Wartalmore katonai országának fővárosa Paratalna Ethena, mi a szigor ellenére különleges ékessége a tartománynak. Itt él az uralkodó és családja, közel vannak a katonai egységek és rendkívül élénk a kereskedelme. Főleg mert a városban javarészt kovácsok, kereskedők, mesteremberek alkotják, még az ékszerészek sem ritkák. Az utcákon gyakran látni mutatványosokat és táncosokat, kiknek zenéjétől úgy kell életre a város, mint egy dobogó szív. Ebbe a kavalkádba vegyülnek még a turisták mellett a város jórészt képező tisztek és katonák.
A metropolisnak sok látványossága van, minek hála a fogadókból és csehókból sincs hiány. Dicső harcosok csarnoka, Fortuna Ridere a játékbarlang, mely a nevéhez hűen mosolygó hölgyekkel és forgandó szerencsével. Vesta Thermae pedig a sokak által kedvelt nyilvános fürdő, mely hatalmas területű, külön férfi és női részleggel. Felüdülés a megfáradt testnek, pontosan ezért külön császári családnak privát térrel. Ahogyan a város is mutatja a Delannoy ház mindig nagy hangsúlyt fektetett a látványra. Erre a legjobb példa a palota mi pompájával árnyékot vet az egész Ethenára. A város magját képező épületcsoport monumentális, domináns színei a vörös és fekete mik jobban kiemelik az felsőbbrendűséget, ami az egész uralkodó osztályból árad. A palota egyetlen külsősök által is látogatható része, a kert mi bármely oázist megszégyeníthetne szépségével.
Elégedetlenül horkantok! Ilyen olcsó válasszal akar takarózni? A természetéből fakadó rosszra kenni mindent és a személy felelősségét figyelmen kívül hagyni a képletben? Balga, ostoba viselkedés semmi több! Abban bizonyos vagyok, hogy találok módot a bajba keverésére azt csak nem szívleli. Az alkohol hiánya például biztosan ilyen dolog.
Sok időm nincs ezen gondolkodni mivel a fekete oroszlán képe teljesen leköt, láthatóan értelmes és hallgat a gazdájára. Ezek szerint eddig többször alkalma nyílt volna megölni mégse tette? Belegondolva, messzire nem jut. Akármennyire hajtogatja a tényt, amit egyértelműen látni lehetett rajta most és a vadászházban is, élete számára értéktelen ettől függetlenül valamennyire ragaszkodik hozzá. Máskülönben eldobta volna.
Mikor már rajtam van a kötés és a ruha, az ing ujjával dörzsölgetni kezdem azon a ponton ahol a nyelvével hozzám ért. Megrázkódok a gondolatra. Különösnek találom, hogy már több dologhoz nem szólt hozzá egyáltalán ezért az arcát kezdem fürkészni miközben a fenve vaddal mondhatni táncot járunk. Megtartva a két méter távolságot kerülgetjük egymást s rendre utamat állja. Bámul azzal az átható tekintettel mi a gondolataim kifürkészését hivatott véghez vinné, s bár tudom csak falakba ütközik számomra zavaró. Nem tudok mit kezdeni ezzel a kék írisszel és a benne látott érzelmekkel. Ki akarom zárni az életemből, eltávolítani a közelemből. Be kell mocskolnom a hírét vagy bajba sodorni, a parti erre egészen jó alkalom lehet, másnap pedig lebuktatják. Elégedetlenül fújtatok és elmorgom az „átkozott” szót félhangosan. Nem akarok okot adni neki arra, hogy azt ecsetelje szegényes a szókincsem. Cseppet se értek vele egyet! Választékosan fogalmazok, ha arról van szó az olyan szavak méltatlanok lennének hozzám.
-Aranyos? Talán. Szép? Nem, fenséges. Azonban kicsit se emlékeztet egy macskára.
Arról nem kell tudnia a szabónak, hogy valóban nagyon kedvelem a macskaféléket s alapvetően jó viszonyt ápolok velük. Sőt, nagyon szívesen megérinteném ezt az oroszlánt, de tartok tőle az karvesztéssel járna. Kezdem úgy érezni magamat akár egy sarokba szorított vadállat, toporgok és türelmetlenül ide oda kapom a szemem keresve azt mivel tudnám elterelni a jószág figyelmét míg kimenekülök. Segítségért kiáltozni nem fogok, az továbbra sem lenne jellemző rám egy ilyen esetben. Amikor méltóztatik rendbe szedni magát a bugris valahogy érezhetően megkönnyebbülök és kicsit lazább lesz a tartásom, ahogy a kesztyű a kezére kerül. Nem érhet hozzám. Ez a tudat, némiképp jobb hangulatot eredményez nálam. Szememet továbbiakban a nagymacskán pihentetem s csak olykor villantom a férfi felé, megbizonyosodva róla, mindkettő elég távol van tőlem. Néhány értetlenkedő pillantás után rendezem az arcvonásaimat, átlagos viselkedést erőltetve. Valahogy a kijelentésétől, hogy „kettesben vagyunk” enyhén kiver a víz.
-Ahogy néztem, leharcolt. Jobb esetben a hetven százalékát tudja visszaszerezni, a dolgozó szobámban van. Jelölje ki az emberét, adok mellé két katonát és két nap múlva már itt a pénze.
Válaszolom száraz hűvösebb hangnemben, mibe még belekeverednek a zavar apró ottmaradt színei.
-Akivel a ruhát küldeti utánam, hisz egyértelműen javításra szorul bőven megteszi. Utasítaná a „cicáját” hogy engedjen az utamra? Szükségem lenne egy alapos fürdőre.
Az utolsó mondatom folyamatosan halkult, így az se garantált tisztán értette a szavaimat. Pedig határozottan már az utamra mennék, minél távolabb ettől a zavarba ejtő személytől. Nem akarom, hogy hozzám érjen újra.
– Ilyen a természetem. -vonom meg a vállam lazán. Most mégis mi mást lehetne erre mondani? Bocsika, de egyszerűen úgyis könnyebb fej nélkül meghalni, mintha ez a nehezék a nyakamon díszeleg? Vagy hogy jajj, úgysem félek a kínzástól, legalább addig is érzem valóban a fájdalmat? Esetleg kezdjek el könyörögni, hogy ne, csak a húgom hagyja békén s hagyjam neki, hogy így rájöjjön, hogy valóban van olyan, akit féltek? Ugyan kérlek! Egyikkel nagyobb slamasztikába kergetném magam, mint a másikkal. De tényleg.
A bestia elvonja a figyelmét. Ha akarnám, most ledönthetném magamról. Vagy kiszabadulhatnák s az ütési próbálkozásai helyett megmutathatnám, hogyan is kell ezt. Esetleg a megerőszakolós felvetés felállásán fordíthatnék és magam alá gyűrve a magamévá tehetném. még annyi, de annyi féle lehetőség van, hogy a tárház szinte kiüríthetetlen. Azonban egyikre sem visz rá a lélek – már, ha van olyanom. Egyszerűen csak… nézem az arcát. Csodálatot vélek rajt felfedezni az állat iránt. Bezzeg, ha tudná, hogy csak egy haszontalan illúzió! Akkor biztosan nem értékelné kecses mozgását, finom gomolygását, lángba borító tekintetét. Számomra ő a tökéletes vadász megtestesítője. S most, hogy így nézem, érdekes észrevétel fogalmazódik meg bennem. A bestiám szeme… pontosan olyan csodás aranyszínben pompázik, mint a hercegé. Teljesen ugyanaz a szikrázóan élénk árnyalat s még a bennük tükröződő féken tarthatatlan erő is. Magam sem tudom miért, de ha a jéghercegemre pillantok s a szemeit nézem, mindig ez a szó jut róla eszembe: erő. nem tudom miért, vagy hogyan. semmiben sem másabb, mint akikkel találkoztam s sok kidobóhoz képest teljesen satnya is. Mégis az a két csodás írisz ezt sugározza. Hogy nem éri meg vele játszadozni, mert az ember megbánja. Talán pont emiatt teszem, Még az is megeshet.
Mikor elrettentem, a hatás egyszerűen tökéletes. Azonnal elenged, felpattan s szemérmes menekülőre fogja a dolgokat. Szemérmes… tényleg zavarba hoztam? Újra felerősödik bennem az érzés, hogy ez az ember valóban olyan e téren, akár egy csiszolatlan gyémánt. Valami olyasmi, amihez még az emberek romlása nem jutott el teljesen s megőrizte ártatlan valóját a vastag páncélzat alatt, mit magára ölt mindenki az évek során. Vajon az övé milyen vastag lehet? Mármint a védőpáncélja. Átötleti valaki igazán valaha? S engem miért foglalkoztat ez a kérdés? Vagy miért csak nézem ahogyan igyekszik visszavenni magára mindent ahelyett, hogy csodás hangommal s kekec mondandómmal felpaprikázzam ennél is jobban? Nem tudom. képtelen vagyok bármit is mondani, mivel ennél is jobban kihozhatom a sodrából. Bár talán a hallgatásom is elég indok ehhez. Hisz nem válaszoltam neki. Megköszörülöm a torkom s az árnylényemre pillantok. Az azóta is folyamatos mozgásban van s meg sem áll. Végig a herceget pásztázza, mintha arra várna, hogy a legjobb pillanatban vesse rá magát.
– Hát mi lenne? A kedvenc kis cicuskám, semmi több. Aranyos és szép jószág, nemde? -viccelődöm el a dolgot. Direkt mondta, hogy ne kerüljem ki a választ, én mégis megteszem. Nem tudok sem kielégítő, sem jó választ adnia számára. Valódit pedig nem fogok. Ekkor megindul az ajtó felé a szépségem, hisz magamban arra utasítom. Elállja a menekülő útját, ki emiatt kénytelen továbbra is velem egy levegőt szívni.
Felkelek a földről s eligazítom a ruhám. itt-ott kissé elcsúszott a dulakodásunk során. Mikor mindennel megvagyok, visszaveszem magamra a kesztyűket, karjaim pedig várakozóan összefonom magam előtt.
– Szóval… mi legyen a karddal? ha már kettesben vagyunk, jó lenne ezt megbeszélni. Egy emberem akár már ma este el tudja szállítani, hogy több problémánk ne legyen vele. Megtudakolhatom, mennyire borzalmas állapotban van? Csak hogy tudja, hogy roncsként, vagy kincsként adjam majd tovább. Mert az bizony árban sem mindegy. Oly könnyen térek át erre a témára, mintha mi sem történt volna. hangom, mozgásom olyan, mint bármikor s egyetlen kis él sem utal arra, hogy esetleg a lihegése rossz hatással lett volna rám. Pedig rosszal volt. No, nem azért, mert kisErian úgy vélné, hogy fel kell élednie. Inkább amiatt, hogy nem így érzem. Csak az jutott el akkor a tudatomig, hogy milyen kívánatos, a vele járó megszokás viszont elkerült. Mintha a testem is azt érezné, amit tilos: ez az alak valamiért más.
