Wartalmore katonai országának fővárosa Paratalna Ethena, mi a szigor ellenére különleges ékessége a tartománynak. Itt él az uralkodó és családja, közel vannak a katonai egységek és rendkívül élénk a kereskedelme. Főleg mert a városban javarészt kovácsok, kereskedők, mesteremberek alkotják, még az ékszerészek sem ritkák. Az utcákon gyakran látni mutatványosokat és táncosokat, kiknek zenéjétől úgy kell életre a város, mint egy dobogó szív. Ebbe a kavalkádba vegyülnek még a turisták mellett a város jórészt képező tisztek és katonák.
A metropolisnak sok látványossága van, minek hála a fogadókból és csehókból sincs hiány. Dicső harcosok csarnoka, Fortuna Ridere a játékbarlang, mely a nevéhez hűen mosolygó hölgyekkel és forgandó szerencsével. Vesta Thermae pedig a sokak által kedvelt nyilvános fürdő, mely hatalmas területű, külön férfi és női részleggel. Felüdülés a megfáradt testnek, pontosan ezért külön császári családnak privát térrel. Ahogyan a város is mutatja a Delannoy ház mindig nagy hangsúlyt fektetett a látványra. Erre a legjobb példa a palota mi pompájával árnyékot vet az egész Ethenára. A város magját képező épületcsoport monumentális, domináns színei a vörös és fekete mik jobban kiemelik az felsőbbrendűséget, ami az egész uralkodó osztályból árad. A palota egyetlen külsősök által is látogatható része, a kert mi bármely oázist megszégyeníthetne szépségével.
Mindent lejegyzetelek, szándékosan nem szóban közlöm a dolgot. Ez az ostoba bugris a legkisebb jó szót is elismerésnek veszi, ha jól láttam ezért ezt kerülöm. Igenis tartani fogom és akarom a távolságot ettől a fickótól. Két hónap gyorsan elrepül utána pedig ha az égiek kegyesek hozzám többet nem fúj egy helyre minket a szél. Esetleg nagyon ritkán az útjaim során. Sőt, azok az észrevételek vagyis helyesebben fogalmazva a módosítások nagy része inkább kukacoskodás, kizárólag azért ne érezze az elismerés érzését. Csak egy olyan van ami tényleg szükséges lehet, ha nem akarja unalmas részre terelné azt a két csoportot. Van egy részben kevésbé látványos azt is feljegyeztem. Átnézem újra a papírokat, főleg azt amire az összeférhetetlen személyek névsorát írtam, de úgy látom nem hagytam ki senkit.
-Nem kívánok részt venni a kincskeresésben, sportszerűtlen lenne. Láttam a terveket.
Bökök az előbb átnyújtott térképek felé. Miután átadom a mappát többször felé sandítok a gondolatait fürkészve. Kíváncsi vagyok a véleményére úgy, hogy nem tudja az állat kihez tartozik. Amennyiben elnyeri a tetszését az ötlet bólintok.
-Igaz, de ezért a díjért vetélkedni fognak. Mindkét nem számára megfelel. Ha magas pozicióban van valaki le kell mondani bizonyos dolgokról. Inkább örüljön neki, hogy az emberek valóban élvezik majd és nem kényszerből csinálják. Arról nem beszélve, így az esemény nívósabb és hasonló esetben ők se adhatják alább. Már csak egy kikötésem van, a díjat én jelentem be ha már ennyire szeretné kihangsúlyozni a fontosságom.
Kelletlenül húzom el a szám miközben beszélek. Valójában cseppet se szeretném, de így talán neki is fejfájást okoz a gondolat hirtelen miért akarom ezt a szerepkört. Persze lehet csak gúnynak veszi, tegyen csak így. Ahogyan azt elhatároztam továbbra se gyújtok rá, majd az erkélyemen lefekvés előtt. Ettől függetlenül hiányzik és az öngyújtóval játszok. Ezen teljesen más minta díszeleg, az Imperátor jele. Igen valahol az erőfitogtatás is benne van a lóban és bár nem szándékoztam elismerni a dolgot azt hiszem sejti közöm van a jószághoz. Bár ezt nem venném ténylegesen annak, védekezhetek azzal csak az értékes dologra utaltam. Már ha rákérdez. Láthatóan távozni készül egészen addig míg az ital szóba nem kerül. Viszont a reakcióját elnézem elevenére tapintottam a dologgal máris hadakozik és olyan dolgokat említ ami nagy sértés lenne. Mások előtt ez már tettlegességet kíván tőlem. Nem reagálok arra a jelenetre, amit itt levág nekem, hisz tudhatná ezen a helyen volt már cifrább szóváltás is. Nem kötöm az orrára, az én lakrészemben előbb romlik meg az ital vagy átvitetik máshova ahol jobban fogy. Érzem ettől a témától úgy feszül meg a bugris akár az íjon az ideg. Egészen addig érdektelenül figyelem amíg a szőnyeg alá söprés szóba nem kerül. Mindennek van határa! Ha hallják mások ha nem! Összehúzom a szememet, ami azt illeti erős késztetést érzek arra ismételten tettlegességbe fajuljon a dolog bár most megelégednék a sima felképelésével. Már állok, hogy utána induljak mikor az ajtóból kapott visszaszólása megdermeszt kicsit. Elégedetlenül ciccegek és hosszú idő után káromkodok. A saját mértékemhez képest.
-Frászkarika törje ki!
Elég hangos volt ahhoz, ha valaki az ajtó közelében van meghallja, de mivel késő van a pojáca pedig már messze lehet nem zavar. Ingerülten teszem a sakkfigurát vissza a helyére, hiába lett volna rá egy egészen jó válaszlépésem. Ez a sakk háború sokáig fog tartani közöttünk.
Később a szobámban annyira ideges vagyok, hogy a szokásos helyre inkább vágom a párnát és a takarót az erkélyen pedig kénytelen vagyok két cigarettát elszívni. Nem tudom mi bosszant jobban ebben a fickóban. A tenyérbemászó modora vagy hogy kép volt egyetlen nap után ennyire nyíltan kimondani dolgokat. Nem szokásom zavarni Theot későn, de most sort kerítek erre is. Szegényem már aludt és utólag jobb lett volna reggel mondanom neki. Engedélyezem számára, hogy frissítse fel a bugris memóriáját a reggeli gyakorlat előtt vagy akár helyett. Külön kitérve az ajtógombos esetre. Semmi maradandó, csak stílusosan. Bár ez se képes nyugalmat hozni számomra amikor ismételten a szobám magányát élvezem. Másnap amennyire tehetem kerülöm a fickót ahogyan a palotát, alig akarok visszajönni a bázisról. Az ebédet a könyvtárba kéretem azt is Theoval, neki adják át és csak ő tudja hol vagyok. Tényleg mindent elkövetek annak érdekében, hogy látnom se kelljen. Ha hívna ruhapróbára, akkor csak annyit üzenek vissza nem érek rá. A vadászattal kapcsolatban intézek dolgokat ezért ebéd után ismét elhagyom a palotát, a helyszínre megyek és akkor már kiélvezem a lovaglás örömeit. Ki tudja, talán le kell mondanom erről a közeljövőben. Talán érzek némi szomorúságot a dolgot illetően, de rendben lesz ez így azt hiszem. Jobb ötletem nem volt. Mire visszaérek a tervekkel és a pontos útvonallal, a várható vadak számával s minden más fontos információval addigra a vacsora elkezdődik. Mivel az út hosszú volt és a terep sáros ezért kicsit se vagyok alkalomhoz illően megjelenve, Theo egész nap mellettem ténykedett ezért adtam neki még pár feladatott és azt mondtam menjen pihenni. S most ismételten Ő indul az étkezőbe jelenteni az érkezésemet és azt nem tudok a társasággal vacsorázni. Meghagyja az egyik szolgának küldje fel a vacsorát mindkettőnknek és indul tovább. Fürdés után egyből a dolgozószobába megyek, noha most a lehető leglazább öltözetben teszem ezt. Fehér póló és szövetnadrág van rajtam a vállamon törölköző mivel a hajam továbbra is vizes. Az első dolog amit ellenőrzök az a sakktábla és ha megint oda nem illő lépést látok gyorsan visszateszem.
– A térképeknél arra lennék kíváncsi, hogy a bizonyos útvonalak nem terjednek-e ki az éjszaka unalmas, nappali kert részre, vagy ha igen, akkor merre? Egyébként el tudnám végezni az ilyesmit én is, de a helyismeret hiánya eléggé kellemetlen ilyen téren a szervezés során. Nem szeretném, hogy valaki a legszebb részeken sétál, míg más pedig a lehető legsemmilyenebb területekre keveredik át. -magyarázatot adok röviden, mikor látom, hogy nagyon serényen ügyködik. Persze, ha vannak észrevételei, azt szívesen fogadom. Azonban én is tudok javítani még, ha úgy akad. A dolgok nagy részével, mik visszavannak nem is tervezem felkeresni. Maximum a vezetését kérem majd, hogy megtudjam kit merre lelhetek, azon kívül azonban már vagyok elég nagyfiú, hogy mindent meg tudjak oldani. Fejben már össze is szerveztem nagyjából a dolgokat, már csak egyeztetni kell s majd a megfelelő időpontban sort keríteni az egész felállítására. No meg, remélhetőleg az estély előtti napon akiket szerepeltetni szeretnék, azokat el tudom rabolni egy órácskára minden egyeztetése kapcsán. Sejtem, hogy lesz néhány olyan személy, ki szívesebben maradna ki, azonban, ha már egyszer belement, akkor nem illendő visszamondani. A legtöbb ruháért már elküldtem az embereimet, így nagyjából azon téren is megvan, milyen összképet szeretnék. Ahhoz képest, hogy mennyire távoli az, amiért valójában jöttem, eléggé belevetettem magam a dologba. Ki tudja, még az is lehet, hogy tetszik ez a finomhangolás s az a teher, mi mellé jár, hogy megfelelési kényszernek tegyek eleget. Pedig alapból ki nem állhatom, ha valaki más véleménye fontos a munkám kapcsán. Jelenleg azonban csak izgalmat kölcsönöz neki.
Mikor átnyújt mindent, az észrevételeket s az általam készített dolgokat egyszerűen csak lehelyezem magam mellé. Az új dossziét azonban egyből kinyitom, hogy átfussam. Maga a szöveg igazán nem izgat, az érdektelen információkat tartalmazó dolgokat ki is hagyom. Mikor megtalálom a képet, azt veszem elő s úgy fordítom, hogy a fény tökéletesen megvilágítsa nekem. Szép állat, az már biztos. Egy elismerő biccentést megengedek magamnak, majd visszahelyezem a papírok közé. Egy kérdést azonban felvet ez a felajánlás.
– Egy egyszerű kincskeresésre nem túl nagy nyeremény egy ilyen állat. A puccos tenyésztési nevek alapján hacsak a jellemével nincs probléma, akkor valószínűleg értékesebb, mint egy maximum két órát felölelő esemény, hol sem intelligencia, sem erő próbáját nem kell bevetnie senkinek. -tudom, ez mindenhogy hangzott, csak úriasan nem. Azonban ez az őszinte véleményem. Míg ketten vagyunk, véleményem szerint felvethetem. Ha a saját dolgozójából szerezte a papírokat, bizonyára az övé, vagy szoros kapcsolatban áll vele. Értékelem a felajánlást s nem utasítom vissza, de ez rongyrázósnak hat a számomra. De az úgyis mindegy, hogy mit gondolok én, hisz nem fogok versenyezni, legyen akármilyen szép is az állat. Vagy talán pont ez a lényeg? Mutatni akarja a vendégeknek, hogy nekik van s megtehetik? Akármilyen kétdimenziós, kicsinyes gondolat is, tetszik mert a logika megtalálható benne. Bár előbb néztem volna ki az egyik császárfiból egy ilyen ötletet mondván, hogy nekik van s megtehetik.
