A sötét kastély, ahogyan a környékbeliek gúnynévvel illetik a helyet, rengeteg helyi hiedelem színtere. Nem is csoda, hogy így erre felé a látogató olyan, akár a fehér holló. A fekete kövekből épült, hatalmas építmény nem nyújt vendégszerető, hívogató latványt, már első megpillantásától kezdve az arra járók igyekeznek messze elkerülni. Mintha valami sötét aura lengené körbe. A hely pedig belülről is hasonló benyomást kelt. Az ódon falakon sötét témájú olajfestmények, nyikorgó padlók s a lehető legkevesebb fény várja a belépőt. A hatalmas belmagasság s a szinte plafonig érő ablakokat eltakaró, megtépázott függönyök eltörpítő benyomást gyakorolnak . A belteret örökös hideg uralja s ez csak még fogvacogtatóbb, minél lejebb merészkedik valaki az emeleteken. A legfentibb tornyokban hollók vertek fészket, károgásuk gyakorta számít alapzajnak. Ha pedig felrebbennek, fekete felhőt vonnak az épület felsőbb része köré, szinte teljesen láthatatlanná téve azt.
Mire a másik visszakeveredik addigra a pia igazából „elpárolog” az üvegből, amolyan volt és most nincs módon. Valakinek a feneketlen torka elnyelte az egészet és most már félig bódult állapotban létezik. Jó, igen én vagyok az a valaki! Lebuktam! Na, faszom. Itt ülök, mint egy rakás csődtömeg és benyakaltam az összes piát ami azt eredményezi, hogy legkorábban egy vagy legkésőbb három óra múlva elnyúlok, mint a kandalló előtti plüssmaci bunda. Akkor aztán az istenek se keltenek fel. Azonnal, ahogy kinyílik az ajtó összehúzom magamat, biztosra vettem egyből az ágyba indul és lefekszik aludni. Ám helyette elhúzza a függönyt amitől még tisztább lesz a látásom így elég hamar leesik, hogy engem keres a szemével. Értetlenül pislogok az irányába. Aztán az invitálásra még jobban, elsőre nem mozdulok, várom ebben meg hon van a csapda? De nem úgy néz ki, mint aki nagyon ideges. Azt persze ki tudja ennél a kettőnél. Mindegy, mit veszíthetek a fejemen és a golyóimon kívül? Semmi igazán fontosat. A két lábra állás, majdnem egy sikeres taknyolás követte szépen ívelt spárgával, de a mozdulat közben megragadom az ágyat ezért sikerül megtartanom magamat. Igen, képes vagyok egy méteren belül csinálni ekkora marhaságot. Ez persze koránt se ad nekem okot arra, hogy szégyenkezzek, az általam készített kávé ízére adott kritika viszont igen. Zavartan túrok bele a hajamba, azzal is takarva az arcomat amiért szerencsétlennek ezt kellett innia. Szeretnék szóhoz jutni, de az előbbi terrorizálós időszak után ez a fura nyugi. Nem tudom ezt így hova tenni se normálisan kezelni, főleg mert két épkézláb gondolatom nincsen ebben a percben hála a tetves szokásomnak és az alkoholnak. Végül csak bólintok egyet az egészre, beletörődve, hogy majd mutassa meg. Majd akko most szépen erőt veszek magamon, végre kinyögök két kurva szót és elmon… Maradok úgy ahogyan vagyok mert erre kért. Tényleg nem vagyok méltó a sárkány megnevezésre. A mai estén valaki letépte a pikkelyeket, kutyafület és farkat rakott rám és mától én vagyok a kutyafattya.
Persze türelmesen várok mit akar ebből kinézni, szívesen hátranéznék rá, mit szeretne persze nem teszem. A testem megfeszül ahogy megérzem a kezeit a lapockámon s akkor ernyed el mikor a fejét nekem dönti. Ahogy a lélegzetvételei a bőrömön érződik mély sóhajtásra késztet. Jó érzés. Meredten nézek kicsit magam elé, ahogy hallgatom a szavait, igen elmosolyodok azon a ponton mikor azt mondja kellemes volt elaludni velem akkor. És már épp azon gondolkodtam felé fordulok, mikor rám szól, hogy ne vágjak a szavába. Belegondolva talán tényleg jobb lenne kivárni mit akar vele. Az arcomról eltűnik a vidámság és átadja valami egészen más vegyes érzelemnek a helyet, miből a leginkább egyértelmű az a vívódás. Tényleg őszintén tiszta vizet önt a pohárba, mindent elmond és nem kertel vagy kezd bele dolgokba külön. A ruhára amúgy nem számítottam, hogy előkerül témában. Ismét felötlik bennem a gondolat, ismerem és nem, tudok róla dolgokat, de nem túl sokat. Ezzel Ők is csak így vannak és ezért se bízhatna meg bennem vagy mi. Mégis itt héderezek, itt eszek, főzök olykor a mosok, takarítok részét megcsinálom, pedig szanaszét hagyom a cuccaimat máskor meg.
-Nincs baj.
Azt akartam a hangom olyan legyen mint általában, de sokkal inkább suta suttogás lett a dolgoból. Remek Cain. Mindegy, megint a hajamba túrok és beleborzolok. A hátammal eleinte csak egyszerű támaszt nyújtottam számára, mostanra pedig már olyan mintha így akarnék egyre jobban hozzá simulni.
-Volt. Sok minden. Elmesélhetem, ha érdekel, de szólok se nem rövid és nem is… vidám.
Az utolsó szót saját magamnak szánt maró gúny tölti ki, képtelen vagyok ennél a dolognál belül nem magamat ostorozni és vádolni az elhibázott döntéseimért. Várok mi lesz a válasza és ha érdekli, akkor elmesélem a dolgaimat. Mindent.
-Mondtam, hogy kétes munkákat csináltam? Egy bűnbandában voltam tag, sokféle melót kaptam. Néha csak rablás vagy megfélemlítés. De akadtak bérgyilkos melók is. Eleinte nem törődtem vele, az első nő se hatott meg. A gyerekeknél már nehezebb volt a dolog, utána nem tudtam úgy gyerekre nézni. Múltkor, Floyd és Lloydnál ezért lettem… olyan. Egy idő után azok a dolgok jutottak eszembe. Persze, miután láttam mit csinálnak a vérrel és egyebek másként nézek rájuk, de azért valahol mégis ott lesz bennem néha.
És ha Nickolas nem szól közbe kérdésekkel akkor szépen mindent elmesélek, az összes olyan esetet ami megrendített, hogy mellette hány olyan volt, amit inkább fel se fogtam csak megcsináltam. Az utolsót nagyon nehéz kinyögnöm, azért még számára is meredek lehet a terhes nő gondolata.
-Azóta utálom a havat és vannak a rémálmok. Előtte se szívleltem a hideget, azóta gyűlölőm, olyankor ha beáll a tél inkább veszem a nyúlcipőt és lelépek. Ezért is vagyok abban a faluban és ásom a sírokat, büntetem magam. A testi épségem se szokott érdekelni, bár az szerintem feltűnt. Nem akarok soha többet megölni senkit, látni sem ahogyan meghal, csak a legvégső esetben.
Lehet kicsit sok lesz, talán elüldözöm ezzel és végül az lesz ami mindig is szokott lenni. Nem kér belőlem. Viszont ha már ennyire őszinte volt akkor az a legkevesebb, hogy bevallok minden disznóságot. Igen, még azt is amit eddig kevésbé megosztani vele.
-A bezártságot mindig utáltam, az árvaházban azzal büntettek minket, hogy egy szűk helyre zártak, így az olyan helyeken mindig rosszul leszek. A sötétben viszont látok, ha van egy kevés fény. Teljesen fénytelen helyen nem és az illatod. Megváltozik az illatod, amikor személyiséget váltasz, kesernyés iszapos és kellemetlen.
Ennyi kész ha ezek után nem csap kupán hátulról vagy ötvenszer akkor több, mint jó fej. Tutira hazavágja azért ez az infó, mármint a sötétben látós. Elvégre akkor este akár láthattam is volna valamit, bár szándékosan nem néztem oda mert tudtam mennyire zavarná. Lehet ezt is közölni kellene? Mindegy, ha rákérdez elmondom ahogyan, eddig. Vagyis jobban, mert jelen pillanatban nincs olyan kérdés mire ne válaszolnék. Ezt is mondjam el? Hát ha ugyancsak kérdi. Várok mit mond, reagál vagy kérdez a dolgokra és ha nagyon hallgat vagy nincs mit mondania akkor teszem fel a saját kérdésem.
-Öm… a késésem pedig. Várj, előtte, az volt a követelésem aludj és ez igazából megtörtént, a mi estén aludtál, szóval azért hoztam a kávét mert ha akarsz azt csinálsz amit akarsz bár én nem ígérem, hogy felvánszorgok lehet itt dőlök el ha végül kiüt a cucc. Szóval azt beszéltük vigyázom az álmod és akartam és akarom, de Te utálod és nem akarom és érted. Csak tégy úgy ahogyan szeretnél.