Ez a helyzet nem ismeretlen a számomra, a kézitusa és közelharc gyakorlása közben többször előfordult ilyen. A férfiakkal szemben mindig könnyebb volt. Nem voltak feleséges bonyodalmak, érzelmek vagy kellemetlen helyzetek. Theot leszámítva, de miután vele megbeszéltem a helyzetet azt más szemmel tudtam nézni. Ez a fickó valahogy más, azért mert többször bókokat mondott vagy mert az egész biliárdozás alatt lényegében nyíltan flörtölt esetleg az iménti vetkőztetés végett. Bármelyik vagy mindegyik, de határozottan eltér a megítélése számomra. Végig bennem volt S most is erősen érzem azt a szemérmes érzést, mit csak a zavarba hozott hölgyek tudhatnak magukénak. Csupán remélni tudom, hogy szememben nem látszik ez a zűrzavaros érzelem. Vajon elnyom mindent az ingerület vagy látható rajtam a pír nem egyszerű idegességtől származik? Abba már bele se merek gondolni, hogy ezután csak egyszer lesz lehetőségem lefürdeni, pedig többször szeretnék. Esetleg alkalmam se lehet rá, bosszant. Muszáj, hogy a harag domináljon bennem! Főleg azután, hogy észreveszem ő szintén belepirult a körülmények miatt. Ez az alak? Zavarban? Elkapta a tekintetét? Képzelődöm! Biztosan nem tetszik neki a helyzet és haragos.
-Hogyan lehet ennyire csökönyös, ostoba szamár?
Tényleg hihetetlen a számomra, hogy van akit ennyire képtelen legyek irányítani vagy befolyásolni. Mégis mit gondol ez a fickó magáról? Igazából úgy látom nem hat rá a testi fenyítés, ahogyan a fizikai se. Annak nem örül, hogy az akarata ellen teszek, sakkozni se vagyok hajlandó. Ezek az apróságok édes kevésnek bizonyulnak ahhoz viszonyítva, miket tesz ő velem szemben. A változás viszont bekövetkezik a tekintetében, ismét az üres, érdektelen tekintettel találom magamat szemben mi egy pillanatra elbizonytalanít újfent. Igen, fenyegetem mert azt érzem, ha nem így tenném akkor még jobba fölém kerekedne és a fejemre nőne, mint valami rossz gyerek. Dacos viselkedése felkavaró számomra s még ő érzi sarokba szorítva magát? Mit szólamodjak én, kinek hatalmában lenne megölni pusztán ódzkodok ezektől a drasztikus megoldásoktól. Az emberi életeknek nem kellene ennyire jelentéktelennek lennie az uralkodók számára sem. Haragtól eltorzult arccal szeretnék kifakadni neki, elmondani mennyire ostoba és idegesít, hogy minden cselekedete szinte az őrületbe kerget, de ajakamra forrnak a szavak. Szemem sarkából mozgást vélek felfedezni, ez eltereli a figyelmemet és a gondolataimat egyaránt. A füstből feltűnő fenevad egyszerre káprázatosan szép s veszedelmes. Végigmérjük az állattal a másikat, pedig tudom ezeknél a jószágoknál tilos a szemébe nézni én mégis megteszem. Az bizonyos, hogy a szőke idézte meg, akkor talán mágus? Esetleg más faj szülötte? Mi lehet ő? S bár éppen róla gondolkodom, nem rá figyelek az oroszlánnal nézek farkasszemet. Valamiért az a vicces felvetés bontakozik ki bennem: Mennyire hasonlít a család címerállatára, a Naptűz oroszlánjára. A színek eltérőek. Lazítok a szorításon, de nem engedem el a bugrist, csak a lényre figyelek mikor egy eddig még nem tapasztalt érzéssel találom szembe magam. Mint a villám sújtotta fa, úgy lobban lángra az egész arcom, ég a fülem s a csapás hatására azonnal hátra ugrok tőle. Nyakamhoz kapok, vádló tekintettel figyelve a férfit, némiképp félszegen kerülöm a szemkontaktust. Ismét egy olyan dolog, mitől romlottnak, bemocskoltnak tűnök a saját szememben, átkozom érte rendesen. A harag noha jelen van az érzelmeim közt mi eluralkodik rajtam az a tartózkodó prűdség. Amilyen gyorsan tudok a ruháim után kapok, felrángatom magamra az inget s úgy fordulok, hogy amíg a kötést visszarakom addig a lehető legkevesebbet lásson a felső testemből. Röhejes, de a bugris veszedelmesebbnek látszik a cicájánál.
-Tudhatná, mennyire nem tolerálom! Miféle lény ez itt? Igen, látom fekete oroszlán ne is akarjon ilyen válaszokkal jönni.
Ingerülten akarok beszélni, ám érzékelhető feszültségem alapja nem teljesen a méreg. A kötést láthatóan rutin szerűen helyezem vissza, ugyan olyan feszesen ha nem még erősebben, mint volt. Az se érdekel fáj vagy szorít, menekülni akarok ehhez pedig kellenek a ruhák aztán eltűnök innen. Csak bizalmatlanul méregetem az állatot és a szőke férfit, onnan ahova estem. De mihelyst van rajtam ing felpattanok és a kijárat felé oldalazok, ha azt el nem zárja előlem.
-Mindenkinek van gyenge pontja, még önnek is. Akár az örömlány a kaszinóban.
Vetem oda csak úgy mellékesen, várva a hatást. Bizonyosan van olyan ki még fontosabb, s ha nincs hát az is kárt tehetne még a fejében ha miatta hullanának a kedves ismerősök. Legalábbis erre alapozok.
Akaratosa kicsike, az már biztos. Megtesz mindent azért, hogy ne legyen könnyű egyikünknek sem. Azonban én is célorientált típus vagyok, ha pedig elhatározok valamit, azt elérem. A kabát már így is meg van bontva, maximum jobban össze kell foltozni, mint elsőre gondoltuk. Hadd ne amiatt fogjam vissza magam! Így is egyre jobban nyeregben érzem magam. Védekeznie is kell a támadásai mellett, mivel túlságosan jól védem ki azokat. Egy erős csapást sem tud mérni rám, mitől reményeim szerint forr a levében.
Ahogy arra számítottam, hamarosan átmegy hátrálóba, hogy menekülőutat nyerhessen. Én azonban nem engedek neki ilyen könnyen, megyek utána, akár egy hűséges eb. Ez a kutyus azonban nem a kézbe bújik, hanem valójában éppen bokára megy. Akarom mondani karra jelen esetben. Lényegtelen. A fő az az, hogy így sarokba szorít-… már nem kell. A földre esik, feneke a járólapra koccan. Én pedig kapva kapok az alkalmon s elé térdepelve folytatom a kötés letekerését. Komolyan mondom nehezebb, min t az ingből kibújtatni a kezét. Nagyon nem akarja, míg én pedig nagyon akarom s így egyikünk sem boldogul a másikkal. Azonban hibázok itt. Annyira akarom, hogy sikerüljön, hogy nem figyelek a másik mozdulataira. Pedig neki is van ám egy sunyi oldala, éppen most bizonyítja be. Szabályosan rámveti magát!
Két pillanat, annyi sem kell, hogy a hátam a hideg padlózatnak nyomódjon. Nero herceg pedig felém magasodva fogja le a kezeim, így megállítva a ruhái lekapdosását. Azonban úgy tűnik, hogy kifárasztottam. Magam sem tudom, mióta nézhetem az arcát. Ziháló légzésétől elnyílt ajkait, dühtől kipirult arcát, haragos, arany szemeit… Csodálatosabb, mintha más téren okoznék olyasmit, mitől így lihegne. Pedig szívesen megoldanám, hogy kívánja az érintéseim. Ebben az utálatban azonban van valami különleges. Valami visszafogott félénkség azzal szemben, hogy más érintése beszennyezi. S kinek lehetne mocskosabb a keze, mint nekem? Hát, nem sok embernek, maximum a hóhéroknak. meg a tacsinak. Azonban ez még nem minden. Nem elég, milyen feltűnően nézem, egy szörnyű tény lepi el a tudatom: érzem, hogy ég az arcom. De mégis mitől pirulhattam el? Azok a hitvány vörös rózsák még a legmegbotránkoztatóbb pillanatokban sem képesek már bimbóikat szétfeszíteni, hisz a szemérmességem elvesztettem már jó rég. Akkor most mégis miért? Elkapom a tekintetem, ahogyan veszek egy mély levegőt.
– Nem válaszolsz, akkor magam derítem ki a megoldást. -válaszolok a szinte rám rivallásra. Most meg kellene hunyászkodnom előtte? Ugyan, dehogy. Legjobb esetben elenged, vagy menten meglovagol, mit kétlek. köztes opció a meg akar erőszakolni a pozíciót illetően, ám ezt is kihúzom lévén, mennyire nem szereti az utalásaim. A legrosszabb pedig, ha péppé ver. Mit… nos… én szintén nem bánok. Szóval tegyen, amit akar, nem hajtok fejet. Sőt! Mikor felfedi, hogy tud rólam egyet s mást, pontosan arra van szükségem. Ez az az információ, mi segít visszavennem a kellő álarcomat.
Szemhéjaim lejjebb ereszkednek, így pilláim alól pillantok rá. Egy széles, ám kicsit sem barátságos mosoly mellett nézek egyenesen a szemeibe. Hadd lássa csak meg újra az üres tekintetem, azt az egyet most megengedem.
– Tehát fenyegetőzünk? Ám, legyen. Keress, kutass. Tudd meg az összes kis titkom és próbálj meg elüldözni, vagy megöletni. Bármelyikre is vetemedsz, csak a hűlt helyem találod addigra és megszerzem, amit akarok. Szóval, kihívás elfogadva Hercegem. Uszítsd csak a nyomom után a vérebeid. Lássuk, mire jutnak, találnak-e nemlétező dolgokat. Miket vágsz majd a fejemhez, mik lennének az én féltett kincseim? Hidd el nekem, nem fogsz sikerrel járni. Szerinted ha valaki attól nem retten meg, hogy egy kínzómester fejére támaszkodjon, akkor mégis mije lehet ebben az életben, amit féltene?