Mikor minden megvan, legjobb szeretőm, a whykeit is magamhoz veszem, a nyakánál fogva emelem el az asztalról. Természetesen újra belenyúlok a visszaállított játékba felette átvezetve a kezem. Nem jópofizás ez, igenis egyszerűen csak játszani vágyás. Egyik kezemben aranyló szépségem, a másikban a papírok s már meg is indulok az ajtó felé, mikor nekem szegezni a kérdést. Megtorpanok, ám nem fordulok vissza felé. Legalább is nem azonnal. Alig észrevehetően mély lélegzetet veszek, hogy mikor az arcával találkozik tekintetem, akkor a megszokott ábrázatom tudjam felé mutatni.
– Egy olyan palotában, hol ennyien élnek, igazán alapkövetelmény lehetne, hogy rendszeresen frissítsék a kínálatot italok terén is, nem pedig új vendég megérkezésével kelljen erre a figyelmet felhívni. -igyekszem megállni, hogy ne kezdjek el az egyik lábammal idegesen dobolni. Valamit még hozzá kellene fűznöm a témához, ám még nem tudom, hogy mi lenne a legalkalmasabb terelés. Így a megszokott átgondoltság helyett egyszerűen csak azt közlöm, ami legelőször az eszembe jut- A ruhaköltemények elkészítésében nem fog gátolni egy kis káros szenvedély. Hanem tetszik az elfogyasztott mennyiség, egyszerűen nem kell észrevenni. Itt ahogy látom úgyis szokás a szőnyeg alá söpörni a problémákat s hagyni, hogy ott gyarapodjanak, míg már el nem férnek. -azzal hátat fordítok s már nyitom is az ajtót. Mielőtt azonban bezárnám magam után, vállam felett visszapillantok rá s úgy tekintek egy röpke szemkontaktust, ha hagyja- Néha mindenkinek szüksége van valamire, ami lecsillapítja.
Azzal már be is csukom az ajtót s sietős léptekkel indulok meg a szobámhoz. Irritáló, mikor valaki megjegyzést tesz az ember káros szenvedélyeire. Pláne, ha egy ilyen alak. A ruhája akármennyire is tiszta, a füst illata örökösen körbelengi, azaz láncdohányos. No, ezt nem azért mondom, mert követ vetnék rá érte, hisz szintén az vagyok. Azonban pontosan neki kellene tudnia, hogy milyen kellemetlen, ha az ember nem szerzi meg a szokásos adagját, vagy épp valaki szemrehányást tesz érte. Mikor a ruhák épsége miatt el kellett nyomnia egy szálat akkor is ki akart borulni a bili. Amíg nem sodorja veszélybe a terveim az ital, addig nem tervezek leszokni. Elég volt egyszer végig szenvedni a kellemetlenebb szerekkel, az elvonási tünetekre még mindig túl tisztán emlékszem. Ennyi örömöm hadd legyen már!
Morogva veszem be magam ideiglenes szobámba s azonnal elfordítom a kulcsot. Egy kis szerkény tetejére rádobom a papírokat, majd a kristályos illesztést kikapom az üveg szájából s helyette saját ajkaim tapasztom rá, ahogy meghúzom. Hátam az ajtónak döntöm s kiélvezem, ahogyan a nedű végig égeti a torkom. Igen, pontosan erre volt szükségem. Ahogy lecuppanok róla, veszek egy hosszú, mély lélegzetet s körbepillantok. Ez az egész szoba rideg és idegen. Mintha valóban még a hideg is megcsapna, szorosabbra húzom magamon a köpenyem s ellenőrzöm, hogy minden ablak zárva van-e. Zárba. Az összes. Mégis olyan érzésem van, majd megvagyok.
Az idő teltével rohamosan fogy az ital, én azonban nem vagyok hajlandó letenni a hátsófelem. Folyamatosan körbe-körbe mászkálok, noha kilométerhiányom az nincs. Közben újabb s újabb szál cigaretta is fogy. Egy futó pillanatig eszembe ötlik, hogy ablakot kellene nyitnom, majd el is vetem az ötletet. Ezen a részen nincs erkély, az csak a szárny túloldalánál van ahogy kívülről elnéztem. Franc. Hamar élhetetlen körülményeket fogok így idevarázsolni. Ezt a gondolatot is hamar elkergetem s végül nagy nehezen ráveszem magam, hogy letegyem a hátsóm. Innentől már reggel homályos, hogy mi is történt. Az biztos, hogy valahogy fekvő helyzetbe is eljutottam, az ital elfogyott s hamutálba gyűlt továbbra is a hamu, nem pedig az ágyra. Azért annyira nem akarnék rombolni. Viszont az biztos, hogy nem járt itt senki, a ruhák úgy vannak, ahogy hagytam s az iratok is. Még a fürdő félig tárt ajtaja is. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy újdonsült szomszédom ki akarja majd használni, hogy kettesben lehessünk a fejpaskolásért. Na, majd talán holnap.
Még tart a mogorva hangulatom mikor az ajtón hallatszódik kopogás, felhagyva a saját magammal vívott sakkmérkőzést. Átsétálok az asztalhoz, hogy ott várjam ezt a szabók gyöngyét a vélhetően rövid megbeszélésre. Alapvetően valóban nem tartottam szükségét annak, hogy velem egyeztessen ezekről a dolgokról. Messze menőkig sokat segítettem neki és lényegében a munkája jórészt elvégeztem. Belépve a szobába azonnal átnyújtja nekem a nála lévő dossziét, kérdőn felvonom a szemöldökömet, de inkább a benne található papírok meséljenek a férfi helyett. Szemem sarkából természetesen észlelem, merre mozgolódik és már megint a bábukat piszkálja. Biztos valami újabb merész lépést fontolgat ami káoszba taszíthatja az egész játékot ha az ember nem elég taktikus. Fáradtan sóhajtok, hányadik alkalom ez a mai nap folyamán? Legalább három. A térképeket és a kincsek vázlatait, a felosztás, az egész elég jól átgondolt. Ezt persze már nem leszek hajlandó közölni vele, inkább új lapot veszek elő és arra még feljegyzek pár észrevételt vagy módosítási javaslatot. A módosítások mellé indoklást írok, ezáltal tisztában van vele mennyire szükséges a dolog. Egyetlen esetet kivéve az összes többi csak szerintem jobb lehetőség, nem tartom fontosnak az átdolgozásukat. Így viszont nem érezheti úgy elismertem a munkáját azonnal. Írás közben hallom a hangját. Felé se fordulva tovább körmölök a lapra.
-Az észrevételeimet feljegyzem és az alapján eldönti maga.
A fődíj hallatán kicsit elgondolkodok, talán nem lenne rossz. Igazából elég jó lenne mert megfelel a követelményeknek. Nem mondhatja el mindenki magáról, hogy elnyerte a Wartalmorei Imperátor saját tenyésztésű lovát. Ezt persze csak az eseményen vagyok hajlandó közölni a díszes társasággal, addig elég annyit tudnia mindenkinek, aki benne van az eseményben a díj ló lesz. Eszembe jut, hogy valahol van is Antaresről néhány irat és kép. Leteszem a tollat és keresni kezdem az egyik irat tartóban az állatról szóló feljegyzéseket. Pár percnyi kutatás után a sötétkék mappát átfutom, sehol se szerepeljen a nevem vagy utalás arra az én birtokomban van az állat. Mikor erről teljes mértékig megbizonyosodok átnyújtom neki.
-Szerintem bárki számára megfelelő lenne. Az italra nem tartok igényt, úgy teszek ahogyan nekem tetszik. Javaslom önnek is.
Szándékosan megnyomom az utolsó mondatot, éreztetve igen voltam olyan botor párszor tegeztem, de ennyire egyszerűen nem fogja megszerezni belsőséges viszonyt velem. Még akkor se ha csak mi vagyunk. Ehhez tartani fogom magamat az elkövetkezendő napokban. Vissza telepedek az asztalhoz befejezni a feljegyzéseket összecsukva a dossziét. Azzal együtt lépek a sakktáblához és ha kontárkodott akkor visszateszek mindent oda ahol volt. Gúnyos mosolyt villantok felé, azzal üzenem: Rossz emberrel akarsz jó pofizni barátom. Persze lehet az étkezőben történt sértettség szintén közre játszik a dologban. Azt pedig igazán nem kötném az orrára mennyire rosszul kezelem az italt, főleg a töményeket. Lehangoló vagy talán helyesebben fogalmazva csalódást keltő számomra szervezetem ezen gyengesége.
-Esetleg önnek többre van szüksége és a személyzetnek gyakrabban kell pótolnia a szeszes italt?
Igazából érdeklődök, az enyhe gúny a személyének míg a szavakban érződő hűvösség az általános beszédmodoromnak köszönhető. Ha nagy mértékben fogyaszt az fel fog tűnni, nincs értelme tagadnia a dolgot. Az én meglátásom szerint, persze vannak olyan emberek akiknek kényelmesebb a saját kis hazugságaik mögé rejtőzve tagadni az egyértelműen látható tényeket.
Miután visszakísér, egy gyors köszönetet vetek felé, hogy ha már ennyit fáradozott miattam, majd magam után becsukva az ajtót végre visszatérek egy kicsit magányomba, önmagam egyedüli társaságává válva. Talán már szükségem lehetett egy kis csendre azok után, hogy egész nap csiviteltek körülöttem. Azonban nem csak tétlenkedek, hanem az ágyra leteledve elkezdem elkészíteni a nagy térkép alapján a játék vázlatait, hogy többféle térképen több úton kelljen a csapatoknak haladni. Az ilyesmikkel szívesen foglalatoskodom, így hamar telik az idő. Még az apró tárgyak miben létét is kitalálom, sőt, rövid rávezető versikét is kanyarintok mindenek a helyszínéhez, hogy azok segítsék a keresőket a megtalálásban. Minden csoportnak három tárgyat kell majd meglelnie, azonban nem mindannyiuknak ugyanazokat. Így nem lehet lesni egymástól. Akiknek hasonló az útvonala, azoknak mást kell keresni, míg akiknek a tárgyai azok, azoknak teljesen más térkép jár.
A meghívókra s a díszletre sort sem tudok keríteni már, mire közeleg a vacsoraidő. Muszáj félbehagynom a dolgokat s a kész ötleteket egy dossziéba csúsztatva veszem magamhoz. Néhány másik papírra olyan kellékeket kanyarintok fel, mikre biztosan szükség lesz a bemutató részhez s hogy melyiket hol keressék. A hátralévő időt az embereimmel töltöm, kik közt ezeket kiosztom s szóban még hozzájuk fűzök néhány dolgot, miket jobb nem leírni. Szerencsére senki sem bosszankodik igazán a többletmunka miatt, hisz tudják, hogy az egész végén bőkezű kárpótlásban részesülnek majd s már egyesek meg is indulnak, kiknek messziről kell hozniuk a portékákat még akkor is, ha hamisítványokat szereztetek be.
Végül kis késéssel ugyan, de sikerül megérkeznem a vacsorára nekem is. Épp akkor, mikor kezdenének elmérgesedni a viszonyok a két alfahímjelölt között. Diana mellé letelepedve kérdezem súgva, hogy mégis mi történt, ő pedig egy cseppet sem teketóriázik, azonnal magyarázni kezd. Hamar egyértelművé válik számomra is, hogy nem csak ma van ilyen kellemes hangulat közöttük. No lám, akkor a délután folyamán látott jelenettel darázsfészekbe nyúltam? Kellemes, mondhatom. Egyébként nem szimpatikus ez a trónörökös izomagy. Valami nem okés vele teljesen, érezni, hogy készül valamire. Azaz, lehet csak én komplikálok. De az az ördögi kunkor az ajkai szélén eddig nem volt itt. mintha már tudná, hogy mit akar tenni. A rossz előérzetem akkor is sípolni szokott, ha semmi közöm hozzá s ez a jelenet is egy ilyen. Azonban nem érzem szükségességét, hogy szólnom kellene bárkinek is arról, hogy itt bizony ennél is nagyobb káosz lehet. Minek is keverednék családi perpatvarba? Amúgy sem értem teljesen a helyzetet. Addig meg nem a legbölcsebb álláspontot foglalni akkor sem, ha az a Marcus egy méretes pö… az.