Ez baromira hadarós és zavaros és talán érthetetlen és fura lett, de oda se neki! Szerencsére egy okos és művelt ember van a hátam mögött aki remélhetőleg kibogarássza a lényeget ebből a katyvaszból. Mégpedig: Aki akar alszik, aki nem az nem. Mély levegő be és ki.
-Amiket szadibá mond és a fejemhez vág, azokat csak Ő gondolja így vagy ezek a Ti gondolataitok, amiket Te nem akarsz vagy mersz elmondani nekem? Egyetértesz vele nem? Máskülönben, közbeszólnál vagy ilyesmi. Máskor is csináltatok ilyet.
Igyekszik nem addig húzni az egész jelenetet, míg már kínosan feltűnő, hogy sokat van kinn a fürdőben. Amilyen hamar csak megy neki, rendezi ábrázatát. Ki tudja, talán ezzel egy időben önmagában is sikerül helyre tennie az előbbi kellemetlenségeket. Majd elnézést kér amiért annyira rá hagyatkozott. Valamivel talán meg is kellene hálálnia, hogy megértően viselkedett? Pláne a délután után. Őszintén szólva a nagy részéből igyekezett kimaradni, amennyire csak tőle telt. Mégis úgy érzi, hogy hibás. Sőt. Pont emiatt véli úgy. Mégis milyen véleménye lehet Cainnak ezek után róla? Belegondolni sem igazán akarna.
Mikor visszatér, nem kapcsol fényt. Elég, ha az ablakhoz menve elhúzza a függönyt s hagyja, hogy a hold gyönge, ezüstös fénye beáramoljon. Ablakot nem nyit, csak egy pillanatra kitekint. Az ismerős messziségben minden teljesen békés. Idebent viszont még az is lehet, hogy fegyvertelen háború veszi kezdetét. Olyan érzése van, ez rajta fog állni. Hogy mennyire nyílna meg, meg egyebek. Ahogy visszafordul az ágy irányába, felvonja a szemöldökét. Keresi tekintetével a másikat, kit a földön lel meg. Leülve a fekvőalkalmatosság szélére megpaskolja maga mellett a helyet.
– Gyere ide. Felfázol, ha egész este ott akarsz gubbasztani. -nem vallásos, ám magában elrebeg valami ima félét a felsőbb erők felé, hogy hangja olyan, mint álltalában. Jó újra a megszokott magabiztosságot hallani a kétségbeesés helyén véleménye szerint.
A kávéscsészét magához veszi, ám csak akkor iszik bele, mikor a másik is mellette van. Egy korty után viszont inkább visszateszi a tálcára. Egyrészt, ha ő most koffeinnel is felpörgeti magát, több alvási kísérlet nem lesz. Másrészt pedig… ha valaki ilyen mennyeien főz, egy nyamvadt kávét mégis hogy tud így elrontani?
– Ennek mosogatórongy íze van. -jegyzi meg kicsit csípkelődőbben- Meg kell majd tanítsalak erre is? -lopva a kérdés alatt felé pillant. Valahogy érzi, hogy a légkör nem az igazi. Akárhogy is tesz Cain, attól még így van. De valahogy egy olyan érzése is van, hogy ezen az éjszakán már nem is lesz az. Annyi minden történt ma. Ennél rosszabb már úgysem jöhet.
Gondolja ezt most s ezen felbuzdulva meg is mozdul. Alig hallhatóan megkéri, hogy maradjon ahogy van s ő maga kezd el mocorogni. Felül a másik mögé, majd egy kis teketóriázás után előbb egyik tenyerét, majd a másikat is a lapockáira csúsztatja. Nem cirógatja, vagy karmolja az anyagon át. Egyszerűen csak ott tartja a kezét. Fejét a vállához dönti eleinte, nem sokra rá azonban homloka már inkább a tarkójánál van. Meleg lehelete kellemesen cirógathatja a másik bőrét.
– Azért rajzoltunk le, mert azon az éjszakán is felébredtünk, akármilyen kellemes közegben próbáltunk meg pihenni. -utal ezzel arra, mikor a fogadóban egy forró ölelésbe burkolózva nyomta el az álom- Először a másik kettő készült el. Azonban hajnalra már a gondolataim csak akörül forogtak, ami akkor történt. Mert… azt hiszem az egyik legkellemesebb volt, ami hosszú évek óta történt. Nem, ne szólj közbe! Hadd mondjam végig. Pont ez az, hogy túl jó volt. Az ilyenek után pedig az ember koppan. Egy őszinte alaknak tűnsz, de nem láthatok a fejedbe. Nem tudhatjuk, hogy mire gondolsz, vagy mit hogyan látsz. Emiatt is került oda az a kérdés. Mert sosem lehetünk benne biztosak, hogy valaki az, akinek megismerjük. -ahogyan a szavak szépen lassan elhagyják a száját, úgy egyre bizonytalanabb a hangja. De nem áll meg. Ha már belekezdett, nem lesz megfutamodós- A ruha pedig… nos… Ki voltál ütve. Én magam sem tudom, mire gondoltam pontosan. Valami őrültséget akartam tenni és meg is tettem. Csak az én ötletem volt. A másik fél ellenezte. És igen, tudom hogy hülyeség és hogy furcsa. Nem is lesz több ilyen. Bocsánatot kérek, hogy kihasználtam a tehetetlenséged. -az a bocsánatkérés már elég gyengécske, de fogjuk rá, hogy elmegy. Utál elnézzést kérni, mert azzal magának és másnak is beismeri, hogy hibázott. Ő pedig nem szeret hibázni, mindig a biztosra akar menni. Abban reménykedett, hogy sosem derül ki, hogy az nem csak egy lázálom volt. De ha már ennyire benne vannak, akkor legalább ne hazugságok mögé bújjon! Ez után hosszan, nyomottan hallgat. Egy másik témát akar felhozni, ám ahhoz több bátorságot kell gyűjtenie, mint ehhez. Jó, hogy a másik nem látja, de ő mégis érezheti így a közelségét. Ez erőt ad neki, hogy felhozakodjon, ha percekbe is telik a dolog.
– Ha kérdezek valamit és őszintén felelsz, feltehetsz te is egy kérdést és én sem fogok kertelni. Mindig is rémálmaid voltak, vagy történt valami, egy bizonyos esemény, ami után elkezdődött és az alkoholba menekültél? Tudom, hogy nem csak dísznek kell a szérum, amit tőlem kértél, pláne, ha valaki teljes álmatlanságot akar. A pontos okot pedig megtarthatod magadnak, nem vagyok senkid, akinek be kellene számolj. Csak az érdekel, hogy volt-e kiváltó ok nálad is?
Látom mennyire kellemetlen számára a helyzet, amitől eszembe jut az én első pár alkalmam. Borzalmasan érzés volt, de nem éreztem különösebben szégyent. Bár én jártam ruhátlanul az utcán szóval azért nem lehetek mérvadó. Persze nem akartam nagy dobra verni se a dolgot, de mit vergődtem volna pár ismeretlen szajha vagy más miatt? Másnap már nem is látnak és az arcomat elfelejtik idővel. Belegondolva milyen lenne más előtt átélni ilyet, mint ahogyan azt most Nickolas tette az talán zavart ébresztene bennem, valószínűleg ezért érzi magát úgy ahogyan. Ezek után azt feltételezném elutasító lesz a közeledésemre és mégse. Pedig ott a szemében az a fény, mi a menekülő állatok sajátosság vagy a remegés mi egészen addig uralja a testét mígnem érintem. Persze lehet képzelem, mégis csitulni látszik a dolog vagy azért mert olyan esdeklőn kapaszkodik belém azt hihetné bárki ezen múlik az élete. Nem sejti, viszont ezekkel a tettekkel a védelmező részemet ébresztik fel bennem és egyre jobban azt érzem valahogyan meg kellene védenem. Néha még Önmagától is. De biztos, hogy képes vagyok én erre? Végérvényben senki se vagyok számára, pár hete ismerjük egymást és láthatóan egyikünk se tud túl sokat a másikról. Akkor nem kellene ilyen érzelmeket kiváltania belőlem, ellene tenni viszont nem tudok.
Ezért ölelem meg, igen, pontosan azért mert valami fura segítő szándékot kelt életre bennem az ügyetlensége, esetlensége. A szappan illata hamar megtölti az orromat, nyújtani akarnám a pillanatot, szorosabban magamhoz vonni, de érzem nem kellene. Egyre többször jutnak eszembe a szadista szemétláda szavai és úgy érzem most is csak ráerőltetem magamat. Amint érzem, hogy valamiféle mozdulatot tenne már engedem el. Inkább ez, minthogy ott legyenek azok a kínos percek mert el akart taszítani magától. A vízre igent mond, szóval indulok a konyhába. Ott minden úgy van ahogyan azt hagytuk, a tányérok, poharak és az ital is. Elkapom a szememet róla és inkább a poharak felé veszem az irányt, aztán keresni kezdem a kávét. Nem ott találom ahol hagytam, szóval ezért morgott annyira szadibá, mert nekik kellett leszedni a polcról. Ha tudnám, hogy mi az ami egyedül annak a gyökérnek kell azt pakolnám fel a legfelső polcra, de úgy ne látszódjon hol van! Harapdálni kezdem a számat végül tálcát veszek elő így pedig három dolog kerül rá. A víz, egy kávé és a pia.