Nem tudom visszafogni a bestiát. Gomolygó, hatalmas alakja megjelenik mögöttem a beszéd közben. Ahogyan formálódik, alakul, füstszerű valója egy hatalmas oroszlánná válik. Szemei arany színen izzanak, agyarai hatalmasabbak, mint kellene. Karmai kocognak a kövön s ahogyan körözve megindul körülöttünk, folyamatosan a felém magasodót figyeli. Őt bizonyára lefoglalja a bábjátékom, így egy vigyorral hajolok a nyakához, hogy végigestessem fedetlen bőrén a nyelvem hegyét.
– Tudhatnád, hogy imádok játszadozni~
Nem fogom itt megbeszélni vele, ahol a paraván túloldalán olyan emberek állnak akik képtelen gátat szabni a szószátyár természetüknek. Ha nyugodtabb lenne a környezet akkor esélyesen váltanék vele pár szót a témáról. Noha abban lenne ráció, hogy a nagy felhajtás mellett a belsős segítséggel könnyen ki lehetne juttatni a másolatot mégis ezt inkább négyszemközt akarná megvitatni, s a segítségemmel igazából bármikor feltűnés mentesen akár embereket szöktethetnék. Ha akarnék.
Tisztában vagyok vele, hogy az én hibám az ügy, de nem akartam felhajtást a dolog körül. Látom az értetlenséget és az érdeklődést a tekintetében, amire én nem akarok válaszolni. Megrázom a fejemet, ezzel igyekezve a tudtára adni, nem kap semmiféle felvilágosítást. Amikor jelez, elvehetem a kezemet a szájáról gondolkodás nélkül engedem el hátrálva két lépést. A bugrisok fejével azonban valami baj lehet, amiért képtelenek felfogni néhány egyszerű tényt. Az általa kezdeményezett közeledésre és érintésre ugyan úgy reagálok, ahogyan azt általában teszem. Kiráz a hideg, hátrálnék csak már nincs igazán hova, elütöm a kezét mivel a karomhoz ér. Most a jobbal teszem, nem mozdítva a balt.
-Sehogy! Jól bírom a fájdalmat.
Hazudok a szemrebbenés nélkül a másiknak, ám az nem elégszik meg ezzel a magyarázattal. Az utasításra én is fel akarok szólalni, de a pojáca ezt meghiúsítja. Mire szóhoz juthatnék, addigra a szabók gyöngye már zárja be az ajtót.
-Azonnal fejezze be ezt a komédiát…Hé! Ne!
Ez megtébolyodott! Bárhogy ellenkezek, ez az alak egyszerűen nem lát mást maga előtt csak azt, le akarja rángatni rólam a felsőruházatot. Nem ebben kellene felvonultatnia engem a bemutatón? Szándékosan úgy nehezítem a dolgot, ha nem figyel akkor eltépi rajtam a ruhát. Az egész dulakodásnak a legnagyobb előnye, leesik a fejemről az az ostoba sapka, mit a fejembe nyomott. Egyébként is azt terveztem, hogy valahol ottfelejtem véletlenül. Mivel a szép szó, a kezének folyamos elütése nem segített ezért ha más nem a jobb horog talán észhez téríti. Ráfog a kezemre, mitől hátrálni kezdek. Ilyenkor nagyon kellemetlen a tény, hogy viszolygok az idegenek érintését. Az hagyján az ütéseim így védi ki, az igazsághoz hozzá tartozik úgy érinti a testem több pontját, hogy nincs rajta kesztyű! A dolog annyira zavart keltő a számomra azt se tudom hirtelen mit reagáljak. Egyre jobban kipirulok természetesen az idegtől, amiért ennyire arcátlanul vetkőztet le. Hiába tiltakozok szóval vagy cselekedettel, egyszerűen figyelmen kívül hagyja a válasz lépéseimet mit tettei okoznak. Többször végig siklanak ujjai bőröm felületén, minek hatására láthatóan borsódzik a bőröm. Végül odáig fajul az ügy, hogy a földre esek a nagy ellenkezésbe. Addigra már a kötésemet akarja lehámozni, pedig a másik oldalon az ing rajtam van. Sajnos olyan dologra kell elszánnom magam, amit a gondolat megfogalmazásának pillanatában iszonyodok. Viszont a szükség törvényt bont ezen a szinten, muszáj megfékeznem. Megragadom mindkét karját, s mivel én a földön ültem neki szintén mellém kellett telepedni ha hozzá akart férfin a ruhákhoz és a gézhez így könnyedén le tudom nyomni a padlóra. Ebben a percben hálás vagyok azért mert az ajtó zárva van, ismételten nagyon félreérthető helyzet alakult ki. Négykézláb térdelek felette, mindkét kezét lefogom a csuklójánál fogva, ahogy eldöntöttem egyik lábam a lábai között másik mellette. Fejemet először lehajtom, kicsit szaporább a légzésem, arcom vörös a méregtől és részben a zavartól. Ahogy rá emelem a teintetem, ridegen megvillan a kék szem irányába.
-Mondtam már, hogy ne érjen hozzám!
Sziszegem a fogaim között, képtelenség kiérezni más érzelmet. A feszültség tapintható a levegőben. Azonban a karomon gyengéd simítás szerű érzést érzek, a kötés megadta magát és lustán csúszik lefelé a felkaromról teljesen feltárva a kíváncsi másik személy számára. A bőrön alig látható halovány heg, a tetoválás érintetlen pontosan ugyan olyan mint akkor amikor először látott felső nélkül. Hibátlan. Haragosan csettintek a nyelvemmel s visszafordulok, fojtott hangon szinte az arcába morgom a szavakat.
-Arcátlan viselkedése túl lépet ezzel egy határt, The Trapper. Nem tartozok önnek semmilyen magyarázattal, hagyjon már végre nyugtot nekem. Kimondottan nem rajongok a gyilkosságokért, de ha ezt így folytatja kivételt teszek. Idő, de csak találok valamit, amit félt. Ezért javaslom ne feszegesse ezt a témát.
Kénytelen lesz komolyan venni, mert ez már nem játék. Ha kitudódik a karomnak semmi baja az több fejfájást okozna. Az egyetlen személy aki tisztában van az erőmmel, az anyám ám vele se beszéltem ki ezeket a dolgokat. Minél kevesebb ténnyel van tisztában annál jobb nekem és valahol neki. Ha képes végre értelmesen beszélni és viselkedni.
Egyenesen a szemeibe nézve bólintok neki jelezve, hogy megértetem s nem hozom szóba többet a témát. De tudnom kell nekem is a dolgokat s elég az oldalára nézni a különbségért. A kérdés csak az, hogy a megfelelő helyen vár-e a kis csomag, vagy pedig még jobb húzni az időt? Erre nem kaptam választ. Pedig talán a parti alatt lenne a legkönnyebb a kicsempészés.
Az jelenleg nagyobb problémám viszont, hogy ez a tű nem a barátom és nem akarja azt tenni, amire utasítom. Igen, az ő hibája, teljes mértékig! Pedig én csak olyan mozdulatokat teszek, amiket láttam a hozzá értőktől. Sok más helyzetben valóban hasznosítható így a tudásom, ez azonban messze nem egy ilyen. Folyamatosan félrehúzom, rosszul bökök – legtöbbször a saját ujjamba – és még sorolhatnám. Már nagyon menne bennem fel a pumpa, mikor elrántja a kezét. Egy újabb rossz tett, minek hála pontosan oda bökök, ahova a seb sikeredett a kezén. Már lélekben szinte készülök a rám ordítására, de semmi. Őszinte értetlenséggel meredek rá s már a szám szóra nyitom, hogy megtudakolhassam, mégis az előbb mi történt? Hogy a búbánatban nem nyikkan meg egy alig két napos seb megpiszkálására? Azonban keze a szám elé siklik s befogja s azt sem hagyja, hogy elléphessek. Tekintetem a ,,rossz” kezére siklik, szemöldököm értetlenül vonom össze. Elég erős ahhoz képest, hogy már rég visítania kellene, mint a kismalacoknak.
Álltalában egy ilyen helyzetben minimum azzal díjaznám a cselekvést, hogy megnyalom az illető tenyerét. Pláne, ha tudom, hogy nem szereti. Mondjuk a kesztyű is hátráltató tényező ebben, nem is kicsit. Emiatt meg sem próbálom. A csuklóját lágyan megpaskolva jelzem neki, hogy engedjen el, majd mikor végre megteszi, olyan közel lépek, hogy a suttogásomat tisztán hallja. Ahol a seb lenne, végigsimítok a kezén. Ahogy sejthető volt ezek után, meg sem rezzen annál jobban, mint mikor bármikor máskor tenni.
– Ez mégis hogy van? -értetlenül méregetem, ez azonban még nem elég. Kiszólok, hogy szeretnék a herceggel kettesben maradni s megkérem az egyik segítőmet, hogy kísérje el a nagyságos asszonyt egy másik helyiségbe, ahol egy piros uniformist megmutathat neki hogy megkérdezze, az megfelelőbb lenne-e a nagy eseményre. Szerencsére a kedves ismerősöm könnyedén rájön mi kéne s egyből el is vezeti a nőt hajbókolva. A katonákat is nagy nehezen kiebrudálom, majd magunkra zárom az ajtót. Nem szólok igazán semmit, csak nekiállok levetkőztetni. Ő maga gondolom, hogy nem állna neki a kedvemért, szóval most nem érdekel a tiltakozása. Addig nem nyugszom, míg le nem tudom róla venni a kötést, hogy a megérzésemet beigazolhassam. Nem izgat hogyan és hányszor nyúlok hozzá. Ha szót emel, egyszerűen csak lepisszegem. Ha meg meg akar ütni? Megfogom a kezét, hogy ne akarjon ennyire hozzámérni. Továbbra sincs rajtam kesztyű.
Paraván választ el minket, de tudom a számomra életed adó asszony a közelben van. Sóhajtva gondolok bele vajon kiben leledzik a hiba. Bennem, ki minden szeretetét és törődését terhesnek érzek vagy benne ki képtelen megérteni a magam módján szeretném élni az életem? Ha nem volna folyvást a nyakamban, nem képzelném azt minden lépésemnél, hogy két árnyékot látok akkor talán el tudnám képzelni a normális viszonyt. A vetkőzéssel szerencsére nem akar segíteni, bár ezt is úgy végzem akár a legrosszabb tevékenységet. Feszélyez, hogy ez az alak ruhátlanul lásson, szerencsére én nem veszem észre rajta a testemet mustrálná. Bizonyára, ahogyan azt a kaszinóban beszéltük nincs olyan részem, mi ékelődést váltana ki belőle. A procedúra alatt minden alkalommal mikor így vagy úgy hozzám ér kiráz a hideg. Főleg azt az egy alkalmat mikor a hátamnál ér hozzám, még kesztyűvel is borzasztó rosszul viselem. Alig pár centit elhúzódok felőle, ezektől eltekintve ismételten csak csukott szemmel tűröm, hogy végezze a dolgát. Persze azért ez más mint a méretlevétel ezért többször résnyire nyitott szemmel felé pillantok hátha mozdulni kellene.