A végeredmény az, hogy a császár odacsap. Természetesen nem a saját fiának, hisz az milyen lenne, ha egy úri pojácának be kellene vallania, hogy a dajka elbaszta a gyereke nevelését és egy tuskót csinált belőle? Mert hát az ilyenek szerintem nem is beszélnek addig a kölykeikkel, míg azok a hatalom szó jelentését fel sem fogják. Ha egy dolognak örülnöm kellene a múltammal kapcsolatban, az az, hogy nem volt kinek lepasszolnia valami jöttment cselédnek. No, nem mintha az árvaház annyival jobb lett volna.
Nero nem sokkal később eltűnik, mielőtt még a desszert előkerülne. Én azt még megvárom, sőt, el sem sietem. De még utána sem igazán rohanok. Teszek egy kitérőt a biliárd szobába s egy kristályüveget, teli arany nedűvel felmarkolok. Pohár? Kevesebbet kell mosogatni, ha rajtam múlik. Szerintem ez napi esti rutinom lesz, állapítom meg miközben az itallal szemezve keresem a megfelelő utat. Nagy nehezen meglelem, majd bekopogok a faragott ajtón. Amint jelzi, hogy bemehetek, meg is teszem. Nem teketóriázok, egyből elé csúsztatom az irattartót, majd a kis asztalhoz leülve újra tanulmányozni kezdem. Ha haladt a játék, új lépést keresek, ha nem, akkor megint ugyanazt teszem. Addig az italom az asztalka másik szélénél áll s engem néz. Túl csábítóan is, noha nem most tervezném még megbontani. Majd, ha minden csendes.
– A játékkal haladtam egy kicsit. Mit szól, megfelelő lenne ilyesmi felosztás? Igyekeztem figyelni, hogy a csapatoknak eléggé eltérőek legyenek az utak s a keresendő tárgyak. Fődíjat azonban még nem találtam ki. Valami olyan kellene, ami férfi és nő fantáziáját egyaránt megmozgatja. Mit gondol erről, van ide is valami ötlete? -nem várok elismerést a munkáért, amit beleöltem az eddigi tervekbe, ezért azt meg sem jegyzem, mennyi idő volt az eddigi részletességig kidolgozni. Azonban a kérdésemre feleletet annál inkább. Jelenleg jól jönne, ha kisegítene- Egy italt? Ha már a desszertet kihagytad, akkor igazán ennyivel kedveskedhetnél a testednek. Nem kell olyan Spártaian tartani. -magunk közt maradva visszatérek a tegeződésre.
Igazán sokkal tartozik nekem ez a bugris, többször elmondtam a számára életmentő ötleteket és körbevezettem szava se lehet a dologra. Eleve nem gondoltam a császárnét tárgyalási alapnak, kinőttem a dajkamesékből, hogy azt feltételezzem ha jót mond rólam az a némber nem fog gyűlölni. Abban se vagyok biztos képes lenne pozitívan nyilatkozni ez az alak. Ahogyan azt vártam az első ötletet élből elutasította. A hűvös nyugalom, ami természetem velejárója nehezebbé teszi az emberek számára, hogy eldöntsék mi mozgat a felszínen. A második elutasításnál a kardon pihenő kezem jobban a markolatra szorul mintha ezzel akarnám fenyegetni, ha nem adja be hamarosan a derekát elveszítem a türelmemet. Mivel az előbb a szemtelen viszontválaszával együtt tapasztaltam elismerő szavainak túláradó mértékét, így kevésbé ért meglepetésként. Marcusra tett megjegyzése nekem tetszett, azért lazán körbepillantok.
-Ezt a véleményét ne hangoztassa, bár akkor nem az én saram lenne ha felszívódik.
Jelen helyzetben nincs szándékomban fenyegetni akkor se ha ez úgy hangzik ahogyan. Nem szabadna elfelejteni néhány dolgot, hogy kinek a palotájában van. Azt pedig az eddigi események alapján kitalálhatná, hogy bár herceg vagyok és a katonai tisztem megkérdőjelezhetetlen, ettől még nem érek annyit. Mást az értékem, mint a jelenlegi trónörökösnek.
-A dolgozó szobából nem tudnám kitiltani, legtöbbször ott talál.
A kijelentésembe a ridegség mellett némi keserűség keveredik, hiszen ha tehetném onnan szintén kiebrudalnám ezt az idegesítő fickót. Több elképzelésem volt, hogy mégis hogyan tehetném, de arra jutottam az olyan hely ahova néha óhatatlanul bejutna. A kategorikus elutasítás most részemről érkezik.
-Nem! Szó se lehet róla! Ez valami beteges késztetés, hogy mások szobájába akar betolakodni? Fogadja el és kész, higgye el én aztán nem megyek az ön szobájának közelébe.
Kicsit jobban mérgelődök ezzel is azt remélem sikerül vele végre elfogadtatnom az akaratomat. Azt már nem közlöm, ha bent lelem akkor nem állok jót magamért és biztosan megütöm.
A konyhánál legalább nem nekem kell foglalkoznom vele. Nyugodtan várakozok, sőt ha valaki nem ismer azt hihetné elaludtam a fal mellett állva. Arcom a teljes békességet árasztja, párszor már megkaptam, akkor lehetek a legkellemesebb társaság ha alszok. Tisztában vagyok amennyiben most itt hagynám az életben nem jutna vissza a szálláshelyére. Az én felelősségem, ezért mégse hagyhatom elveszni, abból csak gond adódna.
-Rendben. A dolgozó szobában várom majd.
Mondjuk nem tudom mit kell ezen még annyi mindent egyeztetni, de ez azt jelenti el tudok menni a táborba étkezés előtt. Igazából felmerült bennem, hogy a vacsorát kihagyom és véletlenül vissza se érek, de azért a szavamat tényleg be kellene tartani. Némi közjáték volt a vacsoránál így is amikor Marcus ismételten megpróbált belém kötni, de nem hagytam annyiban a dolgot. Persze végül a császárnak kellett rendre utasítani minket. Jobban kifejezve engem, ami sokkal inkább úgy hangzott a szájából mint mikor az ember a kutyáját parancsolja az ólba. Megalázó. A desszert előtt elnézést kérve inkább távozok az étkezőből, nincs szükségem a további intrikára. A feladatok nagy részét kiadtam, az összes levelet elküldtem és három emberem belekezdett a szabó utáni kutatásba. Megint megengedhetem magamnak, hogy sakkal töltsem az időmet. A lépések és a felállás újra változik kezd az egész a végéhez közeledni. Ha végre méltóztatik a bugris mutatkozni és persze kopogni akkor egy “Szabad” megszólalással beinvitálom.
-Szóval, mit akarna még?
– Az olajozás szimpatikusabb. Annál a csodás testeket nem csak láthatom, de a tenyerem alatt érezhetem a hullámzásukat is. -vigyorodok el egy cseppet pajzánul. Nem is olyan rossz ötlet. Jöhettem volna inkább masszőrként s akkor nem kellene ennyi időt pazarolnom a ruhákra. Gondolhattam volna erre korábban is. Na, most már mindegy. inkább legyintek egyet saját magamnak gondolatban, majd kíváncsian fürkészem a másikat, mikor újra megszólal. Hát sokba? Valahogy nem lep meg a dolog. Sejthető volt számomra, hogy nem ingyen segédkezik. Először arra gondoltam, szólok pár jó szót a császárnénak az ügyében, mi szerint elragadó idegenvezető, de ha ő akarja megszabni mit akar, hát… talán beleegyezek. Ki tudja, majd a feltételétől függ minden.
– Ám legyen. Ha ez a kívánsága, megteszem, amit tudok, hogy kárpótoljam az elvesztegetett idejét. -bólintok egy kisebbet végül, beleegyezően. Akkor is, ha a hangsúlya rosszat sejtet. Vagy inkább pontosan amiatt? Hisz rossz szokásom, hogy a nehéz helyzeteket szeretem s kíváncsivá tett, mit fundálna ki.
A dicséretre egy kis mosoly szökik az arcomra. Hát tud jót is szólni egy magamfajtához? Egy napja ismerem, de annyi meglepetést okozott csak ebben a pár órában, hogy összeszámolni is nehéz lenne. No nem az, a jó szavak nélkül is ugyanígy éltem volna tovább, ám egy kicsit talán meglep, hogy elismerte egy ötletem, miután ennyi másikat csuklóból előrántott. A fődíj kapcsán pedig nem igazán gondolkozom. Úgy vélem, hogy majd, ha nem agyalok rajta, akkor fogja megmutatni magát a tökéletes ötlet. Csak nyitott szemmel kell járni.
Amint visszakapom a tollam, szorgosan bele is kezdek, hogy nagy vonalakban papírra vessem az eddig hallottakat. Jobb, ha megvan minden leírva is, így mikor előterjesztem az ötleteket, akkor nem kell esetlegesen csődöt mondanom, amiért valamit kihagyok. Nem vagyok tökéletes, az én memóriámon is eshet csorba. Mikor minden megvan, egyeztetem a térkép jelöléseivel, pár helyen javítok s egy két dolgot még hozzáírok. No meg, a játék ötleteit is felvezetem, hogy biztosan minden megfeleljen. Néhány dolgot újra átbeszélek a segítségemmel, hogy esetleg nem jobb-e valamit így, vagy úgy átvariálni amire jutunk, azt a véglegesített formát írom végül fel. Csak, hogy minden meglegyen. közben már színtervezeteket is felfirkálok magamnak, hogy mihez mi kellene s pár dekorációs ötletet, hogy a növényeket kiegészíthessük majd hétvégén ott, ahol esetleg nem eléggé takarják be a látképet. Amint minden megvan, a térképet összehajtom s a papírjaimmal együtt a hónom alá fogom, a toll kis fülével mindet összecsíptetve. Mikor már indulásra kész lennék, felveti a kívánságát, mire tagadólag rázom meg a fejem.
– Még mit nem! Csak a készületek elején járunk, szükségem van a segítségére. -hamar jön a második ötlet, ám azt is elutasítom élből. Bár érzem, hogy ezzel fogyasztom a türelmét, de nem könnyű velem megegyezni.
– Mint mondtam, ön lenne a legjobb alany az egyik ötletemhez Hercegem. Nem szeretném, ha emiatt bukna az egész összkép. Egy koronaherceghez hasonlatos szteroidagyú nem adná vissza azt a hatást, amit ön ezzel a kellemes izomzattal. -ahogyan ezt is visszautasítom, érkezik a harmadik. Ha erre is élből nemet mondanék sejtem, hogy nem lennénk ennyire sem kellemes hangulatban, ha összekerülünk egy légtérbe. Ám legyen, ezt muszáj elfogadnom. Azonban még én is hozzáteszek.
– Rendben. De a dolgozószobája ez alól kivételt képez s egyszer a megegyezés beiktatása előtt vezessen körbe a szobájában is. Ígérem, hogy utána nem lépek be, ha nem engedi. -jobb kezem a szívemre téve egy kissé meghajolok, mintha valós ígéret lenne. Bal azonban a hátam mögött, mutató s középső ujjam keresztbe téve azon.