Visszatérve alig teszek két lépést amikor megkapom az érdekes mondatot. Erre mégis mit feleljek? Láthatóan nem akar róla beszélni ezért most olyat teszek, amit utál. Hümmögök egyet, jó hangosan. A tálcának csinálok helyet, de kihasználva nincs egyből a helyzet, előbb valóban a vízért nyúl aztán kimenekül a fürdőbe. Kedvem lenne megint bebújni az ágyba, de inkább hagyom a dolgot, nem hiányzik a morgás. Szóval a kutyus visszamászik a helyére török ülésben az itókájával együtt, így várja vissza a gazdit hátha most kap buksi simit, amiért jófiú volt. Aztán ki tudja, lehet megint csak belé rúgnak.
Arca grimaszba torzul, mikor meghallja a hangját. Tehát hallotta, talán még látta is a szenvedését. Hát hogy lehetne valaki még ennél is kiszolgáltatottabb egy olyan számára, kit alig ismer pár hete? A válasz sehogy. Tenyerébe nyomja az arcát, mintha úgy képes lenne megszűnni létezni s így igyekszik mély levegővételeket tenni. Jobb lesz, ha rendbe szedi mihamarabb a gondolatait és nem hagyja, hogy eluralkodjanak rajta a rossz dolgok. Ez a nap végül is csak úgy lehetne ennél is kellemetlenebb, ha még egyszer kiakad.
Kezéhez egyszer csak valami meleg hozzáér. Felkapja a fejét s a sötétben egy másik kéz hosszú ujjainak körvonalát véli felfedezni. Igyekszik amennyire az lehetséges elnyomni a reszketését, magába fojtani mielőtt még hagyná, hogy megfogja a kezét. Abban a pillanatban azonban képtelen tovább óvatoskodni, szorosan, szinte kapaszkodóan fonja köré az ujjait s ez alatt végig meg sem szólal. Fogalma sincsen, mit mondhatna. Kiszáradt a torka, cserepesek az ajkai. Érzi, hogy teljesen felforrt a teste s a pizsamájából saját tippje szerint csavarni lehetne az izzadtságot. Tekintete csak mered a sötétbe, az ajtó felé. Valahol a lénye egy része még mindig más bejáratot szemlél. Borzalmasan festhet. A másik mégsem szól rá semmit, pedig, ha nem is látja, annyi mindent észlelhet, ami aláírja, hogy egy kész csődtömeg. Talán hála az, amit érez azért, mert nem kérdezgeti? Talán. Fogalma sincsen.
Hallja amit mond, pusztán fel nem fogja. Automatikusan bólint, bár tippje sincsen, mire. A fülében a vér hangosan lüktet, mintha ki akarna törni s ezzel mindent elnyom. Teljesen kábult állapotban érzi magát, mintha még mindig nem lenne teljesen a világban. Valami azonban segít. Megmozdul körülötte a világ s valami meleg fonja körül. Ismerős illat csapja meg az orrát s mielőtt még rájönne mi történik, a fejét egy nyakhajlathoz hajtja. Ekkor hallani először egy olyan reszketeg lélegzetvételt, mi talán megkönnyebbülésre enged következtetni. Ahogyan az ölébe beledőlve egyszerűen csak létezik, lassan megtalálja magát s azt, hol is van. Egy ölelésben. Annyira most nem is borzalmas ez, talán viszonoznia kellene. Kellene? Igen, talán. De biztosan? Nap közben sem csinálta jól, biztos benne. Mindegy, megteszi.
Pontosabban, meg akarja. Ám amint megmozdul, hogy magához húzza ő is s a felsőjébe markolva jobban közelebb tudhassa magához, érezhesse ujjai alatt is a jelenlétét, a furcsán kellemes pillanatnak vége szakad. Újra hideg veszi körül, Cain eltávolodott. Egy kicsit helyezkedik, hogy ne tűnjön úgy, mintha mozdulni akarna vele, hátát a párnákhoz dönti. Bár nem látja az alakját tisztán, hangja alapján be tudja lőni, hogy hol van, így tekintetét odavezeti. Lassan bólint egy kisebbet, de mivel nem gondolja éjjellátónak a másikat, jobb lenne válaszolnia is. Megköszörüli a torkát, hangja azonban így sem az igazi mikor először próbálkozik. Ezért megpróbálja újra, majd újra a procedúrát. A harmadik alkalommal már csak sikerült!
– Igen, kérlek.
Míg Cain távol van, nagyjából fejben összeszedi magát. Testileg majd akkor ráér, ha visszatért. Megvárja, nem fog eltűnni addig, míg ő vizet hoz neki. Valójában annyira nem is szomjas, de talán jobb most egy kis távolság. Hisz mégis mit gondolhat róla? Nem nagyon van ideje ezen agyalni, mivel az ajtó hamarosan nyílik.
– Utálok aludni. -csak ennyit fűz hozzá az előbbi jelenethez. Hangjából érződik, hogy nem akar beszélni róla, de teljes ködben sem szerette volna hagyni a másikat.
Miután megitta a vizet felkel az ágyból s inkább elvonul a fürdőbe. Jobb lesz megmosnia az arcát. A mosdóban fényt generál magának, majd belemered a tükörbe a kézmosó két oldalán letámaszkodva. Arca még mindig eléggé tükrözi, hogy nem épp derűs a hangulata, szemei pedig teljesen megfáradtak. Csodás!
– Remekül festesz, Nickolas. -mormolja a tükörképének.
– Tudom. -válaszol önmagának. Még csak személyiségek sem váltakoztak ez alatt a tőmondatos ,,párbeszéd alatt”. Inkább megnyitja a vizet s lehajolva a tenyereibe tölt, hogy azzal fröcskölhesse le az arcát. Hátha az segít egy kicsit ezen a borzalmas ábrázaton.
Nem akartam hazudni, viszont ennek a gyökérnek a jelenléte előhozza belőlem azokat a dolgokat, amiket nem szeretek és kerülök. Azért mert irritál vagy mert Ő maga egy elutasító gombóc, mi megakad az ember torkán megfullasztva. Másfelől, csak hárítottam. Felvetettem, hogy talán nem csak onnan érezheti a szagomat elvégre itt vagyok tőle alig pár méterre. Bár teljesen lényegtelen mit teszek vagy mondok ennek a fickónak akkor se tetszene ha a pontosan mindent az utasításai szerint csinálnék.
-Most se vagyok ott, nem az volt a célom. De mindegy. Tudom hol a helyem.
Az utolsó mondatot tömény gúnnyal mondom, főleg olyan önmarcangoló félével, amitől a másik érezheti ez most a jelenlegi helyzetemre értendő. Itt a földön, valahol ahol nincs útban, de ha kell akkor itt vagyok felrúghatsz, eldobhatsz. Olyan dolog, ami igazán nem kell senkinek. Jelen helyzetben még személynek is nehéz tekintenem magamat a hallottak után. Kezd bennem az az érzés felvetődni, hogy minden amit a másik fél nem mer vagy akar kimondani az ennek a szemétnek a szájából kell hallanom. Szar érzés, még csak az se tudom megtenni, hogy külön beszéljek a két féllel. Az egyik mindig ott van a háttérben, ha halványan is, de az illatok nem hazudnak. A kifogások óráját elég nehezen viselem. Nem áll szándékomban aludni ahogyan azt megmondtam, de tudom mire megy ki a játék. Rossz gyerekhez méltóan viseli az alvást. Bármennyire úgy helyezkedek, hogy ne kelljen a lába alatt lennem valahogy neki mégis sikerül a dolog, rúgások formájában. Hol a vállam, oldalam vagy más részemre érkezik, de meg se nyikkanok. Ha mondhatni, átlagos lenne a légkör közöttünk már rég az ágyba raktam volna és a saját testemmel tartanám ott. Ha rajta fekszek nehezen kel fel, viszont most hozzá szeretnék nyúlni. Nagyon nem. Fáradtan sóhajtozok a sokadik felkelés után, már nem is fekszek, hanem ülök az ágynak vetve a hátamat.