-A sajátom jó lesz. A többit máskor.
Remélem ennyiből megérti azt amit mondani szándékozok a számára, hiszen ez nem nyilvános helyen megbeszélendő. Valamikor érte küldetek, remek alkalom lesz számon kérni a sakkfigura eltűnésére vonatkozóan. A legtöbb dolgot hagyom had tegye úgy ahogyan neki tetszik, de mikor ismét a hajam felé nyúl elütöm a kezét, szemeim szinte szikrákat szórnak elégedetlenségemben. Igazán érthetne a szép szóból. Inkább én igazítom a hajam ha annyira akarja, de elégedetlenül megint jön a buta szövegével. Elégedetlenül fújtatok és szúrós tekintetem kereszttűzében hagyom csak számára a dolgot. A morcos arckifejezésem remélhetőleg kellőképpen érzékelteti vele, mennyire nincs ínyemre ez a helyzet. Szerencsére a kesztyűvel már nem akar bohóckodni, bár lehet közrejátszik a tény, megvillan a szemem mikor közeledik. Pontosan ezért nagyobb élvezettel szedem szét ott a részt, ahol a szál nem olyan erős. Elégedetlenségét látva az én elégedettségem nő, noha visszább apad a tényre: úgy dorgál akár egy gyereket. Szóvá tenném a dolgot, mikor áramütésként ér a csuklóm köré fonódó ujjak érintése. Érezheti az enyhe húzást, mi az ellenkezésem első jele s nem tudtam elnyomni. Nagyon nem tetszik, hogy megint közvetlenül ér hozzám, sajnos a kesztyű addig már nem ér. Dühömet se palástolom elég jól, ezért nyilvánvalóan látszódik, a számat összepréselem biztosan ne átkozzam az ostoba képét. Inkább elfordítom felőle az arcom, csak profilból láthat addig az irányába se nézek míg munkálkodni nem kezd. A luk lényegében ott van ahol a lőtt seb, ezért óvatosabban kezel, ez valahol egészen figyelmes. Szóval ilyenre is képes. Úgy vizslatok minden egyes mozdulatot akár a fenevad, ami azt várja a prédája hibát vétsen. Azonban ez a zsákmány tálcán kínálja magát számomra, alig csinál néhány öltést mikor nyilvánvalóvá válik alig tudja mit csinál. Felvonom mindkét szemöldökömet a gyér próbálkozását látva. El akarom venni a kezem, hogy hagyjuk ezt az ostobaságot, előttem ne színleljen. Ebből kifolyólag mindketten rosszul mozdulunk a tű pedig egyenesen a karomba szúródik. Ezzel nincs gond, alapvetően jól bírom a fájdalmat egy ránduláson kívül nem sok árulja el, hogy mi történt. Az viszont bajos lehet, ha ennek hangot ad az állítólagos szabó. Ösztönösen cselekszem, figyelembe se véve a „sérült kar” elméletet ragadom meg jobb kézzel a ruháját ballal pedig a száját fogom be.
-Hallgasson.
Sziszegem felé ingerült hangon. Jelentőségteljesen nézek a szemébe, nem kívánok magyarázatot adni. Ebben a szituációban vitathatatlan tényként tudja kezelni, hogy a karom amit alig pár napja golyó okozta sebbel kezeltek most egészséges. Ha jelét adja annak, képes csendben maradni akkor elveszem a kezemet. Amennyiben valami olyasmit csinálna, mi ugyancsak a kedvem ellen van, biztosan elhúzódom tőle s akkor elengedem a grabancát és a szájáról szintén elkapom a kezemet.
-Ne kezeljen gyermekként, nem vagyok se oktalan se annyira fiatal, mint ön. Én legalább megkomolyodtam.
Vágom azért oda ezt is halkan, hogy a környezetünk ne vegyen észre ebből semmit, de a szavakat ne vegyék ki.
Az ezt követő órák teljesen átlagosan teltek. Semmi említésre méltó nem történt az este folyamán – mondjuk meg is akadályoztam, hogy legyen bármi. Az ajtót ellenőriztem, hogy a kulcs biztosan nem fér-e át alatta, majd miután elfordítottam, a zárban hagytam. Így onnan már nem lephet meg senki, aki nem kívánatos személy s ne akarnám én magam beengedni. Utána az ablakokat is ellenőriztem, majd megoldottam, hogy ha valaki kívülről ki kívánná nyitni, akkor annak be kelljen törnie. Így aztán nem lehet engem gyanúsítani a tettel lévén, hogy a szilánkok akkor befelé hullanának. Természetesen utána átnéztem minden mást is, ahova egy alacsony férfi beférhetne, de nem leltem legnagyobb megnyugvásomra. Máskor annyira nem zavarna a meglepetés támadás, most azonban muszáj óvatosnak lennem. A holnap elkövetkezendő partyn nem szabad hibát vétenem, így pihennem kell. Emiatt tűnhetnek az óvintézkedéseim paranoiának, viszont valójában csak bebiztosítom magam. Ezt mondaná az is, aki fél valamitől, de nem vallaná be, nem? Na, mindegy.
Az éjszakáról többet nem tudok mondani. Reggel már egészen korai pacsirtaként a készülődés kezdetétől jelen vagyok én is a kertben. Mondom, hogy mi hova s hogyan kerüljön, javítok valamit, ha úgy adódik, esetleg javíttatok. Ez egész jól lefoglal s talán egy kicsit ki is kapcsolna, ha nem figyelnék fel valamire. Egy töpörödött törpördög bizony valamit nagyon lábatlankodik. Fél szemem folyamatosan rajta tartom, s miután egy szolgálóval beszélt, majd eltűnt, én is kicsit tudakozódtam szegény szerencsétlentől. Addig nem is engedtem dolgára, míg nem dalolt nekem. mikor pedig megtudom, hogy a mosdók lettek keresve, bólintok s eressztem, hadd menjen. Megvárom, míg az elégedett kis mitugrász előkerül, majd mikor úgy vélem, hogy nem kellek öt percig, meglátogatom a megfelelő illemhelycsoportocskát.
– Hm… -elgondolkozva nézek körbe s magamra zárom az ajtót. Innen senki se ki se be, míg meg nem találom, amit keresek- Vajon hova rejtenék valamit, amire szükségem lehet? Mert bizonyosan tett valamit ide, hogy ilyen jó hangulata lett. -elgondolkozva járok körbe. Rejtett nyílásokat keresek a falon s olyan helyekre pillantok be, amiket és magam nyilvánvalónak vélnék, hogyha valamit el akarnék dugni.
Beletelik egy kis időbe ugyan, de végül meglelem. A kézmosók alatt helyezkednek el kis szekrények, mikben a kis törülközők egymásra hajtogatva pihennek. Egy ilyen szekrény tetejéhez ragasztva lelek egy zacskót, mit miután levettem, kíváncsian bontok ki. Szíj, steril tű, fecskendő és lám csak! Egy kis fiola, amin nincsen semmilyen címke. Esélyes, hogy ezt szerezte az első találkozásunk során a Dokitól. Meg kell hagyjam, ha valaki puccos drogokat akar, akkor tényleg tőle érdemes kérni. Viszont ez túl orvosinak néz ki ahhoz, hogy vicces lötyi legyen. A fény felé tartva billegetem a kis üvegcsét s egy pillanatig késztetést érzek, hogy kitoljak a kis aranyossal. Ha véletlenül eltörne… nem is! Ha véletlenül tényleg drog lenne és elhasználná valakit… hm… nem. Nem játszunk ezzel. Nem vagyok hajlandó mégegy olyan hosszú szenvedésre a leszokós baromsággal. Morogva helyezek vissza mindent a helyére s inkább elhagyom a helyiséget. Csak annyival jutottam előrébb ezzel a kis kutakodással, hogy holnap le akarjak menni a piacra meglátogatni öreg barátomat. Cseverészhetnénk egy kicsit.
Egész jól haladtak a munkával, míg én magánakcióztam, így inkább a maradékot már ráhagyom a többiekre. Nekem a ruhapróbákat is figyelnem kell és kiokítania rögtönzött modelljeimet, hogy mit s hogyan kell majd tenni. No meg mikor. Nehogy egymást felrúgva akarjanak a tubicáim szerepelni. Ez is egész jól halad, a legtöbben könnyedén értik a feladatukat. Már ennek is a végén járok, mikor betoppan a jégherceg. Igaz, hogy a szemei színe szinte perzselő, de mindig oly fagyos aurája van, hogy szerintem passzolna rá ez a megnevezés is. Pláne, mikor fehér ruhát adok rá. Persze, arany s vörös díszítés is bőséggel megjelenik, no meg a nadrág fekete, de akkor is nagyrészt hideg, rikító fehér színben pompázik a kreol bőr. Nem sokszor érek hozzá, pláne, mivel utasít erre s mások is ott vannak. A sapkát azonban én helyezem a fejére, mihez a haját el kell igazítanom s a bundát is egy kicsit megigazítom, hogy tökéletesen álljon a vállán. A végén egy pár fehér kesztyűt is átnyújtok ehhez a számára, hogy az összhatás tökéletes legyen.
– Szüksége lesz másik kardra, vagy az öné passzol az összképhez? -a kérdés mögötti tartalmat csak ő érti. Arra akarok ezzel utalni, hogy a hamisat eltűntessem-e a színről azzal az emberemmel.
Eleinte fel sem tűnik, mennyire birizgál valamit a kezénél. Csak akkor jövök rá, hogy szálat bont, mikor már ott tátong a lyuk. Kellemetlenül ciccegve ingatom a fejem, ám mikor rám parancsol, engedelmes fejhajtással hajolok meg egy kissé.
– Ahogy kívánja felség. De ha kérhetem, akkor a party során ne játsszon azzal, hogy a cérnákat bontogatja. -mormolom kelletlenebbül, de nincs mit tenni, levéve akesztíűim előkeresek tűt s cérnát. Befűzöm nagy nehezen azt a mihasznát, gombot kötök a végére, majd a csuklójánál fogva magamhoz húzom óvatosan a balját. Tudom, hogy a sérült keze, így nem rángatom, hanem finom vagyok. Úgy igazítom, hogy rálássak a hasításra, majd elkezdem összevarrni. Lehetőség szerint leviszem majd később egy rendes szabónak, most viszont egy szörnyű öltéssorozattal jobb lesz összefércelnem. Jah, nem mondtam még? Nem tudok varrni.
