Rovena lakhelye

A Wish család háza Aetryas-ban a Neon völgy határánál található, egy kis varázslók, és boszik lakta városban. Rovena itt élte le gyerekkorát, ez az igazi otthona. Ám jelenleg nem sokat tartózkodik itt, így nem tudom nem megnevezni második otthonaként a bentlakásos Szivárvány Varázsakadémiát. Az iskola termei időszakosan változnak más-más felépítésűek, és elhelyezkedésűek lesznek, így a diákok varázsiránytűkkel tájékozódnak az iskolán belül, egy nyíl mutat a következő órájuk terme felé, egy mindig a közös helyiség felé, egy pedig az esetlegesen keresett tanár irodájának irányába. A házak tagjainak közös helyiségei, illetve a tanárok irodái kivételek, ezekre nem vonatkozik a korábban említett szabály, tehát mindig ugyanott maradnak.

Read More

Dewlemend városa

Dewlemend városa olyan, akár a hamvaiból feltámadó főnix. Egyike volt a kontinens első kikötőinek, végül a nyugatipart legnagyobb kereskedő városává nőtte ki magát. A hatalmas múlttal rendelkező város fényessége úgy változott a vezetők keze alatt, mint az árapály. Észak-Mahel, Dél-Mahel és Skulnera hajói rendszeres vendégek az öreg város mólóin, de a hatalmas fogalom sem volt képes fent tartani a…

Read More

Holdvölgy

Ha szóba kerül egy vámpír otthona, mindenki azonnal egy dohos büdös kriptáktól zsúfolt temetőt képzel el magában, de mikor szembe találják magukat Araloth gróf állandó lakhelyével, jogosan jelenthetem ki, hogy mindenki szája tátva marad. Skulnera hófehér hegyei közt, a végtelennek tűnő holdvölgy mélyén található egy elvarázsolt oázis, mely egy igazi ékkövet rejt magába. A kastély, mely a legenda szerint…

Read More

Arken Királyság

Skulnera egyik kisebb királysága, mely a tengernek és az isteneknek hála gazdagságban él és virágzik, bár a zsarnok király lépten nyomon megnyomorította népét, míg azok fel nem lázadtak ellene.

Read More

Taiyou szentély

A Taiyou szentély, a lebegő kontinens egyik nyugati részén elterülő apró kis sziget szívében található, mely ékkőként tündököl a Napfivérek fényében fürödve. Vezetője és egyben főpapnője Senna, aki lassan már ezer esztendöje őrzi eme szent földet, hirdetve a Sorin fivérek dicsőségét és tanításait.

Read More

Dragneel kúria

A Csillagok városa jólismert mint az elitek városa. Politikusok, ügyvédek, orvosok stb. Eme város újonnan nyílt területén van egy kúria, mely külsejét tekintve modernizált, kevésbé kastélyszerű mint a külváros többi lakása. Márvány falai fehérek mint a frissen eset hó, a ház hátsó részében már távolról hallani a hatalmas medence vizének csobogását. Ablakai nagyok, hogy a reggeli nap fénye akadálytalanul…

Read More

Vámpír Konföderáció

Terian minden kontinensén uralkodik egy vámpír klán. Nem kiáltják ki magukat kiskirályoknak, mégis olyan hatalommal rendelkeznek. Ők fogják össze az éjszaka vérre szomjas teremtményeit, uralmuk biztosítja, hogy békésen élhessen együtt minden faj. Persze vannak túlkapások az övéik közt is, de mint tudjuk, egy felsőbb hatalomra, akit elismernek, mindig szükség van. Minden tartományban jelen van egy adott vámpír birodalom, amelyet…

Read More

Véres Kastély

Yasmine maga építette meg ezt a hatalmas építményt, hogy innen irányíthassa ügyes bajos dolgait, s titkai rejtve maradjanak a kíváncsi szemek elől. A kastély egy hatalmas labirintus, aki nem ismeri a járást, könnyen eltévedhet és kiköthet olyan helyiségekben, amikben nem kellene. Persze ez kapóra jöhet pár menekülő fogolynál, hisz Yasmine számára élvezet a fogócska.