A türelem jelen esetben alvást terem, mivel a kamu iszok, wc, friss levegő, ott még azt hiszem ég a gyertya, be kell csukni az ablakot és hasonlóknak szépen vége szakadt. Kifogások hiányában kénytelen volt a párnák közé bújni, hogy elnyelje az álom. A légzése egyenletessé vált, a szuszogását hallgatva pár perc után az ágy széléről kukucskálok fel hozzá. Csak a szemeim látszanak ki és a fejem felső része. Végül visszadőlök a helyemre, mivel semmi más dolgom nincs kimegyek most én a fürdőbe ahol megtisztítom a nyakamat és a kezemet. Igaz az alvadt vér a látható a felsőmön, de hagyom. Mikor visszamegyek minden ugyan úgy van ahogyan előtte. Még egyszer ránézek a fekvő alakra s szeretnék tenni valami meggondolatlant, ám mielőtt akár megmozdulnék gyorsan visszaülök az ágy mellé. Az idő lassan telik, elsőre fel se tűnik az a pillanat amikor forgolódni kezd. Az ablak mellett ülve bámulok ki az ablakon, jobb dolgom amúgy sincsen ebben a pillanatban. A felhőket, csillagokat, Holdat, a tájat, az árnyakat és állatokat bármit képes vagyok figyelemmel kísérni ha az unalom elűzéséről van szó. Az igazat megvallva a saját önmarcangoló gondolataim sokkal jobban kizárják a külvilágot. Ezért van az, hogy egyedül arra leszek figyelmes amikor már a takarót vágja le magáról. Csodálkozón nézek a férfi irányába akinek egyértelműen rémálmai vannak, ez pedig gyanúsan hasonlít arra, amikor egyik délután szintén elaludt és rosszul kelt. Akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de most kezdem úgy érezni ez nem csupán egyszer eset volt. Továbbra se merek igazán hozzá érni, bennem van az a rossz gondolat, hogy talán mindegy melyik fél van épp elől a gonosz minden rossz szó szólója, azé amit a másik nem mer elmondani. Tépelődve térdelek az ágy mellé, így az arcom egy vonalban van az övével ha felkel. Eleinte nem egyértelmű ki is fog felébredni ahogy azt se mit kéne tennem. Enyhe feszültséggel a gyomromban várom, mi jön. Felkeltsem? Hozzá érhetek? Kezdem úgy érezni magam mint valami megvert kutya mi most fél megnyalni a gazdi tenyerét. Ha nagyon figyel talán még a lekonyuló füleket is látni lehet. Végül mielőtt felkelhetne az ágy tövébe ülök, ahol a „helyem van” behúzott nyakkal. Csendben hallgatok.
Szemeim döbbenten kerekednek, ki s noha picit hezitálok végül válaszolok a hívásra.
-Itt vagyok.
Mivel sötét van és a szemüvege sincs rajta így tudom, alig lát engem. Bezzeg én szinte minden arcvonását tisztán látom. Erőt veszek magamon, hogy felkeljek azonban nem ülök az ágyra, inkább újra mellé térdelek és csak a széléhez érek. Tényleg nem tudom mit gondoljak erről a két alakról. Felé nyúlok, először az arcát akarom megfogni, aztán visszahúzom a kezemet. Inkább az Ő kezét fogom meg.
-Minden rendben, itt vagyok.
Ehh fasza, olyan nyomott és gyenge a hangom mintha egy temetésről jöttem volna. Jó, hát bocsi, még tart valahol a saját lelki gyötrelmem is. Legszívesebben mellé feküdnék és átölelném, csak hát lehet azt zokon venné. Gyengéden megszorítom a kezét, s bár már most átkozom magamat miatta végül cselekszem. Egyszerű gesztus, amit a legapróbb ellenkezésre azonnal megszakítok, de remélem segít. Finoman vonom a karjaim közé, úgy ölelem mintha bármelyik pillanatban összetörhetne vagy csak azzal, hogy érintem kárt tennék benne. Igazából ellenkezésre sincs szükség, alig pár perc után zavartan elengedem és visszaülök a földre.
-Hozzak vizet?
Ja, terelem a témát.
– Nem. -vet ellen éles hangon, ellentmondást nem tűrően. Szinte belé fojtja egyetlen szóval minden hangját, amit meghallja, hogy elkezdi magáról terelni a gyanút- Az előbb, mikor itt voltunk, nem volt érezhető a szagod. Most viszont körbelengi a párnát. Felesleges tagadnod, felismertük. -összeszűkített szemekkel méregeti, tekintetével szinte felnyársalja. Nem tetszik neki ez a kitérés. Ha annyira ő az igazmondó, akkor álljon szépen elő a valósággal. Ha nem teszi, akkor pedig a fejéhez vágja, hogy igenis szavahihetetlen. Mikor megkapja a választ, egy pillanatra úgy tűnhet, hogy elégedettség villan meg a szemeiben. Hideg szavaiból azonban épp az ellenkező érezhető ki.
– Áhá. Tehát még itt sem akarsz nyugtot hagyni nekünk. Lassan nincs olyan hely ebben az istenverte birtokon, ahova ne etted volna be magad valahogy. Mindenhol ott vannak a ténykedésed nyomai. Az ágyban a szagod, a folyosón a kutakodásod, a dolgozó tele van az altatóhoz szükséges anyagokkal, a konyhában minden a felső polcon. Ennél jobban már csak akkor foroghatna ez az egész körülötted, ha véglegesen elfoglalnád a tornyot is. Szóval nem, te csak ne szívesenezz itt nekem. Belerondítottál mindenbe. -hangja a végére már szinte sértett. Mintha valóban elvenne valamit azzal Cain, hogy jelen van s egyáltalán csak itt létezik. Pedig most is távol van a szobán belül, a vérivásnál sem ellenkezett s kivételesen még az agyament megszólalásaitól is megkíméli. Számára azonban így is csak egy púp.
Haragosan vissza is húzza inkább a takarót magára, szinte teljesen eltűnik alatta. Az orra alatti morgás egy ideig még érthetetlenül, de hallható, hosszú percekkel később azonban elcsitul. Pontosan erre az idegi állapotra van szüksége. AZ agya annyira kattog, hogy ne tudjon elaludni az elkövetkezendő órákban. Utána pedig? Marad egy képlékeny, de valameddig beváló hadművelet. Ha érzi, hogy kezdene álmosodni, akkor fel kell kelnie. Mivel a szobában nem mászkálhat jelen pillanatban körbe-körbe, mint egy megvadult állat, ezért a folyosóra megy ki. Egy pohár vízért, mosdóba, vagy csak kinyitni egy ablakot, utána meg bezárni azt. Néha Cainba akarva belerúg bokától vállig bármerre, de úgy tesz, mintha fel sem tűnne neki.
Alapból gyűlöli, mikor papucs nélkül mászkál a sárkány, utána szokta vágni. Most viszont ő maga is fedetlen talppal csoszog ki s kinn is a hideg márványt választja a hangokat elnyelő szőnyeg helyett. Ez a hűvös felkelti. Segít, hogy a gondolatai ne lassuljanak le. Azonban ez sem elég ahhoz, hogy valaki egy egész éjszakát kibírjon ébren, ha nincs mit tennie s senkivel sem beszél. Igen, senkivel. A két fél jelen pillanatban nem szól egymáshoz.
Az álom eljő, akármennyire odázza. Nincs koffein, nincs munka, nincsenek hangok. Egy régi óra folyamatos, ütemes kattogása s a légzés. Még csak kinn a tücskök sem ciripelnek. Ezek viszont már annyira monoton neszek, hogy inkább altatják, mint ébresztik az embert. Az egyik átfordulásnál, mikor fel akarna kelni, már későn kezdene bele a dolgokba s az alvás elragadja jeges érintésével a valóság talajáról. Az első pár perc elcsendesedve telik így, ütemesen szuszogva. Azonban az idő múlásával légzése el-elakad, majd egyre jobban felgyorsul. Egy fordulás jobbra… később egy balra… majd ez is gyakoribbá válik, míg már a takaró is a földön landol s a nyugtalan álmokat halk nyöszörgés, félszavak kísérik. Mire sikerül kizökkennie s felébrednie, már zihál s a verítéktől gyöngyözik a homloka. Oly gyorsan ül fel, hogy mivel az ágy szélére küzdötte magát öntudatlanul, majdnem lezúg. Az utolsó pillanatban kapaszkodik meg, érzi, hogy egész testében reszket. Mindig ilyen, mikor felébred. Gyűlöli, jobb szó erre nincs. Igyekszik mély levegőket venni ss mire észreveszi magát, már karjait saját teste köré fonja. A múlttól azonban semmi sem véd meg, nem lehet rajta változtatni. A sötétben egyetlen pontra mered s maga sem tudja miért, de kiszáradt ajkait szóra nyitja.
– Cain? -szólal meg a rekedtes, alig hallható hang. Maga sem tudja mi lenne a jobb. Ha nem válaszolna, mert átaludta volna, vagy ha igen s lenne valaki, aki talán a jelenlétével nyugalmat hoz. Aki minden éjszaka felébred a rémálmoktól, annak a személynek kell a társaság. A másik sosem éli át ezt.
Láthatóan elégedett a fejével, de semmire se akarok igazán reagálni ezzel is csak elégtételt adnék neki. Még mit nem! Köcsög szadista! Nem fogsz ennyire könnyen megszabadulni tőlem. Pontosan azért hozom magammal azt a darab játékot, hogy arra tudjak koncentrálni, ami jó. Azt akarom szem előtt tartani mit kaptam és mit kell értékelnem ezért a szadista fickó összes beszólását és faszságát el fogom tűrni. Nem érdekel. Ahogy visszaérkezek a szobába jól láthatóan nem számított rám senki. Ez kicsit azért rosszul esik még a korábbihoz hozzá adva, de gondolatban gyorsan túl teszem magamat azzal: Ez csak a mindenkit gyűlölő, mások szenvedését és fájdalmát kedvelő farok. Nem törődhetek vele! A kérdésre miszerint mit csinálok nem felelek semmit, van szeme használja tényleg azt hitte ennyire egyszerű lesz? Viszont az arckifejezése, ahogy lehervadt a vigyora az megér minden petákot! Sőt, egy kis önelégült vigyor nálam szintén felfedezhető pár perc erejéig, ha már itt tartunk. Nem csak Ő ért a szemétkedéshez. Azt hiszi valaki, aki élete java részét kocsmában, börtönben vagy épp egy bűnöző tanyán töltötte képtelen a gyomorforgató viselkedésre? Pff! Fel kéne nőni öregem. Nem kurvára nem úgy telepedek oda, hogy átessen rajtam mikor felkel. Direkt hagyok elég teret neki ehhez és az ágy végében helyezkedem el.
