Ugyan ki keresne egy vámpírt vagy egy bérgyilkost egy hegyi temetőben? Valószínű ezt gondolta Verion, avagy a bűn városának első kétezer lakója. A város eredetileg egy temető volt, melynek kriptáiban megannyi bűnöző és a sötétség teremtményei is búvóhelyre leltek, szépen lassan azonban kinőtte magát és az újabb és újabb ide érkezők a temetői kriptákhoz hasonló épületeket és azoktól teljesen eltérő házakat húztak fel, minek köszönhetően lassan, de biztosan Janera egyik metropoliszává vált. A várost fallal vették körül és törvényes szentélyévé vált a rossz fiúknak, ahol nem érheti el őket a törvény keze. Területét tíz vámpírcsalád felügyeli saját territóriumokkal, a város közepén pedig egy kúria áll, melyben az a vámpírcsalád él, amelyik a másik tízet felügyeli és igazgatja.
Egy egyszerű külső szemlélőnek egyszerűen csak úgy tűnhetett, hogy ők ketten csak beszélgetnek. Baron arcáról semmi sem volt leolvasható, olyan volt mint aki csak kötelességből, vagy épp figyelmességből kérte volna fel a hölgyet a nyitótáncra. De a vámpír mindig minden egyes lépését jól átfontolta és soha nem cselekedett megfontolatlanul. Csendben,szinte rezzenéstelen arcal fürkészte a másik arcát,nem keresett igazán rajta semmit,csak apró jelek után kutatott, hogy mégis mi az ami fel tudná eléggé bőszíteni az asszonyt, hogy annak nyoma is látszon. De elégedetten vette tudomásul, hogy a nőt hidegen hagyják a pletykák,s mikor a hölgy szeme megváltozott, Baronon még akkor sem látszott, hogy félt volna tőle.
– Én nem céloztam semmire sem, csupán..nem számít. Úgy hiszem, hogy mindenkinek joga van véleményt formálni,de azt mi döntsük el, hogy ezeket elhisszük e avagy sem. Jómagam inkább az ellenkezőjét teszem,igaz, hogy hosszadalmas és olyankor fárasztó tud lenni megismerni egy-egy ember múltját, élettörténetét,de van amiért érdemes fáradozni és kockáztatni akár a saját testi épségünket is. – apró mosolyra húzta ajkait,egy egészen rövid pillanatra lenézett a lábához,oda, ahol a nő mezítelen lába a sajátjához ért. De csak megköszörülve torkát folytatta.
– Az én szerepem ebben igazán nem mondható nagynak. Mondjuk úgy, hogy az egész egy bizonyos személy előcsalogatására szolgál. Mégis azt hozzá kell tennem, hogy azért enyhe csalódottság ért mikor a mostoha lányával jelent meg és nem a férje oldalán. Mielőtt még félre értene ,nem Önnel van bajom,maga vonzó, gyönyörű,okos és ravasz. A legtöbb férfi álma,de azt hittem ha a férje megjelenik,akkor azzal elő tudom csalni a családom fejét. De úgy látszik, hogy ez sem volt elég ahhoz. De talán jobb is,nem biztos, hogy a férje épségben jutott volna ki a kezeim közül. Mert mint ahogyan maga is mondta egy ilyen helyen bármi megtörténhet. Ebből kifolyólag pedig nem hiszem, hogy segítenie kellene abban, hogy találkozhassak vele.-
Az apró mozdulattal melyel a nő a követ érintette, megrándult kézfeje,majdnem el is húzva azt ,de még időben kapcsolt, hogy ne tegye. Egy pillanatnyi undor fogta el a kellemetlen érzésre,de abban is biztos volt, hogy a kő kilétéről senki sem tudott. Mióta az eszét tudja rejtegette,csak nagyon ritkán volt arra példa, hogy bárki is látta. De szerencsére a zene lassan elhalkult, jelezvén, hogy véget ért az első tánc, a megfelelő pillanatban Baron úgy húzta el a jobbját a nő kezéből mintha az árammal rázta volna meg. Jobbját hátra téve hajolt meg a hölgy előtt és az előbbi kis incidensnek szinte már nyoma sem volt rajta.
– Köszönöm, hogy megtisztelt a tánccal, Hercegnő. És egyben elnézését kérem ha netán kellemetlen helyzetbe hoztan volna a többi vendég előtt. De nehéz ellenállni a kísértésnek,ezt remélem megérti. Remélem, hogy az este további része kellemesen fog telni a maga számára is, ám ha a szolgálataimra lenne szüksége..- egyenesedett fel, hogy a nőre bírjon nézni de tekintete csakhamar megváltozott ahogyan a partnere mögé pillantott. Enyhe morgás tört fel belőle, szemei összeszükültek miközben kezei ökölbe szorultak. Teo pedig ezt a pillanatot választotta arra, hogy ő is megjelenjen és a vállára fogva suttogjon a fülébe. A vámpír pedig hümmögve helyeslően biccentett.
– Úgy látszik, hogy nem csak az én kíváncsiságomat keltette fel, elvégre most közölték velem, hogy a nem várt vendég is tiszteletét tette nálam. Remélem később még beszélünk, Hercegnő, és kérem az este folyamán vigyázzon magára. Ki tudja, talán mégiscsak látogatást teszek majd a férjénél.
Az idejét se tudja, amikor ilyen jól eltudott lazulni, mintha csak egy összegyűrődött ruhadarab lenne, amit hirtelen kiráznak és minden éle kiegyenesedik. Persze ezt nem csak a tánc, a zene és az alkohol finom elegye teheti, hanem maga a férfi aurája, mely különös érdeklődést és vonzalmat ébresztett Helinában. Azonban felszínre sose engedte törni ezeket a mélyen eltemetett érzelmeket, mivel súlyos traumákkal vannak eltemetve, s mint a rózsagumó, melyet méregbe mártanak, mélyen a földbe gyökeredzik és soha többé nem lesz elválasztható attól, s az édes és gyönyörű virág, mely kihajt, már halálos szörnyeteg is lesz egyben, melynek minden csókja kioltja az életet. Szemei egy pillanatra el is mosódnak az érzések hullámában, s mikor újra felnyitja szemeit levegőben nem csak fények csillannak, hanem vékony alig látható hajszállnál is vékonyabb szálak. S mikor észrevette már el is suhantak szavak a füle mellett, melyeket a férfi diadalittas, de egyben dicséretbe csomagolt bókként fújt felé. Mindig is ez volt ő egy tárgy, akit használhatnak, például egy bál megnyitására, látványoság, mely kívülről szép, veszélyes és egyben titokzatos, lehet emiatt nem ellenkezett Ivan se sohasem, amikor elsőnek a fülébe jutottak a pletykák, hisz egy nagyhatalmú herceg asszonyának titokzatosnak és megközelíthetetlennek kell lennie, olyannak, akinek se a fejében se a testében nem lehet olvasni, akit senki se érhet el, még is szemeik végig mérhetik és kezeik néha megérinthetik. Mint egy szépen felöltöztet báb, aki úgy ugrál, ahogy parancsolnak neki, s kívülről valóban ezt a látszatot mutatta Helina, vagy legalább is próbált ennek a látszatnak megfelelni, ám akik régóta és jól ismerték, nem csak felszínesen, azok jól tudták, hogy a finom mosoly és kimért hideg tekintet mögött egy lángoló temperamentum rejtőzik, tele fájdalommal és keserűséggel. Sokszor mondják, hogy mindent nem kaphatsz meg, s ez súlyozottan igaz a nemesek zavaros, intrikákkal teli világára is, hol a nagyhatalmúak is szenvednek valamitől, nem csak a nők. Lassan összekuszálódó gondolatai árjából a férfi elég pimasz kérdései ébresztették fel. A zene is lelassult, s dinamikus léptei és a világ is körülötte lelassult, lírikusabb szólamok csilingeltek, a levegőben úszva, s körbe táncolva őket. Ahogy eltűnt róluk a figyelem és lassan a táncparkett egy tömeggé változott, úgy terelődött mindenki figyelme a saját párjára, néhányak össze kapaszkodva táncoltak, valakik a táncparkett szélére húzódtak és csak figyelték a tömeget. Ők azonban benn voltak a tömeg közepében, mintha csak egy sűrű erdőbe kerültek volna, melyet magas, áthatolhatatlan fák vesznek körbe, melyek árnyékából ijesztő szemek és széles vicsorgó fogsorok remeknek. S mikor az áldozatát megközelítő bestia lehelete már Helina fülét és nyakát érte, akkor érezte meg igazán, hogy mibe is keveredett. Ismerős szituáció volt ez, hisz a férfiak általában a sarokba szorítás fegyverével élnek legtöbbször, ha egy csábító nő megszerzéséről van szó.
