A márványgyöngy. Rivenna ékszeres doboza! Ilyen és ehhez hasonló neveken emlegetik Welerys városát. A város alapvetően két szinten helyezkedik el, felső szintje javarészt a szárazföldi Terránok által lakott, alsó szintje pedig ismeretlen mélységekbe nyúlóan a vizek népeinek ad otthont. A város utcái közös területet alkotnak, élő, feneketlen folyóként kígyóznak a szélrózsa minden irányába. Itt, a márványgyöngy központjában találjuk a négy elem szellemeinek emelt bazilikát és tőle pár kerületnyire a Kalózkirályok palotáját. A város lakói többnyire vagy gyalogszerrel, vagy vízi járművel közlekednek. Parkjaik közepén szinte kivétel nélkül tavak találhatóak, ahol a felszínre tudnak jönni a vizek népei is.
A város makulátlan, fehér küllemét annak köszönheti, hogy kéthetente, előre hirdetett időszakban átmossa az áradás. Ennek során már több gyereknek veszett nyoma. Külső határait fal védi, ám kapui szinte mindig nyitva vannak.
Ez a zord tengeri medvék által lakott város azonban nincs híján sötét és nyomasztó titkoknak se, melyek csak rád várnak, hogy kiderítsd őket!
*A vadászt meglepte a szirén reakciója. A lény nevetni kezdett és egyáltalán nem volt meglepődve. *
~ Mégis milyen lények élhetnek a tenger fenekén ha ilyen könnyedén vette?
* Morfondírozott magában. Majd mikor végigvezette a szemét a lányon meglepődött, hogy milyen hatalmas uszonya van. És a színe is lenyűgöző. Ehez képest ami szirént látott egyszerű bohóchalnak tűntek. Igazán le volt nyűgözve. Mígnem a Szirén teljesen átlakault. A szeme vörösbe fordult és hirtelen valami baljós energia vette körül. Shiny hirtelen megkönnyebbült, hogy nem a lánnyal kell harcoljon. Majd pillanatok alatt a vízbe merült. De a vadász úgy érezte nem menekült. Harcba indult.
Ebben a pillanatban a sziget túloldalán megjelent a szörny. Még rémesebb volt, mint gondolta volna. De most nem volt idő ezen tűnődni. Apró lépésekkel elindult a szörny felé, kardját maga előtt tartva. Remélte lent a mélyben a hirtelen szövetségesévé vált szirén jól van. *
*Csak ült és összehúzta magát annyira amennyire lehetett, de nem a félelem miatt, sokkal inkább mert fázott. Most lehetett csak igazán látni, hogy nem egy apró termetű szirénről van szó, sőt az uszonya formálja és mintázata se volt megszokott. Csendben végig hallgatta a vadász kis meséjét a lényről amin végül Daf csak nevetni kezdett.*
-Sok olyan lény rejtőzik a tengerek mélyén amikről a felszínlakók azt hiszik kihaltak. A hozzá hasonló szörnyek között éltem le az életem, így félni nem félek tőle. De valami felett nem tudok szemet hunyni. Lehet hogy nőket és gyerekeket ölt, elvégre egy szörnyeteg, akárcsak én, de akkor is ezt az én területem kellős közepén tette amiért pusztulnia kell…
*Tekintetéből tisztán kivehető volt a harag és a vérszomj melytől a tenger azonnal hullámzani kezdett. Szemei ragyogó bájos fénye egy pillanat alatt eltűnt és átvette helyét a jól ismert ragadozó tekintet mely vérben forgott. Innentől már nem volt mit beszélniük. Daf a vízbe ugrott és ott fejezte be az átalakulást, majd tovább úszott hogy magához vegye a fegyverét. A víz egyre inkább fojtogatóbbá vált hisz három erős jelenlét feszült egymásnak. A szörny a közelben volt, ahogy a vadász is, Szinte kézzel foghatóvá vált a vérszomj és a feszültség. Dafne amint kézhez vette az ezüst íjat azonnal hátra arcot parancsolt testének és villámgyors tempóban elindult a testek felé, ám valami hátulról megragadta és vissza rántotta. Eközben a vadásznak se lehetett nyugta hisz őt is megpróbálta becserkészni a teremtmény és ezt nem is titkolta.*
-Talán egy kicsit mindkettő. *Válaszolja a Witcher, miután a felgyülemlett feszültség, egy halk kacaj kíséretében kitört belőle. A lány lebukott, de nemsokára, egy kötéllel a kezében tért vissza, hogy majd azzal viszi le a víz mélyére. A Szörnyvadásznak, nem tetszett nagyon ez a megoldás, de bízott a főzetében, hogy elég ideig bírja, így elfogadta a sellő segítségét. Miután visszatértek a mélyből, a Shiny szóhoz se jutott egy ideig. *
-Nem az lehetetlen *Mondta, miközben a szemei rémülettől villogtak.* Ilyenről még csak olvastam, úgy tudtuk, mind kihalt szerencsére. Neem… nem lehetséges! * Hajtogatta összefüggéstelenül. Eztán, mintha észrevette volna magát elhallgatott, vett két-három mély lélegzetet, és jóval összeszedettebben folytatta.*
-Elnézést, az előbbiekért. Szóval, ha ez a lény valóban az, amire gondolok, akkor bajban vagyunk. Olyan ősi ez a lény, hogy a mi nyelvünkön nincs is neve. Akkori nyelven Archieuth Actinopterygii-nek hívták, már ha jól ejtem ki a nevét.