Szemernyi ellenkezést se mutatok, amikor megragad, sőt szinte elernyedek a kezében. Már-már úgy tűnik, ha nem tartana erőtlenül vágódnék a földre. Ez részben azért van így mert én ajánlottam fel, másrészt pedig a szavai hatása. Miattam rosszabb lett? Akkor ez most csak ront a helyzeten? Mit kellene tennem? Több időt kellene távol lenne, hogy megszokja a hiányát? Hagyjak fel azzal, hogy felkínálom neki? És ha ezért elvonási tünetei lesznek? Azt hogyan fogja kezelni? Összekuszálódnak a gondolataim, ha nem mozogna ütemesen a mellkasom azt hihetné az ember valami holteset fekszik a másik előtt. Pedig nem. Kísérletet sem teszek arra, hogy megérintsem valahogy nem is érzek rá akkora késztetést, mint mikor a másik fél van elől. Ő igényli a törődést, ez nem. Durva és szándékosan bántani akar, ha ellenkezek az a baj, ha szólok az, ha pedig nem még azzal is problémája lesz. Nincs jó megoldás így marad a tűrés és az önvád. Viszont ez így nem maradhat, valamikor beszélni kellene ezekről a dolgokról, ahogyan arról is amiket ide hoztam, mint bizonyítékok. Kiszárad a szám a gondolatra, hogy mégis mikor? Reggel? Ha visszajöttem? Végül pontosan úgy koppan a fejem a földön, ahogyan azt sejtettem halkan nyöszörgök, aztán a felsőmet a nyakamhoz szorítom és úgy törölve le s állítva el a vérzést. Megint megnyerhetném a csendkirály játékot, ha elkezdtük volna. Egyszer azért egy ilyen pillanatban amikor a jobbik énje van elől talán feszültségoldónak bedobom ezt a gondolatot, hátha értékeli. Szintén elfordulok a másik irányából, nem gondoltam volna, hogy hallat magáról, de a számonkérésre még annyira se számítottam.
-Máskor is voltam ott. Most ittál, azt is érezheted.
Vágom vissza mérgesen a szavakat, így nem lehet hallani, hogy hárítás. Ettől még azért tudhatja, mivel valóban nem mosásában volt, hogy ott feküdtem. Arról nem beszélve, azóta mostam az ágyneműjét. Amennyiben tovább erőlteti a témát akkor fáradt sóhajjal, tüntetően felé se nézve jön az újabb felelet.
-Kényelmet, elmentél, fáztam és így meleg maradt a helyed. Szívesen.
Zárom le az egészet, persze ha nincs firtatva akkor én aztán nem vallok be mindent akár a kis angyal. Arról nem szólva, hogy csak túl szeretnék lenni ezen az estén. Tényleg és nagyon. Kezem között forgatom a csillagot, azzal játszok magam előtt görgetem egyik ágáról a másikra halk neszt verve ezzel a kövön. Az a helyzet ezt elég hamar meg fogom unni és már most azt nézem mivel tudnám elütni az időt amíg a másik pihen.
Csak egy lenéző ciccentéssel reagál a megjegyzésére megjelenése kapcsán. Hadd ne érdekelje, hogy nem tetszik neki a helyzet így már. Őt sem érdekelte, hogy miután rákényszeríti az akaratát, még van pofája felhozni ilyen dolgokat neki. Azok a szavak oly őszinték voltak a papíron, miről nem szabadna, hogy tudjon. No, nem azért. Az éppen jelen lévő fél bármikor a szemébe mondja, ami ott szerepel: ha tehetné, most azonnal rúgná ki páros lábbal s boldogan fogadná a tényt, hogy többé nem kell látnia. Csak az ígéret, s a másik személyiség miatt nem játszik így. Persze most elég közel áll hozzá, de nem fogja szó szerint kihajítani. Menjen el a saját lábán. Elüldözi úgy, hogy ne csak az ő hibája legyen az egész, ezen az átkozott estén megteszi.
A lehajtott fejes bólogatás a diadal érzését nyújtja. Még csak nem is áll ellen. Ha oda szúr, ahol a legjobban fáj, akkor könnyű dolga van. Mikor nem látja, egy széles, önelégült vigyorral nézi a szerencsétlen ábrázattal rendelkezőt. Legszívesebben akkor is utána szólna, mikor kilép a szobából, ám végül mégsem teszi. Talán majd akkor, ha újra ideeszi a fene. Hetek is beletelhetnek. Legszívesebben most viszont a dolgozója ablakából figyelné a bejáratot, hogy végignézze szánalmas elkullogását. Vajon úgy érzi magát, mint egy kivert kutya? Reméli, hogy igen. De a hűsége… na, arra nincs szüksége. Legjobb az lenne, ha többet nem látná. Hisz megkapta az ígért altatót a naplóval. Ott lehet a zsebében. Lehet, hogy nem tökéletes a hatása, de kész. Ha nem jön vissza miatta úgy veszi, hogy a feladatával végzett.
Már épp a ruhásszekrénye előtt állva keresi, hogy a műsor élvezéséhez mely lenne a tökéletes ruhadarab – hisz ő aztán nem fog pizsamában dolgozni, ahogyan aludni pedig pláne. Ekkor azonban közeledő lépteket hall. Talán azért jön, hogy megpróbálja kioktatni, vagy épp megkérni, hogy ne tekintsen rá ilyen csúnyán? ki tudja. Minden esetre az ajtó felé fordul, kezeit összekulcsolja a háta mögött várakozóan. Ám mikor megpillantja, hogy hogy jött, arcáról lefagynak az eddigi érzések s képtelen a csalódottságát elrejteni. Most komolyan? Nem volt neki elég ennyi?
– Te meg mégis mit művelsz, fatty? -vonja fel a fél szemöldökét. Most komolyan megágyaz? Az ágya mellett a földön? ha azt akarja, hogy minden alkalommal belé rúgjon, mikor kimegy mosdóba, egy pohár vízért, vagy csak úgy kedvtelésből, ám legyen. De ha átesik rajta, az is Cain hibája lesz! Behajtja a szekrény ajtaját s megvárja, hogy a földre letelepedjen. Tudja is, hogy mivel folytassa a kikészítését. Visszasétál az ágyhoz s leül a szélére. Szinte a másikkal szemben. mielőtt megszólalna, felé nyúl s a tarkójánál a hajába markolva hátrarántja a fejét.
– Mindig is vonzott minket valamennyire a vér. Pláne engem. Viszont mióta te megjelentél… nos… akkor romlott el minden. Tehát ez csak hogy tudd, a te hibád. -azzal lecsusszan elé, hogy féltérdre ereszkedve majdnem egy magasságban legyen vele. Szorosan tartja a hajánál, hogy ne húzódhasson el s a nyakához hajolva minden kertelés nélkül mar bele a bőrébe. Ő nem fogja visszafogni magát. Ha már a vérével csábította, érezze a következményét. Azonban még nem kezdi el inni a vörös nedűt. Több helyen váj így lyukat a bőrébe kicsit sem figyelve rá. Így nem elég, hogy apró patakok indulnak meg le, a mellkasa felé beszennyezve a felsőjét, esélyesen lilás nyomokként napokig ott fognak díszelegni.
Végül a torka közvetlen közelében kezd el inni is belőle. Nem húzza a dolgot hosszan, innentől már nem több étkezésnél. Ha pedig a desszertje hozzá akarna érni, elüti a kezét. Mikor végzett, akkor sem tisztítja le a sebet. Egyszerűen csak ellöki magától, visszamászik az ágyra s neki háttal elfekszik. még az örökös igazgatás is elmarad lévén, hogy az a másik fél szokása. Ő csak elfekszik, egy párnát a feje alá hajt s a takarót magára húzza.
Valami viszont nem stimmel. Ez az illat… Cain járt az ágyában. Érzi a párnáján, noha csak végtelenül enyhén. Nem azonnal jön rá, hogy hozzá tartozik az idegen érzete. Először hosszan kel gondolkoznia, mivel csak azt tudja, hogy ismerős. Mikor viszont rájön, akkor a másik fél elő akar jönni. Legszívesebben belefúrná a fejét a párnába s mélyen magába szívná az ismerős aromát. Ám most ezt nem lehet. Helyette a eddig is jelen lévő szólal fel oda sem pillantva.
– Mit kerestél az ágyamban? Ne fogd arra, mikor lázas voltál. Érzem, hogy itt fetrengtél. Mikor és miért? -egyből leszedi magáról a takarót s azt kezdi szemlélni, nem-e foltos. Hátha ezzel akar vele kiszúrni az az istenátka.