– Ha a pletykákra céloz ezzel, akkor ne aggódjon… – mosolyodik el halványan és a férfi felé fordul.
– Se megcáfolni, se igazolni nem fogom őket. Akár a nyári eső, nagy hanggal jön, hatalmas cseppjeivel felveri a nagyérdeműt, ám aztán a cseppek ahogy jöttek el is párolognak. – válaszolt titokzatosan, majd lehunyja szemeit és a lilás-vöröses szeme élénk vörössé válik, mikor a szemhéjjak felnyílnak.
– Unatkozó háziasszonyok haszontalan tevékenysége, ez az egyetlen szórakozásuk az életben. Miért is haragudnék rájuk, hisz egyikük se ismer, nem tudják kivagyok. – folytatta és lassabb ütemre vált a lába, s minden lépéskor egy kicsit közelebb simul lábával a férfi comjához, s csupasz combja ekkor a férfi nadrágjához ér.
– Csak egy nevet tudnak, mely gyönyörű ékszerekkel és drága ruhával van felöltöztetve, s a sejtelem kedvéért bőr is kint van, ezzel azt a látszatot keltve, hogy közel kerülhetnek hozzá, hogy megtudhatják a titkait. Ám én nem árulok zsákbamacskát, nem vagyok ősi szörny vagy sorozatgyilkos, nem fürdők szüzek vérében, hogy fiatal maradjak és nem tartok rabszolgákat a pincémben, akik a ruháim varrják és nem eszek gyereket. – mondta random lajstromba véve néhány szóbeszédet, majd kis szünetet tart, eközben vörös szemeit nem vezeti félre a férfi lélektükreiből.
– S valóban… ezek ellenére se mondanám magam veszélytelennek. – mondta lassan kiejtve a szavakat.
– A férjem mindezek tudtában hagyta, hogy ma este a mostoha lányommal érkezzek. Anasztáziának is meg kell tanulnia ezt a fajta társaságot kezelnie, mivel ha férjhez adják, a férjével gyakran kell, majd megjelennie hasonló összejöveteleken. S én se vagyok az szégyenlős nebánts virág. Az önuralom azonban nagy fegyver, melyet egy nemesnek meg kell tanulnia, ha győzni kíván ezekben az apró csatákban, de ezt ön is jól tudja, hisz ehhez a körhöz tartozik. – folytatta, majd pillantását újra oldalra vezette.
– Megaztán ön hívott meg, udvariatlan gesztusnak tartanánk, ha nem jöttünk volna el, egy vámpír nemessel, aki elég előkelő hellyel büszkélkedik a várost vezetők között bűn lenne megbántani, a kapcsolatok ebben a világban elengedhetetlenek. – mondta egy újabb halvány mosolyt megejtve.
– És az ilyen estélyek is tartogathatnak izgalmakat. S ha kifejezetten a férjemmel kívánna találkozni, akkor mindenképp szólók az érdekében, ha úgy kívánja. – mondta kissé hideg hangon és szemeiből eltűnik a vöröses fény és a lilás szín újra visszakúszik bele. ~ Hadd játszak vele… ~ kuncog fel a Hercegnő, amire Helina csak lehunyja a szemét egy másodpercre. ~ Óvatosnak kell lennünk! Meg kell tudnunk mit akar… ~ szólalt fel Hilda is, amire helyeselt csak Helina csendben. Könnyedén olvashatna benne, ám nem kockáztathatja meg, hogy ezzel lebukik, hisz a vámpírok is általában így fürkészik ki az ellenfeleiket, ám ebben a helyzetben mindkettőjüknek illetlenségnek számítana, jobb kézfején kezeit egy kicsit megmozgatja, mintha elzsibbadtak volna, s eközben megérzi a férfi kézfején valami kemény dolgot, mely a bőrébe van ágyazva.
The Chairman’s Waltz – YouTube
Baronban felmerült az is, hogy a nő visszautasítja,hiszen megtehette volna. Ha csak a ranglétrát nézte volna neki még csak jogában sem lett volna felkérni,nem , hogy egy ilyen nemesi nővel szoba elegyedni. De Keenan soha nem aszerint cselekedet,mint ahogyan az várható kellett volna hogy legyen. Mikor megérezte kesztyűn keresztül az ujjaihoz simuló ujjakat arcára halovány diadalittas mosoly húzódott. Lassú léptekkel vezette a nőt a táncparkett közepére , bal kezét elegánsan hátul tartva a derekánál. Mikor válaszolt az első kérdésre azt halkan tette .
– Gúnyólódni, Önnel? Kérem , hogy gondolhat ilyent? Én csak eleget teszek annak a kötelességemnek, hogy megnyissam a bált. És erre úgy hiszem magán kívül nem igazán találhattam volna jobb párt. Visszautasíthatott volna, mégsem tette. Ezek szerint én még mindig jobb parti vagyok mint az itt lévő urak többsége.
Baron teljesen kizárta a külvilágot,nem érdekelte, hogy hányan állják körbe őket,az sem, hogy hányan kezdenek el motyogni róluk. Pletykáljanak csak ha nincs jobb dolguk. Minden figyelmét a partnerének szentelte,mintha csak ő számítana és senki más. És szemtelenül végig is mérte, épp úgy mintha csak a prédáját tanulmányozta volna.
Miután a hercegnő megtette az első lépéseket ,ő szintén így tett,noha a nő érintésétől kissé megborzongott. Bal kezét felemelve a nő lapockájara zárta vízszintesen tartva azt . Nem zavarta, hogy csípőjuk összeért,sem az, hogy egy nő ennyire közel került hozzá. Kezével finoman jelzet és szinte mintha a hercegnő olvasott volna benne, elindultak. Baron túlságosan régen táncolt már így, mégis úgy érezte,minta a nővel már milliószor tette volna. Olyan könnyedséggel mozogtak együtt mintha már évek óta ezt csinálták volna. Amikor ő lépett előre,akkor a nő hátra és fordítva,s noha az illem úgy kívánta volna, hogy kissé oldalra döntse a fejét mégsem tudott eleget tenni ennek a feladatának. Helina volt az oka és az ő szemei.
– Mégis miféle játékot űzhetne Önnel egy magamfaja férfi? – arca bár komolyságot tükrözött némi szemtelenség csillant fel a szemében. – Úgy tudom, hogy kegyed nem olyan esetlen mint ahogyan azt rebegik errefelé egyesek. Sőt, talán tartanom is lenne öntől,asszonyom. – hamarosan mások is csatlakoztak a tánchoz így nem kellett attól tartaniuk, hogy bárki is meghallja öket.
– Netán félne egy magamfajta vámpírtól,nem harapok csak ha éhes vagyok. Egyébként is ,milyen férj az olyan aki az aráját elengedni egyedül egy ilyen helyre. Bocsássa meg tolakodásom, ám vajmi kevés esélyét látom annak, hogy a kísérője megtudná védeni. Vagy mondjam úgy, hogy nem ártana rajta tartani a szemét? – szinte észrevétlenül hajolt közelebb a nő füléhez,ami csupán másodpercekig tartott. – Az ártatlanságot nem magáról tükrözték ,Kruvszkij Hercegnő. – közölte higgadtan , úgy mintha mindenről tudomása lenne. S közben végig úgy táncolt mintha semmi sem történt volna, egyedül talán csak a nő lapockáján lévő kezén volt érezhető, hogy valami változott. Szorosabban tartotta a nő hátát, hogy az véletlenül se tudjon elszabadulni karja közöl.
