Wartalmore katonai országának fővárosa Paratalna Ethena, mi a szigor ellenére különleges ékessége a tartománynak. Itt él az uralkodó és családja, közel vannak a katonai egységek és rendkívül élénk a kereskedelme. Főleg mert a városban javarészt kovácsok, kereskedők, mesteremberek alkotják, még az ékszerészek sem ritkák. Az utcákon gyakran látni mutatványosokat és táncosokat, kiknek zenéjétől úgy kell életre a város, mint egy dobogó szív. Ebbe a kavalkádba vegyülnek még a turisták mellett a város jórészt képező tisztek és katonák.
A metropolisnak sok látványossága van, minek hála a fogadókból és csehókból sincs hiány. Dicső harcosok csarnoka, Fortuna Ridere a játékbarlang, mely a nevéhez hűen mosolygó hölgyekkel és forgandó szerencsével. Vesta Thermae pedig a sokak által kedvelt nyilvános fürdő, mely hatalmas területű, külön férfi és női részleggel. Felüdülés a megfáradt testnek, pontosan ezért külön császári családnak privát térrel. Ahogyan a város is mutatja a Delannoy ház mindig nagy hangsúlyt fektetett a látványra. Erre a legjobb példa a palota mi pompájával árnyékot vet az egész Ethenára. A város magját képező épületcsoport monumentális, domináns színei a vörös és fekete mik jobban kiemelik az felsőbbrendűséget, ami az egész uralkodó osztályból árad. A palota egyetlen külsősök által is látogatható része, a kert mi bármely oázist megszégyeníthetne szépségével.
A győzelem akkor igazán édes, ha nehéz elérni. A jelenlegi helyzet pontosan egy ilyen volt. Olyan kínkeservesen szuszakolta ki magából a szavakat, hogy ha nem én lennék, akkor menten meg is sajnálnám. Azonban én én vagyok, szóval ez a veszély nem áll fenn. Csak kiélvezem diadalom pillanatát, mikor akaratom felér egy császárfiéval, sőt, felé is magasodik. Milyen édes is ez a gondolat a számomra… Segít megbizonyosítani magam, hogy jó személyt választottam. Vele nehéz lesz kijönni, ám ha kell, vissza tudok venni s el tudjuk viselni egymást. Emellett pedig egy kis vitára könnyű szerrel vehető rá. Tisztában vagyok azzal, hogy máskor nehezebb dolgom lesz, ami jó. S azzal is, hogy rengetegszer ő fog győzni. De ettől csak még izgalmasabb lesz ez az egész.
Az ütés… na, arra számíthattam volna. Túlságosan is nyeregben éreztem magam, hát itt az ideje megfizetni az árát. Ökle úgy csapódik az arcomba, hogy hátra tántorodik, sőt, a pozíciónak hála kapaszkodó híján a földön is találom magam pillanatokon belül. Kezeim az orrom elé kapom, mintha úgy képes lennék a fájdalmat csillapítani, miközben elkínzottabb hangokat hallatok, lehetőség szerint elfojtottabba. Azért nem akarnám neki megadni azt az örömet, hogy üvölteni halljon.
Mikor ülésbe tornázom magam, akkor sem igazán fest még úgy a helyzet, hogy az arcom fájdalma szűnni akarna. Sőt, talán még erősebb is. Egyik tenyerem elveszem s megszemlélem. A fekete kesztyűn szinte csak csillogásképp hat, de vérem bizony ott virít. Szuper, mondhatom. Hát lehetne ennél jobb ez az egész? Igen. Most bezzeg önként adja be a derekát. Hogy húzna farokra egyszerre egy taliga apró majom, te pökhendi kékvérű tuskó! Fújtatok egyet s nagy nehezen felkaparom magam a földről, hogy azt a telibevert mérőszalagot újra magamhoz tudjam venni. Sebtében lemérem ami még kell, majd egy szó nélkül fordítok neki hátat, hogy az asztalhoz menjek. Kutatni kezdek valami zsebkendő után, amivel egy kicsit rendbe tudnám hozni a kinézetem. Amint megvan, már el is kezdem felitatni a bőrkesztyűről s az orromtól a még mindig csordogáló vörösséget. Ennek bizony nyoma marad egy pár napig, érzem.
Az egyik tükörben megnézem, mennyire sikerült rendbe szednem magam. Hát… a borzalmasnál éppen egy hajszállal jobb a jelenlegi helyzet. Ezt bizony nem szabad megtorlatlanul hagyni. De vajon hogyan is tudnék a legjobban borsot törni az orra alá? Hm…
– Ha már ezzel úgyis megvagyunk, vennék egy forró fürdőt, utána pedig elfogyasztanék egy finom ebédet. Remélem velem tartasz s nem lesz probléma abból, hogy elkeveredek út közben. S akkor már a szobám is megmutathatnád. Remélem közvetlenül a magadé mellé kéretted, hercegem. Ígérem igyekszem nem túl hangoskodó tevékenységeket folytatni éjszakánként, de nem ígérek semmit. -olyan ezer karátos mosolyt villantok felé, hogy a másodikat én mosnám be saját magamnak. Jelenleg semmi kedvem a társaságához, de tudom, hogy ez kölcsönös. Pontosan emiatt nem hagyom, hogy a saját útjára mehessen. Ha pedig próbálkozna azzal, hogy jobb dolga van, akkor bizony nekem is arra lesz jobb dolgom. Nem hagyom, hogy ennyivel lerázzon. A fizikai sérülésért egy kis idegivel hálálkodom.
Mikor a vérzés eláll, kihajítom a zsebkendőt s a zsebembe nyúlok, hogy még egyet a biztonság kedvéért kereshessek. Azonban az öngyújtót találom ott más helyett. Az első gondolatom az, hogy el kéne passzolnom, biztosan jutányos árat szerezhetnék érte. A második pedig az, hogy megtartom. Hátha zavarja, hogy az övét használom, mikor épp a közelben van. Meg ki tudja, mikor lehet még jó, ha valahol véletlenül otthagymom, ahonnan eltűnt valami. Szóval… lesznek ötleteim rendesen, mire is lehet hasznos a kicsike.
Ez az alak vészesen tolja ki a határaimat és erőteljesen feszegeti azt. Fogamat csikorgatva hallgatom ahogy osztja nekem az észt. Már rendkívül kihoz a béketűrésből ez pedig már régen fordult elő velem ez.
-Ha ennyire képtelen vagy a normál tiszteletet megadni akkor maradjunk a… hercegemnél.
Úgy kell saját magamból kipréseli a szavakat, főleg az utolsót. Az már felér egy foghúzással. Megrázkódom, saját szavaimtól ráz ki a hideg és inkább arra koncentrálok, hogy amennyire lehet legyünk túl a dolgon. Szeretném kizárni a tudatot, hogy ez a férfi úgy játszadozik velem, mint a macska az egérrel. Ezért is egyszerűbb csukott szemmel tűrni és lenyelni azt a bizonyos békát. Nem tud meghatni a részletes értekezése a mintáról és annak szépségéről. Engem ez hidegen hat az emberek csak a rosszat látják abban a mintában. Én két elvesztegetett nyomorúságos évet. Semmi olyat amire szívesen emlékeznék vagy amit látni akarok. Nem szándékozom magyarázatot adni az okokat elég ha én tudom, pont. Bár a lehetőség, hogy sokkal nagyobb munkát jelentene számára ha láttatni akarnám ám erre esély sincs. Valamiért furcsa érzés kerít hatalmában a bal vállamtól indul meg a borzongás végig az egész hátamon libabőrt hagyva maga után néhány másodpere. Örülök neki, hogy a mosoly reakció nélkül marad így azt feltételezem remélhetőleg helyesen: Nem vette észre. Jobb ez így, már azzal túl sok teret kap ez a fickó, hogy a megszólítás csatáját megnyerte most pedig épp veszi le a méreteimet. Késő bánat eb gondolat, lehet azzal kellett volna érvelnem a másik szabó átküldi. Aki ebben a percben rettenetesen hiányzik nekem. Meglehetősen rosszul érint ez a megalázó helyzet, akár valami rossz hisztis nőszemély olyannak érzem magam. Alapvetően se viselem jól ezeket a dolgokat, ez a fickó viszont művészi szintre emelte az idegeim rojtozását pár óra leforgása alatt. Színpadias viselkedésére igazán szükségtelen. Kudarcba fulladt próbálkozásomra szerencsére nem tesz megjegyzést, az megint nincs tetszésemre amiért úgy vagyok kezelve mint egy kisasszony. Morgok akár a kutya amiért ilyen illetlenül kezel, de legalább ezzel a módszerrel a lehető legkisebb érintéssel végzi el a dolgot. A mosolyra csak egy gőgös hümmögést hallatok, mintha ezzel is csak rosszal tudna tenni. Még jó, hogy! Az egész helyzetet nem akartam és most már aztán vessünk véget ennek az egésznek. Nem kérek a mosolyokból, kacsintásokból vagy pislogás mert azt ugye nem lehet eldönteni. Bár a szemkontaktus nem tartja ettől még tovább folytatom a szembecsukos trükköt. Addig se kell látnom és gondolhatom, hogy valaki teljesen más az aki ott van. Noha egész gyorsan végez a dologgal és csak párszor ér a hajamhoz így is ismét végig fut a testemen egy kellemetlen hidegrázás. Mikor végez előbb felemelem a fejem, bizonytalanul tapogatva milyenre sikerült a dolog. Onnan nyakamra majd a nyakláncomra vezettem a kezemet. Megvillanó tekintettel nézek rá, mikor elém áll. Éppen ráförmednék parancsolva amikor arcátlanságokba kezd, olyan hevesen mozdulok a szék háttámlája felé. Elsőre azt hittem hátra fogunk vágódni, de csak közelebb csúszott ez a semmirekellő ahogyan megtartja a dolgokat. Cselekedetével végkép betelt a pohár, ez volt az utolsó Úgy szakadt el a cérna, hogy mire feleszmélek addigra szinte vérben forgó szemekkel csattan az arcába az ütésem. Teljes jelenlegi erőmet beleadom abba az ütésbe, most aztán alaposan megcsókolhatja az öklömet ha úgy kívánja. Zihálva a dühtől meredek az elterült alakjára, orromból pedig ismételten megered a vér. Most azonban az idegesség és a meggyorsult pulzusszám okozza. Ingerülten akarom kikapni a zsebkendőt a nadrágomból, ami a mozdulatsor közben valamikor lecsúszott. Remek! Hogy az a! Bal kezemmel igyekszem feltartani a vért míg a jobbal a lecsúszott gatyában kotorászok.
-Azonnal fejezd be a komédiát!
Belátva azért ezt a nyomorult helyzetet intek neki, hogy mérje le ami kell. Addig van ideje amíg az átkozott orrvérzés tart.
-Melegen ajánlom, hogy hanyagold most már a taperolást.
Vetem oda rideg ingerültséggel. Már most látni se akarom ezt a fickót a nap hátralévő részben, bár tudom a kívánságom nem teljesül. Ahogyan a forró fürdő se ajánlott.
– Majd akkor talán elgondolkozok a parancsaid teljesítésén, ha úgy hívhatlak, ahogy nekem tetszik. De így sem ígérek biztosra semmit, hercegem. Nem teljesülhet minden kívánságod, ez nem tündérmese. Szóval, valamelyikről le kell adnod, ha nem szeretnéd, hogy egyiket se teljesítsem. Vagy a megnevezést tartom tiszteletben, vagy igyekszem tenni azért, hogy zöld ágra vergődhessen a véleménykülönbségünk.