Oké elismerem tényleg vannak és voltak intő jelek. Eddig se tűnt olyannak, aki szeret beszélni a személyes dolgairól, az egyetlen oldott bensőséges duma itt történt. A szobájában, az ágyon. Mikor értelmetlenül kerestem anyámat. Rá kellett volna jönnöm, a lüktető ér, a haragtól egyre jobban vörösödő arc és a sarokba szorítottság érzése nem tesz jót a közérzetének. Van pofám felhozni még a gyengeségét a vérrel kapcsolatban. Tényleg nem kellene bamba pofával az ajtót bámulnom, ahol az előbb kiment és most rám zárta az ajtót. Mégis én idiótákat megszégyenítő ábrázattal meredek arra a pontra hol elhagyta a szobát. Beletúrok a hajamba és azon agyalok vajon néha miért nem tudom befogni a pofámat? Átléptem egy határt ebben biztos vagyok máskülönben nem akarna kizárni az életéből. Azt hiszem ez lehet az a pillanat, ami egyesek úgy neveznek vízválasztó? Vagy mi. Jobb ötlet hiányában befekszek az ágyába, főleg mert meleg másrészt pedig melegen tartom. Könyvemet a kezembe veszem, átfordítom és elkezdek bele saját gondolatokat alkotni, ami nem tart túl sokáig. Most éppen sok van és lenne mit írni, de ha jól hallom jön vissza. Mikor a zár kattan, kipattanok az ágyból és a szék mellé állok, fel vagyok rá készülve lehet ki leszek zavarva. Meg se kell szólalnia már gúnyos félmosolyra rándul a szám.
-Érzelmek ellen szadibá mi?
Hát már a végletekig elcsesztem egy vagy két lapát pluszba mit számít már? Azt hiszem nem túl sokat, szóval mindegy. Az egész mondandójából egyetlen mondat az, ami bánt. Mindegyiket a keserű és iszap szagú gonosz oldal mondta, mégis a másik hagyta. A legtöbbet megértem, de valahogy a bizalmi kérdésnél valami nálam szakad el. Akkor most hogyan van ez? Tisztában volt vele eddig is hogy mi vagyok és egyre jobban. Persze nem mondtam el mindent, de a faszomat el se titkoltam! Mikor szegtem meg a szavamat, hogy most hirtelen megbízhatatlan lettem? Lehajtott fejjel némán bólogatok aztán kisétálok a szobából, a táskámat és a tartalmát a toronyba viszem. Felkapom az egyik forma berakót, a párnát és a takarót majd szépen vissza Nickolas szobájába. Tényleg azt hitte ennyivel lezárhatja? Hát nem, ha pedig bezárta az ajtót most szólok, bejutok. Már minden mindegy alapon vannak a dolgok. A szobában az ágy végéhez megyek, a földre terítem a takarót és a fejem alá teszem a párnát. Igen, akár a házőrző úgy fekszem a beteg gazdám ágya mellett.
-Nem égetem el, nem fogom. Nekem jelent valamit. Mondtam már, azért akartam itt lenni, hogy figyeljek Rád míg alszol.
Félhangosan mondom, szóval az se biztos rendesen meghallja. A csillagot sikerült elemelnem a kupacból forgatom a kezemben olykor feldobom és elkapom. Valamiért azt érzem bármelyik pillanatban felkel és elzavar innen. Csak azt nem tudom még mit tennék akkor. Az ajtó elé vackolnám magam vagy elhagynám a birtokot? Tényleg nem tudom.
Már azon sem csodálkozna, ha a homlokán egy csinos kis ér lüktetése fejezné ki, mennyire idegbe tudta ezzel hozni két pillanat alatt. Egy részről utálja, mikor elveszik a dolgait engedély nélkül. Más részről pedig roppant módon zavarja, hogy pont azt a hitvány cetlit kellett meglovasítani. Azok a saját gondolatai voltak, amiket nem akart az orrára kötni. Azért hívják ezeket gondolatoknak és nem beszéljünk-róluk-nak. Az ideg azonban akkor hág a tetőfokára, mikor még le is cukizi. Hát még van pofája ehhez is? Ha tudná, hogy bármit érne, akkor itt helyben rávetné magát úgy, hogy a fal adja a fejének a másikat! Azonban nem az erőember típus. Gondolkozz Nick, azért van a fejed! -mantrázza magában. Kell ebből valami kibúvó, de most azonnal.
Fejével határozott nemet int a helyfoglalás ajánlatára. Állva marad, pontosabban idegesen járkál fel s alá. Legszívesebben fogná magát s itthagyná. És ez még azelőtt volt, hogy a kérdéseivel megbombázza. Hát akkor hogyan érzi magát? Bár a jobb kérdés a mégis mit mondhatna? Az igazat biztosan nem. Mégis, hogy nézne ki egy ,,Talán kötődnék hozzád, de olyan vagy, akihez rosszabb, mintha az illető utálna”? Igaznak ugyan, de amellett kegyetlennek. Igen, igen, a kegyetlenkedés valóban a stílusa, azonban saját magát is rosszba sodorná, ha kimondaná.
Az egészet csak megkoronázza a kegyes ajánlat. Ahogy megpillantja az anyag színét, már rájön, hogy mi az – ezt a jobb szeme tikkelése elég tisztán elárulja. Kész, ennyi volt. Veheti megfutamodásnak, vagy aminek csak akarja, Nick egy éles mozdulattal fordul az ajtó felé és egy szó nélkül megy rajta ki. Kulcsra zárja maga után, ám nem a sárkány fogságba ejtése a célja. Csak távot teremteni maguk között. Hogy ez biztosan meglegyen a fürdőig ez után meg sem áll. A biztonság kedvéért ott is zárja, amit lehet s csak utána engedi meg a hidegvizet a kézmosó csapból, hogy megmossa az arcát. Itt már csak az segíthet, ha nehézfegyverzettel válaszol a támadásra. A ma nagyrészt elöl lévő félnek most azonnal vissza kell vonulnia, hogyha nem akarnak bajt. Majd a másik személyiség megoldja. Az még ebben a helyzetben is képes a nyugalom álarcát magára ölteni, noha fontolgatja, hogy egy kicsi altatót igazán nem ártana magához vennie, mielőtt visszatér. A sárkánynak aztán nem ártana a pihenés. Ők pedig csak rutinteszteket hajtanának végre…
Végül szerek nélkül tér vissza. Sajnálatos módon figyelembe vette a visszavonuló személyiség akaratát s emiatt, de csakis emiatt kötélnek áll. A zár kikattan, Nick pedig a halál aurájával tér vissza. Addig rá sem néz, míg le nem ül az ágyra. Minden mozdulata hirtelen teljesen megfontoltnak tűnik, kezeit összekulcsolva a combjain pihenteti. Egyenesen a szemébe nézve kezd beszélni, megadva a válaszokat, mik pontosan olyan haszontalanok, mint szerinte a kérdések feltevője.
– Nem rajzolunk gyakran, csak mivel melletted lehetetlenség aludni, valamivel le kellett foglalnunk magunkat. A pikkelyekre nem láttunk rá. Azokról amúgy is van tanulmányi rajzmintánk már ott, ahol a többi adatodat tároljuk. Ne nézz minket amatőröknek, ha megkérhetlek. Az utolsó kérdés pedig pontosan azt jelenti, amit. Egy tolvajban ki bízna meg gond nélkül? Azt az anyagot pedig, ha megkérhetlek, égesd el. Nem fűznek hozzá többek, mint teljesen átlagos emlékek. -majd, mint aki jól végezte a dolgát, elfekszik s elkezdi eligazítani magán a takarót- Megkaptad a válaszaid. Most már mehetsz a dolgodra. Tudjuk, hogy emiatt akartál itt ülni.
Az kellemetlen és feszült kajálás után azért mire számított? Majd könnyedén megoldja a dolgokat azzal ha kicsit hisztizik? Hát ez a drága még nem ismer engem vagy mi fene? Pedig, kezdtem azt hinni már tudja lassan milyen vagyok. Sebaj, addig jó amíg nem sejt semmit. Olyan nagyon jó lenne már most nevetni! Ha tudnád mit alkottam! Ahogy lopva nézem a reakciót egyre elégedettebb vigyor terül szét az arcomon. Annyira ki se kell kapnia a kezemből a könyvet, szinte oda adom.
-Hé, ne dobáld! Most kaptam!
Hangom szinte nevetgélős, aligha lehetne elhinni, hogy fel vagyok háborodva ezek után. Megemelem a szemöldökömet, milyen kis heves.
-Még mindig cuki vagy amikor rosszul áll a szénád. De, „Hogy került hozzám?” a helyes kérdés, elnézem mert kicsit idegesnek látszol.
Ha nem lennének a füleim tutira körbe érne a szám az egész fejemen. Hát ez egyszerűen pazar! A világon nincs még egy ennyire jó reakció, csak ha találok valami új dolgot mit az orra alá dörgölhetek. A kioktatást pedig igyekeztem a lehető leginkább az Ő stílusára mintázni, csakis azért érezze a törődést. Annyira, de annyira jó ez! Tudom, nem szabadna így élveznem a dolgot. Ahogyan azt az érzést is el kell magamban nyomni, hogy valóban cuki a kipirult arcával és szikrázó tekintetével.
