing, folyton ing. Pedig ruhában nem szokás ám fürdeni.
Igen az anyag átlátszik, de hát ittam és a ruha gyűrődése, no meg a víz a egész magasan ér a mellkasáig. Ergo nem tűnik fel semmi mi ne lenne oda illő ebben a pillanatban. Itt ott, mintha látnék valamit azonban nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget. Túlságosan lefoglal mennyire sért, hogy továbbra is megbízhatatlannak gondol a pénz kapcsán. Ha annyira ostoba lennék most is tudtam volna ennyit inni? Nem! Na ugye! Hamar menekülőre fogná, csak a bók állítja meg mire vadul vigyorogni kezdek és élvezettel figyelem az arcát.
-Ugyan, tudsz Te úgy viselkedni.
Heccelem tovább, noha láthatóan megunja a játszadozásaimat. Füttyentek egyet mikor feláll és kimászik a kádból. Viszont ahogy látom bosszankodni és az előbbi mondat szöget üt a fejembe. Azt hiszem egy erőteljes kiakadás várható a tudósok szintjén, hisztire felkészülni. Nem hagyom ilyen könnyedén meglépni a kis aranyos. Visszarántom magam elé a kádba, egyik kezemmel szorosan átkarolva és magamhoz húzva. Másikkal az arcán simítok végig a nyaka felé. Közel hajolok, úgy suttogom a fülébe.
-Biztosan tudni akarod mi történt este?
Megharapom a fülcimpáját, szabad kezemmel az ing szélén játszadozok, érezhetően azt fontolgatom leszedjem vagy sem. Emlékszem még a figyelmeztetésére.
-Részegen úgy másztál rám, hogy nem tudtam Neked ellenállni. Ha nem aludtál volna el…
Sejtelmesen, hagyom nyitva a mondat végét és inkább a nyakát csókolom végig. Többször felé villan a tekintetem várva a reakcióját. Reményeim szerint zavarba jön és belepirul a dologba. Persze lehet nem hisze nekem.