Mikor van rá esélyem, megszemlélem a tetoválását. Minél többet nézem, annál jobban tetszik. Mégis mit szimbolizálhat? Az biztos, hogy nem a címerállat. Azt láttam az öngyújtón, hogy egy oroszlán. Ez pedig sárkány, ennyi különbséget még egy magamfajta is képes észrevenni, akármennyire gondol bugrisnak. De akkor mégis mi lehet? Az erő szimbóluma? Vagy valami emlékre utalhat? Fogalmam sincs. Minden esetre érthetetlen számomra, hogy nem úgy járkál, hogy mindenki láthassa. Ha már valaki így összevarratja egy teljes kezét, de még a hátán is tovább halad a minta, én a helyében mutatnám rendesen. A hangjára felkapom a fejem s megértőbben bólintok. Okos Valerian, csukott szeműnek bólogatsz. Te se ittál ma még eleget…
– Pedig nem látni a kidolgozásán hibát s a méretei is elég figyelem csalogatóak. De értem a célzást, megoldom, hogy egyik eseményen se látszódjon majd ki a ruhából. Annyira nem nehéz feladat, sőt. Jobban megizzasztanál, ha mutatni szeretnéd. -egyetlen, szinte leheletnyi szellőt érezhet a vállánál. Miközben beszéltem, a kezem szinte önálló életre kelt s majdnem végigsimítottam a mintán. Az utolsó pillanatban kaptam vissza.
Láttam ám azt a mosolyt! Ennyi, nem tagadhatja, képes arra, hogy ne úgy reagáljon rám, mintha tűz lennék, ki minduntalan megégeti. Azonban így is már meg tudom állapítani, hogy jobban áll neki a felfelé görbülő száj. No meg, nem tagadhatja a tényt. Ha én egy kis öniróniát használok, vagy nem feltett célom felidegesíteni, igenis el tud viselni!
Az elvett hajba valót mély sóhajjal nyújtom át. Hát még ennyire felkapni a vizet ilyen apróság miatt? Gondok lehetnek a nyugalmával. Igazán szedhetne valami nyugibogyót, vagy tudom is én. Tekintetem elárulja azt a rosszallást, mi felé irányul a kellemetlen reakció miatt. Sejtettem, hogy nem fog repesni, na de ennyire? Szemforgatva hagyom, hogy elkezdje megoldani magának. Azonban nagyon látszik, hogy ebből így semmi sem lesz. Úgy reszketnek a kezei, mint a kocsonya. ha nem férfiből lenne, már keresném a széket, meg a tengerisót, mondván, mindjárt összeszakadnak alatta a lábai. Azonban ennél azért erőteljesebbnek tűnik. De ahogy látom, a derekát csak be tudja adni. Egyből kapok az ajánlaton, de rá még nem vetem magam.
– Na várj csak… -morfondírozok. a már szék, egyet odakapok gyorsan magam elé s így, mikor a másik hátrál, egyenesen a hátsója alá tolom. A nem várt meglepetés miatt megbicsaklanak a térdei a hátulsó támadásnak hála s így leteszi nekem a fenekét- Maradj így és döntsd hátra a fejed. Lehetőleg úgy, hogy a hajad a támla mögé hulljon. -mikor megteszi, küldök felé egy féloldalas mosolyt, majd féltérdre ereszkedek mögötte. Így a szemkontaktus megint kiesik, bár én nem bánom. A póznak hála jól elérem, ám igazán mégsem érintem. Egyszerűen csak felfogom, majd összekötöm a selyemszalaggal. Újra megállapítom magamban, hogy kellemes a tapintása. Biztosan erre felé van rá valami praktika, vagy tudom is én. Az is lehet, hogy csak a drága kenceficék miatt, bár szerintem azok nagy része haszontalanabb, mint az olcsóbb. De ugyebár kinek mi…
Azonban ez még nem minden. Mikor megvan, akkor is elállom az útját az elől, hogy felálljon. Elé lépve a lábai közt letámaszkodok a bal kezemmel, érezze csak, hogy mennyire közel tudok kerülni. Lehajolok hozzá, szinte egyenesen az arcáig, ám egy kicsivel előtte megállok. Lehunyom a szemeim félig s egy játékos mosollyal, pilláim alóla a szemeibe nézve csúsztatom a jobbom a sliccéhez. Előbb azt csúsztatom le, majd egy könnyed mozdulattal a gombot is elintézem.
– Két opció lehetséges. Most felegyenesedek és végre leveszed, vagy még lejjebb kerüljek és én húzzam le rólad?
Ilyen egy arrogáns pökhendi alakot mit ez! Hogy nem sül le a bőr a képéről! Van pofája a szavaimat kiforgatva kényére kedvére értelmezve használni ellenem?
-Azért mert nem tetszett ahogy mondod, attól még ha itt vagy teljesítened kell, amit mondok.
Jobb lenne ha átértékelné a viselkedését, mert nyilvánosan nem tűröm ezt a fajta szemtelenséget. Theonak több jó ötlete van arra, hogyan lehet valakinek megnehezíteni az életét úgy, hogy közben az illető ne sérüljön. Ha nincs külsérelmi nyom akkor mit mond? Ő mondta ismer tehát ha megvádol engem vagy az emberemet akkor csak letagadjuk, hisz nincs bizonyítéka.
A kényelmetlen érzés minden egyes ruhadarab levételével fokozódott, jó volt a megérzése mikor kell eltávolodnia. Ezek szerint egész jó az ilyen szociális dolgokban, ha nem menne az agyamra talán tanácsot kérnék tőle. Viszont alig pár órája ismerem közelebbről máris felborította a napirendem, elintézte a császárné akár büntessen ha ez a bugris képtelen viselkedni és ha ez nem lenne elég kínosabbnál kínosabb helyzetekbe sodor. Biccentek egyet, abban se vagyok biztos látta. Felveszem az inget és a közeli székek egyikére hajtom.
-Nem törődtem azzal mit csináltok itt, ha feltűnt volna.
Vetem oda hidegen, de én képes vagyok engedelmeskedni annak amit kér. Az idő legnagyobb részében csukott szemmel várom, hogy végezzen. Csak ha mozogni kell akkor nyitom ki félig a szemem, hogy véletlenül se ütközzek bele valamilyen módon. A tetoválás végigfut az egész karomon, a vállamon és a hátam kis részét is eléri. Szóval van mit nézni rajta és fel merném tenni rá a rangom, hogy alaposan meg lett bámulva.
-Nem szeretem mutogatni.
Jegyzem meg szárazan, magyarázat nélkül mire is akartam ezzel pontosan célozni. Feltételezem van annyi sütnivalója, hogy ne kelljen felesleges köröket futni. Igazából nem tudom pontosan miért érzem szükségét annak, hogy ezt így közöljem. Aztán lehet hiba, mert csak azért is olyan ruhát készít nekem amiben látható a tetoválás nagy része. Ál-felháborodása annyira nevetséges, hogy képtelen vagyok elrejteni szenvedős, részben valóban jókedvűen húzom el a szám. Ha jobban ismerném és nem lenne ennyire idegesítő ez egy egészen baráti mosoly is lehetne. Gyorsan rendezem a vonásaimat mielőtt elbízná magát a dolog kapcsán. Amikor a keze a kioldja a szalagot a hajamból és hozzáér a szemem úgy pattan ki akár a riadt kisgyereké a rémálom után. Azonnal elugrok onnan ahogy a keze a tarkóm alá irányul.
-Add ide a szalagot, felkötöm rendesen.
Továbbra is ellentmondást nem tűrő a hangom és remélem megteszi további cirkusz nélkül. Igen, minden tabu nálam. A hajam, a bőröm úgy az egész lényem! És ha esetleg azzal jönne, látta Theo hozzám ért az más! Ha hajlandó vissza adni a szalagot akkor hátat fordítva neki igyekszem felkötni a hajamat. Sokszor csináltam már, de a kezem remeg az indulattól, ami bennem van. Hol kimarad pár tincs, máskor túlságosan lelóg, laza lesz és szinte azonnal kibomlik. A negyedik próbálkozás után úgy nézek hátra a vállam felett akár a gyilkolásra kész fenevad.
-Hallgass!
Hozzá vágom a szalagot és előrefordítom a fejemet. Még felé se akarok mozdulni. A további utasítást még inkább elutasítom, s hátrálok pár lépést.
-Nem veszem!
Igen, ismét itt tartunk. Szóval lehet velem veszekedni, üdv a világomban.
– Hát nem mondtam még? Nem hallgatok a parancsra. Te magad is mondtad, ne használjam a birtokos jelzőt. Szóval pontosan te fejezted ki, hogy nem vagy senki, akinek a szavának engedelmeskednem kellene. Ha igazán szeretnél valamit, tanulj meg kérni. Nagyobb esélyed lenne akkor a lányoknál is. Bár, ez a tanács biztosan felesleges. A legszemrevalóbb enélkül is úgy rajong érted, mint lelkes pompomlányok szoktak a csapatvezetőért. -ha még nem szívtam volna el a cigarettám, bizony most az arcába fújnék füstöt. Csak, hogy érezze a törődést s azt, hogy milyen jó, ha visszakapja, amit ad. De így sajnos ezt a jelenetet napolnom kell, pedig szívesen tenném meg. Helyette figyelem a reakcióit.
Annyira zavarba hoztam a vetkőztetéssel, mintha egy szűz kislánnyal lenne dolgom. Ez mókás, ám nem adok hangot az elégedettségemnek, vagy örömömnek. Sőt, arca szugerálását sem igazán teszem a tevékenységem sorai közé. Inkább arra összpontosítok, hogy minden kis gombocska megszabaduljon a őt béklyózó tartójától. Csak lopva tekintek az arcára. Megérzés miatt cselekszem így, hisz azok sosem szoktak becsapni. S most azt érzem, hogy egy kissé hátrébb kell vonulnom a célegyenes előtt, különben vége szakad minden esélynek, mivel az idegeit húzhatnám. Azt pedig nem szeretném. Sőt. Mikor el akar tolni, önként lépek félre. Tudom, hogy nem fogja elhagyni a szobát. Csak nem akarja, hogy tovább szekírozzam, így legyen, megteszem. Még a végén miattam is megered az orra vére, vagy bármi.
– Ha nem húzogatod magad el és úgy megállsz egyhelyben, ahogy kérlek, akkor csak pár perc lesz az egész. Láthattad, hogy a hölgyekkel sem töltöttem el több időt, mikor alulöltözöttek voltak, mint amennyit kellett. Ha nem akarsz kiakasztani, míg megcsinálom, nálad akár még sietni is igyekszem. -miközben beszélek, egy kemény táblára papírt rögzítek s azt, no meg a mérőszalagot is odaviszem. Vagyok oly kegyes, hogy nem én igazgatom, csak mondom s mutatom, hogy hogyan forduljon. Úgy helyezem, hogy a kezei alatt is át tudjak anélkül nyúlni, hogy megérinteném. Hát mi vagyok én, ha nem egyenesen nagylelkű? Még a kesztyűm sem veszem le, hogy ne feszélyezzem ennél is jobban.
Mikor felém fordítja a tetovált felét, akkor kíváncsibban szemlélem meg. A nyaklánc annyira nem mozgat meg, mint a sárkányminta. Különleges darabnak tűnik. Szinte érezni felőle, hogy ez nem egyszerű tintával készült. A vonalak túl… tökéletesek. Legszívesebben megérinteném, azonban a legapróbb mozdulat után már visszahúzom a kezem. Mindent a szemnek, ahogy mondani szokás. A baj csak az, hogy utálom ezt a mondást.