Némi elégedettséggel tölt el, hogy sikerült zavart keltenem a tervezgetésében, de tőle eltekintve az emberek többsége pontosan úgy viselkedik, ahogyan azt várom. Kiszámíthatóak. Meglehet pont ennek hiánya okozza azt a különös tényt, miért annyira zavaró a szabó számomra. Elmosolyodok halványan mikor meghallom a megjegyzését, azonban van valami sötét és gunyoros ebben a gesztusban. Egyértelműen nem az a fajta mit a vadászházban vagy más alkalmakkor. A fogatban ülve örülök, hogy itt nem igyekszik maga zavarkeltő helyzetet produkálni. Legalább a vereséget részben jól tűri.
-Majd. A jövő héten.
Kurta válasz, semmi konkrétummal főleg ha elég jó híreket kapok a piszkos ügyleteiről úgy penderítettem ki a palotából a lába nem éri a földet. Természetesen, nem én! Csak a megfelelő emberek értesülnek ezekről az ügyekről. Miként válhatna az én bűnömmé az ő sara? Abban sincs semmi új, ha az uralkodó családok utána néznek a vendégeiknek. Az út további részében figyelmet és szót nem pazarolok a férfira. Azt tartom szem előtt, végre a saját szobámban legyek és fürdőt vehessek. Sokszor. Előtte persze egy nagyobb vita kerekedik anyám és köztem. Parancsnokomat kénytelen vagyok ugyancsak rendre utasítani, mindenki fogja fel: Nem vagyok halott vagy gyámoltalan. A vacsorát a dolgozóba kéretem és amíg arra várok párszor a sakktábla felé pillantok. Végül erőt veszek magamon és felpakolom a táblát, helyesebben fogalmazva tenném. Hiányosságot vélek felfedezni, mire felötlik bennem a kép a bugris leverte a bábuk egy részét. Hanyag és gondatlan mód nem szedte össze? Keresgélni kezdem a földön, asztal, szekrény alatt, sarokban. Sehol semmi. Minden patika tiszta, tehát a szolgák visszatették volna ha észreveszik a dolgot. Komolyan annyira gyerekes lenne, hogy eltegye zsebre? A sakkban az a kifejezés, hogy sakkmatt egyesek szerint azt jelenti, hogy átveszi az uralmat a másik királya felett. Mondhatni, a király a tiéd, azonban ezt nem így kell elérni. Fújtatok mérgelődve miközben beletúrok a hajamba és fél másodperc gondolkodás követően otthagyok mindent ahova raktam. Biztosan lesz még oly alkalom amikor a szőke meglátogat így módomban áll számon kérni rajta az ügyet. Mindegy, a vacsorát követően teljesen visszavonulok a szobám rejtekébe, igaz egy kellemetlen jelenet zajlik az ajtóm előtt. Octavia erősködik, hogy látni akar, a kategorikus nem figyelmen kívül hagyása után hajlandó vagyok elő jönni. Némi orrvérzés, tíz perc beszélgetés követően mikor biztosítom az áradást együtt nézzük holnap hajlandó végre elszakadni tőlem. Sokszor terhes a buzgalma, koránt sem hasznos a terveimre s ügyeimre nézve így aztán még erősebb bennem a késztetés a kerülését illetően. Szerencsémre, ezen incidenst követően már zavartalanul telik az estém. Az erkélyemen szívom el a napi utolsó cigarettámat miként az mindig teszem. Jelenleg nem csupán azért sürögnek annyian a kertben mert azt parancsoltam, hanem a készülődés első fele megkezdődött. Elégedetlenül gondolok bele abba milyen lesz holnap felajánlani Antarest a kincsvadászat nyereményeként. Noha anyám agyvérzése talán megérheti, ha némi szerencsém van akkor pedig olyan kapja ki méltó rá. Korlátnak támaszkodva előbb a mélybe pillantok, de tekintetem sokkal jobban vágyik az égre. Felhős az éj így alig látni a csillagokat. Senki nincs ki láthatna, így megengedek magamnak egy szomorú pillanatot a legszebb látvány elmulasztásáért. Remélem a holnapot.
Ami mindig jő. A nap első sugarai kedvesen járták végig a palota zegzugait. A partira készülődő szolgák úgy sürögnek forognak akár a felhúzott búgó csigák. Egymást keresztezte vagy a másiknak ütközve a kertben, az ösvényeken és az üvegházakban a konyhából pedig folyvást hallani a kiabálást. Leginkább a főszakács idegeit borzolják a kukták. Ebben a kaotikus rendszerben a legnagyobb rendszertelenséget az alacsony alak jelenti. Világos haj, barnás bőr és vér szín szemek.
Kicsi Theo. A fiatal férfi viselkedése olyan ember látszatát kelti, aki nagyon keres valamit. Bokrok közé les, az asztalok alatt nézelődik, a kiállítási szobrokat járja körbe. Még az egyetlen jégszobor helyét is mustrálja lehetséges rejteknek. Az elégedetlenség viszont nem tűnik el az arcáról. Némi idő elteltével a pincérek egyikétől megtudja az esemény alatt mely illemhelyek lesznek használatosak. El is tűnik abba az irányba hol a legtávolabbi található, hogy mikor újra előkerül a boldogságtól szökellő zergére emlékeztessen. Arra kevesebben fognak járni, nem olyan szembetűnő, könnyen elosonhat bárki arra. Ezek az építmények megjegyzem nagyon díszesek, több személy tudja végezni ügyes bajos dolgait. Ha az ember nem lenne tisztában vele hol van, azt hinné a belső berendezés alapján egy impozáns építmény mosdójában van. A nagy falitükrök alatt kézmosó, mit szekrények tartanak. Ezek alá rejtette a szíjt, a tűt, a szérumot a környék legalacsonyabb parancsnoka. Erről persze részletes tájékoztatást óhajt nyújtani hadvezérének ki nem tud sokat kezdeni a szabadidejével.
Magamtól ébredve ráeszmélek nincs mit igazán csináljak. Legkorábban a jövő hét vége felé fogják engedni, hogy visszatérjek a rutinomhoz részben. Mégis a tehetetlen fadarabként fekvés nem tesz boldogabbá, kialudtam magamat és szeretnék hasznos lenni. Jobb híján az esti csutakolást követően, a mennyiséget tekintve másnak aligha lehetne nevezni, újfent alaposan lefürdök. A hajamat ugyancsak többször átmosom. Holott tudom, ma pontosan az az ember adja rám a ruhát ki miatt ennyire bőszen tisztálkodom. A reggelin részt veszek, a feltűnés mentesség jegyében, s mikor a dolgozó szobába vonulok az egyik cseléd visszaszolgáltatja számomra a kardomat. Ez felettébb vérlázító és megalázó a maga nemében. Arról szót se ejtek milyen állapotban van az egész, kendőt veszek amivel ráfogok a fegyverre. Szerencsére van itt egy rejtek, ott jó helyen lesz míg el nem küldetem eladni a bugris emberével. Igaz is! Theo végre befut az első információkat tartalmazó dossziéval, mit gondosan átolvasok az utolsó betűig többször. Haszontalan az egész. További nyomozásra buzdítom az embereket, a The Trapper névvel más országokban. Mit kezdjek azzal, hogy ékszerekre specializálódott? Mindazonáltal, akkor mi van a szabó mesterségével? Ezt jobb lesz tesztelni alkalmas időpontban. Parancsnokom beszámol azon hírekről mi fontosak, azzal dolgára bocsátom, hisz a katonaság a partin megjelenő hatalmasok miatt nem nyugodhat. S én? Nagy tehetetlenségemet érezve jobb híján a díjjal foglalkozok, a lovardában lebeszélem a legapróbb részleteket. A nyerget, a ló állapotát, s mindent mi szóba jöhetne. Az idő viszont az ellenségem, más úton járok a kertbe. Előtte a konyhából szerzek némi ennivalót és innivalót. Arra kószálok ahol kevesen jönnek-mennek a lugasok felé igyekezve hol a mai nap első cigarettáját tervezem elszívni békés félmagányomban. A helyzet az, ezen a részen alkalom adtán macskák járkálnak. Közel van a külső részhez ezért járnak át. Mi már régi cimborák vagyunk ezért nyávogva dörgölőznek a lábamnak. Engedek a kísértésnek, behúzódva egy rejtettebb részre az egyik cirmossal az ölembe ütöm el az időt, no nem mintha a többek nem rajonganának körbe. Olybá tűnik az idő elszalad velem, ezért sietve igyekszem vissza a kastélyba. Az ebéden nem vettem részt, a nap nagy részében a pontos helyzetem ismeretlen volt így dühös pillantásokat érdemlek szülőanyámtól. Ügyet se vetek rá, majd a partin eszek… oh valóban. Csak édesség lesz javarészt tálalva. Azt hiszem beszédem lesz valamelyik szakáccsal a dolgot illetően. Mégse ehetem tele magamat krémes sütemények garmadájával! Elérve a szabó számára kialakított részt érzem a felé áradó haragot. Lemondanék erről a magamutogató szerepről. Mikor végre a paraván mögé vonulunk ott ismételten jön a vetkőzés. Határozottan jelzem felé, megoldom egyedül. A fehér egyenruhára emlékeztető viselet nem hinném meghaladja a képességeimet. Bal kezemen továbbra is ott a kötés, de azért én igyekszem hárítani a közeledését. Viszont ha már itt tartunk, babrálni kezdek a ruhával a bal kezem felől. Gyengébb szálat találtam, amire ráhúzva lukat tudtam csinálni. Alig nagyobb két ujjnyinál, de azért be kell varrni.
-Szabó, javítsd ki.
Bökök fejemmel az általam kreált probléma felé. Minden rendelkezésére áll, csupán be kell mutatnia a tudományát.
A lányt először nem érdekli a tiltakozás, nem akar tágítani. Bizonyára azért, mert szentül hiszi, Valeriannak igaza van s nem esik bántódása. Még akkor is, ha olyan csúnya pletykák terjengenek az uralkodóról… Így nem kis meglepettség éri, mikor felsegítené az uraságot -igaz, már a leülése is elég érdekes- erre összevérezi a ruháját s az arcát! Nem is ellenkezik tovább, jobbnak látja végül hagyni, hogy a maga tempójában szedje össze magát. Leül az egyik fotelbe, kezeit a combjaira támasztja s úgy figyel. Nem próbálja meg kidobni a melleit, vagy egyéb ingerlő mozdulatokat tenni az előző események után.