Ez után végre bevesszük magunkat újra a palotába s megindulunk a konyhához. Zárójeles megjegyzés, az életben nem fogok visszatalálni a megfelelő szárnyba, ha itt mer hagyni. Zárójeles megjegyzés vége. Mikor a megfelelő helyen vagyunk, hamar megjelenik a főszakács, kivel egyből a tárgyra térve elegyedek beszédbe. Ugyan meghallgatom a hercegről szóló történetét, hogy nem eszik desszertet, de pont nem fogom az ő ízlése miatt megváltoztatni az étrend tervezetet. A sós falatkák az ország tradícionalitását képezzék, itt termesztett alapanyagokból legyenek s érezni lehessen rajtuk a történelmet. Az édes falatkák azonban a többi országot szimbolizálják. Csuklóból sorolok fel különleges, mégis nem olyan nehéz, de annál puccosabb étkeket Terian minden tájáról, szegény szakács alig tudja fejben tartani. Hát ez van, ha az ember nem veti meg a finomságokat. Halkan kacagva a végén meg is jegyzi, hogy feladom neki a leckét, mire csak vállat vonva közlöm, hogy szeretem a hasam. Erre megint csak felkacag, igazi jókedélyű személy ahogy hallom. Néha szívesen kölcsön venném az ilyenek pozitivitását. Mármint, úgy igazából s nem csak úgy téve, mintha. Próbáltam, a színjáték ezen téren hasztalan. hamarosan újra elengedem, hadd sürögjön tovább a kuktái közt s odasétálok a magát elhatárolóhoz. Kényelmes távot tartok, hogy egy szava ne lehessen.
– Esetleg visszakísérne a lakrészébe. Onnantól már megoldom. A délután hátralévő részében az embereimmel fogok intézkedni, szeretném, ha szabad ki és bejárást kapnának a kapukon. Jópár dolgot be kell szerezniük az estélyre az idő pedig sürget. Esetleg az utolsó étkezés után még felkereshetem? A már megbeszélt dolgokkal és néhány újjal is foglalatoskodnék a rendezvény kapcsán s örülnék, ha áttekintené, mielőtt előterjesztem a császárné számára. -no meg, úgy megint tehetnék egy lépést a sakktábláján.
Remek. Homlokomat masszírozom s már most azon gondolkodok lefekvésig rá se gyújtok, amiért ezt voltam olyan kedves és ötletként adtam ennek a bohócnak. Az első elismerő szavait reakció nélkül hagyom, az ilyen bókokhoz már egészen hozzászoktam. Csikorgatom a fogamat annak hallatán, hogy a próbára külön mehetek hozzá és biztos vagyok benne ki fogja használni a lehetőséget. A folyamatosan hízelgő magatartása, mit a nők felé mutat nem zavar zsebelje csak be a figyelmet attól kevesebb marad nekem. Haszna van azért, ha bár nem sok. A második rohamra nem voltam igazán felkészülve, ilyen választékos dicséretet ritkán hallok pedig nem egy talpnyalóval akadt már dolgom. Fürkészem mégis milyen hátsó szándékkal teszi, elvégre az egyértelműen nem azért jelent meg itt mert annyira kedves lennék a számára.
-A tömjénezést tartogassa a hölgyeknek, hacsak nincsenek szokatlan hajlamai. Ez esetben hanyagoljon.
Nincs bajom az ilyenekkel csupán elég nekem a nőkkel bajlódni, ha a férfiakat is fáklyákkal kellene üldözni mellőlem akkor a végén maszkban járkálnék vagy valami hasonló trükkhöz folyamodnék. Igaz, Theo egész szépen riasztja el a közelemből azokat az embereket akikkel nagyobb gondok lennének. A bugris hosszú idő óta az első aki ennyire képes megnehezíteni az életem. Csak morogjon és mérgelődjön! Megérdemli amiért ilyen bosszantó alak. Viszont ha annyira szeret alkudozni akkor talán lehetne róla szó, hogy legyen valami tárgyalási alap. Persze ha képes megjegyezni az azt jelenti nem teljesen reménytelen az alak s van mit talán becsülni lehet az tudálékos fejével. Bosszankodj, érezd milyen amikor a másik az idegeidre megy. Annyira leköt aztán a térképen való események és helyszínek jelölése. Mikor az egésznek a végére érek büszkén szemlélem a művem. Természetesen a bugris továbbra is igényt tart a jelenlétemre.
-Sokba fog ez önnek kerülni Mr. Erra.
A hangsúlyból egyértelműen kitűnik, hogy ez egyfajta fenyegetés és valami olyasminek a keveréke amiből feltehetően rosszul jön ki. Alább kell adnia a bosszantásomra tett igényeiből. A konyha előtt azonban biztosan végig vezetem ott ahol az egészet elképzeltem. Hagyom had vessen pár pillantást a térképre elvégre mégis csak az ő fogadás lesz ez az nagy felhajtás. A kincskereső váratlanul megnyerő ötletnek tűnik.
-Nem rossz egy szabótól. A fődíjon még gondolkodni kell.
Míg a virágokról folyik a cseverészés odébb sétálok. Kivételesen nem akarok elszelelni azonnal, ahogy odébb sétálok. Megtervezem merre induljunk innen és közben azon morfondírozok mit is kérjek a segítségemért cserébe. Amikor végeznek a diskurzussal s láthatóan nincs szüksége a hölgyre azon kívül, hogy körbevezesse elküldöm a lányt. Az tollat visszaadom a jogos tulajdonosának
-Elmehetsz. Gyere szabó.
Elsétálok vele arra a helyre ahova a vendégek fogadását gondoltam, végig az úton felfelé közben jelölve melyik részeket lenne érdemes kivilágítani esetleg hova kellene csinálni valami látványosat. Lassabban mondom, ha esetleg fel akarná jegyezni a dolgokat. Az üvegházakhoz és a térhez érve ahol a bemutatót tarthatnák kicsit több magyarázatot fűzök. Hol oszthatnánk a kincskereséshez a térképeket. Itt mutatok pár szép részt és növényt, hátha ezekhez szintén van ötlete. Az áradás helyszíne kicsit másabb, az egész hely közepén egy közepes nagyságú most kicsit szürkés bokor áll, körülötte nincs más abban a hat éterben ahova majd a jégkristály virágok fognak nőni. Egyedül, egy kis kő ösvény vezet a növényhez, mellette kis ládika miben mozsár és csésze, arra szolgálnak el lehessen végezni a rituálét. Mikor mindennel megvagyunk feltett szándékom a konyha felé vezetem, bár ezt így nem kötöttem az orrára. Előtte azonban kicsit az asztalhoz lépek és a térkép sarkára az egyik üres papírlapra feljegyzem azokat az országokat ahonnan delegáció fog érkezni és akikkel ezek a nemzetek nincsenek jóban. A tapasztalat szerint nem tettem jól, hogy nem szóltam neki előre mit tervezek. Azért hozzá se fogom szoktatni. Megérezve a fülem mellett a hangos és a hozzá tartozó meleg leheletet rögvest ingerülten villan a szemem hátra. Nem ugrok el vagy más számára határozottan kellemes látványt nyújtó mozdulat. Bal kezemet egyébként is az oldalamon logó kardomon pihentettem, így inkább azzal szándékozom megütni. Hogy a találat pontosan hova érkezik azt csak sejtem, jobb esetben az oldalát vagy a combját verdesem meg ezzel távolabb terelve magamtól. Rosszabb verziónál érzékeny használati eszközét regulázom, mivel talán visszább vesz az ízetlen tréfákból.
-Hasonlóan gondolkodtam. Az ön észjárása pedig jobb ha a feladat körül forog. Azonban mint arra utaltam nem lesz ingyen a segítségem.
Kihasználom az alkalmat, hogy a lugasok irányába mehessek és kicsit kedvemet leljem ebben a részben. A vonásaim talán kicsit lazábbak míg erre járunk, de most nem arra irányítom a lépteinket ahol pihenni szoktam. Nincs mitől félnie, most egész jó kedvemben vagyok és így marad ha nem próbál semmi orbitálisan nagy oktalanságot művelni.
-Ezzel elég nagy szívességet teszek, szóval mi lenne ha békén hagyna?
Tudom, hogy elutasít. Elsősorban azért mert túl nagy kérés, ebben leli a legnagyobb szórakozását. Másfelől így kell ezt. Ha már kétszer elutasít a harmadikra nagyobb eséllyel igent mond.
-Akkor lemondana a szerepeltetésemről?
Várok azért, kicsit hátha mégis belemegy a dologba és akkor nem kell tovább alkudozni.
-Jó, legyen. Engedélyem nélkül nem jön a szobámba!
Ennél az opciónál viszont kitartok, ezt a szabályt eddig mindenkivel sikerült megértetnem. Ha a legelvetemültebb emberek ebben a kígyófészekben tiszteletben tudták tartani nem ő lesz az első aki mindenen keresztül gázol. Persze, hiheti azt majd szerez valahogyan engedélyt, de az képtelenség. A konyhához érve szólok, hogy küldje ki valaki a főszakácsot. Jelentőségteljesen odébb állok, attól az embertől mindent megtud, bemutatkozni pedig maga is képes. Épp elég baj, hogy a fogadáson nekem kell majd mindenkivel megismertetni. A szakácstól megtudhatja persze, nincs olyan étel amit meg ne ennék. Kivéve az édesség, nem azért mert ne szeretném. Gyerekként ettem párszor, de lemondtam róla. Lehet nélkülük élni. Csukott szemmel a falnak támaszkodva várom a beszélgetés végét. Ezért jó ha az ember lemond a prioritásokról, ha van is olyan étel amit ne kedvelnék azt is megeszem. Így már nem képes velem rosszat tenni.
– Eleinte nem gondoltam úgy, hogy belevonnám, ha jól segít nekem s így megkímélném az egyik fáradtság miatt a másiktól. De ha így rákérdezett Hercegem, örömmel venném, mint az egyik legfontosabb ruha bemutatóját. ahogyan elnéztem a palota sokszínű népét, önön adná ki magát a legimpulzívabban. A hosszabb hajával s a bőre színével egyszerűen Kitűnő párosítás lenne. -a kitűnő szót megnyomom, mintha az lenne az egész mondandómban a legfontosabb. Valóban tudom, mit adnék rá s biztos vagyok benne, hogy eszméletlenül rogynak össze a hölgyek, ha meglátják. mind imádná s talán kivételesen nem csak férfi vére indulna meg a csinos orrocskák valamelyikéből.
– Ennél kitűnőbb ötlet már csak a próbálás. Hogy Hercegemnek mennyire jó ajánlatai vannak. -egy féloldalas mosolyt megengedek magamnak. Valójában eddig nem jutott eszembe, de kell előre emlegetnie azt, amit nem szeretne. Én szívesen megoldom, hogy részt kelljen rajta vennie. Ha ő ok nélkül megveretett, én ok nélkül megadom a kegyelemdöfést is eme mondattal:- Ön lesz az est valódi csillaga. Minden tekintet rá fog szegeződni s talán még a csodás éjszakai növények is elbújhatnak, olyannyira nem vetül rájuk egyetlen tekintet sem, ha Hercegem megjelenik.
Ahogy elveszi a tollat, felmorranok. Nem hoztam ám másikat! Tehetetlenül nézem, hogy nekiáll rajzolgatni, de a fontos dolgokat nem írhatom le. Karba fonom a kezeim mellkasom előtt a papírok letétele után s csak figyelek arra, amit magyaráz. Az ötletei nagy része jó, de azért az én ízlésemnek kicsit kötött. Ám így is célom mindent megjegyezni, hogy utólag ne fájjon miatta a fejem. Még jó, hogy ebben jó vagyok. persze szóról szóra visszamondanom nem menne, de azt hiszem, hogy a lényeget át tudom adni, ha úgy kell. Míg elcsendesedik, finoman megbököm a kertész felkarját, majd odasúgom neki a kérésem.
– Ha nem nagy probléma, arra a térképre igényt tartanék.
Ő készségesen bólint s a szemében látom, hogy jól szórakozik azon, mit tudunk mi ketten leművelni. Mikor egy újabb X kerül fel, kíváncsian szemlélem s igyekszem belőni, merre lehet a valóságban.