– Ez a feltételezés sértő. Mégis miért akarnák neked kellemetlenséget? Hát olyan haragtartónak tűnök, miután katonákkal verettél meg a semmiért? -felvonom a fél szemöldököm. Szerintem mind a ketten tudjuk, hogy erre a válasz bizony egy csinos igen, ám nem érdekel. Sőt. Eddig tudtam visszafogni magam, hogy ne érintsem meg. Mögé állva elkezdem levenni a méreteket. Karhossz, bicepsz, mellkasa kerülete, minden féle információ, ami a ruhához kellhet. Mikor azonban a hátánál kezdeném a méricskélést folytatni, a haja útban van. Sunyiban eltávolítom a kesztyűt s kioldom a szalagot, mi lazán fogja össze a tincseit. Olyan puha az érintése! Szívesen beletúrnék, ha olyan alkalom nyílna. Most azonban csak a tarkójánál alányúlok s megemelem a haját, hogy rendesen felfoghassam neki addig, míg végzünk.
Még saját magam szerint is feltűnően csendes vagyok. Eddig végig beszéltem mindenkivel, most azonban élvezem a csendet. Csak akkor szólok, ha okot ad rá s nem állok elé. Hátulról intézek el mindent s az összes számot jó diák módjára körmölöm le a papírosra. Azonban itt még nem végeztünk. Ha a hangulat nem is lett volna eddig feszültségtől szikrázó, na majd most.
– Vedd le a nadrágod is.
Az nem zavar mit csinál a nőkkel, csinálja csak. Legalább hamarabb elkergetik, ha féltékeny férjek panaszolják be. Alapvetően nem szoktam ilyen gyakran dohányozni, de ezt valószínűleg észre fogja venni. Amíg nem akar a közelembe jönni, nem kifejezetten érdekel mit csinál ezért a kérdés hallatán rá emelem a tekintetemet. Nocsak, most már ne védjük a drága anyagokat ettől az ocsmány szagtól? Képmutató. Elégedetlen fújtatást hallatok aztán felmutatom a fém gyújtómat, mikor láthatóan észleli a tárgyat lazán oda dobom a számára. Egyedül a hely zászlója van rajta, csak a katonaság miatt. Fekete alapon egy leginkább pikkelyre emlékeztető forma amiben három lángnyelvben oroszlán fej látható. Felmerült bennem nem adok neki semmit, de attól tartok akkor a számomra legkellemetlenebb módon oldaná meg. Elérve, hogy a délelőttök úgy menjenek ahogyan az nekem tetszik és egészen megörülök a dolognak. Inkább csak a tartásomon és a hangulatomon lehet észrevenni a változást. A szám alig észrevehetően görbül csak felfelé. Amint kimondja, hogy a méret levétel számára továbbra is napirenden van ismét jöhet az elégedetten morgás. Eszem ágában sincs itt bohóckodni. Kedélyességét tapasztalva értetlenül nézek rá, mégis mi olyan vicces? Már épp azon vagyok, hogy ezt hangosan megfogalmazzam mikor erős rántást érzek a nyakamnál fogva. Meglepettségemben ellenkezni is elfelejtek s mire felocsúdok egy nagyon kellemetlen helyzetben találom magamat. Amennyire csak tőlem telik a falhoz préselem magamat, hogy ne keljen véletlenül se hozzá érnem.
-Eressz szabó!
Parancsolom, de mint aki ezt meg se hallja inkább engem int engedelmességre. Tehetetlen dühtől forrongok és zavartan nézek minden más irányba mint rá. Azt gondoltam megelégszik azzal, hogy a legtöbb ruhától megszabadít. Így is mire a mellényhez ér forróság önti el az arcomat, ami csak azért különös mert férfiak társaságában nem kellene ennyire kényelmetlenül éreznem magamat. Mikor a keze az ingem gombjaival babrál félek hová akar ezzel az egésszel kilyukadni így jobbnak látom közbe avatkozni. Bármennyire nem akarok hozzá érni és addigra már eljut majdnem a gombok feléig.
-Ezt most fejezd be!
Tolom el magamtól kicsit erőteljesebben. Várok amíg ad egy kevés teret, nem akarom ismételten sarokba szorítva találni magamat. Teszek pár lépést majd mikor meghallom hova álljak kelletlenül engedelmeskedek. Hallható, hogy ingerülten motyogok az orrom alatt valami olyasmit, hogy „Ostoba idegesítő bugris” Magam veszem le az inget és csúsztatom le a vállamról, az anyag halk hangon súrlódva a padlóra esik. Nem akartam ledobni, ezért szinte azonnal hajolok utána. Fedetlen felsőtestemen látható a sárkánytetoválásom, a ruháim alatt pedig eddig rejtett medál mi nyakamban lóg.
-Ne húzd az időt.
Tömény gúny és türelmetlenség járja át a hangomat. Az ingerültség a férfi mellett szinte teljesen megszokott.
-Jól gondolom szándékosan csinálod, hogy minden a legkellemetlenebb legyen nekem.
Ahogy a hölgyek kikerülnek a képből, intek nekik s néhányuknak fejt hajtva búcsúzok. Az egyik szimpatikusabb személyt még derekát átkarolva megállítom, hogy utána meghajolva kezet is csókolhassak neki. Még nem tudom pontosan, hogy kicsoda, de Diana néven mutatkozott be. Vörösesbarna haja van, kellemesen alacsony, a szemei csodás mélybarnák s az alkatáért sok nőtársa bizonyosan ölni tudna. Mikor megteszem a kívánt mozdulatot, arcán enyhe pírrózsákat vélek felfedezni, tekintetéből azonban tisztán sugárzik, hogy tetszett neki a hírtelen jött ötletem.
– Még találkozunk, kedvesem. -súgom neki bizalmasabban, hogy a többi csodás teremtés ne hallja s így megehesse őket a fene a kíváncsiságtól.
– Bizonyosan.
Az aprócska közjáték után visszatérek a papírokhoz s összerendezgetem őket. Tintafolt ugyan nincs, de jól látható még mindig véleményem szerint, hogy a szépírásom valami borzalom. Ennél rosszabb már csak a rajztudásom. Még jó, hogy nem kellett papírra vetnem az álmaikat máshogy, csak betűkkel. Problémáim lennének vele rendesen. Mikor mindennel megvagyok, egy mély sóhajjal süllyesztem a parfümös illatú lapokat egy dossziéba, azt pedig a táskámba. Majd az illetékeseknek olyankor adom át, mikor más nincs a képben.
Míg ezzel szöszmötölök, agyamban az jár, hogy szükségem lenne egy italra. Sőt. A legegyszerűbb az lenne, ha egy egész üveggel a szobámba bezárkózni és egy kicsit elengedni magam. Esetleg kettővel. Érzem, hogy teljesen száraz a torkom, a gondolataim pedig kezdenek felgyűlni. Néha még a sok információ sem tartja a kis huncutokat eléggé féken. Ilyenkor esik igazán jól egy kis önfelejtés. A gondolatok közt persze tevékenykedek is. Az anyagokat elzárom, hogy ne eshessék semmi bántódásuk, s hogy ne nyúljon hozzájuk senki, míg én nem azokra figyelek. Eközben a herceg is megindul, már azt hittem itthagy. Épp utána szólnék, mikor az utolsó két leányzót kitessékelés után fogja magát s ránk zárja az ajtót. Kulccsal. ha nem tudnám, hogy mennyire kiakad a témától, hogy azt hinném, mindjárt lakberendezősben nyomjuk. Azaz mindent szépen átborogatva a helyéről, nyomot hagyva arról, mi történt itt.
De csak az ablakot tárja ki s pöfékelni kezd. Megint. Ennyi, nem bírom. Én esküszöm próbáltam leszokni, próbálok már vagy két napja, de ha ennyit cigizik mellettem, mégis hogy bírjam ki? Az én zsebemből is előkerül egy kis tartó, belőle pedig egy fehér koporsószög. Egy másik ablakot kinyitva kényelmesen letámaszkodok, azonban hiába kutakodok, a nyamvadt öngyújtóm sehol sem találom. Jah, persze. Mikor én ezt a csodás elhatározást kitaláltam magamnak, hát nem akkora marha voltam, hogy elhajítsam? Hát, de. Tudtam én, hogy ezért még fájlalni fogom a fejemet.
– Nincs egy kis tüzed? -pillantok rá kicsit talán reménykedőbben. Mondanom sem kell, már hiányzik, hogy a nikotinnal mérgezhessem a véremet újra.
– Ám legyen. -egyezek bele egy kis bólintással az ajánlatába. Ha addigra végre fújhatom én is a füstöt, mint egy gyárkémény, akkor a párkányra könyökölve eregetem magamból a káros anyagokat. Így nem is igazán kell egymásra néznünk. Ő a belső részt nézi, én a külsőt. Ennél könnyebben nem is lehetne eltávolítanunk magunkat egymástól- De csak egy feltétellel. Azt a méretvételt hagyod, akkor én is meghagyom a napirendedet. Ne borítsuk fel egymás terveit.
A nagy ellenkezést hallva csak halkan felkuncogok, s szinte két lépésből mellette termek. Az ablakok közt éppen olyan vastad falrétegek vannak, hogy egy ember ne nagyon látszódjon kívülről, ha nekipréselik. Ki is használom ezt s a nyakkendőre rámarkolva visszarántom a kiszemelt falterületre. Amilyen keményen fogom, azzal valószínűleg egy katonát nem tartanék vissza. Azonban egyik kezemmel pontosan a feje mellett helyezkedek el, tenyérrel a falon. Egy rossz mozdulat és hozzáérek. Láttam rajta, mennyire utálja, ha egy magam falja tapogatja. Mikor a csuklójához értem, szinte elmenekült a maga módján.
– Ne ficánkolj. Neked lesz attól rosszabb. -azzal már el is kezdem kioldani a nyakkendőt. Ujjamat a nyakához csúsztatva magam felé húzom s úgy engedek rajta. Mikor megvagyok ezzel, ki is húzom a gallér alól s arrébb helyezem. Ez után következik az öltöny s a mellény gombjai. Mikor már csak az ing van hátra, egy kicsivel nagyobb távot engedek magunk közé s úgy kezdem azt is kibontani. azonban arra figyelek, hogy ne érjek hozzá. Akkor sem, mikor a vállain lecsúsztatom.
– Állj oda a helyiség közepére. Hozom a szalagot.