– Igen, ezekkel tisztában vagyok Felség. Csak azt szerettem volna megtudakolni, ön melyiket szereti jobban. -most már inkább mentegetőzőnek hallatszik a hangja. Azért akármennyire is kellemetlen volt az előbbi földre érkezős eset s talán valahol mókás is, a herceg aurája kicsit sem bizalomgerjesztő jelen pillanatban- A nevem Sea. -válaszol a kérdésre habozás nélkül.
A csábítás a pénzzel még csak-csak olyan, aminek ellenáll a régi kapcsolatok emlékére. A fenyegetés viszont már teljesen más tészta. Azt már nem akarja megkockáztatni, hogy az élete múljon rajta. Így lehajtott fejjel, reszkető hangon, de végül dalolni kezd. Elmeséli találkozásuk körülményeit. Hogy Ő akkor még csak egy nevesincs faluban űzte az ipart s az egyik csehóban futott össze először a szőke férfival. Az minden után mozdult, amin szoknyát látott, így könnyedén összemelegedtek. Viszont hamar kiderült, hogy az is mások pénzéből él s mondhatni akkor még hasonló is volt a kereseti forrásuk. Pár hétig ismerték csupán egymást. Néhány este összeültek, beszéltek, egymásnak adtak tippeket, meg miegymás. Már akkor is olyan volt a fickó, hogy amiről tudni akart, arról pár órán belül tudott s könnyen alakított ki kapcsolatokat. Mikor azonban szorult a hurok s a férjurak már a nyomában voltak, teljesen nyoma veszett. Azóta nem is látta s nem is hallott róla.
***
Akit választottam rendesen tudta a dolgát, azt meg kell hagyni. Egész jó volt, bár azért, ha akarnék tudnék kivetni valót találni. Miután végeztünk megkértem, hogy még maradjon velem s így is tett. Nem akarnék tacsit a nő helyére az ágyamba, noha ő is biztosan szépen nyögne nekem. Csak ha az időt tele szájjal töltené, akkor ő le is harapná a hölgypartnerrel ellentétben. Mindegy is. Mikor letelik az idő, már felöltözve s a lakosztály előtt ácsorogva várom a kijövetelüket. Percre pontosak, ahogyan arra számítottam. Sea lép ki elsőre, testét a vörös anyagon kívül még egy fürdőköpeny is takarja, minek kötőkéjével babrál. Mikor megpillant, leszegi a fejét s egy szó nélkül siet el mellettem. Itt valami nem stimmel… ez az érzés akkor lesz bennem teljes, mikor meglátom, hogy Nero teljes nyugalommal jön ki. Ez vagy megvesztegette, vagy megzsarolta, az már szent. Nem tudom melyik és igazán nem is érdekel. Az fontosabb, hogy ennyit a szórakozásomnak. Mikor a kedvenc nemesem elér hozzám, mellé sorozok s úgy haladok vele a bejárat felé. Nehogy még megszabaduljon tőlem. Lopva az arca felé pillantok s mintegy mellékesen megjegyzem.
– Egy pién kétszer nem üt akkorát.
Több szót nem pazarolok a témára. Hamar visszakerülünk a hintóba s ugyanazt a helyet foglalom el, mit idefelé jövet is. Kényelmesen elhelyezkedem, nyújtózok, majd kitekintek. A város kezd saját fényárába öltözni, mivel a nap már lemenő félben van. Egész hangulatos így, még akár ittmaradnék egy jót sétálni. Kíváncsian pillantok útitársam felé, ki olyan, mintha citromba harapott volna.
– Mikor megyünk el a forráshoz? Csak jót hallottam arról a helyről. Egy ilyen után pedig jót tesz az ember megfáradt izmainak egy kis melegvíz.
Ahogyan engem se érdekel miként forgatja a lapjait és próbál nekem kellemetlen helyzetet generálni. Minden egyes alkalommal azon leszek, hogy az ilyen terveit keresztül húzzam. Azért remélem, hogy Theo nem tesz benne túl nagy kárt, kellemetlen lenne, ha a saját partiján nem venne részt pár olyan sérülés miatt, amit érdekes körülmények között szerzett. Az illem megköveteli tőlem a hölgyekkel való tisztes bánásmódot tekintet nélkül arra miféle szakmát űznek. Azonban semmi se készíthetett fel engem a frontális támadásra jobb oldalról, puha és sima felületű keblek képében. Alig zárult be mögöttünk az ajtó, máris nekem nyomódott s a megilletődöttségtől másfelé se tudtam nézni. Előbuggyantak s félő volt, mindjárt többet látok, mint eddig bármikor. Riadt tekintettel hátráltam, amíg valamibe fel nem borulva végül az alfelemre érkezek. Sőt a fejemet beverem, amitől még szerencsétlenebbnek és szánalmasabbnak érzem a helyzetemet.
-Hölgyem megtenné, hogy…
Biztosan a segítő szándék vezérelte a lányt, felém lépdel és lehajol, amitől aztán minden egyes domborulata fedetlenül tárul a szemem elé. A pupillám olyan méretet ölt, képtelenség lenne megmondani a szemem színét. A vér pedig olyan erővel spriccel ki az orromon, hogy szerencsétlen nő ruhája és arca is kap belőle. Hátra vágódok csak a fejsérülések sűrűsége érdekében, semmi komoly.
-Kisasszony, azonnal menjen a közelemből!
Szolok rá erélyesebben, reményeim szerint ez elég, hogy ne akarjon többet mutatni és segíteni. Nehezen, mérgelődve kelek csak fel az egyik itteni zsebkendőt használva a vérzés felfogására. Ezt a szégyent! Ingerülten csapkodok kicsit a jobb kezemmel, ezzel is félelmet ébresztve a nőben legszebb reményeim szerint.
-Üljön le!
Parancsolok rá, amíg én a fürdőben rendbe szedem magamat. Arról volt szó egy szoba ez annak számít a hotel felfogása szerint így ezért a pár percért semmit se szólhat senki. Visszatérve az órára pillantok, aztán a lehető legtávolabb foglalok helyet.
-Tudnia kellene mi a megszólításom, Felség, Hadvezér esetleg Imperátor. Önt miként hívják?
Rá se nézek úgy beszélek hozzá, az iménti jelenet bőségesen elegendő volt a számomra, hogy ne akarjam a továbbiakban semelyik porcikáját se látni.
-A helyzet a következő, Sea. Ennek a komédiának a kitalálója nem tud annyit fizetni, mint amennyit én. Elfogadja az én ajánlatomat és az itt töltött idő alatt békén hagy, s ha tud erről az Erráról bármi hasznosat megosztja velem így akár pályát válthat, akár lakóhelyet és jobb körülményeket szerez.
A hangomban érezhető, hogy bár fagyos és rideg igazán határozatott és komoly vagyok.
-Avagy inkább hallgat és kellemetlen helyzeteket teremt valaki olyanért, aki képtelen megvédeni. A kurtizánok itt jönnek mennek, ugyan ki siratna egyet a százból?
A fenyegető él, a szokásos hangsúlyhoz megtette a hatását. Hallhatóan elakadt a lélegzete s riadt hang szűrődött ki a torkán. Biztosan megrettent attól az eshetőségtől, hogy megöletem. Nem állt szándékomban ilyesmit tenni, blöffölök. Ha eltüntetem csak annyit jelenet az ország távoli részére vitetem, esetleg másik birodalomba. Nem lelem örömömet mások szenvedésében, a pletykákkal ellentétben, mit azt hiszem a kishölgy hallott.
-Nos, mit választ?
Mintha lenne sok választási lehetősége.
-Nem kívánom ellenőrizni, de jobban tenné, ha kicsit több ruhát öltene fel.
Teszem hozzá csak úgy hanyagul. Ha sikerül megegyeznünk, minden használhatót a rendelkezésemre bocsát akkor lezártnak tekintem a dolgot. Ami azt illeti nem tud sokkal többet, mint amennyire már eddig rájöttem. A hátralévő időben csukott szemmel a fotelben pihenek, figyelmeztetve, ne jöjjön közelebb három méternél és ha bármit szeretne akkor csak szóljon a szobaszolgálatnak. Engem, ha lehet hanyagoljon. Az óra leteltével aztán intek neki, hogy menjen előre én pedig csak később veszem rá magamat az indulásra. Borzasztó alak ez a bugris. Főleg mikor Theo közli, kénytelen volt elhagyni a szobát mert nőt hozott a lakosztályba és annak örömeit éli. Szememet forgatva visszavonulok a szobába várva, hogy végezzen. Rá akartam venni Theot, hogy én megyek a lován ő pedig a kocsiban a szabóval, de sehogy se állt kötélnek. Bosszantson még ő is.
-Remélem kiszórakozta magát. Legyen itt vége a bohózatnak. Inkább visszamegyek a palotába.
Azt már nem teszem hozzá, hogy mivel ennyire jól vagyok mindenki kereshet valami jobb hobbit, mint engem pátyolgatni mert visszamegyek a szobámba és ha valaki ott zavar azt lelövetem. Akár bérgyilkossal, hiszen ez az új divat a környéken. Arról nem beszélve, vár rám a hosszas, többszöri, alapos fürdés, hogy megszabaduljak attól az érzéstől kik értek hozzám. Kénytelen leszek a hajamat többször megmosni. Egyedül a visszafelé vezető utat kell kibírnom ennek a pojácának a társaságában. A szavamat állom, ha visszaérek meghagyom egy katonának, gondoskodjon az éjszakai pillangó jutalmáról.
– Tehát igen. -összegzem a hosszúra nyújtott köntörfalazását egy játékos mosollyal. Csűrheti csavarhatja nyugodtan, ha ennyire akarja, de a lényeg akkor is az, amit én mondok. Végre lesz még egy dolog, mivel űzhetem az unalmam. Ez tetszik. És tényleg egész jó társaság, ha az ember komolyan akarja venni a játszadozást is. ÉN pedig mindig komolyan veszem azt, aminek tétje van. Ezen a világon pedig minek nincs? Mindegy is.