– Ha még szánna ránk egy kis időt, összeírhatná, hogy előre láthatólag mely nemzetek szülöttei közül jönnek még vendégként az estélyre s esetlegesen néhány ötletet a büféhez is szívesen fogadnék az önök tradícionális konyhája kapcsán. Egyébként az ötletei rengeteget segítenek, így hálás vagyok értük. Ugye nem nagy teher, hogy ennyire önre támaszkodok? -egy kedves mosolyt villantok felé, hogy ne tűnjek egy telhetetlen, faragatlan tuskónak. Valóban jól jön jelenleg a segítség s amiket mondott felhasználhatóak. Egyszer csak ötletem támad s a térképet magamhoz húzva mutogatni kezdek a különböző pontjaira, melyek szintén hasznosak, ám nem kerültek közvetlenül színtérré.
– Na és mit szólnának, ha lenne egy kincskereső verseny? Különböző térképeket lehetne alkotni, néhány fős csapatokba kerülhetnének a résztvevők s úgy kellene bizonyos tárgyakat meglelniük a kertben. Nem a gyorsaság számítana, csak a részvétel. Aki pedig mindent megszerez, valami jelképes ajándékban részesül. Még pontosan nem tudom, hogy mit, de így lenne értelme az apróságoknak s esetleg a hangulatot is fokozná ez a keresgélés. Csak arra kell figyelni, hogy ha valakik láthatóan képtelenek a csapatmunkára -mint Nero és Marcus- ők ne kerülhessenek egy csapatba. Akkor hamar elveszne a kellemes hangulat.
A kedves segítségem miután ezt megbeszéltük, elkezd mesélni arról a bizonyos jégvirágos dologtól. Ám közben nagyon gyakran sandít a sakkos élményeim elrontója felé. Valami itt nekem bűzlik és nem szó szerint. Bár meg kell hagyni, egyes virágok illata roppant tömény, mi az orromnak szinte édes kálvária. Igyekszem nem arra figyelni s inkább hagyni, hogy a gondolataim középpontjában a kertész kisasszony legyen, kinek sajnos eddig elfelejtettem megkérdezni a nevét. Mikor mondandója végén jár megtudakolom.
– Esetleg elárulná a nevét, kedvesem?
– Rose vagyok, uram.
– Mily találó. Az egyik legszebb név véleményem szerint. Viszont mélységesen sajnálom, hogy elraboltuk így az idejét ezekről a csodás növényekről. Szép munkát végez velük. Esetleg lehetek oly tolakodó, hogy megkérjem, ha még a fogadás kapcsán szükségem lenne a tudására, akkor segítsen ki? Nagyon hálás lennék érte. A virágok sajnálatos módon nem a szakterületeim, azonban arról a jégcsodáról is olyan szépeket mondott. Bizonyosan más érdekességeket is hallhatok öntől. -egy kézcsókkal köszönöm meg a kedvességét. Egy kissé talán megilletődött a gesztuson, hisz a vendégek nem így szoktak köszönetet mondani a szolgálóknak, de szerencsére hamar túlteszi magát rajta s megígéri, hogy bármikor szívesen segít.
Még egyszer megkérem, hogy vezessen el az áradás helyszínére is. Elképzelni nem tudom a jelenlegi látvány alapján, hogy ez mitől lesz különleges néhány nap múlva éjszaka, azonban, ha ők azt mondják, én elhiszem nekik. Mikor végre visszatérek a körútból – mihez végül még más látnivalók is bekerülnek – addigra már kedélyesen társalgunk s nem úgy, ahogyan általánosságban az úrihölgyekkel tettem. Hamarabb megtaláltam vele a közös hangot s hanyagoltam a félreérthető megjegyzéseket is. Emiatt mosolyogva távozik, mit őszintén meg kell vallanom, jó látni. Szerencsére mikor magam maradok, ott találom az arany szemű jómadarat, ahol hagytam s nem próbált meg eltűnni ez idő alatt. Sőt, ha jól látom, még mindig serénykedik valami kapcsán. mögé lopakodva nézek a válla felett át, hogy mégis mit csinál, majd egyenesen a füle mellől szólalok meg.
– Azt hiszem, ott megvolnék. Ha ön is végzett, esetleg lekísérne a konyhába? Már nagyjából tudom, milyen ételeket terveznék az eseményre, így szívesen megvitatnám a főszakáccsal, hogy megoldható-e. Vagy ön szerint ezt jobb lenne rá hagynom? Nem lenne kellemes, ha nem passzolna az összképbe a saját elgondolása miatt a dolog, hisz akkor az az én hanyagságomat tükrözné a résztvevők felé. Szeretném, ha ez rendesen le lenne vezényelve. -miközben beszélek, természetesen teszek pár lépést hátrébb. Kellemetlen lenne, ha egy ököl szakítana félbe.
Megingatom a fejemet erre a válaszra, igazából nem hiszem, hogy rossz úton járnék ahogyan azt sem érdekel a fődíj. Számára biztosan nem azt jelenti, hogy kirúgathatom a palotából és végre nyugodtan élhetem az életemet úgy ahogyan azelőtt tettem megjelent volna. Természetesen az ő személye nem váltja ki ugyan azt a gyűlöletet, mint másoké azonban a többiek képtelenek ilyen játszi könnyedséggel kihozni a béketűrésből. Nekik tenniük kell azért amit ez az alak egész könnyen elég nálam. A szobámmal kapcsolatban természetesen vicceltem. Az viszont elég érdekes milyen jók a megérzései, az én lakrészem tér el a legjobban a többitől. Talán a legegyedibb szoba az egész palotában, szinte mindenki tartja magát az uralkodói színekhez. Mikor visszatértem ide és megkaptam a helyet átalakítottam, elég merészen, ha azt nézzük hátsó ajtót szintén terveztem a lakrészemhez. Kicsit kiráz a hideg a felvetésre, hogy még holtában is engem bámulna. A kijelentésre, a szemkontaktus kerülése nem a kedvencem csak dacosan elfordítom a fejemet, egy fújtatás mellett. Mégis kinek képzeli magát a pszichológusomnak? Nincs erre nekem se szükségem, tudom milyen vagyok azt is mért. Értetlenül néznék rá, ha a bók után nem határolnám el magam. Amúgy se akarok több időt rá fecsérelni, haladjunk. Férfiak nem szoktak egymásnak ilyeneket mondani, a viselkedése is azt tükrözi számomra enyhén ferde hajlamú. A nőkkel szintén flörtöl, ezért nem vagyok benne teljesen bizonyos, talán csak engem akar teljesen az őrületbe kergetni ezekkel a megnyilvánulásokkal.
-Akkor igen, az előbb nem.
Mutatok rá a lényegre. Mondania se kell valószínűleg sejtette Theo éppen hallgatózik ezért csinálta vele ezt. Kész csodának mondható, hogy képes betartani a játékszabályokat és kint maradni. Ezek szerint idomítható a bugris, csak valahogy meg kell vele értetni mit mikor és hogyan szabad. Az ajtó kinyitására azért kicsit megvillan a tekintetem, de továbbra se tervezi megzavarni a ténykedésemet ezért csak jó. A közjáték alatt nem figyeltem annyira mit is tesz a szabó. A vihar elvonultával az zavar a legjobban, hogy nem ütött meg. Marcus az a fajta, aki mindenképpen beléd mar ha teheti, mivel itt és most nem élte ki a haragját azonnal tehát számíthatok arra később valamiféle úton módon bosszút forral ellenem. Elég meggondolatlan tud lenni, így ha bekövetkezik legalább egyértelmű ha már túl vagyok a dolgon. Erra megjegyzése a trónörökösre halványan ismét megmosolyogtat, de ez ismét gyorsan eltűnik az arcomról.
Hallgatva a felvetéseit a fogadásra vonatkozóan egész ötletesnek tartom az elképzelést, addig míg elő nem hozakodik ezzel a bemutató dologgal.
-Gondolom nem lát rá esélyt, hogy ebből a parádézásból kihagyjon?
Költői kérdés, szinte érzem eleve miattam találta ki ezt a részét, arra alapozva ha nem szeretem a kontaktusokat akkor a nagy figyelmet se akarom a magaménak tudni. Mivel Lívia asszony már beleegyezett ezekbe a dolgokba ellenkezni se tudok.
-Akkor ruhapróbák és a felvonuláshoz gyakorlást akar betervezni?
Szent szalamandra, ha kiderül a végérvényben én adom neki az ötletet biztosan sort kell kerítenem a saját fejem szidásába vagy más fenyítési formára. Pedig szentül hiszem én azért az vagyok aki előbb gondolkodik és csak azt követően beszél. Legalább annyi örömöm van, hogy a gesztusommal célt érek, bár az a legyintés kicsit sincs kedvemre. Ezekről még beszélnünk kell. Ahogy a hölgy felvázolja dolgokat valóban már térnék le az ösvényen mikor Erra újfent megakadályoz ebben. Lemondó sóhajjal lépek hozzájuk vissza kezembe véve az irányítást. A nőtől a kert térképére tartok igényt, s körbe pillantva az egyik kerek kőasztalhoz lépek vele. Kérdés nélkül ragadom ki a férfi kezéből az író eszközét.
-Jelenleg… Itt vagyunk. Ez a rész lenne a legjobb az esemény megrendezésére. Ott van a elég fedett üvegház és nyílt tér is. Azon a ponton lehetne belépni a rendezvényre, a ruhatárat itt tudnánk felállítani. A kettő között kicsit hosszú az út, de ha lámpásokkal kivilágítjuk és közben a szebb növényeket akkor kellemes lesz. A bemutatót talán lehetne tartani a nyílt részen. Ha csak álló fogadás nincs gond, amennyiben táncolni akarnak arra az időre le kell állítani.
Végig tárgyilagosan, kicsit tény szerűen közlöm a tervezetet és a térképen jelölöm az említett pontokat. Elgondolkodva kocogtatom meg a kezemen az tollat majd némi keresés után az eddig beszélt helyszíntől nem messze bejelölök még egy helyet.
-A Jégvirág áradása. Telihold lesz, szóval az se gond. Az lehetne a fő látványosság az egésznek, távolabb van így ott lehetne a büfé míg várakoznak magára az áradásra. A növényről a hölgy tart felvilágosítást, így már megfelel vagy továbbra is érezné a hiányomat ha nem lennék itt?
Fordulok a fickóhoz kérdő hangsúllyal. A kertész lány nevetgél kicsit mert pontosan tudja nálam jobban talán senki nem ismeri azt az első ránézésre egyszerűnek látszó bokrot. Hiszen eleve az én érdemem, amiért a birtokunkban van. A sötét kék szív alakú leveleiről és zöldes kristály szerű terméséről ismert bokor a telihold fényénél képes egy bizonyos kristályvirágot növeszteni. Bogyóinak levéből három cseppet kell csepegtetni a tövébe és várni. Körülbelül hat méter sugarú körben kékes színű, csillogó virágok teremnek ezek hatására. A lugasok irányába szándékosan nem terveztem semmit, noha azok szintén nagyon látványosak. Két jó okom van erre, azokat a helyeket szeretem magamnak megtartani és abból az irányból könnyen vissza lehet jutni a palotába egészen észrevétlenül.
Csettintek egyet a nyelvemmel, ahogy megingatom a fejem. Ahogy látom, megint igazam lett. Nem százas a kis tacsi, avagy nem pontosan, amilyennek első ránézésre bárki gondolná. Tehát kínzómester, milyen érdekes. Azok a vérben forgó szemek eddig nem tűntek hozzá illőnek, most már azonban inkább a az aranyos arcot mondanám nem passzolónak. No, mindegy is. Az információ tudatában sem tervezek máshogyan viselkedni vele. Még a végén rájönne, hogy a főnöke elárulta a kis titkát. Ha meg ezért elkap…. megvan mindenre a megoldásom. Annyira nem izgat, ha egy kicsit fájni fog.