Szerencsére a papírok között csak az volt az egyetlen kritikus pont, a többiek jól haladtak a méretek levételével, szóval ez is pipa. Fél szemmel és füllel figyeltem csak, ami a szoba más részein történik ezért mire egyáltalán megakadályozhattam volna anyám már meghitten beszélget a bugrissal. Ilyen nincs! Fogamat csikorgatom tehetetlen dühömben, de akkor se rongyolhatok oda, majd este megbeszélem vele. Így is épp elég kellemetlen ez a mai nap, ha jók a megérzéseim akkor a nők elő szeretettel pletykálnak majd a szabónak mindenről. Arról mi nem rá tartozik, talán még kérdezni se kell és kotyogják ki a lepcses szájukon a történeteket rólam. Fantasztikus. Bár mindent elkergethetném ebben a pillanatban. Jobb is a munkába temetkeznem ezen a szörnyű napon és távoli emlék lesz minden ha holnap felkelek. Túlélve Octaviát, Theo megjelenése felüdülés számomra. Tényleg hálás vagyok neki azért amiért itt van, de most nem tudok vele tartani. Meghagyom neki, hogy ha kimegy akkor mit tegyen bár érzem, valami indokkal itt fog maradni. A többiek szintén szállingóznak kifelé. Az utolsó hölgyeket személyesen és udvariasan terelgetem és az ajtó felé. Anyámat és Octaviát a legnehezebb kívülre terelni, őket konkrétan vezetni kell. Anyám belém karol míg a herceg-kisasszonynak kezet nyújtok. Áldott kesztyűk. Mikor végre kint van az utolsó ember a teremből kulcsra zárom az ajtót és az ablakhoz indulok, amit szélesre kitárok. Ismét rágyújtok egy cigarettára ahogy a párkánynak dőlök és a férfi felé pillantok. Nincs szemkontaktus, csak a kezét figyelem mit írt, de azt is alig pár perig utána a szoba különböző pontjait figyelem.
-Hogy tervezed felforgatni az életem, milyen napirendet képzeltél el?
Mélyeket szippantok s oldalra fújom így szinte azonnal kiviszi a szél a füstöt, ez ellen igazán nem lehet semmi kifogása. Az előzőt miatta nem szívtam el rendesen, szóval igazán szavát se akarom hallani a dologra. Ráadásul a hátszele mind elment.
-Az én napjaim eddig reggel edzéssel teltek, aztán újra palota, ebédig a dolgozószobámban intézem a papírmunkát és délután egyéb külsős ügyeket. Azok gondolom most valaki másra szállnak, hiszen lényegében házi őrizetbe tettél.
Vetek felé egy mérges pillantást, majd vissza az egyik sötétebb anyagra. Elgondolkodva nézek magam elé és úgy folytatom.
-Ami azt illeti mi lenne, ha délelőtt te itt tennéd, amit akarsz. Az egyik katonám vigyáz rád. Én megyek a dolgomra a reggeli kiképzésekre aztán ha végeztél ebéd után kísérgetlek.
Ez nekem sokkal szimpatikusabb lenne, a napom jelentős részében ugyan azt csinálhatnám és azzal se kellene törődnöm mi folyik ebben a szobában. Az öltözködés nálam csak addig tartott mindig amíg kiválasztottam az aktuális napi viseletet. Most a ruha váltásnál mivel a Császár színe előtt kellett megjelennem kicsit talán túlzásba estem. Az átlag napokon nem viselek a fekete zakót, szürke mellénnyel és fekete nyakkendővel. A fehér ing az már jellemzőbb rám, de a többi olyan dolog, amit csak az udvari dolgok miatt kaptam magamra. Nekem nem hiányzik a nők csevegése és miegymás ezért el akarok határolódni ettől a helytől ha lehet. Elnyomom a csikket, az ablakot akarom épp bezárni mikor meglepetten meredek rá.
-Parancsolsz? Van nekem szabóm, jó lesz az. Nem kell méretet venned és végképp nem veszem fel amit te akarsz rám adni.
Hangom ellentmondást nem tűrő pedig érzem, hogy itt még azért lesz vita. Becsukom az ablakot és arra gondolok kiviharzok, ha megvagyok vele mikor eszembe jut, hogy én magam zártam be. Ha további indokokat hozna fel tovább tiltakozok csípőre tett kézzel.
-Nézd, mint mondtam én a délelőtt nagyrészt egy katonai kaszárnyában töltöm, most is onnan jöttem, ahogyan azt voltál szíves megjegyezni késtem a trónteremből. Csakhogy nem ok nélkül. Mindkettőnk számára jobb lenne, ha én most innen inkább egy fürdő felé venném az irányt, te meg elfelejtenéd az ostoba ötleteidet.
Míg egy-egy unalmasabb részt hallgatok, addig gondolataim elkalandoznak a sakktáblához. Ahhoz képest, hogy én csak egy icike-picikét nyúltam bele, eléggé morcosan lett rám reagálva. Pedig az igenis egy jó lépés volt. Ha hírtelen váltana teljes támadásba, igazán biztos nyereséget zsebelhetne be. De vajon kivel játszhat, hogy ennyire nem engedélyezte azt a lépést sem? Igazság szerint nem érdekel annyira. Csak az, hogy nem bontakoztathattam ki az akaratomat.
Egy asztalnál ülve forgatom a töltőtollam elgondolkodva az ujjaim közt, s ezen jár az agyam. A hölgyek egy része elvonult már, a másik pedig az anyagok közé vetette magát. A tökéletes színt és tapintást keresik, vagy tudom is én. Nem rájut figyelek, csak révedek a csillár felé. Ránézésre valódi kristály. Talán apolifilit. Az áttetszősége miatt más is lehet, de én erre tenném a voksom. A sok sötét közt ez a szoba szinte világít. Fehér falak krémszínű s arany díszítéssel. Még a padló is világos. Szinte fáj a szemeimnek a sok vörös s fekete után. Valahol azonban mégis felüdülés.
A neve jelentése lehulló levelek. Pont onnan kapta, ahonnan én is sejtem, hogy az lehet. Hő hatására meghasad, darabjaira hullik. Ezen a csilláron pedig véletlenül sincsen gyertyának még csak hely sem. Miközben ezen morfondírozok s azon agyalok, vajon milyen látvány lenne, ha ez a csillár egyszer csak valóban lehullana ezernyi apró darabként, vajon milyen látványt nyújtana, lépések zaja, majd egy illemtudó köhintés zökkent ki. Az orrnyergem megmasszírozása alatt igyekszem visszatérni a valóságba s megpillantom magam mellett az idősebb asszonyt. Hellyel kínálom, mit el is fogad s figyelmemet látszólag neki szentelem.
– Esetleg már tudja, milyen ruhát szeretne a nagy eseményre? -a kérdés közben előveszek egy új papírt, hogy arra jegyzetelhessem majd fel, amiket mond.
– Nem erről szeretnék önnel beszélni. -ahogy merev háttal ül velem szemben s tekintélyt parancsoló aurát áraszt, számomra olyan… unalmas. Jobb szó erre nincs. Most megmondom, hogy egy hárpia.
– Akkor miben lehetek a szolgálatára hölgyem?
– A fiamról van szó. -tehát Nero anyja. Sejthető volt, hogy nem idősebb testvére, most azonban már biztos.
– Igen? mondja csak nyugodtan.
– Mégis milyen kapcsolatban vannak? Honnan ismeri?
– Oh, ugyan kérem. -legyintek egy kisebbet- Csak egyszer, mikor egy környéken volt dolgunk, kisegített. Nagyon lovagias volt tőle, semmi nagy dologra ne tessék gondolni. Már én sem igazán emlékszem pontosan, de mikor megláttam, az arca egyből ismerős volt a számomra.
– Oh… értem. -mintha enyhe megnyugvást vélnék a hangjában felfedezni. Már azt hinném, csak ennyit akart, mikor még hozzáteszi- Valóban úgy véli, hogy rá tudja venni, hogy maga készítse el a ruháját? A történetei alapján el tudja neki készíteni azt az öltözetet, amelyben illendően állhat majd Octavia kisasszony mellett.
– Csak nem jegyesek, hogy ilyen fontos ez? -ám mielőtt válaszolhatna, egy jelenet megad minden választ helyette. Egyik kezem az arcom elé téve rejtem el a mosolyom, ahogy figyelem a csöpögős párocskát. Mármint, kinél a nyál, kinél a vér, ha jól érzékelem a helyzet kimenetelét. Ez a fickó olyan, hogy ha nem létezne, ki kellene találni. De komolyan! Míg az én orrom majdnem betörte, két hamvas kebel amint a kezéhez ér, már vérzik az orra? Sőt. Alig tudott ránézni erre a szépségre. Pedig bizonyosan minden tekintet őt kutatja naphosszokon át, nem csak az enyém.
– Olyan tökéletesek lehetnének együtt. A császár egyetlen lánya a legjobb választás lenne a fiamnak s ő még akarja is.
– Azonban a fia nem.
– Pedig teljesen tisztában van azzal, hogy csak így van esélye a trónra.
– Szerintem, ha valóban ez a neki szánt út, akkor hagyja, hogy ő lépjen fel rá. Biztosan megteszi, ha elérkezettnek találja az időt. -kezem az asszonyságéra teszem s a lehető legmegértőbben nézek rá, mire egy kis mosolyt vélek ajkai egyik sarkán felfedezni.
– Néha úgy érzem, hogy miattam van. Amiért nem akarja, pedig ez számára a legjobb. Én mindig csak a legjobbat akartam neki.
És belekezd annak elmesélésébe, hogy ő mindig is a fiáért élt s a feltett célja az, hogy császárt faragjon belőle, mire az hátat fordított neki. Édes istenem, ha létezel, hallgattasd el! Noha nem a mennyek közt élők valamelyike, hanem a földhöz mindannyiunknál sokkal közelebb álló kis mitugrász, de a hatást ugyanúgy eléri. Mikor a tacsi megérkezik, az asszony elhallgat s mentegetőzik egy röpke mondat erejéig, mi szerint ezt nem akarta rám zúdítani. Csak kedvesen hárítom, hogy nem zavart a beszélgetés, majd egy kimért búcsú után visszatér hölgytársaihoz, én pedig gondolataimmal egy kicsit más felé terelődök.
Este beszélnem kell azokkal, kik velem tartottak. Több anyagra lesz szükség s mégtöbb ékszerre, mit a csoport egyik felére rá tudok bízni. A másik fele megoldja azt, amit nekem kellene. Éjt nappallá téve dolgozik a ruhákon, hogy nekem majd csak bemutatnom kelljen azokat. Ígéretet tettem nekik, mi szerint a két hónap múlva esedékes ünnepség előtt mind hazatérhetnek már, így a lehető legszorgosabban fogják a munkát végezni. Az én tudásom a látszat feladatokhoz elég s pontosan azokhoz is kell. Leveszem a méreteket, leírom az elképzeléseket, megtanulom a szöveget, hogy mi milyen anyagból készült s hogyan. Egy-két gombot felvarrok, csipkét igazítok, fűzőt húzok s ami a legfontosabb, méregdrágán adok majd ki mindent nekik.
Mikor feleszmélek, már majdnem mindenki távozott, csak a herceg marad. Még Theo is elmenni kényszerül, bizonyára ezt a parancsot kapta. De ahogyan méreget, szerintem az ajtó előtt fog várakozni. Hamar kiderül, mi miatt is maradunk kettesben. Így előre vetítem a terveimet felé.
– Esténként nagy eséllyel semmi dolgunk nem lesz egymással, ebben biztos vagyok. Hm… reggelente egy kis idegenvezetést örömmel fogadok s a délutánt azt hiszem, hogy már akkor megoldom egyedül. Nos, mit szólsz? Így csak pár órát veszek el a fontos feladataidtól. Egyébként az irodád használhatom néhanapján? Szükségem lenne egy íróasztalra, de sejtéseim szerint nem igazán találok azt majd ott, ahol el akarsz szállásoltatni. Itt pedig a társaim fognak munkálkodni, ha nem nincs feltétlen szükségem a helyre ahhoz, hogy valakivel a ruhájáról egyeztessek. Most pedig akkor… lennél szíves levetkőzni? Édesanyád kimondottan örülne, ha hagynád, hogy levegyem a méreteid s elkészíthessem, amit elképzelnél magadnak. De ha nem vagy benne partner, szívesen aggatok rád rózsaszínt, fodrokat és csipkéket is.