– Illettek már rosszabb megnevezésekkel is. Kicsit szűkös a szóhasználatod, ha valakit szidalmazni szeretnél. Pedig nekem elhiheted, azt aztán választékosan lehet. -halkan felkuncogok, ám nem felé, inkább az ellenkező irányba lépek. Kezd elszakadni nála a cérna, akkor pedig olyasmit fog tenni, ami nem fog jól jönni a számomra egy kicsit sem. Így mély, beleegyező sóhajjal emelem magam elé a kezeim, tenyérrel előre- Ám legyen. A ruhapróbákon kívül nem fogok hozzád érni, ha ez a kívánságod. -még egy kissé fejet is hajtok, hogy érezze, komolyan gondolom. Véletlenül sem azért, hogy egy mosolyt rejtsek el, áh…
Míg a másik menekül, én nem sietem el a dolgokat. A golyókat visszahelyezem az asztalra, a kezdéshez megfelelő alakzatba. Elnyomom a cigarettám utolsó kis maradékát, iszok még egy pohárka italt, majd visszaveszem a kesztyűm s a bundámat. Csak ez után indulok utána, akkor is elég ráérős tempót felvéve. Úgyis könnyedén megtalálom, hogy hol van a herceg s a sleppje, hisz mindenki arra figyel kutató tekintettel. Én magam csak nemes egyszerűséggel bemegyek a szobákhoz s úgy haladok keresve, mégis merre van a nekem kijelölt hely. Miközben gyönyörködöm a kialakításban s a berendezésben, megpillantom a drága régi ismerősöm. A fejemmel intek, hogy jöjjön közelebb, ő pedig ért a szép szóból. Mellém sorozva légyan a kezembe karol, érzem, hogy egy kissé reszket. Bizonyosan közölve lett vele, hogy egy pár óráig a herceg társaságát fogja képezni. Tekintve, hogy kinn volt a kaszinóban véleményem szerint nem lehettek még ilyen híres kuncsaftjai, így izgul, Várjunk, nem is. Valami más a baj…
– Ha amiatt aggódsz, hogy milyen, akkor ne félj. A hölgyek társaságában megszelídül ahogyan észrevettem. Szóval, előbb mosna be nekem. -lágyan megsimítom az arcát, amire egy kissé elmosolyodik.
– Miért kevertél bele a játékodba? Most mi a célod? -kérdez rá halkabban, bizalmatlanul.
– Ezzel ne foglalkozz. Ez most csak egy kis szórakozás. Csak maradj folyamatosan a közelében és mutasd neki mid van. -a füléhez hajolok, hogy úgy súgjak neki- Könnyebben zavarba hozható, mint egy szűzkislány. Annyi a dolgod, hogy csináld ki a kedvemért annyira, amennyire csak tőled telik. Ha jó munkát végzel, megígérem, hogy megjutalmazlak.
Nem húzódik ez után hosszan a beszélgetés. Még mondok neki néhány tippet, hogy mit s hogyan csináljon, utána viszont útjára engedem. Jobb, ha mihamarabb megy, úgy talán több időt is képes kiharcolni. Okos lány attól még, hogy milyen szakmában tengődik. Vagy, legalább is inkább furfangos. Amiatt figyeltünk fel egymásra annak idején, hogy mikor még nem voltam túl jó a szakmámban, majdnem még a gatyámból is kiforgatott, mire észrevettem a turpisságát. Persze képletesen, addigra már nem volt rajtam gatya. Lényegtelen. Ha nem visszafejlődött az évek során, akkor nem lesz könnyű dolga vele a hercegnek.
Míg ezen gondolkozom, megkeresem mely szoba lett számomra kikérve. Azonban, mielőtt benyitnék, furcsa érzés kerít hatalmába. Fülem az ajtóra tapasztom, mi miatt meghallom, hogy valaki mozgolódik benn. Csak nem a tacsi lett megint rámuszítva? U-nal-mas. De ha ezt akarják… visszafordulok, ki a hotel részből. Egy csinos prostit mégiscsak felszedek magamnak, hogy ő karoljon belém, mikor belépek. Így Theonak vagy el kell bújnia és végighallgatnia egy jó kis lovagoltatást, vagy sűrű elnézést kérések közepette lelépni. Végtére is, nem kellene, hogy egy herceg jobbkezéről pletykák kezdjenek el terjengeni, hogy miket művel a vendégekkel. Egy ilyen hely pedig a melegágya a szóbeszédeknek.
Eközben Sea s a herceg is betér a lakosztályba. Ugyan a lány előre van engedve, de miután átlépte a küszöböt, egy csábos mosollyal karol bele Nero jó kezébe. Dús keblei a felkarjának préselődnek, a nem sokat takaró anyag pedig mintha még lejjebb csusszanna. A nyakához hajolva lágyan végigcirógatja a bőrét meleg leheletével s negédes, sokak számára vágykeltő hangon kezd neki duruzsolni.
– Hogy szólíthatom, Uram, És mit tehetek önért?~ Bármiben szívesen állok a szolgálatára, csak parancsoljon velem. -egyik keze átsiklik a mellkasára s ahogyan anyagon át cirógatja, ujjai egyre lejjebbi régiók felé veszik az irányt.
-Ha van rá mód, hogy eltávolítsam a közelemből, de legalább megneveljem és persze az se árt ha éppen unatkozok. Ezen feltételek mellett, esetleg.
Nem fogok neki határozott igennel válaszolni, az kellene csak a túlontúl nagy arcának. Azt hihetné még a végén a kedvemre vannak ezek a játszadozások. Pedig a legjobb az lenne, ha véget tudnék vetni ennek az ostoba komédiának. Hihetetlen, hogy csupán egyetlen hét leforgása alatt mennyire beférkőzött az udvari életbe. Arról nem is beszélve legalább annyit van a közelemben, mint a parancsnokok, tábornokok vagy a katonák. Igazából tényleg nem számítottam választ a kérdésemre, inkább csak ezzel is tisztább képet kapott arról miféle embernek tartom én. Megbízhatatlannak leginkább, bár az igaz, hogy eddig az ilyen különös óhajaival nem élt vissza messzemenőkig. Azért ez az egy óra rosszul venné ki magát a pletykák szempontjából, ezért se terveztem veszíteni. A hideg fut végig a hátamon attól a kacsintástól! Tényleg nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni ezeket a cselekedeteket, pláne akkor amikort ilyen mondatok mellé köríti. Mégis mi az átok lehet ezzel a férfival, hogy ilyen kijelentéseket tesz nekem? Tényleg ennyire mindegy lenne számára kivel flörtölget?
-Ezt fejezze már be!
Morranok oda és elégedetlenül fújtatok egyet rá, ettől csak még eltökéltebben akarom azt a győzelmet a magaménak tudni. Egyetlen teljes napra megszabadulni ezektől a megjegyzésektől, a jelenlététől, a hangjától, a nézésétől. Az az érzés kerít lassan a hatalmába, folyamatosan engem bámul. Pedig azért ennyire csak nem lehetek érdekfeszítő a számára. Szórakozásnak gondolom ideális, egy magas rangú személy, akivel jelenleg még kedvére elütheti az időt és nevethet a káromon. Csak nehogy forduljon a kocka. Kicsit elbizakodva szemlélem az utolsó helyzetet, látom mennyire kicsi az esély a sikeres találatra. Többször körbejárom és megvizsgálom a dolgot. Kizárom a fejemből az ostoba beszédét és a lökésre koncentrálok. Viszont újra megtapasztalom azt mennyire utálok öntudatlan lenni, azt amiért olyan hevesen elleneztem azt az átkozott altatót. A magatehetetlenség állapota, mikor visszaélnek a kiszolgáltatott pillanatokkal. Ez is ilyen. Ahogyan összeáll a fejemben a kép, miszerint ez az arcátlan és tiszteletlen alak képes volt egész úton hozzám nyúlni ráadásul biztosan kesztyű nélkül! Ingerültség és zavar elegye ül ki az arcomra, a dákót pedig rossz irányba rántom, így vétem el az akár győztes lökésemet. Növekvő méreggel, vörösödő arccal, elkerekedett szemmel meredek magam elé. Lábaim gyökeret vernek, képtelen vagyok megszólalni és ha nem akarnám elkerülni a felesleges konfliktusokat, akkor bizony most ismét nekiugranék. Öntudatlan állapotban hátrálok a bárpulthoz rá se nézve! Bár ne találkoztam volna soha ezzel a fickóval! Tettem volna el láb alól amíg még lehetett!
-Maga átkozott!
Préselem ki magamból fogcsikorgatva a szavakat félhangosan. Bár valahol gyalázatos a tény, képes annyira felzaklatni, hogy elveszítsem a higgadtságomat.
-Soha ne érintsen meg!
Rivallok végül rá, persze addigra rég kijelenti a győzelmét. Ha azon múlna az életem, hogy ez a fickó felhúz egy szikla pereméről inkább a mélybe vetem magamat. Noha esélyes, az tényleg képes lenne bennem határozottan nagy károkat okozni. Persze az is lehet a haláltudat felébresztené bennem az Istenölőt. Ennyire messzemenőkig nem lettek tesztelve a dolgok. Amiben viszont biztos vagyok, ha visszaérek a kastélyba bezárkózok a szobámba és addig elő se jövök a fürdőből amíg úgy nem érzem mindenhonnan lemostam ennek az otromba embernek a kutató kezének nyomát. Azt hiszem megfájdult a fejem.
-Intézem.
Jelentem ki tömören és csak azértis kibontom a hajamat, aztán visszateszem a kendőt, a kabátot s magam indulok az alsó szintre. Nem áll szándékomban megvárni, nagyon olyan hatást keltek akár a menekült vad. Pedig nem áll szándékomban feladni ezt a háborút, csatát veszíthetek, de a végső győzelem az enyém lesz! Hamar megtalálom a párost és a kaszinó másik felében található hotelrészbe viszem. Ez a hely szintén elég látványos és lenyűgöző, viszont nem hagyom, hogy ez az alak irányítson. Szándékosan négy szobát kérek, két órára amíg lepihenek és a társaságom is felfrissül. Természetesen felajánlják a lakosztályt, amit én feleslegesnek tartok első hallásra, aztán beleegyezek, de akkor is kettőt kérek. Végig Theo mellett maradok és így a bugris magára marad a nővel. Már most égnek áll minden szőrszál a testemen a gondolatra, mit forral ellenem. Viszont akkor legyen mindenki számára kellemes ez az óra. Alkalmas pillanatban meghagyom Theonak, hogy míg én kénytelen vagyok a hölggyel beszélni, addig ő lelje kedvét a szabóban. Semmi látványosat ne tegyen és most a kezét is kímélje. Inkább valami bőr szíj vagy akupunktúrás kezelést részesítene előnybe. Kerülve a feltűnő dolgokat, bár egyetlen vágás belefér, amit akár véletlenül is szerezhetett valahol. Elvégre a vadászat során nagyon kétbalkezes volt, elesett, vadászkések voltak ezért bármi megeshet. A szobánál előre engedem a hölgyet és mivel lakosztály ezért több helyiség is van, feltett szándékom kerülni, legalább három méter távolságot tartva.