– A-am. -megingatom felemelt mutatóujjam egy játékos mosollyal- Helytelen válasz. Már csak két esélyed van elérni a fődíjat. -mintha olyan lenne. Bár… annál nagyobb fődíjra mi szüksége lenne, mint a titkaim tudatában felkoncoltatni? Nem sok, ha talán semmi. Érzem a felőle áradó gyűlöletet sokak felé, én viszont igen impulzívvá teszem. Ez pedig egészen biztosan böki a csőrét. Kíváncsi lennék, hányszor átkozhatta a nevem azok után, hogy ma megjelentem s csodásan felborítom az egész napi tervezetét. De legyen. Ha rájön, a csokrot megtoldhatom életem unalmas meséjével, mielőtt a fejem véteti, ha annyira akarna még díjat az idő eljövetelekor. Bár nem hinném, hogy akárcsak egy kicsit is érdekelné- Kecsegtető, bár nem hinném, hogy az én holttestem is oda akarnád helyezni. Van egy olyan érzésem, hogy öntudatlan porhüvelyem még üres szemgödrökkel is örökösen bámulna egyenesen rád, hogy az őrületbe kergessen. Láttam ám, hogy nem kedvenced a szemkontaktus. Hidd el, én még úgy is képes lennék megteremteni, hogy nincs mivel. Ilyen csodás szempárba vétek nem belenézni. -ha most látszódna a szemkötővel, akkor kacsintanék.
– Egyébként kikérem magamnak, igenis kopogtam, mikor bevittem az ebédet. -tiltakozok az aljas rágalom ellen.
Míg ő bevonul a dolgozószobájába, addig én visszatérek a saját ideiglenes lakrészemre, hogy hozzak ki tiszta papírt s tollat magamnak. Így az ötleteket fel tudom írni, majd végül összesíteni, hogy mi s hogyan legyen. Az ajtó előtt kivételesen megmaradok, ám nem vagyok hajlandó arra, hogy hagyjam, hogy bezárja közöttünk a rést – azaz kinyitom az ajtót. Hátamat a falnak döntöm s az alkaromra téve a papírt elkezdek rá irkálni olyasmiket, mik már bizonyosak. Figyelmem nem kerüli el, hogy eközben valaki kemény léptekkel halad el mellettem, ám fel sem pillantok. Csakis akkor, mikor bevonul a herceg irodájába s szinte becsapja maga után az ajtót. No, ahogy látom valaki elég ideges. Felvonom a fél szemöldököm s kíváncsian nyitom ki újra az ajtót. Nero áll velem szembe, az úrificsúr a hátát fordítja az ajtónak. Kíváncsian felvonom a szemöldököm, ám nem szólok bele a dologba. Csak hallgatózok úgy, mintha amúgy a saját feladatommal lennék elfoglalva. csak akkor emelem fel újra a tekintetem, mikor az én tisztem kerül szóba. Fejem enyhén oldalra billentem, mintha azt sem tudnám, mi lenne. Mikor épp a körbevezetőm szidja az a koronahercegként emlegetett kétajtós szekrény, akkor válla felett néz hátra egyenesen az irányomba. Egy pillanatra meglepettséget vélek felfedezni az arcán, hogy volt merszem kinyitni az ajtót, mire úgy kezdek neki integetni, akár a morogva elvonuló tacsinak. Az ideges embereket így lehet még jobban felpaprikázni.
– És én még azt hittem, az udvar legpaprikásabb férfitagját szemeltem ki kíséretemnek. -jegyzem meg félhangosan, mikor Marcus elrombol a saját dolgára- Már elnézést a kérdésért, de nem kellene szednie valamit az idegeire? El fogja vinni az agyvérzés, mielőtt esélye lenne a trónra.
Láttam, hogy a bábut direkt nem oda helyezi, ahova én tettem. Meg kell még emiatt küzdenünk, de nem adom fel, hogy beszállhassak a szórakozásba. Mikor végre elindulunk, felvázolom neki, hogy én milyen témára gondoltam az estély kapcsán. Még pedig Terian különböző területeinek viseletei. Az embereim szét fogom küldeni ilyenek beszerzéséért, hisz egy hét alatt nem tudnánk ennyi mindennel elkészülni. Az elején terveim szerint lenne egy rövid bemutató, mi során szinte mindenkinek járhatna így öt perc hírnév, míg a rajta található ruhát bemutatva az eseményen résztvevők csak rá figyelnek. Megjegyzem, hogy ezt már a császárnénak is felvetettem az étkezés során s elfogadta az ötletet. Azonban itt van a probléma, hogy még kellene valami az est közepére is, hogy különlegesebb legyen az egész egy szokványos összejövetelnél, mi miatt rendesen fáj a fejem jelenleg.
Mikor leérünk a kertbe elhallgatok s úgy figyelem, amiket bemutat. Ha akadnak is ötleteim, leírom azokat s csak csendben hallgatom. Hadd adja elő a dolgokat, hátha még megmozgatja a fantáziám s valahogyan képes lennék az egészet a hellyel összekötni. Pláne az éjszakai növények miatt. Valahogyan meg kellene oldani, hogy azok se kerüljenek háttérbe, ha már egyszer közöttük lesz megrendezett a dolog.
Megforgatom a szemem a kétségkívül nekem szánt megjegyzésül szolgáló jelenetre, majd én, az egyszerű szabó nemes egyszerűséggel legyintek rá a császári család egy tagjára. A kertész láthatóan nem tudja hová tenni, hogy ily nyugodt s lekezelő mozdulatot teszek, ám mellé lépve hamar el is terelem a figyelmét a kérdéseimmel. Miközben a sövénylabirintusról tudakozódok látom, hogy a hercegem meglépni tervezne, így utána szólok.
– Azt ígérte, hogy végigkísér. Ne szegje meg a szavát. Úgy érzem ettől magam, mintha le szeretne rázni. Maradjon csak, minél többen vagyunk, annál jobban lehetne megoldani ezt az egészet. S higgye el Hercegem, ha teljesen tisztában van mindennel, jobb benyomást kelthet a vendégek szemében. hallottam, amit Marcus koronaherceg mondott s ha jól értettem, akkor az estélyre is hivatalosak lesznek a kapcsolatai. Mutassa be nekünk is és nekik is csodás szervezőkészségét mégegy alkalommal.
Igyekszem kizárni a külvilágból érkező egyértelmű meglepődött pillantásokat, mi a „Hercegem” kifejezés gyakori használatára érkeznek. Ezt eddig másnak se hagytam, Theo nagy szívfájdalma, ha megkérem ne hívjon így. Lehet pont az lesz a megoldás a dologra, hagyom a dolgot és beletörődők. Az pedig az én fejemnek fog nagyon fájni a tekintélyemnek pedig annál is inkább.
-Akkor tájékoztatásul közlöm, akinek gügyögtél az első számú kínzómester a hadseregnél. Ha szeretnéd este meglátogat és bemutatja a tudományát.
Mondom akkor amikor már az említett nem hallja. Még a végén úgy venné, mint részleges parancsot és megjelenjen az ágya mellett valami kellemetlenül használható eszközzel. Az ilyen oktalan személyek nagy bánatára rendkívül szenvedélyes és találékony a munkáját illetően. Számomra nem is lehetne más a hely bemutatása, gyerekként éreztem utoljára otthonomnak azóta bármelyik kaszárnya közelebb áll a szívemhez ennél a helynél. Az itt élő álnok kígyók megoldották, hogy kellemetlen legyen számomra az élet. Megmutatom hol a könyvtár, a biliárd terem, szalon hol sok és drága ital van, mutatok pár használaton kívüli dolgozószobát, ahol majd tud dolgozni. Merész gondolat volt, hogy beengedem a személyes terembe, ahol bizalmas dokumentumok vannak. Felvonom a szemöldökömet az érdekes mondatokra. Mielőtt bármibe belekezdek, alaposan köre pillantok a hangomat lejjebb veszem és a két méter távolságot szintén lecsökkentem.
-Jelenleg úgy hiszem egy kisstílű csaló vagy ékszertolvaj lehetsz. Talán szeretnél valamit a listához adni szabó?
Nincsenek illúzióm tudom semmit se fog bevallani vagy elismerni teljesen mindegy mi hangzik el. Most jobban szemügyre veszem ezt az alakot, a fenyegetést és a méricskélést leszámítva nem szoktam ránézni az arcára vagy keresni a szemkontaktust. Nincs más ismertető jegy, viszont a szemkötő kicsit elgondolkodtat, vajon valóban szüksége van rá? Esetleg ez is az álcája része? Ha el tud tűnni, akkor majd örömmel megyek a nyomába levadászni. Ha már egyszer apámnak hála Hunter lett a nevem nem Delannoy. Bár valahol talán hálás is lehetnék ezért a tényért. Megforgatom a szemem, arcom kissé ingerültebb vonásokat vesz fel.
-Zárva van. Nem sokkal több titok, mint a dolgozóban és valójában azon emberek hulláit tartom ott akik eddig megfenyegettek. Esetleg túl pimaszak voltak.
A jeleneten nem lepődök meg, noha meg akartam akadályozni ami miatt most a vállát fogva látom hogyan csukja be az ajtót. Úgy eresztem el, mint akibe áramot vezettek és e pillanatban vette észre mit is tett. Hátrálok két lépést a mozdulathoz, hogy ne ismételhessem meg véletlenül se. Alapvetően nem akartam volna firtatni Theo viselkedését, de ha szóba hozta.
-Mindenkivel ilyen, aki bosszantó vagy túl közel van hozzám, azonban önt különösen nem kedveli. Azonban ne nyisson be mindenhova kopogás nélkül.
Az utolsó szó hangsúlyából egyértelmű, hogy a szó ironikus értelemben kell venni, ahogyan arra én is gondolnék. Kicsit örülök neki amiért ennyire felkészületlenül érkezett ide. Ezek szerint annyira alaposan mégse gondolta ki a bosszantásom minden aspektusát. Ha már a lakrészemen sikeresen körbe vezettem akkor a kert igazán nem fog nagyobb bonyodalmat okozni. Beleegyezően biccentek, s intek neki kövessen. A dolgozó szobánál jelzem maradjon kint, bár kevés reményt fűzök a betartására. Az fiókhoz lépek ahonnan a cigaretta tárcámat és egy másik öngyújtót halászok elő.
Pár papírra téved a tekintetem, köztük arra amire a nevét írtam. Jobbnak látom borítékba tenni, amire a „Kutatási anyag” szavakat firkantom. Még pár pillantást vetek az asztalra mikor kopogás nélkül ront be hozzám kedvenc unokatestvérem Marcus. A férfi magasabb tőlem, a haja fekete a szemei viszont egész világos barnás árnyalatúak. Ha valaki azt a kifejezést használja izom agy, általában az ő arca villan fel a fejemben. Nem vagyok én se híján az izomzatnak, de meglátásom szerint túltolta. Fáradt sóhajt hallatok, amiért az illem teljes semmibevételével jött ide. Azonban mielőtt bármibe kezdene előbb a bugrist méri fel.
-Ez a szabó mit keres itt?
Lehunyom a szemem, mély levegő és egyértelműen mesterkélt kedves hangnem.
-Üdvözletem Koronaherceg. Valószínűleg ugyan azt, mit te. A társaságomat.
Bár érzékelhetően szeretne az iménti szemtelenkedésnek vehető szavakért veszekedni mégse teszi. Valahogy az egész jelenetből látszik, nem ez az első sem az utolsó ilyen beszélgetésük. A feszültség tapintható a kettőnk között.
-Mi az a pofátlan felvetés, amit apámnak küldtél? Ide akarsz rángatni mindenkit csak azért mert Te ezzel az alakkal mászkálsz?
Mivel képes a bugris előtt nekem esni, ezek szerint ugyan úgy a szolganéphez sorolja akárcsak az összes többi embert a palotában.
-Anyád kérésére.