Ez a lény. 3,5-5 m közötti mérettel rendelkezik, a teste, leginkább egy Óriás rákra hasonlít, Ollói is vannak, olyan 0,5-1 méter közötti, mellyel akár köveket is össze tud törni, a lábai inkább csápok mint a polipoknak, mely az úszásban segíti, de a szárazföldre kényszerül, ott is tudja használni. Bár elég magatehetetlen a parton. Hosszan előrenyúló, 25-40 centis fogai vannak, a feje tetején egy nyúlványon kinyúló amolyan… csalival. Melynek alakját ő választja meg. Mivel a fő táplálékforrása a gyerekek belső szervei, legtöbbször egy játékbabára, vagy cukorkára, vagy ilyesmire hasonlít. Senki se tudja, honnan találja ki ez a lény, hogy milyen alakra van szüksége, de valószínű belelát az áldozata gondolataiba. Sőt. Némely szülőt a gyermekei sikolyával csalogatja a vízbe. Az a lényeg, hogy az áldozata vízbe érjen. Ott aztán lehúzza a mélybe és… Elfogyasztja, a finom részeket. Szív, tüdő, máj… Viszont, az, hogy idekötözte őket, azt jelenti, hogy nem akar lebukni, vagy… Gyűjti őket valamire. Ja és a legjobbat, még nem is mondtam. Akiket megeszik azok valamiféle… élőholt entitássá válnak, melyek az ő utasítását követik. Lehet, hogy a városra fáj a foga?
*Fejtette ki tudását a Witcher,*- Nos rég beszéltem ennyit, pedig erre nincs időnk! Hamarosan itt lesz. Nem szokta futni hagyni a prédáját. * Mondta, miközben előhúzta a kardját, megivott egy Hóvihar főzetet, (Remélte, hogy többre nem lesz szüksége, mert ha háromnál több főzetet iszik meg, utána elég rosszul lesz másnap) és átfutotta, hogy mindene harcra kész-e.*
-Azt ajánlom, vagy ugorj be a vízbe, ott hátul és ússz minél messzebbre, vagy, készülj fel a harcra, mert ez a lény egy ősi ragadozó és bizony megérezte a szagunkat. Ha úgy döntesz maradsz és harcolsz akkor készülj fel, hogy lehet életed… életünk utolsó harca lesz. *Mondta, majd harcállásba helyezkedett és várta, hogy a lány döntsön, a szörny felbukkanása előtt.*
*Tekintetéből tisztán kiolvasható volt hogy meglepődött, így mikor a vadász a vízbe ugrott csak nagy szemekkel bámult rá.*
-Nem tudom eldönteni, hogy bátor vagy bolond vagy…
*Sose látott még olyan személyt aki megbízott volna benne. Mindig csak megölni próbálták, úgyhogy ezzel egy + okot látott arra hogy ne kapja szét az ipsét a víz alatt. Ezután alámerült, de nem sokra rá egy kötéllel tért vissza melyet a férfi felé nyújtott.*
-Segítek.