Az a szinte fenyegetés, mi szerint a tegezéssel kellett volna jönnie, kuncogásra késztet. Szinte édes, hogy ilyen lassan jön rá a dolog nyitjára. Pedig ez egy nyilvánvaló opció lett volna. Ha nem sejteném, hogy azért le lesz harapva tőből a kezem, most az ő fejét is megpaskolnám. Egyébként roppant illemtudó módon nem szólok többet a hölgyeményről. Látom rajta, hogy ez az információ feszélyezi s most az egyszer nem húzom tovább a húrt. Pedig csábító a gondolat, de most a saját figyelmem nem terelhetem el. Egy ideig eljátszadoztam vele, viszont kezdenek a dolgok igazán tétre menni, így ideje, hogy a helyzetet én is komolyabban vegyem. Persze csak az után, hogy én jövök. Addig még megfigyelem felhajtott inge alól kivillanó tetoválását. Nem értem, miért nem szereti mutatni ezt a szép darabot sosem. Sőt, azt sem látom, hogy lopva ő maga rápillantana, mert tetszene neki. Talán akkor akaratán kívül került rá? pedig tudtommal nem címerállat, vagy ilyesmi. Máson sem igazán láttam. Furcsa, de majd talán kicsit utána kérdezek. Hátha hallok valami érdekeset.
– Tehát ezt vehetem úgy, hogy máskor is benne vagy egy kis tétes játszadozásba? Mert már megegyeztünk, a mostanin nem tudsz változtatni sem időtávban, sem pedig pontos részletekben. -kíváncsian pillantok felé.
Mikor kérdést tesz fel, megvonom a vállam. Azonban nem válaszolok neki, hisz úgysem értené meg. Nem az a típus, akivel lehetne lelkizni. Mondjuk nem is akarok, de nem az most a fő mondanivaló. Inkább az, hogy amilyen keményvágású, nem fogná fel a lényeget. Nem mások eltiprása a célom és soha nem is volt az. Attól még, hogy játszadozom, nem az a sáska vagyok, aki a végén az ember fejét is elválasztja a nyakától. Nem vagyok jó és bűntelen, viszont nem is a legrosszabb. Teljesen átlagos középkategóriás ilyen szempontból.
– Tudom. Pont ezért vagy csábítóbb bizonyos téren még a hölgyeknél is. -rákacsintok, noha nem hiszem, hogy annak veszi. Én magam is visszavonulót fújok s inkább csak lehuppanok egy kényelmes fotelbe. Innen tökéletesen rálátok az asztalra, kivéve, mikor Nero előttem ál meg. Akkor másra látok rá tökéletesen. Ha nem lenne bennem ennyi tisztelet sem, most füttyentenék egyet. Bár az előbbi kis előadással is eléggé meg tudtam zavarni reményeim szerint, még tetézem a dolgot. Mikor látom, hogy lövi az utolsót, akkor bizony odaszólok.
– Kár, hogy kibontottad a hajad. Igazán jólállt a fonat. Nem mondom, így sem rossz, de szerintem nem lett volna rossz ott, ahova tettem. Úgy végigaludtad a procedúrát, hogy arra sem keltél volna fel, ha kiszőkítelek. No, nem azért mert tervben lenne. Így különleges és szép a színe, az anyagának puhaságát pedig egyenesen vétek lenne ilyesmivel roncsolni. Annyira kellemes volt beletúrni…
Ahogy arra számítottam, elvéti a lövést. Nem is várok igazán, felkelve magamhoz veszem a dákót s már készülök is lőni. Érzem magamban, hogy ez most egy nyertes meccs lesz. kezem nem remeg meg, a céljaim pedig könnyen érem el. Egyszerűen belövöm mind a három golyót, no, a negyedik kicsit nehezebb. Azonban egy kis helyezkedés s egy merészebb lövés segítségével majdnem elvétve, de végül eltűnik a lyukban. Diadalmas mosollyal fordulok a másik felé, csípőm nekitámasztom a biliárdasztalnak.
– Ez egy élvezetes játék volt. Szívesen fogadok visszavágót, ha bármikor kedved lenne újra próbálkozni Hercegem. Most viszont ideje hívatni a kis édeseket, majd eltöltened 60 kerek percet azzal a dús keblű hölggyel. Mond csak, merre vannak itt azok a szobák, ahova kettecskén félre lehet vonulni? Csak jobb lenne, mintha a VIP részlegen maradnátok magatok… -hangom egy kissé diadalittas, s elégedett vagyok a teljesítményemmel. Ő is nagyon jól játszott, az tény. De én jobb voltam!~
Az arca ahogy a lángba néz egészen más, mint amit eddig bármikor mutatott. Akár tetszik akár nem, az elmúlt egy hétben többet láttam és olykor figyeltem, mint azt bármelyik másik emberrel tenném. Szó se róla, igyekeztem kizárni az életemből és a jelenlétét a lehető legkevésbé fontosságú tényezőként kezelni. Mégis ez az üresség, az élettelen vagy talán helyesebben lelketlen emberekre jellemző. Olyan embereknél láttam ilyesmit, akiknek már nincs semmi veszíteni valója. Elhalt bennük az élet és csak porhüvelyként léteznek. Csak a hangomra reagál, arcára úgy kúsznak fel az érzések akár a napsugár hajnal hasadtával. Mindannyian álarcok mögött élünk, ugye Erra? Érdekes, a tény talán ebben a fickóban több a sötétség, mint azt első ránézésre hinné az ember. Visszagondolva a sikátorban se rettent meg a fenyegetésre, Theotól nem tartja a távot. Sőt most jelenti ki mennyire nem tudja érdekelni annak a lehetősége fájdalmat él át, megerősítve a feltételezéseim. Bár az ízléstelen belsős információra, amit a hölgypartneréről szolgáltat felháborít. Feltartom a kezemet, talán ért ennyiből, hogy mennyire nem kívánok többet tudni. Bőven elég, hogy a könyvtári jelenet eszembe jut és enyhe pírt visz az arcomra. Ezt persze nem fedném fel előtte, ezért inkább hátat fordítok arra az időre míg biztosan rendezni tudom a gondolataim és vonásaim. Az se segít, hogy vetkőzni kezd. Amennyire lehet tartom a jeges hangnemet az irányába, ha annyira nem figyelmes akkor felfedezhet itt-ott némi hangszín béli változást.
-Nem, valóban ezzel aztán senki se illetheti önt. Változatlanul tartom, érdemes lenne békén hagyni a Parancsnokot. Eljuthat arra a szintre, amikor nem kér engedélyt.
Határozottan nincs fenyegetés a szavaim mögött, akár elhiszi, avagy sem. Azoknál ildomos ezt tenni, kikre hatással van, erre a fickóra egyértelműen nincs hatással a rémisztő események. Mikor végre valahára nyugodtabb vagyok, megengedek magamnak egy sóhajt. A hajam viszont zavar ezért, amíg arra koncentrál, hogyan üssön a zsebemben kezdek keresni, de nem lelem. Mindegy, megvárom amíg a lökéssel végez, addig csak hátrébb tűröm a hajamat az arcomból.
-Lehet ezt a tegező hangnemet kellene egyszer feltennem az egyik ilyen játékra.
Vetem oda szárazon a dolgot, igen nincs ínyemre, hogy ennyire hétköznapi módon kezel mikor kicsit se érzem bizalmasnak a viszonyunkat. Itt ugyancsak a merészebb taktikát választja, jelen esetben jó döntést hozott és sikerrel belökött kettőt.
-Egyszerűen. Csaló, szélhámos, tolvaj, parázna. Önnek akkora a lajstroma, hogy akár a fele elég lenne az egyik zárkánk vendégszeretetéért. Miért na akarna mást is bajba keverni?
Erre igazából nem várok választ, többször az arcára téved a tekintetem. Keresem rajta azokat a vonásokat, mik a tűz fénye mellett jelentek meg, de valahogy elrejti. Még jobban érdekel a nyomozati anyag eredménye ezért amint lehet azonnal átolvasom a róla szóló aktákat. Ingerült fintor jelenik meg az arcomon. Ha tudná mennyire undorodom és gyűlölőm, ha valaki rám akarja erőltetni az akaratát! Szinte azonnal mérges leszek szavai hallatán s így is visszafogom magamat. A fa hűvösen érinti a bőrömet, kivételesen állom a pillantását. Remélem látja benne, mennyire szívesen gyűrném ismételten orrba. Tényleg, nehéz ezzel az alakkal! Ahogy kiejti a száján, hogy: „jobban tetszenél” nem bírom tovább és inkább hátrálva elfordítom a tekintetemet.
-Már mondtam, hogy ne keverjen össze másokkal. Soha nem hunyászkodnék meg valami olyan előtt, mint ön.
Szándékosan használtam a tárgyias jelzőt, érezze csak alig veszem ember számba. Legszívesebben levenném a kesztyűmet és azzal pofoznám meg ezt az arcátlan bugrist. Türtőztetem magamat és inkább a kabátomhoz lépek megint. Annak a zsebében már ott a fekete szalag mi majd a vörös, barna fürtjeimet összefogja. Rá se bírok nézni erre a fickóra, sőt inkább jobb lenne, ha elmehetnék a közeléből. Szemérmetlen dolgokat tesz és mond! Az idegeimre megy. Háromszor emelem fel a karomat, mire sikerül a mozdulat, vagyis ezt szeretném elhitetni a férfival. Nem bonyolítom túl a dolgot, egyszerűen összefogom a tincseket. Semmi cicoma. Ingerülten veszem magamhoz a biliárd dákót, hogy aztán elszántan sétáljak körbe az asztal körül. Most végképp nincs kegyelem a részemről. Minden egyes lökés előtt az alsó ajkamba harapva koncentrálok, néha még a szemem is összeszűkítem. A golyók sorra tűnnek el a lukakban, egyik a másik után míg végül a fekete marad számomra. A jobb felső sarokba kellene eltennem, a nyolcas azonban bal lent van egy másik takarásában. Biztosan nem tudom ebből a helyzetből belőni, csak közelebb tenni. Elégedetlenül fújom ki a levegőt jó hangosan, hogy aztán a körülményekhez képest a legjobb mozdulatot hajtsam végre. A férfira se pillantva teszem le a dákot. Nem, nem adom oda neki vegye el, ha annyira akarja. A bárpulthoz lépek, almalevet keresek és azt töltöm ki magamnak. Bizony, ha a fickónak nincs kedvére én szeretem az ilyen italokat.