A férfi illő és kedves köszöntést szaval el neki, melyet minden bizonnyal minden egyes előtte és utána lévő vendégnek is elmond. Nincs ebben semmi meglepő, hisz házigazda, jól ismeri ő is már ezeknek a fárasztó és kellemetlen szerepeknek a velejáróját, hisz neki is kellett már párszor megjelennie hasonló estéjeken és rendeznie is kellett már párat. Még is csak nemes családba nőtt fel, s egy herceget egy évben igen sok helyre meghívnak. Néha az-az érzése, hogy a nemesek életük tetemes részét ilyen semmit mondó és unalmas rendezvényeken töltik. Helinát még az elején szórakoztatta, de igen hosszú élete alatt kijutott neki több is a jóból és hihetetlenül beleunt ezekbe a fáradtságos estékbe, ahol mindenki műmosollyal az arcán élvezi olyanok társaságát, akit utána kibeszél vagy legrosszabb esetben megmérgez, ne talán tán hátba szúr. Intrikákkal színezett társasági élet ez, kényelmetlen nemesi sors, melyet sokan kényelmesnek tartanak, vannak, akik beleszoknak és vannak, akik megtalálják az izgalmat benne. Kulturált szórakozásnak is nevezett időtöltés, akárcsak a háborúban a csatatéren itt is felsorakozik az ellenség, díszes páncélba öltözött, ám míg a csatatéren farkaszemet nézel a feléd repülő pengékkel addig itt kedves szavak mögé bújtatott sértések a kardok, s az veszít, aki előbb veszíti el a temperamentumát, s ahogy a mellékelt ábra is mutatja Helina temperamentuma… nos igen. Mindegy is muszáj lesz megemberelnie magát, lehunynia a szemét és nagyot nyelnie, az alkohol és a tánc, majd szép lassan elmossa az aggodalmait, akár az eső a harctérre tapadt vért. Gondolatait azonban a férfi kissé hirtelen közeledése akasztotta meg és szavai, mely hatására eddig semlegesen hideg, kifejezés nélküli arcára apró mosoly húzódik. Majd a szóbeszédekre adott tanács után kezét nyújtja a nő felé, melybe habozás nélkül bele csúsztatja vékony és hideg kezeit, s egy kicsit meg is szorítja a kesztyűs kezet.
– Az a leghangosabb, akinek a háza ég… – suttogta maga elé, mintha nem is a férfinek mondaná, ám elég hangosan mondta, hogy meghallja, eközben pedig bevezetik a terembe. A férfi jó kívánságai és természetesen egyáltalán nem titkolt közeledési kísérlete több gondolatot is ébresztett Helinában, ám szavaira csak bólint szemeit lehunyva, egyelőre nm kíván e gondolatokban mélyebbre merülni, egyelőre. Mikor a férfi elengedi a kezét és visszafordul az ajtó felé, hogy folytassa a dolgát Anja közelebb lép hozzá és az eddig a férfi által fogott kezet megtámasztja két kezével, s utat mutatva akár egy engedelmes szolga kíséri anyját végig a termen. A tömegbe menetelnek, s közben fürkésző tekintetek úgy égnek bele a bőrükbe, mint mikor a marhát megbillogozzák. Ám ő mit sem törődik ezekkel a féltékeny, féligaz pletykákkal. Senki se ismeri itt igazán, mindenki csak azért van itt, hogy a feladatát ellássa, férje vagy kísérete oldalán. Neki ez csak egy munka, egy feladat, melyet rámértek, melyet meg kell tennie, hogy az élete probléma mentesen és csendben telhessen. Miután mindenki megérkezett az ajtót becsukták, s a kinti zajok elnémultak, s a benti zajok kezdenek dominálni, a zene ritmusa és dallama keveredik a ruhák suhanásával, a kezek mozgásával és a hangok csengésével, kacaj és halk kuncogás, egy két csilingelő ékszer hangja, s nyelés moraja. Mindezeket visszaverte a fényesre suvickolt padló, a márvány és az üveg, s elnyeltek végül a nehéz bársony függönyök, akár a cella rácsai nem engednek ki semmit. Miközben a tömeg egy masszává elegyedik és megindul az társalgás overtűje a hercegnő és kísérője megállnak egy ablak közelében, elég távol, de még elég közel, hogy halljanak, lássanak és érezzenek. Anja ekkor elengedi anyja kezét és elsiet italokért, emiatt egy rövid időre Helina egyedül marad. Legszívesebben kiugrana az ablakon, ám sajnos muszáj szemeivel állnia a felé szegeződő sokaság tekintetét. ~ Csak beszélnek, de nem mondanak semmit… ~ morog benne Lidia. Anja éppen visszaér az italokkal a kezében, amikor a vendéglátójuk itallal a kezében egy magasabb helyre emelkedik, ahonnét mindenki láthatja és hallhatja. Anja csillogó szemeivel a férfit figyeli miközben beszél, amire Helina csak elkuncogja magát, majd kiveszi az egyik poharat a kezéből. ~ Fiatalság bolondság! ~ kommentálja tovább a dolgokat Lidia. A férfi rövidre szabott, de célzott köszöntőjét nem fogadta egységes megértés, de hát miért is tennék? Még egy lehetőséget nem hagynak elveszni, hogy saját kínjukat kicsit elfeledve csámcsoghassanak másokon, ki hibáztatná őket? Mikor a férfi belekortyol az italba Helina is megemeli a poharat és beleiszik. ~ Furcsa ez a vámpír. ~ morfondírozik Hilda, mire Helina egyetértően bólint. Szeme sarkából már látja, hogy egy díszes kompánia már indul is, hogy ma esti vadászatukat megkezdjék, s fiatalságuk ellenére úgy döntenek egyből a nagy és izgalmas vadra mennek. Ám mielőtt még haszontalan szóra emelték volna méreggel átitatott ajkaikat újra megjelent a férfi és táncra invitálta. Kezdi egyre kényelmetlenebbül érezni magát, hisz van egy olyan érzése, hogy egész este ő lesz a legszaftosabb beszédtéma, egyedül érkezett és még a házigazdát is elcsábítja, s ezt még a férfi szavai is tetézik. ~ Tervez valamit, az már egyszer biztos. ~ szól gyanakvóan Hilda. ~ Jól tudom, mit tervez, vásári látványosságot akar belőlem csinálni… ~ válaszol Helina, majd ruhája szélét megemelve ő is meghajlik a férfi előtt, majd még fejét nem emeli fel, mikor nyújtja az egyik kezét a férfi szabad kezébe és újra ráfog a kesztyűkre. Mikor felemeli tekintetét, a poharat Anja felé nyújtja, majd elindul a tánctér felé a férfivel. Úgy állják őket körbe, mint a cirkuszban a színpadot a csőcselék.
– Csak nem gúnyolódni próbál velem, jóuram? – néz a férfire, mikor szembe találja magát vele a parketten, eközben a zaj is lassan szelídülni kezd, s halk, megfeszülő tekintetek szegeződnek rájuk. A zene domináns akkordjai emelkednek, eközben elengedi a férfi kezét, majd percekig csak őt nézi. Hirtelen megindulva szelíd lépteket tesz a férfi felé, s ezzel együtt emeli kezét is és jobbjával megérinti a férfi balkezét, s felsimít az alkarján keresztül, a felkarjáig, ahol a bicepszen támasztja meg ujjait V alakot formázva nagyujját és mutatóujját szét feszítve, s beékeli az izmot, többi ujját összezárja, másik kezével megemeli a szoknyáját, s a férfi másik szabad kezébe zárja, s ha balkezével a lapockáján zár a férfi keze, akkor a csípőjük is összezár, s mellkasa kicsit elhajlítja kifelé, végül fejét oldalra biccenti. Ezzel el is indul a keringő a teremben, a nő teste mereven kapaszkodik a férfi testébe, aki vezeti előre.
– Tán játszani kíván velem, lord? – kuncog, majd a zene ritmusára egy pillanatra el is a kalandozik, a lendülettel halad. S az összesúgó arcok elmosódnak, csak zene marad és a férfi teste, melyhez hozzásimul és egyben el is húzódik tőle.
Dark Vampire Music – The Vampire Masquerade | Waltz Music – YouTube
Még mindig bőven akadtak személyek akik későn érkeztek, így Baron még mindig az ajtóban állva várta az érkezőket. Különösebben egyik vendég sem izgatta annyira, hogy feladja pozícióját és elvegyüljön a társaság között. Épp egy másik vámpírcsalád fejével beszélgetett,amikor fülét pusmogás ütötte meg,a hangokra kíváncsian vonta fel szemöldökét,majd bocsánatot kérve a beszélgetőpartnerétől lépett el tőle. Mindenesetre biztosította a másik alakot, hogy az este folyamán még felkeresi,hogy folytassák beszélgetésüket.