Ellenkezek némi éllel a hangomban, mire lüktetni kezd a halántékán egy ér.
-Lényegtelen! Én elvégzem a feladataid, ha neked ment nekem még jobban fog.
Megköszörülöm torkomat ahogy közelebb lép az asztalomhoz.
-Azt párszor bemutattad, eltekintenék ettől. Ami nem megy azt ne erőltesd Marcus, a kudarcaid ezt mutatják és egy diplomáciai konfliktust annak neveznék.
Elérem a várt hatást a kedves rokon kivörösödött arccal lelök pár iratot az asztalomról, majd az ebédből ottmaradt tálca és sakktábla lesz haragjának célpontja. Szanaszét repkednek a dolgok és az öklét rázza felém.
-Ezt még megkeserülöd Hunter, te korcs herceg!
Csörtetve ront ki a szobából, mire én csak a két szemöldököm közötti részt dörzsölöm fáradtan. Az egyik szolgáló félve kopogtat, láthatóan az előbbi hangerő vonzotta ide. Rendbe teszem az iratokat, segítek a tálca és annak törmelékeinek eltüntetésében. Felszedem a sakk készletet és elkezdem visszapakolni az összes bábut oda ahol volt, utoljára hagyva azt mivel Erra szórakozott, ahogyan azt már egyszer most is jelentőségteljesen teszem a bábut oda ahol én hagytam.
-Azt hiszem mehetünk.
Nem kívánom a továbbiakban megmagyarázni a jelenetet, kérdezhet ha nagyon akar, de a válasz talán nem lesz nyílt és őszinte. A kert színpompás és gazdag, ritka növények és sövény labirintusok, különleges melegházak. Az én személyes kedvencem a fűzfák és az a lugas, ahol hintaágyak várják a nyugalomra vágyókat. Jól esne most ott némi idő, ezért ahogy haladunk nem csak a növényekről beszélek vagy az elhelyezkedésükről hanem az éjszakai növényeket is számításba veszem. Hisz arról volt szó, telihold mellett rendezik, viszont ha át tudnám adni másnak az idegenvezető szerepét, valakinek aki többet és jobban magyaráz talán eloldaloghatok. Megpillantom az egyik kert rendező fiatal hölgyet, azokat amúgy kedveli ez a fickó ezért könnyebb a váltás. Odalépek a tőlem pár évvel idősebb nőhöz és halvány mosollyal az arcomon szólítom meg. Valójában nem egészen a kertésznek szól, hanem már most élvezem azt, hogy borsot törhetek reményeim szerint a szabó orra alá.
-Elnézést hölgyem, megkérhetném vezesse körbe és mutassa be részletesen a kertet a vendégünknek?
Azzal odafordulok a bugris felé, amolyan: „Látod? Tudok én kérni!” tekintettel. Kekeckedve a megmutatva a másiknak ez az, amit neked nem adok meg. Remélem, hogy bosszantja a helyzet, viszont ha elfogadja a cserét a nőnek elmondom merre találnak ha végeztek. Legyen némi hasznom az ittlétéből.
Miután visszatértem, egyből kapok néhány olyan kérdést, mire természetesen a lehető legkedvezőbb vállaszt adom. Ilyen helyzetekben jó, ha az ember tudja, hogy hogyan kell kihúznia magát a kellemetlen szituációkból. Hisz nem ott voltam, ahol mondtam, így fejben előre felkészültem az ilyesmi kérdésekre. S milyen jól is tettem! Miután a kérdéseket megválaszoltam, már végre valóban visszatérhetek az étkezéshez is, hogy befejezzem. Így telik el a következő közel fél óra. Mikor pedig mindenki megvan, szállingózni kezd mindenki a maga dolgára. Megint csak az utolsók közt vagyok, kik elhagyják a helyet. Egyrészt feltartanak, másrészt pedig én kapok el néhány mondatra egy-két személyt. A közvélemény eddig a lányok körében úgy érzem, hogy egész kecsegtető. Pedig ők előbb rájöhetnek a turpisságra, végül is velük bizonyosan nem egy szabó dolgozott. Valahol örömmel is tölt el, hogy ilyen könnyen vezetem meg az embereket.
Mikor végre előkerülök, egész díszkíséretet találok magamnak az ajtó mellett. Szélesen elmosolyodva köszöntöm őket, mintha a legjobb viszonyt ápolnám mind a kettejükkel. Kezeim a hátam mögött összekulcsolva kíváncsiskodom várva, hogy a tacsi mégis mit keres itt azon kívül, hogy a gazdája lába nyomát csókolgatja a porban. Hamar fény is derül a dologra. Hát árulkodott a szentem? Ejj, ejj… pedig azt hittem az ilyen őrök jó titoktartók. Bár, nem is igazán gondolnék egy ilyen személyt őrnek, de érezhető, hogy valami vaj az ő füle mögött is van. Jobb lett volna talán róla is egy kicsit tudakozódnom? Ki tudja.
– Tedig olyan aranyos, hogy megérdemelne egy kis babusgatást. -szinte már gügyögöm szerencsétlennek, kit lassan sajnálok is, hogy ennyire nem adom meg neki a tiszteletet. Mármint, az a sajnálat tényleg nagyon lassan jön, még a távolban sem látom. No, mindegy- Ám legyen. Megértettem a feltételeket, Hercegem. -egy játékos mosollyal még egy rövid meghajlást is imitálok, végig egyenesen a szemeibe nézve. Ki fogom használni, hogy beadta a derekát, az már szent. Ahogy hallom, a hátam mögött a kijövő hölgyek meglepettek lehetnek a jelenet láttán s ahogy látom Theo sem éppen értelmesen néz rám. De egyáltalán nem zavar, én csak szórakozok. A távozó fiúnak intek egyet s már azért sem veszem fel a pillantását, hogy érezze a szeretetem. Sőt. Ha lehet még kedvesebb görbülettel tekintek utána.
– Rendben. Vezessen kérem akkor körbe Hercegem. Kíváncsian hallgatom, mit merre találok. -hangom az etikettnek lehető legmegfelelőbben igyekszem kezelni, hisz azért a folyosón mégsem kellene ma már több műsort előadnunk így kettecskén. Ahogy haladunk, figyelem hogy mit mond, ám az fontosabb, ahogy mondja. Minden teljesen tárgyilagos. Sehol egy szép emlék említése, vagy elkalandozás. Olyan érzése van ettől az embernek, mintha valóban nem is itt élne, csak… ide lenne kényszerülve, mint egy hűséges szolgáló. Biztosan csak túlkomplikálom, hisz gyémántokkal a kezében születhetett a nemes fejével. Talán csak a magam dolgait igyekszem a helyzetbe beleültetni. Hisz én is így mutatnám be az árvaházat, ha szükséges lenne bármikor visszatérnem. Persze, gyökerek meg minden, azonban attól még, hogy azon kívül semmi információ nincs a nagyvilágban a létezésemről, igenis máshova húz a szívem, ha igazán választanom kellene egy ,,hazát”.
– Milyen kegyes, még háziőrizetet is kapok. Tudod, ha igazán szükségem van a friss levegőre, anélkül eltűnök, hogy a kis barátod egyáltalán észrevenné, hogy megmozdultam. Ha mondhatjuk úgy, a láthatatlanságban jó vagyok attól még, hogy nem néznéd ki belőlem. -megvonom a vállaim halkan elkuncogva magam- Tehát a folyosó végén található a szobád. Hadititkokkal van tele, hogy így óvod? Pedig kíváncsivá tettél, mennyire lehet más, mint amilyen a többi szoba ezen a folyosón.
Az ajtót résnyire kinyitva belesek a mellettem lévő szobába. Az ajtó előtt egyből a jobbkezet pillantom meg. Felvonom a fél szemöldököm, ahogy visszacsukom rá az ajtót, mintha mi sem történt volna. Remélem egy kicsit azért szemkörnyéken legyintette az ajtógomb nekem hála. Hisz a legörnyedése alapján a kulcslyuknál lehetett a füle.
– Csak én érdemlek ekkora figyelmet, vagy mindig tudni akarja, hogy kivel mit társalogsz? -pillantok érdeklődőbben a körbevezetőmre- Egyébként a mai napra nem sok mindent terveztem. Bár… szívesen vennék egy kis segítséget. Az ebéd során Lívia császárné felvetette, hogy szükség lenne valami féle programra a mulatság során. Azonban bár ötleteim vannak, helyismeretem nem. Így nem venném zokon, ha egy kicsit segítene szegény, feladatokkal elhalmozott szabó fejemen.
Igazi felüdülés számomra a nyugalom, amit a saját közegem nyújt számomra. Az, hogy kihagyom a közös étkezéseke annyira nem meglepő dolog. A legtöbb alkalommal így teszek, ezért az megy ritkaság számba, ha részt veszek ezeken. Mikor már úgy érzem, most több időt nem tudok a sakkban alkalmazott stratégiára fordítani belekezdek a levél megírásába. A szomszédos országok egyikének hadvezérével lett volna találkám a jövő hét folyamán amire nem vihetek magammal egy szabót. Ráadásul, ha belegondolok abba az eshetőségbe, hogy Marcust küldjék helyettem az katasztrofális lenne. Sajnos volt már példa arra, amikor összekeverte az illemszabályokat, kis híján vérig sértett fontos diplomáciai szövetségest. Belegondolva mennyi munkám és törekvésem megy kárba ennek a bugrisnak a megjelenésével már ismét érzem a lüktetést a fülembe. Kinyitom az ablakot, hogy friss levegő mellett tudjam átgondolni mikor tudnám pótolni vagy mikét lenne jó elrendezni ezeket az ügyeket. Mégse mondhatok le minden ilyen fontos találkozót! Át kellene szervezni. Ez nem is lenne rossz, meghívni őket vendégségbe akár arra a hülye fogadásra. Lekötelezhetném őket azzal, hogy állom az utazásaik költségeit, vendéglátás és így a elkerülhető a sértettség. A bajosabb ügyekhez továbbra se tudok személyesen odasietni, hacsak nem valami égető az ügy. Theo hatékony, de nincs kedvem a „vérengző sárkány” becenevet újra hallgatni. Bőven elég volt az a pár hónap. Igaz is! Bármennyire mondta, attól még én nyomoztatni fogok utána. Nagyobb betűkkel írom a nevét egy papírlapra. Alá kisebb betűkkel: Általános nyomozás, szülők, testvérek, lakhely, birtokok, kérdezősködni a kínai piacon, bármi használható. Ezt a lapot félre teszem az asztal szélére, néhány megbízható emberem jó lesz erre a feladatra.
Naptárral a kezemben teljesen átszellemülve rendezem a papírokat és a készítek egy egészen új vázlat tervet arról kit mikor hívhatnék el. Miféle eseményeket szervezhetnék, amik jók lennének. Katonai bemutató, vadászat, lóverseny, a fogadás, esetleg valami történelmi tárlatvezetés is beleférne. A gazdagok között a bugris fel se tűnne. A kopogást alig hallom meg, inkább a hangot odakintről amire reagálok.
-Szabad!
Valóban nem nézek fel az írásból, ami rendkívül összeszedett és a szabóétól eltérően valóban szép írás. Ha egyszer mindent tanítanak akkor ezt is a lehetőségekhez mérten esztétikusra csiszolják az emberen. Bele se gondolok mennyi mindent kellett elsajátítanom. Érzékelem a mozgást a szemem sarkából, de mivel nem akarok kizökkeni a jelenlegi állapotból igyekszem tudomásul se venni. Kicsit sokat piszmog ugyan a szolga, de biztos vagyok abban hamarosan nem zavar a dolgomban. A tálca jellegzetes hangja, ami jelzi letették arra sarkal, hogy a jó modornak megfelelően ismét a cselédhez intézzek pár szót.
-Köszönöm, elmehetsz.