-Na, nyugalom, nyugalom. Amúgy csak olyankor vagyok büdös mikor épp megjövök itt naponta kétnaponta fürdök. Szinte elkényelmesedek. Na, de beszéljünk értelmesen.
Mutatom, hogy üljön le, mert azért az ágyon ácsorogni biztosan nem lehet annyira kellemes és a bútornak vagy matracnak se tesz jót.
-Először is találtam és jó helyen van. Szeretnék róla beszélni is, több kérdésem lenne. Például gyakran lerajzolsz álmomban? Miért nem a pikkelyeket rajzoltad? Mi az hogy nem tudod „Mit akarhat?” mármint ember annyira nem vagyok én bonyolult!
Kezdek bele, kicsit kiélvezem még a helyzetet aztán a táska felé nyúlok és ismét előveszek belőle valamit.
-Semmi gond, szedd rendbe magad, ezzel letörölheted az izzadságot. Amúgy is foltos.
Utalok itt az egyértelműen férfitól származó apatej foltra, mi a rózsaszín nővérkeruhán díszeleg és felé tartom. Igen, ez is itt van! Háhá! Jajj de csúnya lenne, ha telibe beleröhögnék az arcába, csak nem szabad. Bár mikor ha nem most? Két kiló vaj volt a fülük mögött! Ma mindent lehet! Ha lehet még vidámabb hangon kezdek beszélni.
-Félreértés ne legyen. Erről és a papírról fogunk beszélni, de választhatsz. Itt és most vagy alszol és holnap. A döntés a Tiétek.
Mutatok felé, s ha lehet akkor elveszem a naplómat amibe ha elalszik egészen mást fogok körmölgetni. Vicces dolog azért ez így és azt hiszem nem gondoltam át rendesen ezt az alsógatya dolgot. Kicsit cidri van, ezért talán elmegyek valamelyik vendégszobába takaróért. Ha tudnám, alszik akkor esetleg és csak kicsit mellé bújhatnék, de ha lehetne egy tippem a fél estét színleléssel és agyalással tölti. Így is többet fog aludni. Az mondjuk fura, hogy nem szólt mert nincs a lábamon semmi és csattogott a kövön akár a kacsaláb. Bár amilyen tempóban menekült előlem nem is annyira különös. Remélem, azért spurizott ennyire mert nem bírta a vérem szagát. Igaz is, nem kellene neki? Egész kaja alatt azt szagolta csak be van indulva rá egy kicsit vagy valami, nem? Vagy ez nem olyan mint a desszert? Na jó, a faszom!
-Nincs szükséged semmire? Vér vagy bármi?
Gratulálok Cain, ezt most majdnem úgy kérdezted, mint a szűz lány dugás előtt: akkor most berakod? Be hát mi a szart gondoltál! Ahj valaki nyírja ki ezt az olalamat!
Először azt gondolja, nyert ügye van. Amiatt a kifordulás miatt elbízza magát, de elég rendesen. Oly hatalmas elégedettség járja át, mintha ez a reakció aláírta volna, hogy megnyerte a csatát. Azért az ő furfangját nehéz ám kicselezni! Már majdnem elkezdene elégedettségében magyarázni, mikor Cain megjön, s nem úgy reagál, ahogyan kellene. Egy plusz késsel s teljes nyugalommal ül le. Értetlenül figyeli, hogy mit csinál s azelső vágás után a vér illata egyből elterjed a levegőben. Ekkor szinte megvilágosodik. A kis sunyi dögje! Az alsó ajkába harapva összpontosít rá az ételére. Az első néhány vágás idejéig ez még hatásos. A vége felé viszont már nem csak Cain küzd, hanem ő is. Hasonló hanyagsággal hagyja el a helyszínt, sőt, a másikat is inkább lehagyja a szobájába vezető úton. Mikor pedig beér a helyiségbe, a hátát az ajtónak vetve vesz mély lélegzeteket. Előző este ivott belőle. Mégis hatalmas kísértésbe esett ennyi vörös nedű láttán, hogy nekivese magát. Ez is közrejátszik, hogy mikor hallja Cain lépteit, hamar ágyba bújjon inkább. A párnái rendezgetésével legalább le tudja magát foglalni. Nem csak a felőle érződő, elfojtani kívánt illatokat lopva szagolja a levegőből.
Meg kell mondani, meglepi, hogy nincs ellenkezés. Furcsállja is valahol a vacsora után a nagy készségességet. Azonban nem akar ezzel foglalkozni. Figyeli távolodó s nem sokkal később pedig közeledő alapján. Tekintete a visszatérténél a naplóra téved. Az ilyesmibe az emberek a bensőséges gondolataikat írják, miket nem szívesen osztanak meg mással. Talán nem tudja a másik s jobb lett volna közölni vele? Nyitja a száját, hogy megmagyarázza neki, helyette viszont a válaszát adja meg neki.
– Kezdjed csak. Bár nem tudom, mit alkothattál a délután. -bólint rá a dologra, majd már helyezkedne is el, hogy úgy hallgassa. A mozdulat közben azonban ledermed az első mondat hallatán. Ezek a szavak… nem Cainék. Ő szokott így fogalmazni. Mégis miért beszél í-… a papír! Ahogy rájön, hogy miből lehetnek a sorok, hideg veríték veri ki egész testét. Hogy került hozzá? Miért olvasta el? Az nem az övé volt! Azonnal felpattan s kikapja a kezéből a könyvet. Azonban nincs benne a rajzos papírja. Értetlenül néz hol a naplóra, hol pedig a másik arcára.
– Hol van? Hogy került nálad? Add vissza, de azonnal! Az nem a tiéd. -parancsol rá akaratosan s a naplót elhajítja az ágyára. Nem esik ugyan baja, de ő nem szokott így bánni a könyvekkel. Felpaprikázta magát, szóval akaratlanul is megvillantja a szemfogát idegességében- Szóval? Hova tetted?
Oh édes faszom! Nem szarral gurigázik a tudós páros. Jó erre azért számíthattam volna, hogy nem adja könnyen a dologt. Nem hiába alapoz a gyengeségemre, amikor meglátom az asztalon a sok italt elsőre kifordulok a konyhából. Ahol nem olyan régen még pont Ő nyugtatott most magamat kell. Most mi a francot csináljak? Ott lesz előttem a sok üveg és biztos vagyok benne, bíztat is ha arról van szó. Valamivel el kell terelnem a figyelmét és ha már így van ki is babrálhatnék vele. Erőt veszek magamon és visszamegyek, azonban mielőtt helyet foglalnék magamhoz veszek egy kést. Én nem vagyok olyan szakember, mint Ők szóval másképpen csinálom az ilyet. Arról nem is szólva, hogy az személyes tudásom másra terjed ki. Leülök az asztalhoz enni és minden egyes alkalommal mikor az italra vágyakoznék a pengét a tenyerembe mélyesztem. Akkor legyen mindenkinek pocsék. Biztosan kiveri a biztosítékot számára, hogy az egész étkezőben terjeng a vérem szaga. Aztán persze elegem lesz a dologból, a szúrós pillantásokat viszonzom. Felvetődik bennem valami. Ha benyakalok innen mindent és úgy iszik a véremből lesz olyan részeg lesz, mint én? Mert akkor nem bír ébren maradni az fix. Viszont az kicsit talán sok lenne, esetleg egy pohár a végé. Kettő. Na jó, inkább újabb vágás. Ez a saját belső vívódás az étkezés végéig tart, most nem mosogatok vagy teszek rendet mert kicsit szétszabdaltam a tenyeremet. Az alkohol viszont nagy úr és végül majdnem beleiszok az egyik üvegbe. Nagyon nehéz otthagynom mindent ahol van, ha nem terelném a figyelmemet a fájdalommal biztosan nem menne.
Mikor végre a szobába indulunk akkor teszek egy kitérőt a fürdőbe jobb híján, onnan veszek kötözéshez anyagot. Semmi különös, csak ne vérezzek össze mindent. Az újratárgyalás duzzogás részét hallgatva elmosolyodok.
-Mindjárt. Hozom, amit olvasni szeretnék.
Elmegyek a táskámért, amit a szomszédos szobába tettem. Visszaérve előveszem azt a naplót, amit ma kaptam Tőle. Bizony! Már kihasználtam! A rajzos lapról bemásoltam a szavakat amiket a papírra írt és most azt tervezem fennhangon olvasni Neki, ha már annyira esti mesét akar. Nagy goddal készülök, mintha minimum egy zongorajáték előadásába akarnék kezdeni. Minden mozdulat lassú és vontatott.
-Kezdhetem?
Ha megkapom a várt noszogatást pimasz mosollyal az arcomon olvasom fel az első megjegyzéseket, érdeklődve lesek felé, mikor esik le tantusz, hogy pontosan mit és honnan olvasok. Az eredetit nem hoztam le! Még eltépné.