Nincs ínyemre, hogy belenyúl a sakkjátszmába és ezt leplezetlenül tudtára adom a pillantásommal. Igazából nem mással játszok, hanem saját magam ellen. Ha valaki stratégiában jártas akar lenni akkor a legjobb a sakkban fejleszteni a készségeit. Mikor leteszi a bábut látom, hogy máshova helyezte le mint az eredeti helye. Fújtatok egyet, ezután bár az ajánlatban semmi rossz nincs inkább csírájában fojtanám el a dolgot. Odalépek a táblához és hezitálás nélkül határozottan visszateszem a bábut oda ahol az volt. Bár a baj csak annyi, egészen érdekes taktikai lépés amibe belekezdett. Lehet méltó ellenfél lenne, de ezt sem az orrára nem akarom kötni se más esélyt adni arra ettől jobban bepofátlankodjon az életembe. Szerintem ez a gesztus kellőképp kifejezi a helyzetet számára.
-Mert elnézőbb vagyok ha elsőre őszinte vagy.
Színészkedő pojáca, kezdi kihúzni a gyufát nálam nagyon pedig a hidegvéremről egész hírhedt vagyok. Amennyire az lehetséges ebben a kellemetlen helyzetben a legkevesebbet akarom látni azt a tenyérbemászó képét, főleg a mosolyt az arcán. Irritál az egész pasas.
-Herceg, Felség, esetleg Hadvezér bár nem tűnsz katona típusnak. Nem tartozol a népedhez, szóval hagyd csak el a birtokos jelzőt.
Sorolom kimérten a lehetőségeket a számára. Az egyértelmű felháborodás ül ki az arcomra, hátrálok pár lépést erre az ocsmány feltételezésre.
-Szégyentelen ocsmány alak vagy! A feltételezés is vérlázító!
Ha nem lennék herceg most biztosan köpnék is, amiért ilyen förtelmes elképzelésekről kellett szót ejtenem. Annyira felpaprikázom magam, majdnem képen törlöm ezt az ostoba bugrist nehezen türtőztetem magamat. És ez a fickó tovább ecseteli a témát egy másik kontextusban. Már képtelen vagyok eldönteni melyik a rémesebb eshetőség. Viszont a szóáradat számomra szükségtelen.
-Ismernek a palotában. Mi itt csak megbeszéltünk pár dolgot az ittlétedről. Pont. A felesleges fecsegést pedig hanyagold mellettem.
Igen, minden bizonnyal belehalnék ha bárhova oda tenném a kérlek szót, azt csak pár személy kiváltsága. Egyetlen arcizmom se rezdül a feltételezéseire, reakcióra pedig többre ne számítson. Tényleg ennyire oktalannak vél?
A beszélgetéseik részemről érdektelenek, sokkal lényegesebb számomra miért tűnt el papírforma szerint a második hadtest raktárából néhány dolog. Ezek a fecsegések csak irritálnak, ahogy a tény el kell nyomnom a cigarettámat. Mondjuk, azt nem kötöm senki orrára, hogy eszem ágában sincs meggondolni magamat. A gondolataim nagy részét hatalmas kádam társaságában töltöm noha a város fürdője szintén megfordul a fejemben. Bár oda csak hétvégente szoktam látogatni. Belemerülve a gondolataimba alig veszem észre Octavia közeledtét. Ahogyan másoknak se úgy neki se nézek a szemébe a terembe. Ezzel a bugrissal bőven átléptem a mai limitemet, mi a másokkal való szemkontaktust jelenti. A lány hosszú fekete haja a fenekét verdesi, kék szemei érdeklődve csillognak, bőre hasonló tónusú mint az enyém és jelentősen alacsonyabb nálam. Kb a vállamig érhet fel, biztos nincs raja magassarkú.
-Nero, mit szólnál ha te kísérnél a fogadásra?
Fel se pillantva a papírhalomból válaszolok.
-A testvéred jelenetet rendezne.
Diplomatikus válasz.
-Arra se számíthatok, hogy táncolsz velem?
Reménykedő hangját sajnos ismét csak hűvös fogadtatás várja.
-Marcus továbbra se reagálna jól a helyzetre.
Durcásan lép közelebb hozzám, mire reflex szerűen lépek hátra az ablak peremnek ütközve. Ezzel arra kényszerít, hogy néhány pillanatra rá emeljem a tekintetem. A hölgyek persze epekedve figyelik a jelenetet megrebbenő szívvel. Anyám kicsattanó öröméről nem szólva. Leplezve zavaromat igyekszem a két szeme közötti pontra koncentrálni, így is úgy tűnik a szemébe nézek azonban nekem kevésbé kínos.
-Tudod, hogy rossz táncos vagyok nem járnál jól velem, de ha ez boldoggá tesz a Jégvirágok nyilásánál melletted leszek.
Ez a válasz jobb kedvre deríti a lányt minek hatására megragadja és átöleli a karomat. Hozzám simuló keble és közelsége elszakítja nálam a cérnát. Érzem a pírt az arcomon, azt se tudom hova nézzek vagy hogyan távolítsam el a közelemből. Persze a többi nő olvadozva figyeli az egészet. Igen hírhedten modoros és hűvös vagyok, de ahogyan azt anyámtól megtudtam: „Oda vannak az édes viselkedésedért.” Pompás. Ha trónra lépek ezeket a cserfes tyúkokat kiebrudalom a palotából. Annak van itt dolga aki hasznos. Nehezen sikerül lehámoznom magamról Octaviát és elfordulni mielőtt az orromból kibuggyanna a vér. Míg hátat fordítok a kíváncsiskodó tekinteteknek kopogtatás hallatszóik és Theo piszkos szőke hajkoronája jelenik meg az ajtóban. Tekintete egyből engem keres, figyelmen kívül hagyja a többieket. Az ismerős arcot se veszi észre a terem másik részén. Hamar felismeri a helyzetet főleg mert Octavia épp mellőlem lépdel el. Úgy néz a nőre, mint gyújtogató a vizes szénára. Azonnal ad nekem szövet zsebkendőt amivel felfoghatom a vért. Hálásan nézek rá, s meghittebb légkör alakul ki közöttünk. Fél szavakban elmesélem az eddig történteket, mikor a szabó kilétéhez érek egyből kutatni kezdi és olyan vérben forgó szemeket mereszt rá, ami halálos fenyegetést ígérnek. Gyorsan témát váltok vele és a dossziék felé fordulok. A vérzés nehezen akar csillapodni, ezért ahogy forgolódok a kínácsi tekintetek talán képesek elkapni, hogy miért kellett az a zsebkendő. A katona társammal megjelenésével sokkal barátibb légkör alakul ki a sarokban. Szinte kézzel fogható a hangulat változás, mire a herceg kisasszony irigykedve pillant az irányunkba. Mikor átbeszélem vele a fontosabb részleteket és a sejtésem, néhány tiszt illegális üzletet bonyolíthat banditákkal átveszi az anyagokat, de nem megy el.
-Herceg, ne maradjak én itt helyetted? Ettél már?
-Nem, de nem fontos. Lassan végeznek.
Legalábbis merem remélni. Amúgy is beszédem van a fickóval, hogy mégis mire számítson napirend címén avagy ő hogyan akarja felborítani ettől is jobban az életem. Theo persze nem távozik, hanem mesélésbe kezd, annak kapcsán mi történt a táborban miután eljöttem. A történet lényege, hogy valaki megviccelte az egyik tisztet és a samponjába kék hajfestéket kevert ezért az egyik legkeményebb kiképző most úgy fest mint valami bohóc. Jókedvűen kuncogok kicsit, mert tudom a tettes kilétét, nagy valószínűséggel.
Ahogy elnézem, nem sok személyes holmija van itt. Kép a kedvenc vadászebéről, valami díj, vagy nagyzoló olajfestmény önön magáról… semmi. Kíváncsi vagyok, csak itt összpontosít ennyire a munkájára, vagy a szobája is ennyire semleges. Tekintetem az unalmas papírok felett átsiklik ki, az ablakon. A táj igazán elragadó ebből a szögből is. Bányavidékhez hűen hegyes-völgyes látkép terül el a messziségnek, mi kellemes látványt nyújt a szemnek. Egy kis ideig el is révedek benne. Ha nem lennék jelenleg teljesen a dolgomra összpontosítva, képes lennék elmenni valami kis városnéző körútra. Olyan… élő ez az egész hely. Mikor visszafordulnék a beszédpartneremhez, tekintetem megakad egy kis asztalon. Odasétálva megszemlélem a játszmát, mi még messze nem lerendezett. Régen az Öreg megtanított sakkozni. Nem voltam sosem jobb benne nála, de amennyit tudok róla, az alapján ezt a játékot kimondottan szeretem. Csak alkalmam nincs igazán senkivel sem kibontakoztatni ezt. Az egyik bábút elemelve a helyéről megforgatom, miközben nézegetem. Mintha az érzékét akarnám felbecsülni, valójában azonban csak révedek rá. Mikor már megnéztem minden kis négyzetcentijét, visszateszem a táblára. Azonban nem oda, ahol volt, hanem lépve vele. Innen az ellenféltől két lépésben elvehető lenne a királynője. Igaz, néhány parasztot fel kellene áldozni, de megérné, ha valaki a rizikósabb játékmód híve. Én szeretek kockáztatni. Sokat elárul állítólag az emerről a játékban mutatott stratégiája.
– Ha te játszottál itt és kifogynál a partnerekből, igazán szólhatnál. Rég nem volt alkalmam sakkozni. -pillantok felé lopva. Hanghordozásommal jelzem, hogy ez az ajánlat részemről valóban fenn áll s fenn is tartom akkor is, ha jelenleg egyáltalán nem akarna látni. Ki tudja, mi történhet itt még. Ha másért nem, legalább ennyiért javítani kellene a kapcsolatunkon. Csak egy ici-pici játék erejéig.
– Kedvesem, ha elvárod, hogy ne tartsanak ostobának, akkor ezt viszont is tartsd. Mégis mi okom lenne elárulni neked bármit is? -billentem oldalra a fejem. Egyik kezemet megadóan megemelem, mintha csak azt akarnám éreztetni vele, hogy a csata egy pontján nyerésre áll. Azonban ez nem teljesen igaz. Ám legyen. Ha az a vágyad, akkor a többiek előtt Hercegem leszel. Megfelelőbb? Vagy jobb szereted, mikor azt a bizonyos rangot használják? Az ágyban is azt nyögeted a tacsiddal? -vigyorodok el gonoszkásan. Majd, mintha mi sem történt volna, úgy térek vissza az eredeti témához- Én nem fenyegetőzöm. Az nem illene egy híres szabómesterhez. Inkább csak elmondom, hogy mik a tények állásai s ez hogy alakíthatja a jövőnket. De a lényeg az az, hogy meg tudtunk egyezni, minek örülök. Ne aggódj emiatt, ha nem feltétlen szükséges, nem fogom előhozni. Most is te kezdhet a kihallgatásomat, mellékesen megjegyzem. Szerintem egyesek úgy néztek utánunk, mintha minimum az ágyasod, vagy szeretőd rángattad volna ide egy gyors numerára. Amilyen erőszakosan és követelőzően viselkedtél… talán mind a kettőnknek egyszerűbb lenne, ha ezt a feltételezést majd csírájában elfojtanánk. Hagyd, hogy ha kérdezik kimagyarázzam a helyzetet és csak bólogass. Nem lenne jó két teljesen más történet arról, mi is volt ez az előbbi huzavona. Még a végén kételkednének abban, hogy a trónbitorlójelöltek közül a legerősebb kiállású nem tudná az utódutánpótlást megoldani. Hisz látni rajtad, hogy a hatalmat akarod. Felesleges is lenne tagadnod. A hideg megjelenésed egy tipikus főnemesé, aki a kezében tudna tartani mindent, a császárné hangvétele pedig tisztán közölte, hogy nem kérne belőled az utána következő trónra ülőként.