Arrébb sétálva tovább fülelt,nem is kellett túlságosan figyelnie, hiszen eléggé hangosan pletykáltak a nők és a férfiak az újonnan érkezőket megcélozva szavaikkal. Soha nem értette, hogy miért volt jó másokat kibeszélni,vagy épp olyan dolgokat állítani róluk ami lehet nem is volt igaz. Rosszallóan ingatta meg fejét, épp akkor látta meg a két nőt akikről minden bizonnyal a pusmogás folyt. Kihúzva magát egy félmosolyt engedett meg magának,bal kezét hátul a derekához tette és úgy várt míg a két nő közelebb jött majd meghajoltak előtte. A vámpírnak bőven volt ideje felmérni őket, ám tekintete mégis valahogy vissza- vissza kalandozott a magasabb hölgyre,aki véleménye szerint talán a legtermészetesebb volt. Magas, vékony, szépen ívelt csípővel mely még a falábu öregúrakat is arra sarkalnák, hogy táncoljanak egyet. És a ruha, számára kissé hivalkodó volt, mégis a hercegnőnek jól állt. A nő Arcáról inkább azt vélte leolvasni, hogy mindenhol szívesebben lenne mint itt. Ezt a részét valahogy meg tudta érteni, hiszen nem akárhová jött.
Baron viszonozta a meghajlást.
– Részemről a szerencse, hogy alkalmam nyílt Önnel találkozni,asszonyom. Sokat hallottam önről és a családjáról. Sajnálattal hallom, hogy Ivan nem tudott eljönni.- szavaival ellentétben hangja cseppet sem arról árulkodott, hogy az igaz is lenne.
– A nevem Baron Keenan, és ha tehetek egy igazán aprócska megjegyzést.- egyenesesedett fel és tett a boszorkány felé két lépést, tekintetét pedig le sem vette a hölgy arcáról. Mikor megszólalt az egészen hallkan tette, úgy, hogy azt csak a nő hallhassa.- Ne foglalkozzon az ostoba libák és uraik megjegyzéseivel, főleg ne a haszontalan pletykákkal. – bár a nő felé nyújtotta a kezét, hogy be tudja kísérni mégis egy pillantást vetett a lányára is,de szavai inkább szóltak az időbbnek.
– Kisasszony , Hölgyem,kérem, érezzék jól magukat nálam. Ha bármire szükségük lenne állok szolgálatukra. Bízom benne, hogy az ittlétük alatt még lesz szerencsénk beszélni egymással – Keenan szívesen beszélgetett volna még a nővel,de az idő nem volt alkalmas rá. Túl sokan figyelték őket és a vendégét sem szerette volna feltartani ,vagy kisajátítani csak magának. Pedig talán az ő társasága felüdülés lett volna a számára.
Még pár percig az ajtóban állt és eleget tett kötelezettségeinek,s amint az utolsó vendég is megérkezett intett Teonak,hogy csukja be az ajtókat. A vámpír pedig igyekezett elvegyülni a vendégek között. Beszélgetésbe elegyedett szinte mindenkivel, valakivel hosszabban,valakikkel csak röviden beszélgetett el. De szemeivel mindig más után kutatott ,míg egy kisebb harang meg nem szólalt a lépcső tetejéről.
Baron egy pohár mézborral a kezében állt fel a lépcsőre, hogy a vendégek jobban lássák és hallják, végül megkocoktatta a kristálypohár szélét magára vonva a figyelmet.
– Szép estét kívánok! Örülök, hogy ennyien eljöttek eme este. De még mielőtt belemerülnének az alkohol adta mámoros világba szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy bármilyen nézeteltérésük is legyen egymással,azt most felejtsék el és inkább csak érezzék jól magukat. Beszélgessenek, táncoljanak és feledkezzenek meg a mindennapi gondjaikról. Cseréljenek tapasztalatokat,ki tudja, lehet még a hasznunkra is fog válni. – emelte fel a poharát és kortyolt bele az italába,valaki követte a példáját ám akad olyan is aki inkább felháborodva mormogott az orra alatt. A vámpírt ez nem zavarta, tekintetével Kruvszkij Hercegnő után kutatott,majd amikor megtalálta elmosolyodott. Pohárral a kezében lépett le az utolsó lépcsőfokról,intett egyet Teonak,aki azonnal mellette termett. Baron közelebb hajolt hozzá és sutogott neki,majd a férfi bólintott, hogy megértette és távozott. A vámpír pedig a boszorkány felé haladt s mikor elérte enyhén fejet hajtott előtte.
– Megtisztel ezzel a tánccal? Csak, hogy a későbbiekben a nőknek legyen min csámcsomgnia és ostobábnál ostobább meséket találhassanak ki arról, hogy mit is szeretne egy magafajta férfitól.- gúnyos mosoly jelent meg az arcán, de ez nem a boszorkány elen irányult, inkább a többi vendég felfogásának volt betudható. Jobb kezét felemelte és várt, hogy vajon nő elfogadja e a felkérést.
Lassan végig kocsikázták az éjszaka városát, mely fényes nappal is kísérteties volt. Az épületek falai, ódon paloták és templomszerű hideg kő építmények, ablak rajtuk egy se, vagy ha van is nagyon szűk, szinte résnyi beékelések, melyen alig képes a fény betörni. Az utcán egy lélek se, csend van, halálos csend. Helina a nyüzsgő városokhoz volt szokva, illetve a tömegekkel teleszórt utcákra, ám ez a hely inkább egy mauzóleumra vagy temetőre hasonlított, ahol a halál illata szállt. S ő jól tudta, milyen is a halál illata, hisz az egyik Áldásának is egyik fő tevékenysége volt egykoron, hogy akár egy vámpír, az éjszaka teremtményeként ölt és gyilkolt, nem kötötte meg semmi, se élő, se holt, nem volt parancsolója vagy megkötője, hisz életnek vagy létezésnek elég nehezen nevezhető állapotát csak is az ölés és lelkek felfalása tartotta fenn. Vajon hány hasonló szörnyeteg bújhat meg e falak mögött? Morfondírozott, persze áltatni kár lenne bárkit is, Helina se volt az a szentlélek, ő is hosszú élete során sokszor került olyan helyzetbe, főleg mikor saját élete volt a tét, hogy ölnie kellett, ám ezt mindig csak a legvégső esetben tette meg. Gondolatai áradat közben a hintó befut a birtokra, ahol a nappalt tölteni kívánják. Mikor a súlyos kovácsoltvaskapuk becsukódnak a vashintó mögött a kapun díszítésnek látszó vasrózsák mozogni kezdenek és akár egy zár összetekerednek és sűrűn behálózzák a kaput. A kúriából egy tömzsi férfi lép ki, aki hasonló bottal botorkál ki az épületből, melyet Helina főudavarhölgye is hord. Mikor kiér, kinyitja a hölgyeknek a hintó ajtaját és kilép elsőnek Helina, fején fekete csuklyával és testén köpennyel, mely egészen a földig ér, mögötte hasonlóban a mostoha lánya.
– Köszöntöm a Van Hester birtokon Hercegnő! – hajol meg a férfi a botra támaszkodva, majd mikor az úrnő ráemeli tekintetét, mintha érezné pillantását felemeli a fejét, majd utat mutat a két hölgynek a bejárat felé. Mivel Helina nem igen szeret ide járni, így elég ismeretlen volt számára a birtok, emiatt követi a férfit. A bejárati ajtó kinyílik elötük, s bent két sorban a szolgálók, udvaroncok, udvarhölgyek és szobalányok sorakoznak, mielőtt belépnének Helina még vet egy pillantást a kísérteties utcákra és a sötét vörös napra, mely feketés, szürkés felhők közé rejtőzik, s mintha ő is rémülettel tekintene a városra.
A birtokon elég gyorsan elfoglalják a szobáikat, természetesen Helina az úrnőnek járó nagyhálót, Anja pedig kap egy kisebb hálót. Legszívesebben kizárná a lányt a hintóba, de nem lenne túl biztonságos és okos se, ha ilyen korán, pont a birtokon veszejtené el. A nap további részét főleg azzal töltötték, hogy felkészületek az estére, mivel nem akarta ide magával hozni a főudvarhölgyét, ezért kapott az öregúrtól 3 szobalányt és 2 udvarhölgyet, akik segítségére vannak az itt tartózkodása alatt. Szerencsére némák, jól tudják, mit kell tenniük és megtartják maguknak a véleményüket, bármiről is legyen szó, így nyugalom és csend szállhat a ház úrnőjének fejére. Van Hester a Kruvszkij család egy hűbéres családja, akiknek a felmenői vámpírok voltak és emiatt maguk is azok, azonban az év nagyrészét nem Janerán töltik, így a kúria általában üresen áll. Nem foglalnak el túl kimagasló helyet a város elitjének táborában, ám mivel hercegi családnak az alárendeltjei bővelkednek a tökében, fém művesek, általában vámpírok számára készítenek tárgyakat, emiatt az egész házat az ő fémből készült tárgyikkal díszítették fel, melyek nem mind egyszerű használati tárgyak, mint például a kapu. Helina egy rövid pihenés után újra átböngészi a levelet, melyet szeretve gyűlölt férjétől kapott, illetve a meghívott, melyet a lord küldött a Hercegnek és neki. Néha elkalandozva nézegeti a mini portrét, melyet Hilde szerzett neki a férfiről, bár ez egy festmény, de úgy tűnik, mintha egy egyszerű vámpír lenne. Viszont, ha nem mindennapi, akkor miért nem halott még róla? Gondolkozott tovább, majd letette a képet az öltözködő asztalra és beletúr hajába. Sok tevékenység közül ez az egyik, melyet ritkán csinál mások előtt, s most éppen egy lélek se volt a félhomályos szobában. Bár nappal volt, a napot eltakaró különös felhők miatt sötét, alkonyszerű idő volt, így muszáj volt a házban több gyertyát is gyújtani, plusz mivel ez egy vámpír kúria, ezért maga a házon se volt sok ablak, ami beengedte volna a napfényt.