*Ha a férfi elfogadta a kötelet akkor hirtelen rántást érezhetett mely a víz alá húzta. Mivel Szirén nem kötötte meg, így bármikor el is engedhette. Ahogy mélyült a víz úgy lett egyre sötétebb és kihaltabb az egész hely, végül a hínárrengeteg után elérték úti céljukat. A sok megkötözött élettelen test melyek a vízben lebegtek, a tengerfenéktől alig pár méterre. Általában nem viselte meg a testek látványa, de most furcsa bizsergés járta át az egész testét. Valami azt súgta neki hogy meneküljön azonnal, mégis közelebb úszott az egyik gyerekhez kinek a lábán szintén ott volt a kötél és annak végén a kő. A legtöbb test sértetlen volt, talán csak egy két hal falatozott belőlük. Látszott hogy már jó ideje a víz alatt vannak. Daf ekkor a férfira nézett, ám ekkor úgy érezte valaki vagy valami figyeli őket. Hirtelen fordult meg és a szíve majd kiugrott a helyéről. Az eddig mozdulatlan lehunyt szemű gyermek ránézett és mintha egyszerre mozdult volna vele a többi test. Üveges tekintetük úgy meredt rájuk mintha az életüket akarnák. Több se kellett a lánynak. Megragadta a kötelet és rohamos tempóban a felszín felé kezdett el úszni egyenesen a csónak felé és a felszínig meg se állt. Amint felértek elengedte a vontató eszközt és a sziklára mászva jött ki a vízből majdhogynem teljesen. Jómaga is használt nekromanciát, de ez valahogy most más volt. Valahol mélyen félt vissza menni a vízbe és ez talán látszott is rajta, de ő maga sose vallotta volna be. A vadászra szegezte ezután a tekintetét.*
-Nem az én művem… Napok óta vonszolom ki a testeket a partra, de egyre többen vannak odalent, pedig szemmel tartom a helyet és sose látok senkit. És az a visszataszító energia ami a testükből árad. Te vagy a vadász. Mi az ami így gyilkol?
*Tette fel a kérdést miközben a vizet kémlelte. Valami mozgott odalent és kicsit sem volt bizalomgerjesztő az az érzés ami a lányt átjárta. Érzékei szinte sikítottak majd felkapta a tekintetét.*
*A nő tekintetéből, nagyon úgy festett, hogy nem tetszik neki a bizalmas viszony, de végül mégis eleget tett a Witcher kérésének és előjött. Láthatóan fenyegetve érezte magát, a férfi láttán, de Shiny egyenlőre, egy pillanatra se hagyott alább a harckészültségből.*
-Hm…. Szóval szirén vagy! *Mormogta a férfi mikor meglátta a lényt teljes egészében. A szirének, veszélyes faj. Emberhússal táplálkoznak, és nagyon ritkán mutatják meg magukat. Általában, ha az ember teljes egészében megcsodálhat egy szirént, az az utolsó dolog amit lát. A Witcher nem is értette, hogy lehet még életben. Hiszen csak annyi kellett volna, hogy a lány elkezdjen énekelni, és a ő önként ugrott volna a halálba*
~Ostoba vagyok~ Gondolta. ~ Nem készültem szirénre. Se füldugó nincs nálam se olyan főzet ami eltompítaná a hallásom~
*Miközben ezen elmélkedett, noha teste kész volt, hogy reagáljon a lény bármely hirtelen mozdulatára, egyszer csak azt vette észre, hogy a szirén a város felé fordítva fejét hallgat valamit. Ez teljesen kizökkentette a vadászt. Ilyenhez nincs hozzászokva.
Kis idő elteltével a lány, nem tett mást, csak intett a Witchernek, majd mióta találkoztak, először megszólalt. A férfi, még így is egész beleborzongott, hogy a Szirén csak a szimpla hangjával szólalt meg, mindenféle mágikus rásegítés nélkül (Hiszen azt a nyakában lógó Griff medál egyből jelezte volna)*
~Mit akarhat? ~ Tűnődött, meglehetősen összezavarodva. ~Ehh… Ha megakart volna ölni, már megtette volna, de minimum megpróbál megbabonázni. ~ Így végül arra jutott, hogy követi a nőt.
-Rendben, bemegyek! De ne hidd, hogy védtelen leszek!- Mondta, mindezt a lehető legkevésbé bizonytalan hangon mondani.
*Mielőtt azonban ott hagyta volna a ladikot, a kardját gondosan elrakta, remélve, hogy így a lény látja, hogy belemegy a játékba, ugyanakkor, gyors mozdulattal, a kabátja alá rejtett egy tőrt. Végezetül, megivott egy újabb főzetet, ami segítségével tovább bírta a víz alatt és további teketóriázás nélkül a vízbe ugrott. Mindenesetre figyelt, hogy kellő távolságra legyen a sziréntől, bár tudta, hogy innentől lépéshátrányban van.*