Read More

Sekai Toronyháza

Egy négy emeletes toronyház külön Mitsui Sekai sajátos igényeinek megfelelően berendezve. A négy emeletből kettő, a földszintemelet és a második, hálószobának és/vagy nappalinak van berendezve. Az első emelet dolgozó szobának van kialakítva, míg a harmadik laboratórium és műhely egyben. Míg a dolgozó és a labor tele vannak varázstárgyakkal, ereklyékkel, addig a második egyáltalán nincsen, a földszinten pedig csak egy…

Read More

Kol víz alatti lakása

A pontos postacím Kol Drever’son, Tengerfenék 55. Ez a tenger alatti lakás Rivenna külvárosaiban, Damiki szigete közlében, a Tengeralatti Étteremtől 1-2 kilométerre helyezkedik el, ezen a területen egy afféle tengeralatti lakónegyed található rengeteg lakással. Bár lakónegyednek lakónegyed a szobák ablakán még sem látsz át a szomszédba. Minden lakóhely úgy helyezkedik el a többihez képest, hogy egyik lakó se lássa…

Read More

Cartafilus birtok

Ha valaki azt mondja Luciusz-nak, hogy valami lehetetlen, akkor ez a marha rávágja, hogy “Fogd csak meg a söröm!” Így történt, hogy az ezer éves mágus, egy Panterániai óriás teknős (Nevin) hátára építette otthonát, kit születése óta nevelt és gondoz a mai napig. A teknős hátán kialakult sziget  mindegy 51 km-t tesz ki. Ez a hely egyfajta menedék azoknak…

Read More

Morax kúria

Zhong száműzetése után nem elégedett meg azzal, hogy elvették tőle mindenét, így a földön kezdett újra talpra állni. Felkereste egykori templomát, melyet hívei elhagytak bukása után, hátra hagyva az enyészetnek. A férfi beköltözött, majd felújítatta az újonnan kötött szerződései révén, így a hajdani apró, ám annál díszesebb templomból szabályosan palotát építetett magának, ahol elkezdte újra gyűjteni híveit a szerződéseivel.

Read More

A Kristály város

Vajon mit válaszol egy ember mikor azt kérdezik tőle, mi szerinte a legszebb város? Egy tengerparti gyönyörű kikötő város? Meglehet. Vagy egy törpétől? Nagyeséllyel egy vulkán kráterébe kivályt csodás már már erőd komplekszum. Az ork is azt mondja majd hogy egy gigászi szekér tábor ahol a harc hangja a reggeli ébresztő, az elf meg azt fogja felelni hogy az…

Read More

Paratalna Ethena, Nero otthona.

 Wartalmore katonai országának fővárosa Paratalna Ethena, mi a szigor ellenére különleges ékessége a tartománynak. Itt él az uralkodó és családja, közel vannak a katonai egységek és rendkívül élénk a kereskedelme. Főleg mert a városban javarészt kovácsok, kereskedők, mesteremberek alkotják, még az ékszerészek sem ritkák. Az utcákon gyakran látni mutatványosokat és táncosokat, kiknek zenéjétől úgy kell életre a város, mint…

Read More

Hoenn

Modern épületekkel tarkított nagyobb város. Minden mi szem szájnak ingere megtalálható itt. Az egyik épület Lisandra Blackwood tulajdonában van. Hosszú évek óta él itt, így nyilván nem okozott túl nagy nehézséget neki,hogy épületet vásároljon. Maga a ház felszereltsége talán túl sok,ám ha azt az oldalt nézzük,hogy egy démon herceg lánya él itt akkor még kevés is. Mágia biztos falak,…

Read More