– Menetelés a sírhalom felé… Egy lépéssel a fejfa elé állok… – suttogta maga elé és a tükörbe tekintve fakó arcát figyelte, melyen megremeg a gyertya gyenge fénye. Majd pár perc merev pásztázás után úgy döntött elkezd készülni. Elsőnek vett egy fürdőt, melyet, hasonlóan az onbergi rezidenciához, itt is egy kisebb szobában tett meg, ahol egy koromfekete kád foglalt helyet, benne a víz emiatt korom fekete volt, s a gőzölgéssel még furább érzést keltett Helinában. ~ Ki kell készítened magad a szemrevaló vámpír nemeseknek és a fajankó halandó ficsúroknak, hogy kellemes társaságnak tartsanak… ~ gúnyolódott Lidia gonosz mosollyal. Helina csak megrázza a fejét és belemerül a vízbe, majd a két udvarhölgy neki is látnak annak, aminek ilyenkor kell. Finom olajokkal kenik be a bőrét, amitől fényes és puha lesz, kimasszírozzák az utazás során elgémberedett és beállt izmokat, majd a haját is megmossák, azt zsírral, olajjal és gyógynövényekkel kezelik, majd felkötik magas kontyba. Lereszelik a körmeit óvatosan ügyelve a hosszú és finom körmökre, majd lefestik azokat sötét vörösre. Miután ez megvan kiemelkedik a vízből és megtörlik, ezután felöltöztetik az estéjre kiválasztott ruhába, mely a herceg ruhájának női változata, amit ezen az estén hordott volna. Fekete selyem, mely igen drága és ritka anyag, rajta apró gyémántszilánkok, melyek milliónyi csillagként ragyognak a sötét eget idéző fekete ruhán, mely sejtelmesen vékony is egyben, így kivillan, például a hasi rész és a kezek, fenn a mellkas és a vállakat egyenlőre semmise fedi, középen pedig egy mély vágás hasad a két melle közé, kezén kellemes buggyokat vet az anyag, hátán palástként omlik le a földig, a szoknyarész pedig a testére simulva akár egy második bőr, a lábait eltakarva szélesedik ki a térdeknél. Mivel így is 180 cm magas és nem akar túlságosan is a férfiak felé magasodni, mert az illetlenség lenne, így csak kissarkú cipőt húz, úgy is takarja a szoknya a lábát, fekete harisnyát is húz, mely egészen a comja közepéig ér, ahol egy pántba csípi a finom textilt, a jobb lábán a pántba lyukak vannak, így abba 4 rövidtört erősít, melyek ezüstből vannak. Szokásos körömpáncélját a kisujján és a gyűrűsujján fehéraranyra cseréli hegyikristály berakásokkal, melyek apró pillangókban ülnek. Nyakába egy hatalmas rubint soros nyakéket tesz, mely körbe fonja hosszú nyakát, s igazgyöngysorokban végződik, mely csupasz hátára omlik le. A haját besütik és meg is szárítják egyszerre a tűzforró fémmel, majd magas kontyba kötik lila fürtjeit, melyből csak néhányat ereszt le, s akvamarin berakásos hajtűket, illetve apró rubint rózsákat formázó hajtűket szúr a kontyba. Arcát csak fehér púderrel lealapozza, egy kevés fekete szemfesték és fény a szájára, nem szereti túlzásba vinni a sminket, főleg egy ilyen estén, vámpírok között, így is ez a ruha borzasztóan sokat mutat. ~ Úgy tűnik a férjednek hátsó szándékai vannak az estével kapcsolatban… ~ folytatta a cukkolását Lidia. ~ Épp elég kényelmetlenül érzem magam így is! ~ szólt vissza védekezően, ám erre maga a Hercegnő szólalt meg. ~ Ad át az irányítást estére és nem ígérem jól fogunk szórakozni… ~ mondta szarkasztikus mosollyal, ami nem tetszett Helinának, ám nem méltatta válaszra, hisz jól tudta az egy merő katasztrófa lenne. Épp az utolsó simításokat végezték rajta, mikor berontott Anja, mint ahogy szokta tenni. Hasonlóan kihívó ruhában, mint ő, friss, fiatal, szűz és hiszékeny, jótét lélek, tökéletes célpont egy vámpírnak.
– Varázslatosan nézel ki Anyám! – mondta izgatottan, majd oda siet az egészalakos tükörhöz és magát kezdi el nézegetni.
– Annyira izgalmas, hogy hasonló stílusú a ruhánk! Kár, hogy apa nem tudott eljönni… – mondta kissé lelombozottan, ám ez nem tart sokáig. Szavait mélységes csenddel fogadta Helina, nem igen volt kedve bájcsevegni Anjával.
– Itt az idő! – pillant az órára.
– Induljunk! – adta ki a parancsot, amire Anja ellép a tükörtől és lehajtja a fejét, majd rá is és a hercegnőre is felteszik ugyanazt a fekete köpenyes csuklyát, melyet érkezéskor is viseltek. Ezután visszakísérik őket a hintóba, amivel jöttek és a megadott címre viszik őket, ahol már áramolnak be a vendégek elég szép számmal. Mivel a hintón a Van Hester címre van, emiatt nem igen foglalkoznak, sőt talán észre se veszik, hogy megérkeztek. Ám mikor a két hölgy kilép a kocsiból és levetik róluk a köpenyt, egy-két közelben állónak megakad a szeme a sejtelmes árnyakba öltözött alakokon.
– Kik ezek? Nem vámpírok… – suttogják, miközben a Helina elől, mögötte egy lépéssel jobb oldalán Anja haladnak a bejárat felé, ahonnét már zene hangjai szűrődnek ki. Suttogás és nevetés zaja lengi körbe őket, de Helinát ez nem igen zavarja.
– Én tudom… onbergiek, ismerős az arca az idősebbnek. Kruvszkij Hercegnő, Onbergben Nagyhercegnőnek szokták hívni, nem véletlenül, nagyon magas. – susmorogta egy fiatalabb társaság a közelben.
– Azt pletykálják elég nagy hatalmú boszorkány… még kisfiú volt a herceg, mikor megismerkedtek és a nő már háromszoros özvegy volt, egy igazi őskövület. – kuncog össze óvatosan két lány.
– De vajon, hogy lehet, hogy alig néz ki harmincnak, de állítólag… állítólag terméketlen, s a házasság után pár évvel újra házasodott a herceg, az ő lánya van szerintem vele. – folytatta egy másik kisebb társaság.
– Én azt hallottam, hogy veri a nőt… biztos sminkkel fedi a foltokat. – mondta sajnálkozva egy férfi.
– Azt a szaftos pletykát is hallottam, hogy az onbergi palotában egy igazi háremet tart fenn magának, mert a férje olyan ritkán látogatja. Bár társasági eseményen általában együtt jelennek meg, mivel a második feleség elég beteges… Szerencsétlen! – sopánkodik tovább S ezen szavak a felhőjében, Helina végre megpillantja a bejáratban álló férfit, aki köszönti és fogadja a vendégeket. Mikor tekintetük találkozik Helina lilás-vöröses tekintete felcsillan, majd illendően meghajol köszöntve a férfit, s mögötte Anja is meghajol csak mélyebben megereszkedve.