Csak beszélek és beszélek. S hogy minek? Tudni akarom, hogy mire hogyan reagál. Ezek eddig csak spekulációk, mégis úgy érzem, hogy a lényegre tapintottam. A családon belüli feszültség kézzel tapintható volt egész végig. Érdekes háttérbeli események húzódhatnak itt. Abban azonban biztos vagyok, hogy tőle ugyan semmilyen információt nem fogok tudni megkapni.
Ahogy meghallom a beszélgetést, egy széles mosoly terül el az arcomon. Nocsak, mik ki nem derülnek! S ahogy elnézem, valaki nagyon is fel van spanolva Mr. Morci megjelenésének hatására. Csak nem az ő udvarlója lehet? Akkor valamivel különlegsebben kellene bánnia vele, mint a többiekkel. A lány szeméből azonban igenis olyan csillogást látok ki, mely tisztán fejezi ki örömét. Jelenleg nem tudom még ezeket a dolgokat hova rakni, azonban biztos vagyok benne, hogy hamarosan mindenre fény fog derülni így, vagy úgy. Azért szeretek a nőkkel dolgozni főként, mivel nekik be nem áll a szájuk. Ha van valami pletyka, tőlük bizony mindent meg fog tudni az én kíváncsi formám.
– Ugyan, ugyan hölgyeim. Ne is foglalkozzanak az úrral. Meggyőzöm majd én arról, hogy ne szalassza el a lehetőséget. -erre mintha a hölgy, ki eddig szekírozta egy kissé lecsillapodott volna. Mellette állt az előadásom alatt. Talán ő az anyja, esetleg nővére? Minden esetre jobban keresi a hangot vele, mint a többi kisasszony.
– Ebben a helyiségben tilos a dohányzás. Nem lehet, hogy a hölgyek ruhái árasszák magukból a füstöt. -vetem oda Neronak rá sem pillantva. A kis közönségem harsány helyeslésbe kezd kifejezve, hogy igazam van. Ennél többet nem foglalkozok vele, a dolgában nem hátráltatom. Helyette elkezdem levenni a lányok méreteit s közben végig társalogni velük. Elmondják, ki milyen ruhára vágyik s néha egy-egy érdekesebb történetbe is belekezdenek. Azonban a legtöbb vége az, hogy mielőtt a csattanót is megtudhatnám, lapos pillantásokat vetnek a papírjaiba temetkező felé s inkább elhallgatnak. Csak megingatom erre a fejem. Majd akkor kell kutakodnom, mikor ez a morgós vén róka nem hallhatja, nagyon úgy fest. Octavia ellenben mellette is ugyanolyan harsány. Csak jót mond róla és… csak róla beszél. Idegesítő. Azonban a végén mintha egy kissé elszégyellné magát s elszontyolodna. Valami itt biztosan nincs rendben. Lágyan az álla alá nyúlva bíztatom, hogy ne szomorkodjon s megcirógatom az arcát. Erre egy kissé visszavonulót fúj úgy fest, ám én nem hagyom abba. Közelebb hajolva súgok neki s arra bíztatom, hogy mivel részéről készen vagyunk, menjen oda a herceghez s boldogítsa kicsit társaságával. Azonban részemről az igazán élményteli rész innen jön… megtalál a drága mama…
A kézfogást az udvaron belül nem utasíthatom vissza, hiszen ez az etikett velős részét képezi. Noha a hírem nem a legjobb a távolságtartó magatartásom miatt, a modoromat eddig még nem érte csorba. Ezen most sem fogok változtatni az ostoba bugris megjelenésével. A felém nyújtott kezet elfogadom, noha én a kesztyűtől nem válok meg. Gyakorlott vagyok a kézfogásban, a férfiakkal könnyebb volt, ahogy azt is tudom mennyire erősen meg lehet szorítani. Nem túl feltűnően, de elég szépen megszorongatom a kezét, csak finoman adva a tudtára mennyire nem tetszik a helyzet. A Harcosok ünnepe minden évben megrendezett tradicionális ünnepség, nagyszabású és az egész országban elterjedt. Ezt már megszoktam, de amire Lívia asszony készül, csak ennek a jöttmentnek rendezvényt szervezni? Lealacsonyító. Ráadásul magának tűzi ki az időpontot, ilyet ritkán szoktak csinálni. Persze ebből semmit se engedhetek a felszínre. A dolgozó szobámban nincs semmi érdekes, hatalmas ablak az asztal mögött ami roskadásig van percízen elrendezett papírokkal. Bár az egyik könyvespolc mellett kis asztal rajta sakktáblával amin egy félbehagyott parti felállított bábui pihennek. Semmi személyes nincs itt, a képek és a díszítés szokványos a megszokott vörös és fekete. Szemet forgatom a színpadias szócséplésre, igazán a lényegre térhetne. Helyette csak jár a szája mintha nem lenne jobb dolga. Olyan szívesen letörölném az arcáról, azt az ostoba vigyort, hogy többet ne kelljen látnom. Úgy érzi nyeregben van. Sajna részben így van. A neve és a jó tanács után felhúzom az egyik szemöldököm, tényleg azt hiszi nem lesz utána nézve? Lehet igazat mond, de ettől még jobb kideríteni miféle ember az aki a feketepiacon ismert és az uralkodói udvarban egyaránt képes megfordulni.
-Ne nézz ostobának. Véletlenül pont ide jöttél? Nevetséges. Azt hittem csak szájhős vagy a sikátorban. Szóval mit akarsz igazából itt?
Nem kell annyira fejteni, megérezve az érintést azonnal taszítok rajta egyet és én magam engedem el. Ellépek, hogy ne szorítsam annyira az ajtóhoz. Undorodva dörzsölgetem ott a csuklómat ahol hozzám ért az imént, olyan hatást keltve miszerint le akarom dörzsölni az idegen dolgot magamról.
-Akkor talán te is használhatnád a normális megnevezésem. A „kedvesem” nem tartozik ezek közé Mr Erra.
Már csak azért se abból a lehetőségből választottam, amit felsorolt. Milyen lenne ha megkönnyíteném a dolgát? Az se tetszik ahogyan a szobában járkál, de a szobámba mégse rángattam oda senkit se engedek be a szolgálókon és Theon kívül. Utóbbi szintén csak néhány alkalom volt azóta újra kitiltva. Persze hamar kibújik az a bizonyos szög a zsákból és akkor előáll a formával.
-Nem szeretem ha fenyegetnek. Kifejezetten rossz néven veszem.
Én is meg tudom villantani a szemem, gyilkos szándékkal a szememben és legalább olyan fenyegetően. Erősen úgy érzem blöfföl a fickó, ezért a rideg hangom mellé a fenyegető él végig társul a mondandómban.
-Ám legyen. Itt vagy a nagy ünnepség végéig aztán eltakarodsz. Addig a szavamat adom, hogy nem lesz gondod, de ha csak egyszer is megfenyegetsz ezzel, nem leszek ennyire elnéző.
Azzal váltok az eddig tapasztalt szokványos hűvös stílusra. Ne higgye, hogy ennyire könnyedén átveheti az irányítást az életem felett. Nem tolerálom az ilyet. Ahogy az alakoskodása sincs ínyemre. Míg ő az ajtó felé veszi az irányt én az asztalról rutinszerűen emelek fel pár vaskosabb dossziét és azzal megindulok a folyósora. Ez a rész a nyugati szárny, a felsőbb részeken van a lakrészem, aminek a vendég szállás részén helyeztem el ezt a bugrist. Ha valamiben mesterkedik arra hamar rájövök, noha azt még nem akarom az orrára kötni. Helyette megteszi más.
-Nero, drágám. Miért nem mondtad olyan közeli ismeretség van köztetek, hogy a saját lakrészedben szállásolod el?
Forgatom a szememet anyám hangját meghallva magam mögött pár méter után. Remek. Hátra fordulok, vele van Octavia és még pár hölgy. Meghajolok nekik.
-Anyám, Octavia kisasszony, hölgyeim.
A hercegnő dalolászva viszonozza a köszöntésem, ebből a távolságból is úgy érzem a nyakamba mászik. Rémes. Én csak egy kellemes fürdőre vágytam. Nyugalomra és pár perc pihenésre, olyan sokat kívántam volna ezzel?
-Jöjjenek kérem, megmutatom hol találják majd a szabó urat.
Azzal megindul a kis csapatunk az említett szobák felé. Az egyik nagyobb társalgót alakították át a férfinak munkaterületnek. Sok tükörrel és paravánnal. Egyből a szoba egyik sarkába vonulok és az ablak mellett ácsorogva kezdek bele a papírok átnézésébe egy cigaretta mellett. Ha lehet engem hagyjanak békén légkört árasztva. Octavai lebiggyesztett szájjal néz felém, de figyelmen kívül hagyom. Anyám már nehezebb eset.
-Nero, milyen színű ruhát szeretnél vagy van bármi elképzelésed?
-Igen, a saját mesteremet hívatom.
Vetem oda hidegen. Ez persze nem várt reakció minek hallatán kicsit összesúgnak
Láttam ám, ott volt! Az a kis rándulás az arcán bőven elég bizonyíték. Felismert a kedvenc ismerősöm. Jajj, egyem a szívét, hát emlékszik a pornép arcára? mindjárt megzabálom. Azonban a lelkendezésem nem engedem, hogy bárkinek is feltűnjön. Fontosabb, hogy most azt figyeljem, ami éppen történik. Nagyon érezhető, hogy a császárnénak nem a szíve egyetlen öröme a kedves herceg – kit ahogy hallom, Neronak hívnak. Egész csinos név addig, amíg nem látok nála tűzszerszámot. Olvastam történelmi írásokból is egy keveset, szóval azért ennyivel tisztában vagyok. Na várjunk… cigizett. Azt hiszem, nem kéne megvárni, míg a név átkával a hajlamok előbújnak. Az élve elégés a boszorkáké. Én csak csaló tolvaj valami vagyok, nekem elég lenne levágni a… jobban belegondolva, azt hiszem az az égés szimpatikusabb.
Visszatérve. tehát Nero nem a család kedvenc utódja. Hm… érdekes. Akkor bizony az a gyógyszeres incidens talán még a hasznomra válhat. Bár a pontos dolgokat nem tudom, egy kezdeti fenyegetéshez tökéletesen elég. Majd egyszer vissza kell mennem a Dokihoz, hogy megtudakozódhassam a pontos részleteket. Érdekesebb lehet akár még a vártnál is ez a móka, ha így haladunk. Már alig várom, hogy belecsaphassunk a lecsóba. De tényleg. Szinte látom lelki szemeim előtt, mi minden van tervben számomra az elkövetkezendő… nos… az ittlétem alatt. Meg nem tudnám jósolni, pontosan meddig is leszek itt.
Mikor belemegy végre a játékomba, akkor újra meghajolok a császárnő előtt s egy hálás mosolyt is intézek mellé. Érezze úgy, hogy lekötelezett ezzel, hogy belemenette nekem. talán még igaza is lehet, de ez most lényegtelen.