Az ajtó irányába indul a másik további szót nem várva, csak a zár kattanását remélem mi biztosít engem arról végre egyedül lehetek a terveimmel és a gondolataimmal. Sokat javított a hangulatomon a fürdő és az ki tudom küszöbölni a diplomáciai feladataimban esett csorbát. Egyszerűen tökéletesnek kell lennie. Gondolataimból egy összetéveszthetetlenül bosszantó már-már idegesítő hang rángat ki. Azonban mielőtt megbizonyosodhatnék arról valóban az a sunyi fickó volt az ajtó bezárult. Néhány percig némán meredek az ajtóra aztán felállok és kinyitom a folyosón szétnézve. Még éppen megpillantom távolodó alakját, a szemtelen bugris! Minduntalan az idegeimen akar táncolni ezzel kergetve az őrületben. Muszáj lesz kitalálnom ellene valamit keresztül húzva undok számításait. Az ebédem végeztével visszaülök rendezni az iratokat, pár katona jön megbeszélni a két nap múlva esedékes lőgyakorlat részleteit. Engedélyezem a végrehajtó csapat bevetését a dézsmált raktár ügyében és még kicsit rendezgetem az iratokat. Távozásukat követően Theo az ajtómban várakozik rám, jelezve az uralkodói család az ebéd végéhez ér. Biccentek neki így együtt indulunk az étkezőhöz. A kijárat mellett várakozunk és ha az öltözetünk nem árulkodna arról, fontos személyek vagyunk bizonyosan azt hihetné bárki testőrök várják uraikat. Lényegében persze így van. Ha végre méltóztatik a szabó előkerülni akkor megmutathatnám neki a palotában való eligazodást. Ám előtte.
-Mr. Erra, felhívom a figyelmét, hogy Theo tiszt. S mint olyan nem nyúlunk engedély nélkül a fejéhez vagy simogatjuk.
Az árulkodós fél hevesen bólogat és közben morogja az orra alatt: „Úgy van! Bizony”
-Akkor ahogy megbeszéltük Theo, költözz be.
A férfi mosolyogva biccent felém, de mielőtt elmenne olyan pillantást küld a szabó felé, minek hatására mások bizonyosan elhalálozottak volna.
-Jöjjön.
Azzal igyekszem az étkezőtől megmutatni azokat a helyeket, amik most lényegesek az ő számára. Elsősorban azt hogyan jut fel az én lakrészembe. Úgy közben elhaladunk a dolgozó szobám előtt.
-A dolgozó szobámat könnyedén megtalálja már akképpen hiszem, persze ha megkopnának az emlékei keresse a két faragott mént rajra. Azzal nem tévesztheti el.
Igen drága szabókám, beszóltam. Tovább haladva folyamatosan ecsetelem mit és hol talál meg. A szobája az L alakú folyosó legelején van.
-Mellette Theo fog vendégeskedni, hogy szemmel tarthassa. Velünk szemben lévő ajtó, ahol a méreteket vette le. Ha ott jobbra fordul akkor az utolsó szobába ne menjen.
Ennyit bőven elég tudnia ismerve ezt a fazont kitalálná, hogy velem akar aludni. Bőven sok lesz mára.
-Kérdés van, eddig minden világos? Ha gondolja végig mehetünk rajta újra. Esetleg ötlet amivel a délután folyamán szeretné megkeseríteni az életem?
A kérdésbe töményen felelhető a gúny noha komolyan kérdeztem tekintve, hogy nekem nincs ötletem arra mit akarhat még.
Valahogy sejtettem, hogy meg sem akarja hallani, amit mondok. Sőt, szinte már érezni lehetett. Azonban ennyivel még nem lehet megoldani a dolgokat. Ha akarom, nehezen lerázható tudok lenni. Most azonban hagyom, hadd menjen a dolgára. Az a fürdő valóban jólesne, szóval magamban indulok ki a helyiségből. A folyosón azonnal szembe találkozom a tacsival, kiből csak úgy árad felém az ellenszenv. Cuki. Alacsony, morgós pukkancs. Nem is szól hozzám, mintha csak dacolna, amiért a főnöke morcos. Ám legyen, engem ugyan nem zavar. Megindulok utána s miközben követem arra, amerre vezet, kíváncsian figyelem a környezetet. Ahogy azt sejtettem, valóban olyan számomra ez a hatalmas hely, mint valami labirintus. Nem járok minden nap császárok palotáiban, szóval a monumentalitása valahol talán ámulatba ejt. A másik oldalról azonban elhúzom a szám, hogy ilyen puccban élnek ezek születésüktől halálukig, míg másnak töredéke ennyi sem jut egész élete során.
Mikor elérünk a szobámig, akkor elég jelentőségteljesen közli, hogy melyik az. Én csak kuncogva megpaskolom a fejét, egy félvállról odavetett köszönömöt hallatok, majd már egy ajtó zárja el kettőnk közt az utat. Én a szobában, ő a folyosón. Ahogy körbetekintek megállapítom, hogy a szoba tökéletesen passzol az egész hely hangulatához. Itt is a sötét színek dominálnak, minden méregdrága és amiből arra van szükség, a lehető legkényelmesebb. Őszintén szólva nem is tudom, hogy fogok az ágyon aludni, ilyen vastag matraccal. Nem vagyok én hozzászokva az ennyire kipárnázottsághoz. Na mindegy, majd valahogy megoldom.
Nem is foglalkozom ezzel tovább, inkább fogom magam s betelepedek a fürdőbe venni egy jó, forró zuhanyt. Bőröm kellemesen bizsereg a szinte égető hő miatt, mit ráengedek, de pont ezt szeretem. Így az egész kis helyiség vastag páraködben fog úszni, mire végzek.
Nem húzom a kelleténél tovább az időt, hamar kiszállva megtörölközök, majd visszaveszem ugyanazt a ruhát. Nem lett véres, így nincs vele probléma. Azzal sajnos nem számoltam, hogy a nemesek napi többször váltanak ruhát, de már mindegy. Majd valahogyan megoldom azt. Mikor mindent elrendeztem magamon, futólag megigazítom a hajam is s a tükör alsóbb részén végighúzom a tenyerem, hogy ott kitisztítsam a látképet. Így a ruhámat is rendbe tudom szedni, ám az arcomra egy pillantást sem vetek.
Hamarosan újra a kis mitugrász után kell már haladnom, ha el akarok jutni a megfelelő helyre, hol már az asztal tele van íncsiklandozó étkekkel s a székeken a család számos tagja foglalt már helyet. Ideje újra elővenni a bájolgó oldalam s úgy eltölteni egy kis időt a császári udvar krémjével. Ám ahogy látom, a kedvenc hercegem nem akaródzik megjelenni. Remélem nem miattam. Még a végén zokon találnám venni a dolgot. Ahogy telik az idő s a szolgálók szorgosan hordják ki az ebéd különböző különlegességeit, egyszer csak meghallom, ahogy a kedvenc trónbitorlómról beszélnek. Mégpedig azt, hogy a dolgozószobájában tervezi elkölteni az étkét, így valaki vigye neki oda. Eme dolog hallatán ötletem támad s magamhoz hívom az egyiküket. Csak pár szót súgok a fülébe, mint parancsot, majd engedelmes bólintással hagyja el a helyszínt. Én még pár percig beszélgetek, majd elnézést kérve felkelek s megígérem, hogy sietek vissza amint tudok, ám rá kell néznem az embereimre, hogy előkészültek-e a mihamarabbi kezdésre. Ez a kimentés tökéletes ahhoz, hogy a hölgyek szeme felcsillanjon, a férfiak pedig minden érdeklődésüket elveszítsék a merre létem kapcsán.
Ahogy kimegyek, egyből megtalálom azt a szolgálót, akivel beszéltem. Kezében egy tálca, megpakolva különböző étkekkel. Átveszem az ezüsttálcát s egy köszönömöt azért mondok neki egy lágy mosollyal. Nem tudja az ötletem mire vélni, azonban csak engedelmesen fejet hajt, majd megmutatja, merre kell mennem. Hamar el is érek egy ismerős ajtóhoz. Újra megköszönöm a segítséget s egy kis fejintés után bekopog a szolgáló s közli zárt ajtón át, hogy megjött az ebéd. A férfi bizonyosan kiszól, hogy behozhatja, ám mikor az ajtó nyílik, én lépek be. Fel sem pillant az iratok közül, így teljes nyugalommal sétálhatok oda a kisasztalhoz. Ahogy látom, már folytatódott a játék, ám így is látni, hogy mi változott s hamar megpillantok egy újabb jó lépést. Rizikós, azonban a siker garantált, ha az ember úgy folytatja, ahogy a lépést kezdtem. Teljes előre nyomulással.
A tábla mellé kerül a tálca is, majd visszasétálok az ajtóhoz. Ám nem hagyhatom ki, hogy valahogy ne tudassam, hogy itt jártam.
– Jó étvágyat, magányos hercegem. -azzal, mire felkapná a fejét, már kinn is vagyok, az ajtót becsuktam s sétálunk is vissza a kedves segítőmmel a többi családtaghoz, hogy folytathassam a félbehagyott desszertem.
Élvezze ki a győzelmét, én azt élveztem amikor megadtam neki ami járt. Amikor látom, hogy bizony neki is kell valami mert vérzik az orra gúnyos mosolyra húzom a számat. Szerencsére már nem húzza tovább az időt és így gyorsan megvagyunk. Azért hagytam mert már lényegében mindegy volt, ha egyszer az átkozott nadrág lecsúszott. Alapvetően magamnak akartam lemérni a dolgot, valamelyik paraván mögött, erre meg ennyire gyalázatos dolgokat csinál. Mire a semmirekellő észbe kaphatna már az utolsó simításokat végzem magamon, hogy minden úgy nézzen ki mint előtte. Egyedül a hajam marad úgy ahogyan ez az alak kötötte fel, kétlem meg tudnám csinálni ezért hagyom. A vérzés csillapodásával már fordítom el a zárban a kulcsot és szó nélkül lépek a folyosóra. Ahogyan azt sejtettem, Theo nem ment nélkülem messzire. Látva mennyire feldúlt vagyok vet felém egy kérdő pillantást, de legyintek. Hagyjuk. Sem szóba állni nem fogok ezzel a pojácával se ránézni. Hallom, hogy valahol mögöttem a képtelenségeit ecseteli, de eszem ágában nincs kötélnek állni. Odamorgom Theonak, hogy mutassa meg a bugrisnak a szobát én addig a saját szobámba megyek. Ahogy arra már rájöttem, az eredeti tervektől eltérően most hideg zuhanyt veszek hátha segít megbékíteni a lelkemet. Tisztem nem csak megmutatja a bugrisnak a lakhelyét, de őrt áll az ajtajánál. Ha végez se tud csatangolni és Theo lekísérheti az étkezőbe.
Ismét ruhát váltok, most a szokásos viseletemben vagyok a fürdést követően. Fehér ing, fekete szövetnadrág, fekete tiszti kabát, rajta a rangjelzésemmel arany gombokkal. Derekamon kard, piros és sárga színű dísz szövet ami felett könnyű páncél. Talán kicsit drasztikusnak hat, de ettől még számomra így kényelmes, bármikor harcba tudok bocsátkozni ha a helyzet úgy kívánja. A dolgozó szobámba megyek, meghagyom bizalmasomnak, hogy kéresse fel az ebédemet ide s ő szintén kerítsen magának valamit. Csak egy órára ne kelljen azt az ostoba tenyérbemászó képét látnom. További iratokat rendezek át, előkeresem a határidő naplómat amiben a találkozóim vannak felsorolva. Ennek megfelelően levélírásba fogok kezdeni az étkezés után, ennek megfelelően előkészítem a szükséges dolgokat. Míg az ételt várom lépek párat a sakktáblán, már csak azért is, hogy a felállás közel se legyen olyan jó ahhoz a lépéshez. Nem volt rossz lépés, de nem akarom az orrára kötni.