– Üdvözletem uram! Örvendek a szerencsének! Nikolajevna Boriszjevna Kruvszkij Hercegnő vagyok, a férjem, Ivan Dimitrijevics Kruvszkij a mai estén sajnos nem tud megjelenni egyéb elfoglaltsága miatt. Azonban nem akartuk megsérteni azzal, hogy nem jelenünk meg az estéjén, így eljöttem, ám nem akartam egyedül jönni, így magammal hoztam a mostoha lányom, Anasztázia Ivanovna Kruvszkijat! – mondta, majd felegyenesedik és szemeivel a férfit fürkészi.
A Keenan kúria szinte megtelt élettel abban a két napban amíg megtörténtek az előkészületek a bálra. Mindig is sok mozgás volt e falak között, mégis ez most teljesen más volt. Férfiak és nők egyaránt kivették a részüket a munkából,senki nem kényszerítette őket,vagy állt ostorral mögöttük, önszántukból tették ezáltal is kimutatva hűségüket vezetőjük felé. Baron ,bár szeretett kifinomultan öltözködni mégis az ilyen eseményeket szinte már túlzott egyszerűséggel szerette megoldani,semmi pompa, csicsás díszítés, virágok és egyéb szöszmötölős munka. Ő úgy tartotta, hogy egy ilyen társasági eseményen soha nem az számított, hogy ki milyen rangal és hatalommal bírt. Nevezhetnénk akár táncmulatságnak is,ahol az emberek elvegyülnek egymás között, beszélgetnek egy- egy ital kíséretében és jól érzik magukat. Ezeknek az estélyeknek erről kellett volna mindig is szólnia. Ám a vagyon és a hatalom mindig is nagy úr volt és lesz. A vámpír az emeleten állt fent a lépcsőfordulóban,onnan nézte a munkálatokat, olykor fülelt de közben mindig elégedett mosoly ült az arcán.
– Emili, már megint ostoba dolgokat fecseksz?- kérdezte az egyik fajtársát miközben mögötte termett és a hófehér rózsákat nézte,amit épp vázába készült tenni a lány. A férfi hangjára természetes összerezzent és megszeppenve hajtotta le fejét.
– Sajnálom,Mr. Kennan. Én csak épp azt ecseteltem Teonak, hogy milyen jó is lenne ha végre magára találna egy ilyen este a szerelem..- Baron nevetésben tört ki,nem Emilin nevetett, inkább csak mondandója volt komikus. Ő és a szerelem? Furcsa játékot űznének vele az istenek ha ez megtörténne. Az asztalról leemelt egy szál fehér rózsát amit orrához emelve meg is szagolt.
– Az az érzés amiről ti ketten beszéltek nem egy magamfajta vámpírnak lett kitalálva. – csettintve egyet a nyelvével sétált el tőlük és hagyta, hogy végezzék a dolgukat. Nem hazudott a lánynak, tényleg egyszer sem volt ennyi évtized alatt még csak közelében sem annak, hogy azt mondhassa, hogy valakit ténylegesen megkedvelt volna. Vagy nem létezett számára a nagy ő,vagy még nem élt annyit, hogy találkozzon vele. Egy lágy dallamot dudolgatva sétálta körbe a termet, olykor megállt és szemügyre vette a díszítést, fehér rózsa, vajon honnét szereztek ennyit a dekorációhoz? Báltermet három fő oszlop tartotta melyeket egyesével feldíszítettek, hogy mégse legyen kopár és egyhangú. Az ablakok sötétítőjét széthúzták , hogy a kinti fény bejusson az ódon falak közé. Néhol kisebb, néhol pedig nagyobb asztalokat helyzetek el. Az egész bálterem egyszerű volt, csupán egy valami lógott ki a sor közül,az pedig nem volt más mint a plafonról leengedett csillár. Hogy miben volt ez más? Az összes apró darabját színes kristályok alkották, olyan mely az ő kézfején is található volt.
Az idő telt akárcsak a percek és bál ideje is egyre közelebb ért. De Baron ezen nem idegeskedett,mire az első vendégek megérkeztek ő nemeshez méltóan fogadott mindenkit személyesen. A nehéz tömött kétszárnyas ajtó előtt állt, hosszú haját ezúttal félig felkötötte a tarkójánal egy fekete selyemszalaggal,öltözetét pedig szintén a szallag színéhez párosította. Fekete ing, öltöny és egy hosszú szárú nadrág melynek az alsó részt csizmája rejtette. Bal kezét derekánál tartotta míg meghajolt egy-egy férfi előtt,de volt olyan is akikkel jobbjával kezet fogott melyet ezúttal is kesztyű rejtett. A hölgyekhez ezúttal is volt pár kedves szava,valakit megdicsért és volt, hogy valakivel hosszabb ideig is elbeszélgetett. Akadt olyan is,aki felé tartotta a kezét, hogy kezét csókoljon,ám ő ezeket könnyedén elhárította. Finom mozdulatokkal fogott kezükre és beljebb vezette őket, hogy onnan aztán útjukra engedje őket.Számításai szerint nagyjából mindenki megérkezett akinek személyesen írta meg a meghívókat. Talán csak két három ember hiányzott, bár annak kimondottan örült, hogy a nemeseken kívül mások is érkeztek. De annak ellenére, hogy szinte már mindenki megérkezett ő még nem mozdult el helyéről, mintha csak várt volna még valakire,olykor -olykor kifelé pillantott,s mikor nem jött senki lemondóan sóhajtott egyet. Sóhaját csupán a bent felcsendülő lágy dallam törte meg, ahogy a zenészek játszani kezdtek, hogy elszórakoztassák a vendégsereget.
Azt mondják a házas élet boldogságot hoz egy nemes nő számára. Hisz anyagi biztonságot jelent neki a férje, s a gyermekei megerősítésével a saját szerepe is megszilárdul, majd mikor kiházasítja őket, boldog nagymamaként pátyolgathatja unokáit. Szelíd és mesebeli családkép ez, melyet nem csak Helinának, de a hozzáhasonló nőknek is elképzeltek és próbáltak biztosítani. Ám ő nem csak létezésével volt kirívó, hanem viselkedésében is, hisz esze ágában se volt ilyen életet, s miért is, jó kérdés. Egyszerű a válasz, unalmas ez az élet Helina számára. Így hát megtett mindent életében, hogy minél problémásabb jellemével és viselkedésével elijesszen mindenkit, aki ezen törekvések beteljesítésével próbálkozik nála. Jó kérdés lehet, melyet nyájas olvasó feltesz akkor, hogy sikerült 3 házassága is, s most ül a negyedikben. Erről részletesebben talán később, legyen elég annyi egyelőre, hogy a „sikerült” szó Helinánál egy igen egyedi értelemmel bíró jelző főleg, ha házasságairól és a családi életéről van szó. Hisz mi másra is vágyna egy az ő korában lévő nő, na jó nem az ő korában, mert halandó években már rég egy száraz csont lenne egy kripta aljában, fogalmazzunk inkább úgy, hogy külsőjéből ítélve egy maga fajtának kinéző harmincas éveiben járó nő. Egy nemes gazdag férj – pipa, jól nevelt illemtudó és rajongó gyermek – pipa, birtok, ahol töltheti az idejét – pipa. A lista tökéletes és varázsaltosan hazug, hisz a nemes gazdag férj egy kurafi seggfej, aki már évek óta felé se néz, a jól nevelt, illemtudó lány a második feleség lánya, birtok, ahol töltheti az idejét, pedig egy lehetetlenül unalmas szürke palota, ami kong az ürességtől, akár egy sírbolt. De miért is sajnáltatná magát, volt egy jó házassága egy csodálatos sárkánnyal, több száz évet éltek együtt és nevelt gyermekei is elvétve, hogy is mondjam, nos igen, néha meglátogatják. Balthazár az egyetlen büszkeség, melyet az elmúlt több mint 2000 éve büszkeségének mondhat és aki miatt kész elviselni a semmirekellő férje hóbortjait és a folyamatosan nála strázsáló nevelt lányát, aki szó szerint az idegeire megy. Hova is tetézhető lenne ez a sok probléma… Hadd soroljam! Persze ez várathat még hisz a halhatatlan élet idejében lassan elenyésznek ezek a gondok, halhatatlan élet, mely egy olyan átok, melyet sose kért és már sajnos nem adhat vissza. Persze voltak előnyei is, hisz annyi mindent megélt, amit nem adna el semmi pénzért. A hosszú életben az a jó, hogy a rossz emlékek lassan kifakulnak és kilyukadnak, helyüket pedig szép emlékek töltik fel.