– Köszönöm nagylelkűségét. -egy kissé a mellettem álló felé fordulva nyújtom felé jobbom, miről az imént húztam le a kesztyűt. Tudom jól, hogy nem fogja elfogadni. Láttam, hogy hogyan reagált a válla megérintésére is. S éppen ezért teszem. Vehetem így személyes sértésnek, ha nem tesz ő is így s nem fogadja el az ajánlatom. Ha pedig megteszi, akkor neki lesz kellemetlen. Bármelyik is, nekem tökéletes s a válaszom ez lesz- Önnek is köszönöm, hogy a társaságom lesz. Bízom benne, hogy jól kijövünk majd.
– Nagy örömömre szolgál ez a megtiszteltetés, hogy én készíthetem el álmaik ruhakölteményeit. -miközben ezt mondom, tekintetem végigfuttatom a termen. Érezzék, hogy nem csak egy-két személynek szól, jöjjenek csak hozzám bizalommal a szép hölgyek s urak- Az esemény pedig igazán hízelgő, ha az én tiszteletemre ilyesmit szeretne. Igazán hálás vagyok a nagylelkűségéért, így azt mondanám, hogy amikor ennek a csodás udvarnak s még csodásabb népének a legmegfelelőbb. Mivel audienciája bebocsájtást engedélyezett számomra s az embereim számára, így nekünk bármely időpont tökéletes. A nagy esemény előtti időszakot itt szeretnénk tölteni, hogy mindenki vágyainak eleget tehessünk a Terian minden földjéről kitanult tudásunkkal. Nagyon remélem, hogy nem okozunk csalódást.
Így hamar kiderül az időpont, mit a jövő hét végére tűznek ki. Pontban teliholdkor, a helyszín pedig a kert egy olyan része, mely ilyenkor a császárné szerint különlegesen alkalmas a fogadásokra. Hogy pontosan miért, azt nem mondta el. Bizonyára az itt élők tudják, számunkra pedig meglepetés. Mielőtt még mindenki szétszéledne, gyors megjegyzést teszek, hogy bárki, aki igényelne ruhát, az keressen fel bátran, bármikor. Majd azon személyekkel négy szem közt egyeztetünk pontosabban, hogy mindenki számára különleges lehessen a saját darabja. Néhányan az ajánlat hallatán már most szívesen egyeztetnének, azonban nem teljesíthetem a kívánságukat. A herceg van oly szíves, hogy karon ragadva szinte kirángat, amint esélye van rá. Szerencsétlen hoppon maradtaknak csak integetni tudok s egy ígéretet adni, hogy mihamarabb felkeresem őket. Így is tervezek majd cselekedni.
Út közben is akad egy-két személy, aki szeretne velem társalkodni, ám az esély erre jelenleg sajnos nem sok. Néha egy elnézést kérést odaszólok az illetőknek, míg máskor szinte csábítóan ígérem, hogy meg lesz keresve az adott személy. Utóbbi opciónál természetesen még csókot is dobok az illetőnek, mivel úgy vélem, egy ilyen bohókásabb jellemet kell jelenleg felépítenem a szerepemhez. Olyant, aki látszólag nyílt lapokkal játszik. Nem sok időm marad ezen agyalni, mire észbekapok, már egy ajtónak simul a hátam s a fejem is kényelmesen nekidönthetem. Nem szeretem ezt a rángatózást, még midig fájok itt-ott. Mély, szinte már fáradt sóhajt hallatok, s csak utána engedem meg magamnak azt a szinte örökös, játékos mosolyt.
– Hát nem figyeltél? Bemutatkoztam még az előadásom elején. Oh, persze. Te késtél, ami illetlenség. Pláne, ha valaki az etikettben annyira otthon van, mint te. Az a meghajlás igazán kifinomult volt, elismerésem érte. Gondolom felétek ezt előbb tanítsák, mint a lábra állást. -képes lennék órákig csacsogni így, ám ez most nem a legjobb alkalom arra. Helyette másra annál inkább. még pedig a szabályok lefektetésére.
– Valerian Erra vagyok, mint arról lemaradtál. Felesleges utána nézetned. -tudja, hogy vaj van a fülem mögött. Attól még megspórolhatok neki felesleges időpazarlást. Egyetlen rendszerben sem vagyok benne- A miértet is tudhatnád. A ruhákat szeretném megcsinálni, mint azt szintén hosszan ecseteltem. Annál tudtommal már jelen voltál. -kezeim a csuklóira téve lefejtem magamról azokat s ellépek az ajtótól. Ujjaim összefűzöm a derekam mögött s úgy sétálok közbe a kis helyiségben, futólag áttekintve minden itt lévő dolgon- Kérlek, ne nevezz bugrisnak kedvesem. Ha annyira a beszélőnevekre akarnál te is átpártolni, akkor a mester szimpatikusabb. Hisz, mint hallhattad, én a szakmám nagymestere vagyok. -a vállam felett pillantok rá hátra. Tekintetem megvillan egy pillanatra, mintha csak ezzel jelezném, hogy az álszakmámban s valódiban szintén- Viszont, térjünk a lényegre. Tudod, amit tudsz. De én is. Megvannak a kapcsolataim. Szóval, ha akár csak egyetlen egyszer is felmerül annak az esélye, hogy valaki megtudott tőled, vagy az embereidtől valamit rólam, akkor én sem leszek rest dalolni. Minden el lett mondva, miután elmentetek a verőlegényekkel. -blöffölök- Oh, és még valami. Ha már te figyelsz rám, lehetőleg ne nagyon essen bántódásom. Biztos vagyok benne, hogy a császárné nem örülne, hogy egy herceg nem tudta tartani azt, amire kérve lett.
Mikor visszafordulok hozzá teljes testemben, akkor már nyoma sincs ennek a sejtető viselkedésnek. Csak kedélyes minden mozdulatom, az arcomon ülő görbület s ahogy megindulok felé, pontosabban az ajtó felé. Hangom hírtelen sokkal kedvesebb, mintha eddig semmi rosszról sem esett volna szó.
– Most pedig megkérhetnélek arra, hogy mutasd meg a szobám? Utána pedig már ma el szeretném kezdeni az ismerkedést azokkal, akik szeretnének tőlem valamit. Ugye megoldható, hogy velem tarts végig? Vagy csalódnia kell a felettesednek, Imperator Hercegem? Szerintem azt egyikünk sem szeretné.
Wartalmoreban az idő gyorsan telt. A gyógyszer szállítmány elegendő az elkövetkezendő hónapra. Jeleztem a Doktornak, hogy a következő alkalommal szeretnék nagyobb mennyiségű szert elvinni. Addig pedig ha lehet esetleg egy-két rohamot kibírok nélküle. Volt már rá példa. Persze ezt a napi teendők mellett nem engedhetem meg magamnak így mindig kell legyen pár fiola. Kellemetlen ez számomra volt rá példa, hogy a legrosszabb esetben jött elő a görcsös fájdalom. A továbbiakban visszatérek a napi rutinhoz, délelőtt részt veszek a kiképzéseken. Fontosnak tartom a fizikumom fenntartását és így az emberekkel is jobb viszonyt tudok kialakítani. Mindent a cél érdekében. Aztán jönnek a politikai és diplomáciai teendők ha vannak, hiányuk esetén a rabok ügyeit nézem át és így tovább. Sok-sok unalmas papírmunka, ami sikeresen elfeledteti velem az olyan emberek arcát kikre úgy vélem nem érdemes emlékezni. A mai nap azonban valahogy nem a megszokott, alig érkezem vissza a reggeli edzésről néhány izgatottan csacsogó udvarhölgy és egyes férfiak szintén élénken tartanak a trónterem felé. Különös, tudtommal nincs audiencia a nap ezen szakaszában. Az igazat megvallva sokat nem zavarna az ügy ha nem futok össze az anyámmal. Remek. Biztos gyűlöl valaki.
– Agusta asszony kérem ne zavarja a köreimet.
Vetem oda, mielőtt bármibe belekezdhetne. Sötét szeme megvillan, úgy ahogy az enyém szokott és utálom a tudatot mennyire hasonlítok rá.
– Nehezedre esne anyádnak nevezned?
– Mások előtt úgy teszek. Mond mit akarsz.
Jön a nyers és rideg felelt, mire láthatóan beletörik a helyzetébe ismét. Ez a beszélgetés időnként lejátszódik közöttük, várom mikor fárad bele végleg. Közben a szobámhoz érünk. Ide nem akarom beengedni, nem mintha lenne bent sok személyes dolog. Egyszerűen az életemből akarom kizárni, addig jó míg segít a céljaimba az irányításából viszont nem kérek.
– Hallgasd meg amit mondok. Jött valami híres szabó, a Harcosok ünnepe két hónap múlva lesz. Sok tiszted részt vesz az eseményen, imponáló lenne ha igazán herceghez méltón jelennél meg. Octaviának is tetszene.
Pár pillanatig méregetem aztán be kell látnom, hogy igaza van. Ez az esemény jelentős a kapcsolataim kiépítése érdekében. Más országok neves harcosai szintén eljönnek. Nem rajongok a puccos dolgokért a hatásukat viszont nem kérdőjelezi meg senki. Morranok és fújtatok a dologra, ám végül beleegyezően bólintok.
– Várj itt.
Mégse mehetek a trónterembe csatakosra izzadtan, foltos ruhákba. Fürdeni azonban nincs időm, gyorsan arcot és kezet mosok, ruhát cserélek. Azzal indulok ki, anyám folyamatos sürgető szavai mellett. Már most az agyamra megy. A terembe érve néhányan felfigyeltek ránk. A későket mindig megbámulják, ez már csak ilyen. Ridegen nézek körbe, Octavia integet mikor a császár bal oldalán meglátom két testvérével Marcus és Lucius oldalán. Ennél nagyobb figyelmet nem fordítok rá. Az uralkodó és felesége ügyes se vetnek az érkezésünkre, Lívia a császárné elragadtatva hallhatja a férfit aki a terem közepén áll. Elsőre mikor ránézek nem tartom többre egy pojácánál. Ám kénytelen vagyok jobban szemügyre venni mivel ez a fickó feltűnően méreget. Mi lehet a baja? Magam mellé pillanatok és egyértelműen mások szintén azon a véleményen vannak én vagyok az érdeklődésének tárgya. Anyám a karomat rángatva súg nekem.
– Nero, ismered talán?
Finoman rázom a fejemet, de Agusta tovább fixiroz engem és a jövevényt. Sőt ha jól érzékelem Octaviaék irányából szintén kérdő tekintetek fűrkésznek. Egészen addig a pillanatig sejtelmem sincs miért fordít rám nagyobb figyelmet az idegen míg felém nem fordult. Akkor pár röpke pillanat erejéig megvillan a szemem, de hamar úrrá leszek a dolgon és az érzelem mentes maszkom mögé rejtem haragom. Ez az érzelem olyan gyors volt, hogy senki nem láthatta. Aki látott is valamit az csak némi érzelem változásnak lehet tanúja mi nem egyértelmű.A bugris. Ajkaim vékony pengévé préselem össze. Most nincs időm ezen morfondírozni, mivel a császári pár a válaszom várja. Kilépek a férfi vél egy vonalba, de tőle tisztes távolból. Az udvarban mindenki tisztában van azzal, hogy az senkihez sem érek és senki se érhet hozzám pár kivételt leszámítva. A négy méter távolság egész megszokott.
– Őfelsége, Császárom.