Szeretne figyelni rá. Ez a mondat furcsán érinti. Egyszerűen nem tudja jelenleg eldönteni, hogy ez jó, vagy rossz. Valahogy egyszerre egyik sem és mindkettő. Nem szereti az ilyen kétes érzéseket. Legyen valami fekete, vagy fehér. Tények. Számára ezek kellenek. Ez a se nem ez se nem az dolog kiakasztja. Pláne, hogy ő maga érzi! És nem azért, mert az egyik fél így, a másik pedig úgy gondolja. A jelenleg elöl lévő az, aki képtelen elszámolni a szavak jelentésével egységesen.
– Neked nem kell a pia, nekem nem kell a pihenés. -ha így játszunk, ám legyen! Gondolja. Akkor ideje a vacsorához elővennie majd a nehézfegyverzetet. Egy iszákos nem fogja tudni megállni, ha annyi féle ital van elé kitéve az asztalra, mintha a saját Kánaánjába csöppent volna. Akkor Cain vajon hány percig fogja bírni? még fogadásokat is köthetne erre a két személyiség, az egyik élénken mondogatja is a szerinte történő esélyeket. Elég csekélyeket jósol. A másik ugyan jobban hisz benne, de jelen pillanatban nem szeretne. Jobb lenne elaltatni azt a sárkányt, aztán munkálkodni inkább.
Mikor odasündörög a konyhához, kellemes csalódást pillanthat meg. Cain mosolyogva olvassa a sorait. Akkor tetszik neki? Nem hitte, hogy egy naplóval leveheti a lábáról, hisz abba írni kell. Vagy felőle akár rajzolhat is, ha rájön a kiskapura. De ha elfogadja a bocsánatát ő is, akkor már nem érdekli, hogy mi mellett dönt. Inkább gyorsan el is szelel, mielőtt rajta lenne kapva a leselkedésen. Menekül a saját házában? Ez pont nem az ő stílusa, most azonban nem érzi kellemetlennek. Inkább az dukál főleg, hogy azt a mosolyt láthatta. Belül talán arra számolt, hogy zokon lesz véve, hogy még ezzel is házifeladatot oszt ki. Szóval örül… vagy valami hasonló. Nem biztos benne, de kellemes meleget érez a mellkasánál, a fejében pedig morgós hang a válasz a másik féltől. Emlékezteti, hogy ez csak továbbra is pillanatnyi jó.
A könyvtárban átnézi, hogy minden a helyén van-e azok közül, amik fontosak. Út közben látta a kutatás nyomait, de a többi kis hely annyira nem érdekli. Ami fontos, az maradjon titokban s ahogy nézi, eddig így is van. Egy könyvespolc valójában titkos ajtó, mi egyenesen a szobájához vezet fel. Azt azért jobb nem feltárni előtte. Ki tudja, milyen hülyeséget kezdene az információval. Mikor ezzel megvan, a többi helyen elkezd visszapakolni. Az egyik nem olyan, mit a másik kinyitottak, mert dupla. A hátsó fala is kivehető s amögött van az italok egy része. Erre nem fog rájönni, így teljes nyugalommal szed ki onnan erős s egyesen számára hívogató italokat. A többi dolgot persze visszarakja s elrejti a nyílást, utána pedig beviszi az étkezőasztalra az üvegeket. Cain már sehol, így nem igazán tudja rávenni, hogy vegye le neki a kávét. Körbe tekint, majd a pultra egy kézzel rátámaszkodik, lábujjhegyre áll s nyújtózva próbálja meg elérni. Semmi haszna. Mormogva ugrál, de ez se segít. Székkel nem próbálkozik, hisz nem teszi oda a lábát, ahova a hátsóját. viszont… A könyvtárban van egy kerekes kis három lépcsős fellépő. Mikor erre rájön, megy is, hogy áttolja. Igaz, hogy a fél házon keresztül kell vinnie s nyikorog is ahogyan illik, de akkor is célt lehet vele érni. Mikor megvan a sötétbarna babok kis tartója, akkor le is főz magának egy új adaggal.
Addig elvacakol ezzel az egésszel, hogy lassan sötétedik. Így jobbnak látja addig elmenni fürdeni, míg nem kap társaságot. Emiatt a vacsorát pizsamában fogja elfogyasztani, de nem zavarja. Sőt, mire Cain leér, addigra meg is terít. A nap utolsó étkezése eléggé csendesen telik. Étvágya ugyan most van, de az alvás miatt érezhetően morog. Sokszor néz rá csúnyán, no meg lesi, milyen hatással van rá a rengeteg ital. A vacsora után még próbálkozik a dolgozójába bejutni, de nem sok sikere van a dologgal. Mit volt mit tenni így, az ágyába felül, elrendezi a párnákat, lesimítja a combjain a takarót, majd összefonja a karjait a mellkasa előtt tiltakozóan.
– Újratárgyalást akarunk. -kezd bele azonnal, mikor már túl közeli az elekerülhetetlen- Meg nem fejezted be az olvasást. Szóval akkor lehet egyáltalán szó az alvásról, ha most még tanulsz. Nincs apelláta. -mintha ezzel még tudna húzni az időn.
Szóra nyitnám a számat, aztán becsukom. Ezt eljátszom párszor mire végül csak hümmögök valamit ami se nem helyeslő vagy elutasító. Alapból se egyszerű eldönteni mit akar azzal valaki, ha ennyi reakciót ad, hát most annyira se! Szeretném megmagyarázni neki és magamnak is mért ennyire lényeges a dolog csak nem igazán tudom. Ha azt mondom érdekel mi van vele, tudom nem hazugság csak arra miként reagálna? Most úgy látom, az ilyen közeledésekre élből elutasítással válaszol. Szerencsére a haragja segít az én kedélyemen, vigyorogva kuncogok az ajtó túloldaláról. Pedig igenis képes cuki lenni, nagyon. Ráhagyom a dolgot, láthatóan baromi rosszul érinti ha nem veszik komolyan ezt a későbbiekben jól felhasználhatom.
-Én viszont szeretnék Rád figyelni.
Válaszolom halkan, de azért érthetően. Azt hiszem ennek a mondatnak jót tett, hogy nem szemtől szembe kellett kimondanom. A miérteket ezen a ponton ugyancsak nem akarnám megválaszolni elsőre. Aztán persze ott a jó hárítás a fejemben! Gyanúsan nagy a csend az altatók és egyebek felvetésénél. Talán megfontolja? Akkor tényleg nem lenne okom a szobájában virrasztani.
Némi gondolkodás után, mikor nem éreztem töményen a gonosz bácsi szagát, úgy döntöttem csak nem lesz akkora baj. Nem tört el semmi, koccant az is üresen. Először résnyire nyitom az ajtót, lassan dugom ki a kócos hajam, majd a szemek után az egész fejem. Látva, nem vérengző módban van szélesre tárom az ajtót. Nekidőlök az ajtófélfának, karba tett kézzel és pimasz mosollyal figyelem.
-És mégis mivel garantálod, hogy alszol is nem csak a leitatásom után fogsz munkálkodni? Na? Sehogy! Csak ha látom, hogy alszol! Nem kell a pia az kell, hogy pihend ki a fejed.
Nem kell lázat mérni, igen továbbra is én vagyok, az aki remeg a pia után ha nem kap. Képes vagyok lemondani róla, főleg olyankor mikor szinten van tartva az ügy és nem két napja érzem az égető szomjúságot. Ebből nem fogok engedni. Alszik és pont. Makacs vagyok és idióta. Átengedem, hogy megnézze a szörnyen fontos dolgait, amik nem az én ügyem. Arról nem is beszélve eddig voltam érdekes. Szép, pfff.
-Majd kipróbálom ha jobban vagy és elmentem. Úgy lesz. Ezzel már csak sülök fel úgy, mint az első alkalommal. És akkor megnézem.
Jegyzem meg kicsit keserűen, elég vacak érzés annyira szarul lenni ahogyan akkor. Látom elvan a cuccaival, felesleges vagyok itt szóval a konyhába indulok ahol az asztalon megváltozott a terep. Nem csak a fiola van ott, hanem az a fura könyv, de üzenettel. Leülök az asztalhoz és félhangosan motyogom ki a sorokat, értelmezve mit is akart ezzel. Már a felénél mosolyra húzott ajkakkal formálom a szavakat jókedvvel a hangomban.
-Hát ez meg mit akar jelenteni?
Vakarom meg a fejemet és gondolkodok rajta, hogy megkérdezem. Lehet este beszélgethetnék vele és akkor szóba tudnám hozni az ügyet. Iszok vizet és alaposan átöblögetem a számat, hogy elmúljon végre az a rettenetes íz. Azt értem, ebbe kellene írnom a dolgokat, de amúgy? Na mindegy, most hagyom a másikat és elvonulok az új szerzeményeimmel az én kis szobámba. Ott tespedek amíg el nem jön a vacsora idő, igaz én már fürdés után fogok lemenni. Egyszerű póló és alsógatyában mászkálok. Mint valami ott alvós bulinál, hozom a kis táskámat benne mindennel, ami kelleni fog. Ezt a szobája melletti másik helyre teszem, elég ha azelőtt viszem be és mutatom meg, hogy szobára mennénk. Bár most kivételesen nem úgy.