Ideje, hogy felgördüljön a függöny és megkezdődjen egy újabb nap Helina koránt se unalmas életében. A reggelek mindig ugyanúgy kezdődnek a Kruvszkij rezidencián egykori nevén Stakonov palotában, ahol gyermekkorát is töltötte és szülei halála után felvásárolta drága férje, aki akkoriban még csak egy szinte gyermekherceg volt. Hatalmas baldachinos ágya nehéz fekete bársony függönyei, akár egy kripta ajtaja nyílik meg és a holt arca sűrű hófehér selyemfüggöny mögé rejtve néz ki onnan. Körbe pillant és az élettel teli szobalányok serénykedését figyeli, ahogy fekete, fehér ruhájukban akár kisértetek ide-oda libbenek, friss levegőt engednek a szobába és illatos füstülőt gyújtanak, az úrnőjük kedvencét, vanília és orchidea illatban, az édes a méreg illatával vegyítve. Hamarosan a fehér selyem függönyök is kinyílnak és a fény megállíthatatlanul tőr be a nő arcába és feltépi fáradt szemeit.
– Jó reggelt, Hercegnő! – mosolyog felé a jobb oldalán egy szobalány, majd mikor vöröses lilás, opál köpenybe öltözött lélektükrök találkoznak a fiatal barnákkal, a szobalány leszegi a pillantását.
– A reggelijét lent szolgáltuk fel, mivel az úrhölgy azt kívánta, szívesen reggelizne önnel együtt. – szavaira a fáradt arc elsötétig egy pillanatra, ahogy ráncolja és megtöri a tökéletes porcelánszerű bőrt arcán.
– Szóval már rab is vagyok a saját házamban? – ejti ki fáradt hangon a szavakat, amire a szobalány csak kérdőn oldalra dönti a fejét.
– Mit mondjak az úrhölgynek? – hajol közelebb félénkebb hangra váltva.
– Azt, hogy menjen haza az apjához és őt boldogítsa ne az én nyakamon lógjon! Megfulladok tőle! – kiált fel a végére még rekedt hangján, amire a szobalány hátra hőköl és leszegi a fejét.
– Én nem merem ezt így elmondani neki… – feleli remegő hangon, amire felsóhajt Helina és oldalra fordulva felnyomja magát a puha dunyhából két kezével, mely hívogatóan szívta magába és édes álmokat adott neki.
– Hol van a főudvarhölgyem? – néz opálos tekintetével a lányra, aki csak hátrébb lép.
– Itt vagyok Hercegnő! – lép elő a lány mögül a keresett személy, majd vállára téve kezét a szobalány megrezzen, meghajol és indul a dolgára, mikor távozik az udvarhölgy is meghajol, fekete botjára támaszkodva.
– Mikor érkezett Anja? – teszi fel kérdést az úrnő, miközben az ágy széléhez kúszva kibújtatja a lábait a meleg dunyha alól.
– Az úrhölgy 6 órakor érkezett, most ütött kilencet az óra. Úgyhogy már harmadik órája vár önre kis társalgóban. – szavaira elmosolyodik ijesztően Helina és felkel az ágyból.
– Akkor még várhat! – válaszolt félmosollyal, amire az öreghölgy csak bólint. Helinát elkísérik a szomszédos szobába, mely fürdőszobaként üzemel, fala végig van rakva különös fehér kövekkel. A kád, melybe megmeritkezik pedig hegyikristályból van kifaragva, benne pedig a víz hidegen kellemes, de nem jéghideg. Haját magas kontyba kötik és két feltűrt ujjú szobalány kezd el dolgozni az úrnőjükön. Elsőnek kimasszírozzak a nyakából, vállából és kezeiből az éjszaka bekötődött izmokat, finom illatos olajjal lágyítják a bőrét, még az ujjait is végig masszírozzák, majd hátra döntik a fejét és az arcát is végig masszírozzák. Közben kinyújtja a lábát a vízből, így a lábainak is nekilátnak. Leápolják a körmeit, majd mikor végeznek egyedül hagyják a bizsergéssel és a kellemes illatokkal az úrnőjüket. Szemeit lehunyja és élvezi a hideg hűsítő vizet, a bizsergést az izmaiban és a falakba ékelt csempeként díszelgő kristályokból áradó fényt és energiát. Félóra megindító csend és kényelem után szemeit lassan újra felnyitja és a szemének színe folyamatosan változik, közben a világosodó és tisztuló világban úszó ezüstös és arany fonalakat figyeli.
– Hát újra tudatomnál vagyok… – emeli meg egyik kezét és hosszú körmei néha bele kapnak a szálakba, akár a kosza tincseket ujja köré tekeri. Ám az éteri nyugalom sajnos nem tarthat sokáig, mert újra bot koppanás üti meg a fülét és az öreghölgy megint ott áll.
– Elnézést, hogy megzavarom a reggeli ejtőzésben, de az úrhölgy ide tart. – szavaira Helina levezeti kezeit és oldalra dönti a fejét, ezzel együtt a fonalak is eltűnnek. ~ Úgy tűnik megunta a várakozást… ~ szólal meg Hilda. Helina csak bólint erre és kikel a kádból, s egy fekete selyemköntöst segítenek rá, melyen ezüst hímzéssel madarak szállnak ide-oda. Mire visszaér a szobájába már be is ront a harmadik nevelt lánya, Anja. Ugyanolyan merész és pofátlan, mikor elveszíti a türelmét, mint az apja. Egyébként tiszta anyja, szelíd, illemtudó, akár egy pillangó, hozzáérni se mer az ember, mert fél, hogy összetörik.
– Jó reggelt, Anyám! – szólítja meg és pukedlizve meg is hajol.
– Reggelt, Anja! – válaszol neki Helina, majd int és a szobalányok távoznak, az öreghölgy pedig elhelyezkedik az ablaknál, mindkét kezével megtámasztja magát a botján, melynek feje egy hollóé.
– Hosszúra nyúlt kissé a reggeli kelésed, bár én elég korán érkeztem. De ez ne zavarjon, mivel jól elfoglaltam magam. – folytatja mosolyogva, amire Helina csak hidegen megrántja a száját.
– Ez remek! – mondta, majd helyet foglal az öltözködő asztal előtt, s azonnal mögé is lép a lány, majd kezébe fogja az asztalon fekvő csontból készült fésűt és kibontva anyja haját elkezdi fésülni óvatosan. Fura módon már évek óta, bár nem a szülőanyja még is általában, ha kettesben vannak, akkor anyaként szólítja meg. Elsőnek azt hitte Helina, hogy ez valamiféle illedelmességi etikett, mivel ő az első feleség és aki viseli a hercegnői címet, ám úgy tudja kimondani ezt a szót, hogy kirázza a hideg is, mikor meghallja. ~ Ez a lány egyre kibírhatatlanabb lesz, ki kéne házasítani és akkor talán megszabadulnánk tőle. ~ folytatta Lidia Helina fejében, amire csak szemrebbentéssel válaszol, s a tükörben fürkészi a lány arcát, aki éppen szolga módjára fésüli a haját. ~ De kihez adjuk? ~ lép közbe a beszélgetésbe Hilda is.
– Látogatásom oka nem kisebb, mint egy kérés, melyet tolmácsolok apámtól. Levelet is írt, de úgy vélem, ha személyesen adom át az sokkal jobb. – folytatta a fecsegést.
– Alig várom, hogy megtudjam… – válaszolt nem kevés iróniával a hangjában. Valóigaz, évek óta csak levélben képesek kommunikálni, hát igen, gyáva féreg, nem meri ide tolni a képét, mert tudja, hogy nem az a kedves és illemtudó, engedelmes feleség várja, mint otthon Anja édesanyja.
– Verionból érkezett egy meghívó levél, a herceget és feleségét hívja meg egy bálra, egy bizonyos Baron Keenan. Több nemes is meg lett hívva nem csak te és apa és emiatt… Nos, mivel apának elég sok a dolga megkért, hogy te vegyél részt a két nap múlva esedékes bálon. – mondta, amire megrándul Helina egyik szemöldöke és kezét felemeli, amire Anja abbahagyja a fésülést és hátrébb lép.
– Ide azzal a levéllel! – parancsol ellenkezést nem tűrő éles hangon, amire a kezébe helyezi a lány a levelet és egy dobozt. Kérdően pillant rá vissza, de ő csak megrántja a vállát. Másik kezét is felemeli, majd a mögötte lévő asztalról egy levélvágó kés repül a kezébe, olyan gyorsan, mintha csak egy tört dobtak volna el felé, majd lendületesen kinyitja a papírt és feltörve a pecsétet. Pár perc alatt végig futja a pergament, majd a kést az asztalba vágja, amire Anja teste is megrezzen. Ennyi év alatt kitanulta már, milyen heves temperamentuma is van főleg, ha az apjáról van szó, de mindig meglepődik, hisz ő maga elég szelíd jellem.