Olyan egyenes háttal és szépen hajolok meg előttünk, hogy azt bármelyik illemtanár könnyezve figyelte volna. Minden tanítványuktól ilyet remélnek.
– Tisztelettel szeretném elutasítani a lehetőséget, az udvarban folytatott munkám fontosabb számomra.
Kimért szavaim hallatán többen össze súgnak, bizonyára nem értik a helyzetet. Miért akar ez a fickó ha én ennyire idegenkedek tőle ahogyan azt mindenkivel teszem.
– Nero herceg, úgy vélem a feladatokat fel tudod függeszteni rövid időre.
Feleli Lívia asszony, a “herceg” szót enyhe gúny járja át. Ez a nő gyűlöl. Félti tőlem a trónt, nagyon helyesen.
– A vendég téged kért, találkoztatok már és ha megszokja az itteni életét majd nem lesz szükség erre. Addig te felelsz érte.
Nagy erőfeszítések árán őrzöm meg a hideg véremet és nem fakadok ki. Ez azt jelenti bármi galibát okoz ez a szerencsétlen az én nyakamba varja. Mély levegő.
– Igenis Lívia Őfelsége.
Cassius az uralkodó az ilyen dolgokba nem keveredik bele. Amíg nem politika a téma nem érdekli asszonya pénz szórása. Felelőtlenség. A szemem a férfi irányába villan, még a nevét se tudom. Szabó mi? Meglátjuk. Már annyira nem tartom jó ötletnek azt a ruhát, inkább a saját jól megszokott emberemmel végeztetném.
– Akkor ez megbeszélve. Örvendetes így a nagy ünnepségünkre készíthet az egész udvarnak csodás ruhákat. Ám előtte, rendezzünk fogadást a vendégünk számára. Mikor lenne jó önnek?
Ha sikerül a számomra nevetséges témát lezárni szinte visszamenekülök anyám mellé. Zavart tekintetét látva csak annyit súgok: “Hosszú.” Még pár számomra értelmetlen tény hangzik el, én pedig várom a pillanatot. Mivel a férfi rám van bízva kifelé menet intek pár szolgának, hogy intézzék a vele érkezett személyek szállását és a szükséges feltételeket mik az ittléte miatt kellenek. Figyelmeztetem őket az én lakrészem közelébe szállásolják el, hogy rajta tudjam tartani a szememet. Ezt követően a pojácához lépek és a könyökénél megragadva kicsit durván elvezetem. A dolgozó szobám nincs közel ezért többen szemtanúk ahogy átvágunk a folyosókon. Elérve a sötétbarna tölgy ajtót határozottan rántom fel, rángatom be a pasat. Egyből becsukom és ruhájánál fogva az ajtónak nyomom.
– Ki vagy és mit akarsz itt bugris?
Hűvösen méregetem, hangom fenyegető és semmi jót nem ígér.
A verés után úgy éreztem, mintha a vesém még mindig úgy fáj, mintha minimum leszakították volna, teniszlabdának használták volna, célba dobtak utána vele egyet a tüdőmre mi telitalálatos volt, végül visszafércelték fejjel lefelé. Aztán még a beleimre is masnit köthettek. A többiről inkább már szót sem említek. Legalább az óta eltelt már két-három hét s nagyjából helyrejöttem. Nem azt mondom, ha kapnék egyet a gyomromba, esélyesen kivágott fákat megszégyenítő mozdulatsor következne, azonban most már tudok egyenes háttal létezni, levegőt venni s sántítás nélkül járni. Azaz ideje, hogy belekezdjek a tervembe.
Ez egy hosszas előkészítésekkel járó folyamat volt, minek hála végre a startvonal elé állhatok. Már nem kell hozzá sok. Az eddigi szívességeim majdnem mindegyikét beváltottam azért, hogy most teljesen felkészült legyek. Sőt, újakat is kellett kérnem, mi nem szokásom. Azonban a terv a kezdete óta változott. Bár először egy kisebb országot akartam célpontul venni, a gondolataim átterelődtek Wartalmore-ra. Az az idegesítő hercegfi éppen eléggé az emlékeimben él ahhoz, hogy átgondoljam ezt a helyzetet. Ez egy olyan perc, ami most nem a pénzről szól. Sokkal inkább egy próba magammal szemben. Hogy képes vagyok-e valami olyanra, mire ha kiderül is hosszan emlékezni fognak. Sosem alkottam semmi maradandót. Sosem voltak olyan kapcsolataim, ahol igazán fennmaradt volna a nevem. Ha nem jelentkezem, eltűnök az emlékek közt. Ez azonban… Még az is hallhatja a történetet, kinek fogalma sincs, mi zajlott le a falak közt. Ha pedig lebukok? Legalább még emlékezetesebbé válik az egész.
Tekintetem – szállásomon, miközben készülődök s ezeket a gondolatokat fontolgatom – egy képre téved, min együtt vagyunk Angelicaval. Egy olyan, ahol mind a kettőnk arcán őszinte mosoly ül. Milyen régi kép is már! Talán ideje lenne újat csinálni. Ahogy erre gondolok, megrázom a fejem, mintha valami rosszat akarnék elűzni, majd megállapítom, hogy miatta azért igyekszem észrevétlen maradni. Hisz hazavár.
Az öltözetem jelenleg egy kissé eltér a megszokottól. A köpenyem egy hasonló, ám fehér bundával körbeszegett darabra cserélődik, többi ruházatom pedig aranyszállal átszőtt, drágaköves mandzsettákkal díszítetté válik. A tükörképem véleményem szerint olyan, mint valami díszpintyé, azonban jelenleg ez kell. Az összes ilyen alak mindig furcsa ruhákat hord. Ha szerephű akarok lenni, akkor bizony nekem is be kell illeszkednem a bugris szabók közé viseletileg. Minél drágább és furcsább, annál jobb vagy mi a szösz.
Nagyjából egy fél napnyi út volt még hátra, mit megtettünk. A kíséretem mind olyan személy, akiket már jól ismerek s tudom, hogy nem fognak átejteni, hanem addig megteszik mit kell, míg abban megállapodtunk. Lovaskocsikat irányítanak, mik tele vannak tömve olyan kelmékkel, melyek egy része méreg drága, a másik pedig annak tűnik. Egy Terian szerte híres szabóként híreszteltettem el magam az országban. Hadd tudják, hogy valaki olyan tér be, kit ha nem fogadnak, az szinte bűn lenne a hölgyek számára. Legyen bármennyire is ez katonaország, a pénzt s az élvhajhászatot nem vetik meg. Így azt sem, hogy úgy fessenek, mint a pávák közt a legdíszesebb.
Hamar láthatóvá válik, hogy a híresztelések célt értek. Az első kocsi ablakán kipillantva figyelem, hogy haladunk el a főutcán. Minden ablakban látni kíváncsian kifigyelő szempárokat s az utcán sétálók is megállva figyelik a menetet. Így a palotáig haladva véleményem szerint nem teheti meg a császár, hogy nem bocsájt be minket. Az ottani asszonyok úgy cincálnák szét, mint éhes fenevadak a friss húst. S a sejtéseim beigazolódni is látszanak. Először, ahogyan odaérünk zárt kapuk fogadnak s az őrség azonnali hatállyal távozásra szólítaná fel kis csapatom. Azonban egyszer csak megjelenik egy egyenruhás s súg valamit a kedves fogadóm fülébe, ki ez után zavartan, de betessékel minket.
Egy ideig még húzom a felesleges köröket, hogy még jobb lehessen ez az egész hangulat, mire eljutok a fogadóteremig. Utának három-négy kedves ,,kolléga”, kik a hatalmas táskákat cipelik, mikben a bemutatódarabok vannak. Amint belépünk a megfelelő helyre, tekintetem végigvezetem az összegyűlt közönségen. Kíváncsi tekintetek fogadnak s meg kell valljam, sok csinos arc. A trónon ülő természetesen annyira nagy érdeklődést nem mutat felém s a portékáim felé, azonban császárnéja annál inkább. Ha jól véltem látni, még oldalba is bökte az asszony a könyökével az urát, mikor az morgolódni látszott. Akár még érdekes is lehet az itt töltött időm, ahogy a bámészkodó hölgyekre visszaterelődik pillantásom. Bizonyosan jó közeli kapcsolatot tudnék néhányukkal ápolni. Azonban most nem ez a fő.
Megköszörülve a torkom kérek csendet, mit lám, meg is kapok az egész teremtől. olyannyira, hogy akár egy légy zümmögése is fülbántóan hangos lenne jelen pillanatban. Elégedett mosolyra húzom emiatt a számat s hangosabban az átlag beszédemnél – hogy mindenki hallja – kezdek bele az előadásomba. Nagyvonalú történeteket mesélek, hogy ki s mi vagyok. Kivételesen a saját nevem használom, hisz itt senki sem hallhatott még rólam. Ezen országon mindig is csak átutaztam, sosem maradtam itt hosszan. Így tehetem, hogy úgy hívassam magam, ahogy szeretem. Minden féle történeteket mesélek, milyen főasszonyságoknak milyen ruhakölteményeket álmodtam meg, miket csak a legszentebb bálokon, a legkülönlegesebb fogadásokon vesznek fel, olyannyira értékesnek tartják. Hallani azt a vágyakozó sóhajt ezen történetek hatására felhangzani innen onnan, ám mikor még kedves társaim bemutatják a hozott mintadarabokat is, minden nő egy személyként folyt oda a kis ülő, vagy állóhelyére az arcokon végig tekintve.
A mesém közben az ajtó nyílik, ám csak egy pillantást vetek először oda. kedves hercegem jelent meg késve s egy idősebb, bár annál elragadóbb asszony mellé állva figyel. Ez után oly gyakran nézek rá, ahányszor csak esélyem van. Valószínűleg néhányaknak ez fel is tűnik, de az pont csak az én malmomra hajtja a vizet. Egyszer még a hölgyemény is kérdő tekintetét ráveti, mikor igazán hosszan figyelem azokat a csinos, arany szempárt. A történet végeztével engedélyt kérek, hogy pár napig itt szolgálhassak s megtehessek mindent a gyengébbik nem tagjainak öröméért. A császárné az, ki válaszol. Meglep ugyan valahol, mégis roppant módon örülök a válasznak.
– Miénk a megtiszteltetés, hogy hozzánk is eljött kedves uram. -a bók miatt egy széles mosollyal hajlok meg előtte. Akkor folytatja, mikor felegyenesedtem- Maradjon kérem, amíg csak jólesik önnek. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian nagyon szívesen vesszük majd a szolgálatait.
– Ebben én is nagyon bizakodom, fenség.
– Esetleg tehetünk bármit, hogy jobban érezze magát csodás kastélyunkban az itt tartózkodása során?
– Ami azt illeti, talán lenne valami… -jegyzem meg elgondolkozva- Még nem ismerek innen sajnos senkit s ezen csodás épület is számomra egy valódi labirintus. Szívesen venném, ha esetleg egy ismerősöm velem tartana, míg ismerkedek az itt élőkkel s azzal, mit merre találhatok meg.
– Egy ismerős? Esetleg valaki a szolgái közül? Vagy a mi háztartásunkból akad régi barátja?
– A barát legnagyobb sajnálatomra túlzás lenne. Azonban azzal a fess férfiúval nem is olyan régen keresztezték már egymást az útjaink. -mutatok teljes nyugalommal Nerora, úgy, hogy oda sem pillantok. Azt hiszem, a megrökönyödés kézzel tapintható az egész helyiségben.