– Semmirekellő… – csúszik ki a száján, amire az illemtudó lány oldalra pillant, mintha nem hallotta volna. Szóval így állnak a dolgok, egyenesen a vámpírok városába küld, ami tele van vérszívó éjszakai lényekkel és egyéb szörnyekkel, hogy hasonló ficsúrok és elkényeztetett fruskák közt hízelegjen és egy vámpír nemesnek udvaroljon. Gondolatai közben oda lépdel mellé az öreghölgy és átveszi tőle a levelet. Nemet is mondhatna, ám jól tudja a férje és ő is, hogy nem teheti, hisz fenn kell tartani a látszatot és visszautasítani egy ilyen ajánlatot vétek lenne a család szempontjából.
– Gyújts össze mindent, amit találsz erről a Baronról! Tudni akarom kinek a barlangjába sétálok be… – fordult a nő felé, aki csak bólint, majd távozik is. Eközben csend telepedik a szobára és Helina kinyitja a dobozt is, melyben fekete obszidiánnak kinéző kő van. Közben a hát mögül néma öröm érezhető Anja felől, hisz tudja, hogy őt is magával kell vinnie erre az estélyre, mivel apja nem tud menni valaki mást kell vinnie. ~ Sovány vigaszdíj… ~ morogja Lidia gonoszul, amire Hilda tárgyilagosan komolysággal így felel. ~ Legalább tudjuk, hol veszejtsük el ezt a kibírhatatlan némbert. ~ amire Helina csak bólint.
A nap további része főleg készülődéssel telt és azzal, hogy Anja végig rángatta Onbergen Helinán, hogy megfelelő ruhát találjon magának és „anyjának” is. Majd másnap már útra is keltek, hisz Verion nem a szomszédban van, át kell menniük egy másik kontinensre. Még szerencse, hogy van a családnak elég pénze, hogy megvegyen annyi mágust Mahelben, akik egy portál segítségével egészen Janeráig repítik őket. Onnan már csak egy napi út hintón és könnyedén oda is érnek a városba, természetesen napközben, ami valljuk be elég szerencsés egy ilyen helyen. A hintó maga vasból, hatalmas fém kerekei vannak és ezüst rózsákkal van díszítve, melyek felülete olyan fényes, hogy meg is tudná benne magad nézni a járókelő, a hintó ajtaja lesötétített így minden bámészkodó előtt zárt, az egyetlen gondot a lovak tárolása jelenti majd, de ez már a kisebbik bajuk. Szerencsére a meghívó elég volt, hogy bejusson a várost körülvevő falon. Az úton volt ideje elég információt átolvasnia, amit ez alatt a rövid idő alatt az udvarhölgye összeszedett a vendéglátójukról. Nem mindennapi vámpírról van szó és nem csak azért, mert a várost uraló 10 vámpír családból a negyedik helyet fogadja el, de valamiféle különleges jótevő lordnak mutatják be a szóbeszédek, akinek a családja elég merész kísérleteket folytattak a terén, hogy fajuk vérét megújítsák. Inkább kimérának mondaná leírások és beszámolók alapján nem is vámpírnak, még egy apró festményt is tudott szerezni róla, amin hát elég bizalomgerjesztő, jóvágású fiatalember küllemét mutatja, de hát melyik vámpír nem? Ez az ő fegyverük, amire nagyon kell vigyáznia Helinának, utoljára mikor összehozta a sors egy ilyen lénnyel, majdnem a vesztébe menetelt. Meg ha úgy vesszük egy vámpírnak is köszönheti, hogy az első familiárisa felbukkant és elkezdhetett szőni. Így több száz év elteltével újra egy vérívó vendége lesz. ~ Ironikus nem? ~ szólalt meg a Hercegnő is, aki előmászott elméje mély repedéseiből. ~ Nem szeretem ezt a fajta iróniát… ~ felelte neki Helina, ám gondolatait megakasztotta a hintó lefékezése. A Herceg kérésére egy verioni hűbérük házában szállnak meg, aminek igazán örül is Helina, nem bírná lord birtokán álomra hajtani a fejét, habár így is egy vámpírokkal teli helyen van, de szerencsére nem ma jött le a falvédőről.
Verion a bűn városa ezt még a legostobább fajzat is tudja. S bár leginkább vámpírok övezte környéknek bizonyul, mégis akadnak más fajok is,akik menedékként használják a helyet. Természetesen nem ingyen, hiszen a nemesi vámpír családok ebből is hasznot akartak húzni, így mindennek árra lett. Természetesen voltak kivételek,ezek a vérszívók közé tartozott, Baron Keenan is. Úgy tartják, hogy a vámpírok nappal nem tartózkodhatnak napfényen,nos,egy egy fajnál ez talán még igaz is lett volna. De legtöbbjüknek a napfény mintsem ártott, inkább csak nem szerették azt és így lettek az éjszaka szülöttei.
Verion éjjel és nappal is a nyűzsgéséről volt híres,eme bűnözőkkel telt részt tíz vámpírcsalád uralta. Mindegyik más -más ágazatért volt felelős de mind egy a leghatalmasabb családnak számolt el. Nagyobb dolgokról csakis a Timeri család dönthetett, a többi család pedig hűen követte őket. Baron Keenan az uralkodó családok között a ranglétrán negyedikként szerepelt. Sokak szerint lehetett volna a fő vámpír is, hiszen jó képességekkel és megfontoltsággal látott át minden helyzetet. És egyedül ő rendelkezett saját alatvalókkal, olyanokkal akiket nem kényszerítettek hanem mind önszántukból lettek hűségesek vezetőjük felé. Baront tisztességes vámpírnak tartották,aki ölt ha úgy érzete, hogy családja( mert így tekintett a körülötte lévő megannyi fajtársára ) veszélynek volt kitéve. Sokan tisztelték és félték, képességeit még a hatalmas Temeri család is elismerte. Keenannek nem számított, hogy ki milyen fajhoz tartozott, hogy milyen bűnöket vitt véghez egy -egy bestia. Nála mindenki menedékre lelt ha a szabályokat betartották.
Baron az éjszaka közepén az íróasztala mögött ült, előtte az asztalon egy üveg tinta,toll és papírok sokasága hevert.Az asztal jobb felső sarkában egy gyetya éget,mely már félig a tűz martalékává vált,ez adta a fényt a szobának melytől hangulatosnak is lehetett volna nevezni. A vámpír mint mindig most is elegánsan volt felöltözve, kezét ezúttal nem fedte kesztyű, így a kristályon fel felcsillant a gyertya lángjának pimasz kis játéka. Bal keze szorgosan mozgott ahogy saját kezüleg írta meg egyesével a meghívókat a két nap múlva tartandó estélyre,melyre álltalában rangos és képzett embereket hívott meg. Noha soha nem vett részt fajtársai kísérletezgetéseiben mégis szeretett képben lenni azok haladásával. Kézírása finom vonásokkal bírt, színte már nőiesnek is nevezhető lett volna. Ezúttal szintén nem csak vámpírok vehettek részt a fogadáson,ezeket a meghívókat csupán az elitebb tagoknak szánta, hogy azt higgyék különlegesek. Ám Baront a vagyonuk teljesen hidegen hagyta, őt más mozgatta és bízott abban, hogy a két nap múlva esedékes bálon új arcokkal is bővülhet eme unalmas és egyhangú este.
Sóhajtva dőlt hátra,szabad kezével a kristálypohara után nyúlt, hogy megízlelje a benne lévő vért. Amint a hideg pohár széle ajkaihoz ért szemei vörösen izzodtak fel,szemfogai egy pillanatra láthatóvál váltak,de az első korty után ismét a régi arca volt látható. A mostani csemege amit épp kortyolgatott egy 800 éves bestia vére volt, finom markáns zamattal bírt. Baron éhségét nem csillapította de ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy ne essen át a ló túlsó felére és kezdjen felesleges vérengzésbe.
Kész meghívókat hamar átadta az egyik emberének ,aki meghajolva már sietett is, hogy a megadott felekhez eljusson. Két nap és talán valami hírt is fog kapni az apjáról, ezekkel a gondolatokkal sétált vissza az ablakhoz, ahol kitekintett az ablakon. Az üvegen a város fényei játszottak egymással, míg a férfi tükörképe meg nem jelent benne és gyűlölködő mosolya bele nem rondított az összképbe.